Új Néplap, 1998. március (9. évfolyam, 51-75. szám)
1998-03-23 / 69. szám
Négy aranyérem otthon maradt Még idejében ébredtek Nem gyúródott a papírforma Labdarúgás: NB 1.-től a megyei I. osztályig 5-7. oldal MA SZÍNES OLDALAK A Magyar Követeléskezelő Rt. fizetett A tejpénz végre nem hiányzik Pont kerülhetett a régóta húzódó ügy végére A Szolnoktej Rt. fizetésképtelensége miatt információink szerint több ezer termelőnek, köztük tizenkét nagyobb cégnek tartozott több százmillió forint tejpénzzel. Most a Magyar Követeléskezelő Rt. jelentős részét kifizette a követeléseknek, így pont került egy több éve húzódó ügy végére. A Szolnoktej Rt. először végelszámolás, majd felszámolási eljárás alá került. A hitelezői állományban jelentős összeget tett ki a tejtermelők ki nem fizetett tejpénze. Dr. Czuczi Mihály országgyűlési képviselő ez ügyben interpellált tavaly a parlamentben a privatizációs miniszterhez is. A megadott válasz szerint az ÁPV Rt. felkérte a kishitelezőket is képviselő választmányt a követelések számszerűsítésére és a kielégítés mértékének megadására. A választmány munkájában Tokár István országgyűlési képviselő segédkezett. A tizenkét nagyobb beszállítónak több mint száztízmillió forinttal tartozott a Szolnoktej Részvénytársaság. Valamenynyiük részére a Magyar Követeléskezelő Rt. (MKK) tett ajánlatot a követelésük megvásárlására, s ezt az információt Balogh Iván, a részvénytársaság vezérigazgatója is megerősítette lapunk érdeklődésére. Arra vonatkozólag azonban, hogy a kistermelők hogyan juthatnak pénzükhöz, nem kaptunk információt, pontosabban a vezérigazgató azt mondta, szerinte a pénzt a nagyüzemeken keresztül kapják meg. Egyébként pedig a „tejpénzes” kört nem kívánják bővíteni - hangsúlyozta. A Magyar Követeléskezelő Rt. ajánlatát valamennyi nagyüzem elfogadta, így követelésük jelentős részéhez végre hozzájutottak. einvág A napi gyakorlathoz nagyon kell a segítség Szolnoki elnök a pénzügyesek élén Magyarországi Önkormányzati Pénzügyi Tisztviselők Országos Egyesülete - rövidítve ÖPTE - néven megalakult a hazai önkormányzatokban dolgozó pénzügyi szakembereket tömörítő szakmai szervezet. Az egyesület kétszeresen is kapcsolódik Szolnokhoz. Egyrészt a szervezet székhelyéül szolgál, másrészt elnökévé Kéri Józsefet, a Szolnok Városi Polgármesteri Hivatal gazdasági főosztályvezetőjét választották. Kéri József az Új Néplap érdeklődésére elmondta: az egyesület célja a pénzügyi tisztviselők magasabb szintű képzésének megszervezésén túl a modern költségvetési technikák népszerűsítése, és ezen módszerek alkalmazásának elősegítése a mindennapok gyakorlatában. A modern költségvetési technikák „honosításában” Szolnok élen járt, hiszen az 1998-ra elkészített városi költségvetéssel immár harmadik éve alkalmazzák az Amerikai Egyesült Államok több mint harmincötezer ön- kormányzatánál alkalmazott úgynevezett programköltségvetést. Éppen az e költségvetési technikát elsajátító tanfolyamon vetették fel a szükségességét egy olyan szervezetnek, amely a naponta felvetődő operatív kérdésekre segíti a válaszadást. Ezt annak ellenére fontosnak tartották, hogy manapság nincs hiány különböző pénzügyi tanfolyamokból. Ezek többsége azonban elméleti síkon marad, és a mindennapi élethez nemigen nyújt segítséget. Az ÖPTE e hiányt pótolva olyan, látszólag egyszerű kérdésekkel is kíván foglalkozni, mint hogy miként oldották meg az egyes településeken a gyermekélelmezést vagy hogyan szabályozták az utal- yányozást. Ezek ugyanis nagyon fontos ügyek egy hivatal munkájában, és a jó megoldások közkinccsé tétele közös érdeke e szakmai körnek. A VI. szolnoki zenei fesztivál nyitó hangversenyét tartották tegnap este a Szigligeti Színházban. A rendezvényt - melynek szervezője az Ars-In-Kom Művészeti és Kommunikációs Kft. - Várhegyi Attila polgármester nyitotta meg, majd a fesztivál házigazdája, a Liszt Ferenc Kamarazenekar (Rolla János vezetésével) és a Magyar Rádió Énekkara előadásában Mozart C-moll miséje, valamint Requiemje hangzott el, a neves Helmuth Rilling vezényletével. fotö: i. cs. Veszélyben a dolgozók végkielégítése a Metallfabrik Kft.-nél? Előlánc a gépek védelmére A tiszafüredi volt alumíniumáru-gyárban az a „faramuci” helyzet állt elő, hogy a társadalombiztosító bejelentette igényét az „utód” Metallfabrik Kft. gépei iránt. Ha a licitek sikeresek lesznek, akkor még a reményt is elveszthetik a dolgozók elmaradt munkabérigényük és végkielégítésük kifizetésére. Ezért most élőláncot szerveznek a panaszosok, hogy megvédjék azokat a gépeket, melynek árából fedezhető lenne még követelésük. Több tudósításunk is foglalkozott már a tiszafüredi volt alumíniu- máru-gyár utóéletével. Történt ugyanis, hogy egy tavalyi pénzHatodik alkalommal rendeztek bált a hét végén a Tisza Szállóban a Hetényi kórházban működő szakszervezetek. Az összejövetel lehetőséget adott arra, hogy a fehér asztal mellett, baráti légkörben a munkáról is szó essék. Mire képes ma a szakszervezet? Egyáltalán: ki mit vár tőle? - ezekre a kérdésekre kértünk választ a bál néhány résztvevőjétől. A válaszok összecsengése mellett az is kiderült, hogy Kató Gábor ügyőri vizsgálatot követő foglalás a termelés leállítását, ezzel együtt a késztermék-kiszállítás befagyasztását is eredményezte. önkormányzati biztos kemény tárgyalópartnereket vár a szak- szervezetek képviseletében. Agócsné Simon Judit, az Egészségügyi Szakdolgozók Független Liga Szakszervezete elnöke: - Elsősorban nagyon erős érdekvédelmet kell biztosítani a tagoknak, emellett szociális és kulturális tevékenységet is vállalni. Az érdekvédelem többek között a munkahelyi problémák megoldásában való részvételt, a kollektív szerződés kialakítását és betartatását jelenti. TörekEzek után a dolgozók a fűtetlen műhelyekbe bejárva gépeik mellett demonstrálták, hogy ők folytatnák a munkát, ha lenne. Elkeseredésük azt kívánta nyomatékosítani, hogy ők nem felelősek a kialakult helyzetért. A tüntető tehetetlenség azt is bizonyítani kívánta, hogy több mint százan ragaszkodnak a nekik dukáló ösz- szes törvényes járandósághoz. (Folytatás a 4. oldalon) szünk arra, hogy a dolgozók mindent megkapjanak, amit a közalkalmazotti törvény és a kollektív szerződés biztosít. Vannak sikertelen próbálkozásaink, de többnyire ki tudunk állni a dolgozók érdeke mellett. Gerginé Sturm Zsuzsa, az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezet titkára: - Az elvárások nagyok, de mi is csak abból a kevésből tudunk kiharcolni valamit, ami jelenleg az intézet rendelkezésére áll. (Folytatás a 3. oldalon) Tomádóvonal-titok? Mint köztudott, az Aeroca- ritas telefonos tornádóvonalat nyitott a kunszenti viharkárosultak megsegítésére, ahol is a beszélgetések percdíját az ígéretek szerint a károsult családok kapják majd meg. Csakhogy az összeg nagysága a mai napig sem ismert... Kasza József, Kunszentmár- ton polgármestere igen szkeptikusan nyilatkozott: - Hivatalosán február 28-án zárták le a tomádóvonalat, azóta semmilyen értesítést nem kapuink arról, hogy mikor osztják a pénzt, sőt, még az összegyűlt pénz mennyiségéről sincsenek pontos információink. Minden érdeklődésünk elől elzárkóznak az Aerocaritasnál és a Matávnál egyaránt. Lapunk is megpróbálta megtudni a Matáv Debreceni Igazgatóságánál az összegyűlt pénz összegét, s bár ígérték, hogy visszahívnak, ezt eddig nem tették meg. Egyelőre annyit tudni, amennyit már közzétettek: január 31-ig az alapdíjon felül mintegy 430 ezer forintot telefonáltak ösz- sze az adakozó kedvűek, pe Kemény tárgyalópartnereket vár az önkormányzati biztos Szakszervezeti „körtánc” - kérdésekben A 8. Martfű Kupa nemzetközi kyokushin karateversenyen több mint kétszáz fiatal pályázott a különböző korcsoportok dobogós helyeire. A leglátványosabb mérkőzéseket a hazaiak üdvöskéje, Planicska László (jobbról) vívta, aki felhívta magára a válogatott új szakvezetőjének, Bencze Antalnak a figyelmét is. (Tudósításunk az 5. oldalon olvasható) fotó: Illyés Húsvétváró játszóház Jászberényben Ebben az évben a jeles napokhoz köti szokásos játszóházait a jászberényi Déryné Művelődési Központ Gyermekek Háza. Nemrégiben a farsanghoz, míg a hét végén a húsvéthoz kapcsolódóan szervezték meg a programot. A húsvétváró játszóházban a főleg óvodás, kisiskolás korú gyermekek és szüleik egyaránt jól érezhették magukat. Szorgos munkával készültek az ünnep apró kellékei. Volt itt tojásberzse- lés, húsvéti üdvözlő- és levelezőlapok, kabalafigurák - nyuszi, kisbárány, kiscsibe - készítése. Az origamiasztalnál szalvéta- és tojástartókat hajtogattak, a legkisebbek pedig színeztek és ujjbá- bokat készítettek. Meghirdették a locsolóversmondó versenyt is. A Gyermekek Háza legközelebb a pünkösdölő hagyományaihoz kapcsolódó játszóházat szervez. Szorgoskodott gyerek és szülő egyaránt fotó: s j.