Új Néplap, 1998. március (9. évfolyam, 51-75. szám)

1998-03-02 / 51. szám

1998. március 2„ hétfő Megyei Körkép 3. oldal Próbariasztás, majd igazi bevetés (Folytatás az 1. oldalról) Czókoly Viktor főhadnagy irányításával azonnal el is in­dultak. A bejelentés szerint az épületben személy is volt, így légzőkészülékkel mentek a tűzoltók az égő lakóházba, de ott már akkorra nem volt benn senki sem. A nádtetős épület tetőszer­kezete azonban - a gyors riasz­tás ellenére - a vályogig leé­gett. Mint a karcagi mentősök­kel kiérkező orvostól megtud­tuk, a tulajdonos csak a kezén és arcán szenvedett másodfokú égési sérüléseket. Kannából akart benzint önteni az autóba, amikor hirtelen egy robbanást hallott, s már égett is a régi, nádtetős épület. A fiatal, kis­gyermekes házaspár a nyáron akart fürdőszobát kialakítani, a tűzzel azonban most minden tervük elégett. A tűzoltók még nem is vé­geztek Kunmadarason, máris három karcagi tűzhöz riasztot­ták őket. A piactól nem messze háromméteres lángok csaptak fel egy lakóház udvaráról, s két avartűz is oltásra várt. Az egyik autó máris indult vissza Karcagra a lakástűzhöz, az egyik avartűzzel pedig a víz­szállító autó szállt szembe, míg a harmadik tűz oltásához a püspökladányi tűzoltóktól kér­tek segítséget. így sikerült időben megakadályozni, hogy a fogadóház mögött égő bozót­tűz a vágóhíd épületét is el­érje. de Munkáspárti vidéki kampánynyitó (Folytatás az 1. oldalról) hogy az értelmiség legjobbjai ne kényszerüljenek elvándo­rolni, hogy a magyar földet ne adják el külföldieknek és ne verjék szét a szövetkezeteket, hogy rakéták vásárlása és a képviselői fizetések emelése helyett a nyugdíjak emelkedje­nek, hogy ne a bankokat, ha­nem a magyar háztartásokat konszolidálják. A magyar miniszterelnök - folytatta - négy évi kormány­zás után nem mondhatja ki, hogy ami itt van, az nem köz- biztonság, anélkül, hogy föl ne vetődne a saját felelőssége. A rendőrségnek meg kell kapnia a működéséhez szükséges pénzt, de a bűnözés elleni harc nem a rendőrségen, nem az utcán kez­dődik, hanem a munkanélküli­ség és a nyomor enyhítésével. A mai hatalmi elit tagjai hajla­mosak azt mondani, hogy a munkanélküliek maguk tehet­nek a sorsukról, mert alkoholis­ták, munkakerülők. De vajon lehetséges-e, hogy emberek százezrei lettek egyszeriben al­koholisták és munkakerülők? Thürmer Gyula arra kérte a jelenlévőket, győzzék meg ba­rátaikat, ismerőseiket, hogy a Munkáspártra leadott szavazat nem vész el: ha a párt bekerül a parlamentbe, az igazi baloldali- ság kap ott hangot. B. A. Tanárként, kutatóként maradandót alkotott Csete Balázs emlékét hűen őrzi a szülőfalu Mátyás király udvara is megelevenedett a szolnoki Mátyás Király Általános Iskola far­sangi bálján, melyet szombaton délután tartottak az intézmény tornatermében. Először az alsósok, majd később a felsősök vonultak fel beöltözve társaik és a vendégek előtt, fotó: m. j. Barátok, ismerősök, tanítványok - és szép számmal azok is, akik csak munkásságát ismerik - emlékeztek szombaton a szü­lőfaluban, Jászkiséren Csete Balázs néprajzkutatóra, rajzta­nárra születésének 105. és halálának 40. évfordulóján. Az ünnepség résztvevői legelő­ször a megemlékezés koszorúit és virágait helyezték el Csete Balázs sírjánál a helyi temető­ben. A pedagógus és néprajzku1 tató tudóst dr. H. Bathó Edit, a Jász Múzeum igazgatója né­hány szóban méltatta. Ki­emelte: Csete Balázs a népmű­vészet, a néprajz iránti rajongá­sával példát mutatott a ma élőknek is. A koszorúzást követő em­lékülésen a jászkiséri Művelő­dés Házában Papp János, az ünnepekről elnevezett helyi ál­talános iskola igazgatója kö­szöntötte a megjelenteket. Kö­vetendő tulajdonságként Csete Balázs végtelen kitartó szor­galmára hívta fel a figyelmet. A Jászkiséren született, majd élete utolsó szakaszában itt élt pedagógus, néprajzkutató munkásságát eredetileg dr. Szabó László néprajzkutató ele­venítette volna fel, de hirtelen jött betegsége miatt sajnos nem tudott megjelenni az ünnepsé­gen. Előre elkészített előadását Nagy Molnár Miklós, a karcagi múzeum igazgatója ismertette. Elhangzott: Csete Balázs élete álmát, azt, hogy festőművész legyen, a pályáját kerékbe törő I. világháború, a konzervatív környezetben végzett tanulmá­nyai miatt nem tudta beteljesí­teni, de a benne rejlő tehetséget máshol érvényesíteni tudta. Rajztanárként pedagógusi munkájában és néprajzkutató­ként a Kárpát-medence népmű­vészeti elemeinek, jegyeinek, gyermekjátékok, mondókák, a Jászság néprajzi emlékeinek gyűjtésével maradandót sike­rült alkotnia. Az emlékkiállítást Kaposvári Gyula nyugalmazott múzeum­igazgató, Csete Balázs egykori munkatársa nyitotta meg. Ké­sőbb az ünnepelt életszakasza­inak tanúi - munkatársai, tanít­ványai, munkásságának ápolói - emlékeztek a nagy elődre, bcs —----------------------­F arkas Flórián: Pártszínekben nem lehet cigánypolitikát folytatni Igény egy kisebbségi tárcára Cigány politikus egyetlen párt színében sem fog bemenni az új parlamentbe, mert különböző pártokban nem lehet a cigány­ság érdekeit képviselni. A jövőben politikai partner igen, de po­litikai árucikk nem lesz a cigányság - mondta éles hangvételű beszédében Farkas Flórián, az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat (OCKÖ) elnöke szombaton Alattyánban, a he­lyi Lungo Drom közösség által szervezett Jászsági fórumon. A 13 település roma önkor­mányzatának vezetői és a helyi érdeklődők részvételével tartott fórumon felszólalt Kiss Károly, Alattyán polgármestere, akinek a helység történetét, jelenét bemutató előadását később ke­mény kritikával illették. Mint mondták, megkerülve az ere­deti témát, a polgármester nem az alattyáni cigányok problé­máit, az azokra keresett megol­dásokat mutatta be. Kállai Sán­dor helyi Lungo Drom-elnök szerint az alattyáni romák se­gítséget nem, csak elutasítást kapnak az önkormányzattól. Kerékgyártó T. István szocio­lógus rámutatott: a társadalom mára végletesen kettészakadt. A kapitalizálódás legfőbb vesz­tesei a 80 százalékban ma is munka nélküli cigányok. A problémákból egyedül az oktatás, a tanulás segítségével lehet kilábalni - mondta Csilléi Béla, az OCKÖ oktatáspolitikai szakértője. Ehhez azonban egyenlő esélyeket kell biztosí­tani a romáknak is. A polgármester és a helyi mezőgazdasági szövetkezet te­vékenységét bemutató Papp Károly szövetkezeti elnök is éles bírálatot kapott az utána felszólaló Farkas Flórián OCKÖ-elnöktől. A cigány poli­tikus szerint a település vezetői nem azon gondolkodnak, hogy milyen módon vonhatnák be a cigányokat a munkába, hanem azon, hogy miképp távolíthat­nák el őket onnan. A roma vezető az országos ügyekről szólva hozzátette: a kisebbségeknek külön tárcát kell biztosítani a kormányon belül, a cigányság ügyeivel pe­dig vagy egy államtitkárnak vagy egy kormánybiztosnak kell foglalkoznia a továbbiak­ban. Elhangzott, profi cigány politikusokat fognak bejuttatni a helyi önkormányzatokba, s ha azt egy-egy településen a roma lakosság számaránya indokolja, önálló vagy másokkal közösen támogatott polgármesterjelölt­jeik is lesznek. B. Cs. Falugyűlés Tiszaderzsen Feladatok, születésnap előtt Megfelelő számú érdeklő mellett tartotta meg pénteken este idei első falugyűlését Tiszaderzs község önkormányzata. A több mint félháznyi hallgatóság a falu idei költségvetéséről ka­pott tájékoztatást a jegyzőtől, valamint megismerhette az idén 666 éves település évfordulós ünnepségének a tervezetét. A legtöbb hozzászóló a közrend, a közbiztonság javítása érdeké­ben emelte fel a szavát, kérve a fokozottabb rendőri jelenlétet a közterületen s a polgárőrség munkájának az önkormányzati támogatását is. Érdekesség, hogy igényként merült fel a tőkehúsel­látás javítása. Az önkormányzat vezetői arra tettek ígéretet, hogy felveszik a kapcsolatot a kör­nyező áfészekkel, hogy alakítsa­nak ki önálló húsrészleget. Emlí­tést érdemel ezzel kapcsolatosan, hogy az önkormányzat 1997-ben már kiajánlotta egyik épületét ha­sonló célú hasznosításra, de meg­felelő ajánlat - érdeklődés volt ugyan - híján még nincs önálló hússzéke a falunak. A 666. évforduló kapcsán ha­talmas taps fogadta a falu nyu­galmazott vadászának, Oláh Já­nosnak fafaragásé címerterveze­tét, melynek megvalósításáról március 17-i ülésén tárgyal az önkormányzat testületé. Mind­ezen túl a gyűlés résztvevői egy­hangúan támogatták a községnek az önálló fogorvosi ellátás meg­valósítására irányuló pályázati tö­rekvéseit. -pm­Bemutatkozott a KDNP hét képviselőjelöltje „Hit, tisztesség, erő” A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Szervezete szombat délelőtti választmányi gyűlésén mutatta be a párt májusi választásokon induló megyei képviselőjelöltjeit. A KDNP valamennyi választókörzetben „harcba száll” a mandátumokért. Mint azt Mizsei Zsuzsanna me­gyei pártelnök elmondta, a párt megyénk mind a nyolc válasz­tókörzetében állít egyéni képvi­selőjelöltet. A KDNP megyei elnöke szerint az idei képvi­selő-választás eredményeit te­kintve meglehetősen nyitott, minden megtörténhet. Éppen ezért bizakodva váiják a má­just, remélik, a párt ezúttal job­ban szerepel majd, mint négy évvel ezelőtt. A nyílt ülésen bemutatkozó jelöltek mindegyike magáénak vallotta a párt ’98-as választási jelmondatát: „Hit, tisztesség, erő”. A gyűlésen a nyolc képvi­selőjelöltből egy - az 5. számú martfűi választókörzetben állí­tott jelölt - kivételével minden­kit megismerhetett a megyei választmány. A KDNP megyei szervezete az 1-es körzetben (Jászberény) Szádvári Gábort, a 2-es körzet­ben (Jászladány-Jászapáti) Mi­zsei Zsuzsannát, a 3-as körzet­ben (Szolnok) dr. Póta Sán­dort, a 4-es körzetben (Szolnok és környéke) Józsa Csabát, a 6- os körzetben (Mezőtúr és kör­nyéke) dr. Jós Györgyöt, a 7-es körzetben (Törökszentmiklós) Török Andrást, a 8-as körzet­ben (Tiszafüred és környéke) Takács Gyulánét jelölte képvi­selőnek. -h­A térség motorja lehetne a kunmadarasi légikikötő ^ Jászság-Kunság: útkeresés A Jászladányért, Lokálpatrióták Önszerveződő Közösségének szombati összejövetelén Herbály Imrét, a megyei közgyűlés al- elnökét, a Törökszentmiklós-Kunhegyes központú körzet or­szággyűlési képviselőjét látták vendégül családias hangulatú beszélgetésen a ládányi művelődési házban. A politikussal - aki többek között a Tisza-tavi Idegenforgalmi Bi­zottság elnöki teendőit is ellátja - arra a kérdésre keresték a választ, hogy a megye két jelentős kistér­sége, a Jászság és a Kunság kö­zött, melyeket megfelelő híd hiá­nyában jelenleg elválaszt a Tisza, milyen módon teremthetnének élő, főleg gazdasági jellegű kap­csolatot. Mint elhangzott, az egyesület által felvetett gondolat - miszerint az autópálya-fejlesz­tésekhez kapcsolódva építhetnék meg a tervezett 4-es gyorsfor­galmi utat és az M3-as autópályát összekötő főútvonalat, egy Tisza- híd közbeiktatásával - figye­lemre méltó, de túl későn merült fel ahhoz, hogy a területfejlesz­tési koncepciót elfogadó határo­zatba beépíthessék. Herbály Imre véleménye, hogy - lehetőség sze­rint egy megvalósíthatósági ta­nulmánnyal alátámasztva - csak akkor kerülhet ismét előtérbe a kistérségek kapcsolatát megvaló­sító út megépítése, ha a megyére váró legfőbb feladatokat (Tisza- tó, Kunmadaras fejlesztése, a Jászsági-főcsatorna megépítése, a Tiszazug felzárkóztatása) már többé-kevésbé elvégezték. Kérdésre válaszolva Herbály Imre elmondta, a kunmadarasi repülőtér hasznosítása lassan a térség akut problémájává kezd válni. Szerinte a reptérnek állami tulajdonban kellene maradnia, és a működtetést egy közhasznú tár­saságra kellene bízni. Ha idővel egy, a légi teherszállítást előtérbe helyező légikikötő válna a repü­lőtérből, akkor a térség vállalko­zási övezetének motorja le­hetne. -banka­A ma esti Gregor-show-ban, a Szigligeti Színházban a há­zigazda Gregor József egyik vendége Vámos Miklós író lesz, akit a Lehetetlen című műsor tett igazán népszerűvé. Abban ő faggatott másokat, most viszont a másik oldalra kerül - válaszolnia kell. Előtte azonban lapunknak is kész­séggel állt rendelkezésére.- Milyen a kapcsolata Gregor Józseffel, az est házigazdájá­val?- Nagyon tisztelem őt. Lel­kileg igen közel kerültünk egymáshoz, amikor meghív­tam a műsoromba. Talán azt is mondhatom, baráti kapcsolat alakult ki köztük, csakúgy, mint csaknem mindegyik ven­dégemmel. Ezért lelkileg egy kicsit meg is viselt a Lehetet­len!, hiszen nem lehet valaki­nek több mint hetven barátja!- Mióta eltűnt a képernyő- ről, mivel foglalkozik? Gregor József vendége: Vámos Miklós Amikor a „hóhért akasztják”- Nemrég jelent meg a 135 lehetetlen történet című köte­tem, melyben műsorbeli ven­dégeim sztorijai mellett má­sokról is írok. Ebből máris el­fogyott hetvenezer példány, aminek persze nagyon örülök. Most egy novellás köteten dolgozom, melynek címe Bár lesz, érdekessége pedig az, hogy minden második elbeszé­lés címében szerepel valami­lyen formában a bár szó. Lehet ez éppen millibar vagy bárány, mindegy. A harmirtc novellá­ból mostanáig huszonhét ké­szült el, de a maradék három is készen van már a fejemben, „csak” le kell írni. Remélem, a június elején nyíló könyvhétig sikerül befejeznem.- Nem hiányzik a televízió, a nyilvános szereplés?- A Lehetetlent nagyon sze­A Lehetetlen történeteiből kötet is született rettem csinálni, de úgy érez­tem, eljutottam arra a szintre, ahonnan már nem tudok to­vább fejlődni. Igény még volt rá, de nem akartam megvárni, hogy a közönség is észreve­gye, így inkább befejeztem. Gondolom, ha néhány év múlva úgy döntök, hogy sze­retnék ismét valami hasonlóba kezdeni, megtalálom a módját. Egyébként azt hiszem, a szakma kicsit lenéz emiatt. A népszerűség mindig „gyanús” nálunk, de nemigen törődöm vele, mit gondol az írótársada­lom.- A szolnoki színház, ahol hétfőn este fellép, nem teljesen ismeretlen Önnek, hiszen a hetvenes években már bemu­tatták itt egyik darabját.- Valóban, játszották az Asz­talosindulót.. Annak ellenére, hogy az előadás jobbra sike­rült, mint maga a darab, kicsit szomorú emlék számomra, hi­szen szinte minden férfiszí­nész, aki játszott benne, meg­halt azóta. De Szolnokról iga­zán az maradt meg bennem, hogy beül az ember a Trabant­jába, leutazik a Tisza partjára, megszáll egy közepes szintű szállóban, bemegy a Sziglige­tibe, a klubban beszélget a szí­nészekkel, és csodálatos dara­bokat néz meg. Valló Péter felkérésére írtam akkoriban néhány darabot, de be kell val­lanom, nem voltak igazán jók. Talán most lehetőségem nyílik rá, hogy igazán megtanuljak színdarabot írni. Bereményi Géza Zalaegerszegen dolgozik, s felajánlotta, hogy ősszel ren­dezzek ott két előadást.- Hogyan képzeli a hétfő esti fellépést?- Leginkább úgy szeretek beszélgetni, mintha a Hungária kávéház egyik asztalánál ül­nénk, s nem a színpadon. De minden Gregor Józsefen mú­lik; most ő kérdez és én vála­szolok. szilvási Egyre több a polgárőr (Folytatás az I. oldalról) Örvendetes, hogy a megyében egyre több a polgárőrszervezet, a taglétszám is fokozatosan nő. A közelmúltban alakult szervezet Örményesen, Tiszaderzsen, Ti- szaszentimrén és Tiszaföldváron, előkészületek folynak Jászapátin és Szolnokon. Mint negatívum merült fel a polgárőrök rendezet­len jogállása, a tanúvédelem je­lenlegi hiánya, és persze az elma­radhatatlan anyagi gondokról is szó esett. A rendőrség részéről Kopasz Árpád főkapitány nagyra értékelve a szervezetek munkáját elmondta, erősre szőtt biztonsági hálóra van szüksége a megyének, ennek részesei a polgárőrök. A civil bűnmegelőzés szerepe annál is fontosabb, mert - mint elhang­zott - az elkövetkezendő 2-3 éven belül nem fognak megol­dódni a rendőrség létszámgond­jai. A közterületi jelenlét pedig igen fontos alkotóeleme egy tér­ség közbiztonságának. H. Gy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom