Új Néplap, 1998. március (9. évfolyam, 51-75. szám)
1998-03-21 / 68. szám
1998. március 21., szombat Körkép 5. oldal _______________Nézőpont E gy törlesztendő adósság A témához nem nagyon illő frivolitás- sal akár azt is mondhatnánk, hogy a Tanácsköztársaságnak nem volt szerencséje az utókorral. Egyetlen későbbi rendszer sem tudta igazán a magáénak vallani, az elfogulatlan értékelést is megtagadta tőle a történelem. Azon nem lehet csodálkozni, hogy a Horthy-rendszer minden módon igyekezett befeketíteni az emlékét, hiszen a tárgyilagos értékelés önmaga egyébként is gyenge legitimitását kezdte volna ki. Szembe kellett volna nézni azzal a kétségtelen ténnyel, hogy a Tanácsköztársaság volt az egyetlen politikai hatalom, amely számottevő fegyveres erőt szegezett szembe az ország megcsonkítására törő Kisantanttal, s azt is, hogy Horthy hatalomhoz vezető útját a Tanácsköztársaságot megdöntő román szuronyok tisztították meg. Az értékelés azonban a későbbi időszakban sem volt teljes, olyan rendszerekben sem, amelyek önmagukat bizonyos értelemben a Tanácsköztársaság örökösének tekintették. Nem arról van szó, hogy most a másik végletben kritikátlanul dicsőítették volna. A Rákosi-rendszer politikusai más okok miatt voltak zavarban, ha elkerülhetetlen volt a Tanácsköztársaságról beszélni. A Szovjetunióban kivégzett Kun Béla említése nélkül ugyanis ez szinte lehetetlen volt. Ehelyett Rákosi szerepét próbálták meg utólag eltúlozva meghatározó szintre emelni, e kísérlet szánal- masságát azonban a kortársak is jól érzékelték. Ez a zavar furcsa módon megmaradt az 1956 utáni időszakban is. Aki tapasztalta, még emlékezhet rá, hogy az évfordulókon kö- telességszerűen elhangzó hivatalos elismerések, a szokványos frázisok után milyen lesajnáló mosollyal néztek össze az apparát- csíkok a Tanácsköztársaság veteránjainak háta mögött. Mivel legtöbbjük képtelen volt beilleszkedni a bürokrácia, a „vonal” szürkeségébe, némi anarchizmussal gyanúsították őket, gyakori elégedetlen szókimondásukat pedig egyszerűen tudatlanságnak tartották. A rendszerváltás után, a politikai elődjének egyre inkább a Horthy-rendszert tekintő kurzus idején törvényszerűen éledtek újjá annak a Tanácsköztársaságot minősítő megállapításai. A res- taurációs kísérlet 1994-es bukása után ismét változott a hangnem, vagy inkább azt mondhatnánk, hogy most csend van. A politikai publicisztikában nemigen esik szó a Tanácsköztársaságról. Ez lehet jó jel is, annak jele, hogy eljött az idő, amikor a téma a napi politika színteréről a tudományéra tevődik át. Ez pedig a közgondolkodást, e kérdésben hosszabb távra meghatározó, elfogulatlan értékelést ígér. Nagy sikert aratott Szolnokon a Tolnay Klári életét és művészetét bemutató kiállítás. A megnyitó óta igen sokan megtekintették, és vendégkönyv tanúsága szerint széles körben elismerést váltott ki. Tolnay Klári életmű-kiállítása március 24-ig - hétvégén is - látható a Hemóban, 10- tŐl 17 Óráig. FOTÓ: CSABAI / Ahonnan sosem hiányzik a jókedv, a nevetés Tizenegy gyermeket nevelnek Előfordul, hogy huszonketten ülik körbe az asztalt A karcagi Kiss Lajos és felesége, Tóth Julianna nyolc saját gyermeke mellett három nevelt gyermeket is magukhoz vett. A boldog nagycsaládra Ökrös Sándorné vöröskeresztes aktivista hívta fel figyelmünket. Mint mondta, Kissék életéből sosem hiányzik a jókedv, nevetés, s az édesanya egy pillantása elég a gyerekek fegyelmezéséhez. Ha felnőtt gyermekeik hazalátogatnak a hat unokával, akkor 22-en ülik körbe az asztalt. Kiss Lajos nyugdíjazásáig a karcagi rendőrkapitányságon dolgozott, felesége pedig három műszakban a malomban volt zsákoló. Amikor leépítések miatt neki is felmondtak, 45 évesen nem kapkodtak érte a munkahelyek. Akkor határoztak úgy, hogy befogadnak három nevelt gyermeket. Az ötszobás családi házban havi 9 ezer forint megy villanyra, 20 ezer gázra, s 30 köbméter vizet fogyasztanak.- Milyen egy átlagos nap Kisséknél? - érdeklődöm az anyukától.-A reggelek nálunk is olyanok mint más családnál, csak itt legalább 15 szelet kenyér kerül az asztalra, s a fürdőszobai beosztást is jobban össze hangolni. A gyerekek reggeli után elmennek iskolába, óvodába - mondja a feleség - esténként azonban a lakás egy kisebbfajta fecskefészekhez hasonlítható. Minden szoba megtelik élettel, a kisebbek rajzolnak, játszanak a cicával, a nagyobbak tévét néznek, beszélgetnek, vagy a család hetedik unokáját, a kis Patrikot kényeztetik. Ottjártunkkor sincs ez másképp. A nagyobbak sportközvetítést néznek, a kicsik rajzolnak, a nagylányok randevúra készülnek, az unoka pedig kézről kézre jár. A nagy családnak vannak a férj, aki A képen a család néhány tagja kell adata az uborka, paradicsom, paprika megtermelése, a sertés nevelése, így tudunk spórolni. Kissék legidősebb lánya, Andrea 27 éves, három gyermeke van, jelenleg a legkisebbel van otthon gyesen, őt követi a sorban Judit, aki Kunmaelőnyei ' is - véli ugyan egyedüli gyerek volt, de amikor megnősült, öt gyermekes családból származó feleségével hamar eldöntötte, ők is több gyermeket akarnak felnevelni.- Ekkora családban mindenkinek más a kedvence. Hogyan tudja ezt figyelembe venni? - fordulok a háziasszonyhoz.- Miután minden gyerek napközis, így csak hétvégén kell figyelembe vennem a kívánságlistát. Szerencsére nem válogatós a család, így nem jelent gondot, ha tejbegnzt, rántott húst, vagy krumplilevest készítek. Ősszel 4-5 zsák krumplit veszek, hordószámra rakom el a káposztát, s százszámra a befőttet.,Férj^TeJ?%: darason lakik és neki is három családja van. Lajos még nőtlen, jelenleg munkanélküli. Most a barátnőjénél lakik, de a szobája ajtaja bármikor nyitva áll előtte. A család legifjabb apukája a 22 éves János, aki otthon lakik. Míg beszélgetünk, addig Patrikot megeteti édesanyja, majd a mindenki a hat hónapos kis- legényt kezdi babusgatni. Megtudjuk, hogy János első látásra megszerette Ildikót, és a család is hamar befogadta a tiszakécs- kei leányt. Mónika bőrdíszműves tanuló Kisújszálláson. Kézügyességét édesanyjától örökölte. Házias, sokat segít otthon a takarításban, főzésben. Gabriella a szolnoki ruhaipari szakközépiskolába jár. Kollégista, kedvence a matematika. Ahogy meséli, jó az osztályközösség. Eleinte csodálkoztak osztálytársai, de mára megszokták, hogy neki ennyi testvére van. Az öt legkisebb gyermek egyszerre jön oda hozzánk. Ildikó a legbátrabb közülük, elárulja, hogy a Györffy István iskolába jár, ahol sok barátja van. Ugyan nem minden jegye ötös, de nem kell szégyenkeznie. Szeret verset mondani, s otthon a terítésben számíthat rá édesanyja. Annamária a Kováts Mihály iskola elsőse. Szereti a matematikát, szépen olvas. Odahaza legszívesebben ta- nárosdit játszik a többiekkel. Kedvence a tejbe- gríz és a töltött káposzta. A három nevelt gyermek először egymásra néz, majd egy kis kéretés után roma dal éneklésébe kezdenek. A 10 éves Miklós a Zádor úti iskola diákja, s ő az, akit itthon a lányok legtöbbet feleltetnek. A seprűt gyakran kézbe veszi, s feltakarítja az udvart. Ha ő befejezte, kezdi valamelyik testvére, így Kissék udvara mindig patyolattiszta. A hétéves Irénke a Györffyben, Ildikóval egy osztályban koptatja a padot. Sok barátnője van, és ha a fiúk megverik, nem hagyja magát. Reggelente hosszú haját maga fésüli ki, sőt, a szobáját is rendbe rakja mielőtt iskolába indul. Az ötéves Laci a Zöldfa úti oviba jár. A locsi-fecsi fiúcskát testvérei otthon állandóan tornáztatják, így szegény néha alig kap levegőt. így telnek a karcagi Kiss csatád mindennapjai, békében, szereiéiben, megértésben. Daróczi Erzsébet ij 1 g ; . ; i ; ... ... , ;.{(7i ! tA 3 Min dolgozik Szoboszlai Zsolt szociológus? Fő kutatási témája az innováció Mottó: időnként megkérdezünk a megyében élő tudósokat, művészeket, hogy mi foglalkoztatja őket, min dolgoznak? Szoboszlai Zsolt a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának Alföldi Tudományos Intézete kutatási és szervezési igazgatója. Az intézetnek négy csoportja van, az egyik Szolnokon működik 1992 nyara óta.- Fő témám az innováció. Ezt a fogalmat a műszaki értelmiség kissé kisajátította, pedig sokkal szélesebb értelemben is használható. A társadalomnak is van innovációja. Tulajdonképpen az emberek inno- válódnak, nem a technika, bár az összefüggés nyilvánvaló.- Milyen kutatások fűződnek az ön nevéhez?- A mi munkánk zömmel csapatmunka, még akkor is, ha a végső formába öntés a vezető feladata, ő írja meg a tanulmányt, vagy ő illeszti egybe a részmunkákat. Lényegében saját munkám volt mostanában a Humán erőforrás Jász-Nagykun-Szolnok megyében, amely 1997 májusában jelent meg. A KSH megyei igazgatójával, Fekete Szabó Sándorral együtt készítettük el a Tisza tó háttértelepüléseinek demográfiai viszonyairól szóló tanulmányunkat. Alapkutatásokra sajnos nincs pénz. Konkrét megbízásokat vállalunk, s ezekből szerencsés esetben hosszabb távon összeáll egy nagyobb léptékű munka.- Megemlítene néhány témát?- Szociológiai tanulmány készült Martfű településrendezéséről, elvégeztük Jászfelső- szentgyörgy komplex településfejlesztési vizsgálatát. Nagy és pozitív visszhangot keltett a Szolnok város ifjúságáról folytatott kutatásunk eredménye, amely tavaly nyáron készült el. Télen kutatásokat folytattunk három megyében a szociális földprogram hatásvizsgálatáról a Népjóléti Minisztérium megbízásából. Vannak más munkáink is, mint a Monor- Kecskemét-Szolnok háromszög, vagy Szolnok és térsége fejlesztési koncepciója.- Az elmondottakból ítélve bőven el vannak látva munkával. Hogyan győzik?- A megalakuláskor magam alkottam a „csoportot”, most már összeáll egy jó kis csapat, és sok külső munkatárssal dolgozunk. Az akadémiai fejlesztési program megnövelte a kapacitásunkat. A megye és a város számíthat a munkánkra. B. A. Doni kozákból kisújszállási lakos lett A Ressinka zenekar: Imre lányával és a fiával fotó: m. J. A két nagy világégés, századunk világháborúi nem csak a határokat szabták át, de családokat, gyerekeket szakítottak el örökre egymástól, forgatták fel az emberek életét. Mert amikor 1914 vérzivataros őszén Iván Ressinkó búcsút vett a kijevi kormányzóságban, Fedorovka városkában lévő házuktól, aligha gondolta, hogy ő, az akkor húszéves legény már soha többé nem lépi át a lakásuk küszöbét. Megölelte, megcsókolta síró édesanyját, ősz hajú, barázdás arcú apját, rajongva szeretett bátyját - és mindörökre eltűnt életükből. Hogy ez miképpen esett meg, erről szól az írás. Kék szemű, széles vállú ukrán volt, aki a cári hadsereg egyik elit alakulatában, a doni kozákok közé került, oda sorozták be. Derekasan verekedtek az ukrajnai, galíciai harctereken az Osztrák-Magyar Monarchia szuronyrohamosai, a német császár ulánusai ellen, bár az egyik délután őket is utolérte a végzet. Bekerítették a századukat, és megadásra szólították fel a csapatukat. Próbálkoztak kitöréssel, de tökéletesnek bizonyult a körgyűrű, a szabadulni vágyók közül senki sem maradt életben, így nem volt mit tenni, eldobták a fegyvereiket, felemelték a karjaikat. Lezárt tehervagonokban robogott velük, hadifoglyokkal a vonat Galícián át, majd a Kárpátokon túlra, Magyarország felé. Oroszok, ukránok, doni kozákok várták, mi lesz velük. Debrecenben szétosztották őket, majd a szőke ukrán Újfehértóra került. Uradalomban dolgozott, a földet túrta, művelte, az állatokat etette, ugyanúgy mint a szülőhazájában. Lassan szokta a magyar szavakat, amikor megakadt a szeme egy szép barna kislányon, aki szobalány volt az uraságnál. Kiderült, Dávidék lánya, akik eredetileg Kisújszálláson laktak. Az ismeretségből barátság, a barátságból szerelem lett. Oszszeházasodtak, és 1918-ban Kisújszállásra költöztek. Ivan Res- sinko, vagy ahogyan errefelé ismerték, Ressinka János az egyik uradalomban, később nagygazdánál lett cseléd. A párja háztartásbeli volt, hiszen összesen tizenhárom gyerekük született. Négyen közülük fiatalon, gyerekkorban meghaltak, kilencen nőttek fel, de mostanság már csak négyen élnek. Erzsébet, a legidősebbik 74, László 66, István 63 és Imre, a legfiatalabb, mivel 1942-ben született. Az ukrán, vagy ahogyan nevezték, orosz óriási erejű volt: egyszer fogadásból három, teli zsák búzát raktak a vállára: egyet a jobbra, egyet a balra, egyet keresztben, és még kért egy zsákot. Sokáig és sokszor emlegette a szüleit, meg a bátyját. Többször rászánták magukat: hazalátogatnak, de hát vagy sok volt a gyerek, vagy a munka, ha meg már minden sínre került, a sztálini bürokrácia szabott újabb és újabb, teljesíthetetlen akadályokat. Arról sem tudnak, hogy leveleztek volna, egy hozzá hasonló ember kezei aligha irogatásra, inkább dologra, munkára való. Iván, az édesapa, viszonylag fiatalon, 1944-ben, ötvenévesen halt meg. Máról holnapra fogyni kezdett, akár a gyertyaszál, és a nagy erős embert hónapok alatt leterítette a gyilkos kór. Imre fia, aki segített a családi kötelékek kibogozásában, amikor az édesapját utolsó útjára kísérték, kétéves volt. Nem emlékszik rák, csak elbeszélésekből hallott szőke, kék szemű, roppant erejű szülőjéről. Az édesanyjuk nevelte őket, őt 1961-ben temették. Ressinka Imréék köszönik szépen, jól vannak. Megnősült, Imre fiuk 1969-ben, Edit lányuk rá négy évre érkezett. Unoka is született, eddig kettő. Az édesapa jelenleg vállalkozó. Szabad idejükben zenélnek: apa, fia, lánya egy együttest alakítottak. Sok helyre hívják őket, ahol magyar nótákat, dalokat, ukrán, orosz énekeket szólaltatnak meg. Az ukrán apa, aki haláláig törte a magyart, a Déli temetőben alussza örök álmát, a feleségével együtt. Síremlék őrködik a fejüknél, fák hajladoznak körülöttük a márciusi szélben. Kócol- ják, libegtetik a gallyakat, kipattintják a rügyeket, végigsüvítenek ezek a füttyös jövevények a sírok között. Meglehet, ennek a lenn nyugvó ukránnak súgnak valamit. Egy távoli síkságról, ahonnan elindult, de amelyet soha nem látott viszont, hiszen Kisújszálláson borult rá a szemfedő ... D. Szabó Miklós