Új Néplap, 1998. március (9. évfolyam, 51-75. szám)

1998-03-18 / 65. szám

1998. március 18., szerda Sport 9. oldal Tippel a szurkoló Szabó Béla, a Jászalsószentgyörgy szakvezetője:- Ha azt nézzük, hogy a táblázaton elfoglalt helye szerint a se­reghajtóhoz utazik a Szolnok, akkor azt mondom: 1-3 lesz a eredmény. Azt is hozzáteszem, a kék-sárgák eddig veretlenek a tavasszal, mindamellett három élcsapaton jutottak túl nagy­szerű eredményekkel. Bár az igaz, hogy a Dorog a télen „beerő­sített” a Tóth „Jókká” Jószef-Sarlós András párossal a kispa- don, de hétfőtől már ők sem segíthetnek, felmondtak nekik. Szőke Péter, az MRSZK szerkesztőségének vezetője:- Számottevően jobb a MÁV csatársora, a középpályásai közül pedig egyszerre többen is képesek szervezni a játékot, fazont adni a csapatnak. Miután a második tavaszi fordulóban sikerült idegenben is megnyerni a Szeged elleni találkozót, úgy gondo­lom, itt az alkalom arra, hogy az őszi mérleget javítandó, ismét győzelemre játsszanak a fiúk. Szerintem nem túlzás azt várni, hogy 1-4 legyen a dorogi kirándulás mérlege. Torna, diákolimpia országos elődöntők Sziporkázó széchenyisek A minap rendezték meg Szol­nokon a Széchenyi István Gim­názium tornacsarnokában a IV-V. korcsoportos leány és fiú torna országos elődöntőit. A gyengébbik nem küzdel­mei kirobbanó hazai sikert hoz­tak: a Bódi Melinda, Faragó Krisztina, Fenyves Anita, Sa- vella Orsolya, Szabó Anita, Tóth Dóra összeállítású szé- chenyis csapat óriási fölénnyel nyerte a versenyt. Kővári Lász- lóné tanítványai különösen ge­rendán és a szekrényugrásban jeleskedtek, de a többi számban is alaposan kitettek magukért. A nem hivatalos egyéni ver­seny is abszolút szolnoki fö­lényt hozott, hiszen Bódi Me- lida, Savella Orsolya, Szabó Anita sorrend alakult ki. A lá­nyoknál a Széchényi amazonjai mellett az aszódiak jutottak be a március 27-29. között Buda­pesten megrendezendő orszá­gos fináléba. A fiúk megmére­tésében nem sikerült a bravúr a kunhegyesieknek, kis különb­séggel, de lemaradtak a döntő­ről. Az viszont jó hír számukra, 1 ffogÿ egyéniben Fekete Sánddt r'a harmadik helyet csípte el. 1 Eredmények: -Leányok: k Szolnok, Széchenyi I. Gimn. 184,35 pont (felkészítő: Kővári Lászlóné), 2. Aszód, Petőfi S. Gimn. és Gép. SZKI 177,55, 3. Nagykőrös, Àrany J. Reformá­tus Gimn. 176,05, 4. Kalocsa, Szent István Gimn. 175,3, 5. Kunhegyes, Nagy L. Gimn. 171,7 (felkészítő: Nagyné Mol­nár Erzsébet). Fiúk: 1. Nagykőrös, Arany J. Ref. Gimn. 271,95, 2. Kecske­mét, piarista Gimn. 271,65, 3. Kunhegyes, Mezőgazd. SZKI 264,15 (felk.: Felső Tibor). Kecskeméten az általános is­kolák versenyében a szolnoki Széchényi több csapatot is indí­tott. Az I. korcsoportban a Far­kas Kriszti, Szalai Bernadett, Kanizslai Edina, Sindel Niki, Varga Vali és Beöthy Zsanett összeállításban csoportelsőként jutott a döntőbe. À fiúk sem akartak lemaradni tőlük, ők másodikként masíroztak a fő­városi fináléba. A felsősök me­zőnyében a fiúk szintén kihar­colták a továbbjutást, a lányok viszont lemaradtak róla. A szé- chenyis fiatalokat két testne­velő: Rip) Sandámé és'Szilágyi Pálné készítette fel az elődön­tőre. Profi ökölvívás Joe Bugner egy lépésre a világbajnoki címtől Joe Bugner már csak egy győ­zelemre van az első világbaj­noki címmérkőzésétől a Mu­hammad Ali ellen 1975-ben elszenvedett veresége óta - je­lentette kedden az AP hírügy­nökség. Amennyiben április húsza­dikán a negyvennyolc! !) esz­tendős, magyar születésű Bug­ner „Jóska” győztesen hagyja el a szorítót jelenlegi honfi­társa, az ausztrál Bob Mirovic ellen, akkor június huszonket­tedikén megmérkőzhet a Boksz Világföderáció (WBF) megüresedett nehézsúlyú baj­noki címéért a negyvennégy éves amerikai James Smith­szel. Smith 1986-ban foglalta el a Boksz Világszövetség (WBA) trónját, ahonnan 1987- ben Mike Tyson taszította le pontozásos győzelemmel. Joe Bugner elmondta, hogy tervei szerint ez az év lesz számára az utolsó, amelyben még szorítóba lép. „Egy ál­mom valósulna meg azzal, ha ismét megküzdhetnék a világ- bajnoki trónért. Már alig vá­rom a küzdelmet” - nyilat­kozta Bugner, akinek a hetve­nes években kétszer is meg­adatott, hogy megküzdjön Muhammad Alival, egyszer pedig Joe Frazier ellen is szorí­tóba léphetett. Labdarúgás, NB I/B, 23. forduló, NB L, 21. forduló A szánalom rossz tanácsadó lehet Bizony, nem a Dorog az első olyan patinás együttes, amely a hagyományait tekintve sokkal többet érdemelne annál, mint­sem azt, hogy a második vonalban vívja élethalálharcát a meg­kapaszkodásért. Az egykoron Ilkuval, Buzánszkyval, a Monos­tori fivérekkel, Kertessel, Csórival, Szuromival, Vargával, Szűcs Lajossal és még sorolhatnánk, mennyi kiválósággal büszkélkedő egykori NB I-es klub tagjainak „hőstette” mára csupán az emlékekben maradt meg. A mai Dorog sereghajtóként várja a Szolnokot, és minden bizonnyal a pályaválasztón nem múltak el nyomtalanul az utóbbi hetek, napok eseményei. Két tavaszi vereségük mellett a harmadik csupán azért marad­hatott el, mert az első forduló­ban Nagykanizsán nagy hó esett. A vihar azonban tovább tombolt a bezárt szénbányák közelében, ez a hét úgy kezdő­dött, hogy a klubvezetés fel­mondott a Tóth-Sarlós edzőpá­rosnak, s a szakmai irányítást megint Honfi József - az ősszel Szolnokon ő dirigálta a csapa­tot - kezébe adta. Mindezek a körülmények persze csak akkor jelenthetnek komoly veszélyt a MÁV- osokra, ha a szolnoki fiúk szá­nalmat éreznének „bajtársaik” iránt, akik tényleg nagy bajban vannak. A másik veszélyforrás akkor moshatja el Rubold Péter legényeit, ha a kellő alázat he­lyett mellény domborodna ki a fiúk mezének elején. Mindösz- sze ennyi és nem több az, ami gátat szabhat(na) a vendéggyő­zelemnek, ami, valljuk be: a ta­vaszi eredmények alapján nem illeszthető a bravúrok sorába. Sajnálat ide, edzőválság oda, a legfontosabb, hogy a „mi Volán-NEFAG - Kiskunmajsa 12:6 Győz: Molnár 3, Baráth 3, Báli 2, Tóth János 2, a Baráth-Tóth és a Molnár-Bodor pár. Ezúttal biztos hazai győze­lem született. A következő fordulóban (március 21-én 10 órakor) igazi szolnoki rangadó lesz. A Tisza SE fogadja a Volán-Ne- fag gárdáját a Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola torna­termében. macskánk nyávogjon”. Akarni kell nyerni, de nagyon, mert a kieső ellen ugyanúgy három pontot ér a győzelem, mint a listavezetővel szemben! RUBOLD PÉTER: - A bentmaradásért harcoló Dorog az újabb edzőváltás ellenére is bizonyára mindent megtesz a győzelemért, de azt hiszem, nekünk sem lehet más a felada­tunk, ha mielőbb fel akarunk zárkózni a középmezőnyhöz. így kezdenek: Géléi - Sza­lai, Ántal, Fehér, Kohári (Ba­logh) - Bemáth, Szecsei, Hor­váth, Ludasi - Fedor (Bonto- vics) Major S. Sérült: Major L. (lovagló- izom-húzódás), Máriusz (boka- szalag-húzódás), Draskóczi (hasfalbántalmak). Eltiltva: ­NB I. a szomszédban Vajon folytatódik-e a Tisza- kécske góltalansága a Gázszer­nél? Ha a védelem irányából kö­zelítünk, holtbiztos, hogy nem lenne előnytelen a hagyomány folytatása, viszont a csatárok le- nullázása már komolyabb gon­dokat okozhat Fehérváron. SZURGENT LAJOS: - Egységes, technikás, jó futball- iskolán nevelkedett játékosok Mahir PFC - Debreceni Biogál 9:9 Győz: Salamon 4, Faragó 2, Simó 2, a Salamon-Simó duó. Igazságos döntetlent hozott a rangadó. Igaz, a mahirosok nyerhettek volna, ám az utolsó mérkőzésen Simó döntő szituá­cióban hibázott. Salgótarján - Jászapáti 10:8 Győztesek: Szabó Zs. 3, And­rási 3, Birkás 2. alkotják a Gázszer csapatát. Bár a Honvédnál megszakadt egy nagyszerű sorozatuk, azt gon­dolom, így is mosolyogva játszhatnak, hiszen előkelő he­lyet foglalnak el a táblázaton. Velünk ellentétben, nekünk ugyanis tovább kell görcsölni az életünkért. Egyelőre úgy fest, az MTK-tól és az UTE-től elvett pontok keveset érnek, azonban azt is látni kell, hogy nem kaptunk gólt ellenük. De mindjárt hozzá kell tennem, ta­vasszal még egyszer sem tud­tuk bevenni ellenfeleink háló­ját, ami nagymértékben csök­kentette győzelmi reményein­ket. Nagyon bízom abban, hogy a negatív szériánk előbb-utóbb véget ér, és akkor jócskán meg­nőnek az esélyeink a pontszer­zésre. Tudvalévő, a Gázszer erőssége a kontrajáték, tehát nem szabad kinyílnunk, illetve arra kell törekednünk, hogy a zárt állásainkból éppen nekünk adódjanak ellentámadásaink. Mint ahogy ősszel történt, most is arra számítok, hogy sport­szerű mérkőzést játszunk Fe­hérváron, amelyen megtörjük a márciusi jeget, és gólt, gólokat szerezve legalább egy pontot megmentünk. így kezdenek: Tóth - Barna, Izsák, Nagy L„ Bujáki - Mol­nár, Major, Bánföldi, Szántó - Maczkó, Nedelea. Sérült: Bállá M„ (comb- izom-húzódás), Besserman (hasfal húzódás), Bállá L.(bo- kaszalag-sérülés). Eltiltva: Holló. Tápiószele II. - JászárokszáUás 13:5 Győz: Zsidei 2, Telekes 1, Guba 1, a Herle-Telekes pá­ros. Tápiószele I. - Jászberény 3:15 Győz: Horváth 4, Hájas 4, Re- isz 3, Szarvas 3, a Reisz-Hájas pár. Újabb sikerükkel a második helyen állnak a herényi ping- pongosok. Súlyemelés Budapesten, a MAFC ter­mében rendezték meg all. veterán magyar súlyemelő­bajnokságot, melyen öt me­gye közel félszáz erős em­bere lépett dobogóra. Jász- Nagykun-Szolnokot három klub öt versenyzője képvi­selte, méghozzá szép siker­rel. A 40-44 éves korosztály 77 kg-os súlycsoportjában Kürti László (Vállalkozó SE) remek gyakorlatokat bemutatva diadalmaskodott, ráadásul a 252.5 kg-mal tel­jesítette az augusztusban, Egyesület Államokban sorra kerülő világbajnokság ki­küldetési szintjét is. Csö­mör István (Vállalkozó SE) a 85 kg-osok mezőnyében, nagy csatában szerzett ezüstérmet. Háziversenyt rendeztek megyénk emelői a +105 kg-ban, ahol Ul- viczki Mihály (Vállalkozó SE) és Szabolcsi Károly (Kisújszállás) egyaránt aranyreményekkel kezdte a viadalt. A két sportember közül ezúttal a szolnoki edző gyakorlatait kísérte több szerencse, aki 250 kg- mal az első helyen végzett, míg vetélytársa ezúttal „csupán” 240 kg-ig jutott, így meg kellett elégednie a dobogó második fokával. Az 50-55 évesek mezőnyé­ben id. Nagy László (Tó­szeg) parádézott, aki a +105 kg-os súlycsoportban min­denkit maga mögé utasítva nyert. (géléi) Magyar Kupa A megyei labdarúgó-szövet­ségben elkészítették a Sam­sung Magyar Kupa megyei selejtezőjének újabb párosí­tását. Ezek szerint március 25-én. 1-5 órakor ;tz alábbi mérkőzésekre kerül sor: Fegyvernek-SZVSI.Jászjá- kóhalma - Kunszentmárton, Zagyvarékas - Rákóczifalva, Túrkeve - Kisújszállás, Ken­gyel - Jászberényi SE Vasas, Martfű - Karcag, Kunhegyes - Újszász, Szajol - Tiszafü­redi City Gas, Jászapáti - Szolnoki MÁV Neusiedler. A negyedik fordulóban a Kengyel - Jászberény meccs győztese erőnyerő lesz. N. I. Férfi asztalitenisz, NB IL, NB III. Siker és bánat a zöld asztalnál Női Teke NB I. Könnyelmű játszadozás Szolnoki MÁV Jármű - MOTIM TE 5:3 (2339-2236) MÁV: Szigetiné 403, Marsi 410, Seresné 376, Volterné 370, Nagyné 374, Majorosi 406 MOTIM TE: Ambrus 375, Fleischer 362, Csongrádi 378, Csehné 376, Neubergerné 337, Lakatosné 409 A szolnokiak csak felemás teljesítményük miatt nem arat­tak nagyobb győzelmet a se­reghajtó vendégek felett. Ifjúságiak Szolnok MÁV Jármű - MOTIM TE 4:0 (781-615) MÁV: Bódi 380, Kovács 401 Motim: Gleich 295, Császár 320. Mai sportműsor Labdarúgás. NB /., 21. for­duló: Diósgyőr-Győri ETO FC, BVSC-Zugló-Videoton FCF, Ilzer Stadler-Békés- csaba 15.00, Vác FC-Zollner- UTE, MTK Hungária FC-Za- lahús ZTE FC, Gázszer-Ti- szakécske, Siófok-Kispest HFC, Vasas DH-Debrecei VSC-Epona, Haladás Milos- FTC, 18.00. NB 1/B, 23. forduló: Dorog - Szolnoki MAV-Neusiedler, Csepel-MATÁV Sopron, Ti- szaújváros-III. kér. TVE, Komló-Kaposvár, Nyíregy- háza-KCFC Hajdúszoboszló, Dunaferr-Érd, Pécs-Tisza- vasvári, Kecskemét-Paks, Soproni FAC-Nagykamzsa, 15.00. Szeged-Dorozsma - Salgótarján, 17.00. TOTÓZZON AZ ÚJ NÉPLAPPAL! Az elmúlt héten ismét borult a papírforma, hiszen kevesen gon­doltak például a Bayer hazai pontvesztésére vagy a Videoton vereségére. Játékosaink közül Rimóczi Sándor ennek ellenére tíz találatot ért el, így ismét közzétesszük tippjeit. A12. hét mérkőzései 1. Győri ETO FC - MTK Hungária FC 2. Ferencváros - Vasas Danubius Hotels 3. Vicenza - AS Roma 4. AC Parma - Joventus 5. Újpesti TE - Diósgyőr FC 6. Tiszakécske FC - Siófoki Bányász 7. Werder Bremen - Wolfsburg 8. Karlsruhe - Hamburger SV 9,1860 München - Mönchengladbach 10. Bari - Sampdoria 11. Fiorentina - Bologna 12. Lazio - Piacenza 13. Udinese - Brescia +1. Zalahús ZTE - Gázszer FC Rimóczi Sándor Szabó Imre Makó Mihály Dobos Tibor Seres Ferenc Rubold Péter nyugdíjas SE-elnök a JSE Vasas forgácsoló gépbeállító nyugdíjas a MÁV Neusiedler (Kengyel) labdarúgó­részlegvezető lakatos tsz-dolgozó labdarúgóedzője 2. alkalom edzője (Homok) (Jj.halma) (Tiszaföldvár) (Szolnok) X 2 1 2 X 2 X 1 X X 2 1 1 2 1 X 1 2 1 X 2 X 1 X X 2 2 1 X X 2 X 2 2 1 X 1 X 1 1 1 1 1 1 1 2 1 X 1 X 1 2 X 2 1 1 1 1 1 1 1 X 1 X 1 1 2 X 1 X X 1 1 X 2 1 1 X X 2 X X 2 X 1 X 1 X 1 1 1 1 X 1 1 1 1 X 1 1 1 1 1 1 2 1 1 1 1 1 1 1 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom