Új Néplap, 1998. március (9. évfolyam, 51-75. szám)

1998-03-17 / 64. szám

1998. március 17., kedd Sport 9. oldal A nagy meccsek hete volt Elég ritkán adatik meg az, hogy re'giónkban egy héten belül há­rom olyan sportsiker születik, amely harsány visszhangot vált ki egész országunkra kiterjedően. Időrendben a sor elejére kíván­koznak a Titász RK röplabdásai, akik szerdán, pénteken és va­sárnap viaskodtak a Csepellel azért, hátha sikerül befurakod­niuk az Extra Liga elit mezőnyébe. Nem sikerült, ám mégis fi­gyelemre méltó, elismerést kiváltó az a magatartás, ami jelle­mezte a szolnokiakat. A hét elején 3:0-ra kikaptak a két győze­lemig tartó páros mérkőzéssorozat első összecsapásán, ami azt sejtette, a pénteki visszavágónak nincs különösebb jelentősége, mert hiszen a mai - sajnálatos -felfogás szerint: „ha nyerünk is, újabb kiadásokba kell verni magunkat a harmadik meccsre utazva, ráadásul a vasárnapunkat sem tölthetjük el láblógatás- sal”. Nos, a Titász pénteken öldöklő csatában megverte ellenlába­sát, kiharcolva vele a harmadik erőpróba lehetőségét, amely ugyan megint kevés eséllyel kecsegtette a Tisza-partiakat, de ók mégis megpróbálták. Mert a sportszerűség, a győzni akarás hajtotta a csapatot. Végül a papírforma beigazolódott, de talán ebben a megmérettetésben nemcsak a győztes nyert. Kosárberkekben az Olaj KK székesfehérvári diadala a hét végi forduló bombameglepetése. Az Albacomp fiaskója egyben azt is jelenti, elvesztette hazai veretlenségét az amerikai vonal­lal - Dáviddal, Shannonnal és Blanksszel - vastagított bajnok­jelölt. Ez nagyszerű fegyvertény. Függetlenül attól, hogy a szombati, ZTE elleni találkozó még a piros-feketék előtt áll, és amelynek eredménye döntő befolyással bír a rájátszás párosí­tásának kialakításában. Talán kár lenne megfeledkezni a szolnoki futballistákról. Ne­kik sem volt könnyű a dolguk, mert hát az NB I. -be igyekvő Du- naferr még a Véső utcában is jobbnak tűnik a játékosállomá­nyát tekintve. A meccs kétharmadában mindez beigazolódott, ám utána 0-2-ről egalizáltak a fiúk, nagy hajrát kivágva meg­mentettek egy pontot. Akadt tehát bőven izgalom ezen a hétvégén. De miután siker­ben sem volt hiány az elmúlt napokban, mi mást kívánhatnánk magunknak, szurkolóknak? Csak így tovább! (ni) Évadnyitó duatlonbajnokság Jászberényben ítéletidőben is remek verseny A gyermekstart pillanata fotó: sárközi Már többéves hagyomány, hogy az ország triatlonistái- nak egy része a március 15-i jászberényi versennyel kezdi az évadot. Idén egy nappal korábbra hirdette meg nyílt országos versenyét a Jászbe­rényi Triatlon SE, amely egy­ben Jász-Nagykun-Szolnok megye bajnoksága is volt. Több mint 20 egyesület közel 200 versenyzője állt rajthoz a négy futamban. A triatlonisták- nak ezúttal nem csak egymás­sal, hanem a rendkívül hideg, szeles idővel is meg kellett küzdeni. A rendkívülinek mondható időjárás ellenére re­mek verseny vívtak egymással a különböző korosztályok kép­viselői. Az újoncoknál Heckenberger Laura és Faldum Gábor jóvol­tából bajai siker született. A lá­nyoknál az újszászi Varga Ad­rienn második, fiúknál a kun- madarasi Solymosi Donát a harmadik helyen ért célba. Két leány, a csepeli Nádas Zsófia és Preisz Éva a fiúkat is meg­előzve győzött a gyermekek versenyében. A legjobb fiú a szintén csepeli Molnár Gergő, míg az újszászi Ézsiás Tamás harmadikként zárt. A fiúknál a Bajai Mogyi versenyzője, Szőke Tamás győzött két jász­berényi fiatalember, Ferreria Gábor és Szőke Attila előtt. A sprinttávú főversenyen együtt indultak az ifjúságiak, a juniorok, a felnőttek, a szenio­rok és a veteránok. Az ifiknél csak fiúk indultak, közülük a csepeli Kiss Gergő volt a leg­gyorsabb, az újszászi Bakos Dá­niel harmadik. A junior-B kor­csoportban Kisári János (Vitai Club) és Mumyák Melinda (Ki­sújszállás) győzött. A junior-A korcsoportban Major József (NEFAG Fergeteg) és Piros Gabriella (Veszprémi Úszóklub) végzett az élen. A jászberényi Veleczki Viktória a második a kéttagú mezőnyben. Nem volt kétséges Kovács Fatima (Mikro SC) győzelme a felnőtt nőknél. A legrangosabb mezőny a fel­nőtt férfiaknál gyűlt össze. Több válogatott versenyző rajthoz állt, a végső siker Kassai Károlyé (Micro SC) lett. A szenioroknál az újszászi Tóth Lászlónénak nem volt ellenfele, a férfiaknál a hatvani Dobi Gyulának, akár­csak a veterán hölgyek között a 75 éves Zbiskó Lászlónénak. A veterán férfiaknál jászberényi siker született, a 63 éves Szerda­helyi Gábor jóvoltából. Szántai Leléptetés és kiütés Két helyszínen három proli ökölvívó-világbajnoki döntőt rendeztek. Mindhárom eset­ben a címvédők diadalmas­kodtak - derült ki a Reuters és az AFP összefoglalójából. Atlantic Cityben a Boksz Világ­tanács (WBC) nagyváltósúlyú címéért mérkőzött az amerikai Keith Mullings és olasz kihí­vója, David Ciarlante. Az össze­csapás az ötödik menetben az amerikai öklöző győzelmével ért véget, mivel orvosi utasításra a játékvezető beszüntette a mér­kőzést, és leléptette Ciarlantét. Ebben az amerikai városban tartották a Nemzetközi Boksz­föderáció (IBF) kisváltósúlyú döntőjét is. Az amerikai Vince Phillips már az első menetben kiütötte a mexikói Alfonso San- chezt. Hamburg a WBO könnyűsú­lyú fináléjának adott otthont. Az örmény születésű profi világ­bajnok, Artur Grigoijan az ötö­dik menetben padlóra küldte a német Marco Rudolphot. A hamburgi program előműsorá- ban lépett a kötelek közé Szili Zoltán, aki a nyolcmenetes nagykönnyűsúlyú profimérkő­zésen pontozással kapott ki a berlini Oktay Urkaltól. Parkettball, Szabadságharc-kupa A Tejbegríz az élen Hazánkban a kosárlabda nép­szerűségét nem csak a felsőház sztárjainak köszönheti, hanem a mostanság kirobbanó sikerű stretballnak vagy annak fedett változatának, a parkettballnak. Szolnok sem akar kimaradni a szórásból, mintegy öt éve fo­lyamatosan rendeznek verse­nyeket a sportág művelőinek. Az idei első viadalt, mint ahogy ezt már megszokhattuk, a Sportcentrum szervezte a Ti- szaligeti Sportcsarnokban. A Szabadságharc-kupára 27 csa­pat nevezett, közülük hat a fia­talok vetélkedésében indult, amelyben Tejbegríz nevű ala­kulat bizonyult a legjobbnak. A 16 éveseknél idősebbek küz­delmeiben jó meccseket láthat­tak az érdeklődők, közülük a King Bt. és a Apokalipszis tri­ója emelkedett ki a 21 fős me­zőnyből. Az utóbbi két gárda került a fináléba, közülük a „ki­rályok” érték el hamarabb a 21. pontot, ami egyben a kupagyő­zelmet is jelentette számukra. Eredmények. ’82-ben vagy később születettek: 1. Tejbe­gríz (Ignácz Tamás, Tari Le­vente, Horváth Tibor.) 2. Egon zsákoló mániás betyárok, 3. Dragonball. ’82 előtt születet­tek: 1. King Bt. (Bokor József, Rácz Zsolt, Térjék Attila) 2. Apokalipszis 3. KGF. Nagy csaták jellemezték a Szabadságharc-kupa meccseit A tiszakécskei Tóth József otthon még nem kapott gólt Egyéves kihagyás után a háló előtt Elég alacsony színvonalú összecsapást nézett végig Tisza- kécskén a félházas publikum. így aztán nem volt nehéz a sok szürke és „arctalan” játékos között meglátni azt, hogy a ha­zaiak hálóőre mennyire kilóg a sorból. Tóth József Zalaegerszegről került a Tisza-partra, téli érke­zését megelőzően kilencven­hat december 2-án védett utol­jára az Üllői úton. Egy eszten­dős kihagyás után azonban he­lyet követelt magának új csa­patában, mi több, az eddigi két hazai mérkőzésen megőrizte hálóját a góltól.-Az MTK ellen egészen más volt a feladatom, mint két hete az UTE-val szemben - kezdte a portás az öltözőben, mielőtt még vállon veregették volna a folyosón. - A kék-fe­hérek az utolsó pillanatig megpróbálták kijátszani a lab­dát, míg az újpestiek sorra elő­reívelték azt, főként a mérkő­zés hajrájában, ami könnyeb- séget jelentett, hiszen ráké­szülhettem a „becsapódásra”.- Kenesei háromszor, Orosz és Farkasházy egy-egy alkalommal igencsak próbára tette. Erre is lehetett készülni?- Nálam ez úgy jelentkezik, ha adódik a feladat, akkor azt meg kell oldani, s nem meditá­lok azon, vajon ,az-nehéz vagy éppen könnyű-e az adott pilla­natban.-Meccs előtt mennyire bí­zott a pontszerzésben, netán a győzelemben?- Még gyerekkoromban be­lém nevelték a győzni akarást. Természetesen az esélyesség oldaláról tekintve lehet köny- nyű és nehéz egy találkozó, az MTK elleni meccsünk nyil­vánvalóan az utóbbi kategóri­ába tartozik.- Két góltalan fellépése mellett a támadósor ugyan­csak nullás maradt.- Való igaz, a foci egyik aranymondása szerint: gól nélkül nem lehet nyerni. Elő kell tehát vennünk mielőbb a góllövő cipőt, mert csak akkor számíthatunk teljes sikerre is. Ha felépülnek támadóink, el­sősorban Bállá Misire és Tö­rökre gondolok, akkor bizo­nyára a győzelem sem kerül el bennünket a jövőben.- Mit mondott társainak, amikor Hollót a 60. percben I kiállították? , . rr,,.v„-Megpróbáltam még job­ban feltüzelni, rávenni őket arra, hogy ne essünk össze. Mindenkinek ordítottam, te­gyen rá még egy lapáttal, szo­rítsuk össze a fogunkat és még többet futva próbáljuk ellensú­lyozni az MTK létszámfölé­nyét.- Milyen a viszonya az őszi szezont egyedül végig védő Nagy Zsolttal?-Azt hiszem, őszintén jó. Valahol neki is köszönhetem, no meg Gujdár Sanyi bácsi­nak, hogy mostanság jó telje­sítményre vagyok képes, hi­szen az edzéseken minden se­gítséget megadnak, (néder) Meghalt a szlovák hokiszövetség elnöke Cselgáncs Fekete remekelt Az ajkai városi sportcsar­nokban 29 klub 120 dzsu- dokája várta a hajime ve­zényszót a sportág juniorok számára megrendezett diák­olimpiái döntőjében, ami egyben országos rangsor­verseny is volt. A diákolimpia küzdelme­iben az iskolájukat, míg a rangsorviadalon egyesüle­tüket képviselték a fiatalok. A Szajol Sector Judo Klub ezúttal három versenyzőt indított, Fekete Zsuzsa, aki a budapesti Dr. Csanádi Ár­pád Gimnázium tanulója, minden ellenfelét magabiz­tosan verte, és nyerte a ver­senyt. A még ifjúsági korú Kovács Angéla (Kassai Á. I.) dicséretes hozzáállással és nem utolsósorban ügyes dzsúdózással a dobogó harmadik helyét szerezte meg. Tóvízi Gyula szereplé­sét viszont nem kísérte sze­rencse, a 60 kg-osok között csak az ötödik helyet sike­rült elcsípnie. A szolnoki sportiskolások közül Kovács Imre az 55 kg-osok mezőnyében lépett tatamira. Első meccsén a későbbi bajnok ceglédi Ungváritól vereséget szen­vedett, ám bronzcsatában javított, ipponnal verte a szentesi Tóthot. Meghalt Dusán Pasek, a szlo­vák jégkorongszövetség el­nöke. A 37 éves sportvezető­vel pisztolygolyó végzett. Pa- sekre a szövetség irodájában találtak rá, a gyilkos fegyver pedig az áldozat mellett he­vert -jelentette a TASR.- Elképzelhető az öngyilkosság, bár az indíték egyelőre ismeretlen- nyilatkozta Karol Tonka, a szlovák belügyminisztérium saj­tófelelőse. Pasek tagja volt az 1985-ben világbajnoki aranyérmet nyert A 7. helyen kiemelt chilei Marcelo Rios győzött a 2.45 millió dollár összdíjazású In­dian Wells-i nemzetközi férfi tenisztorna egyéni döntőjé­ben, miután négy játszmában verte a 6.-ként rangsorolt brit Greg Rusedskit. Az egyéni fináléban két balkezes játékos mérkőzött, ami ’98-ban harmadik alkalommal fordult elő ATP-versenyen. Az év első Grand Slam-tomáján, az ausztrál nemzetközi bajnokságon a cseh Petr Korda három játszmában verte Riost. Splitben a horvát Go­ran Ivanisevic diadalmaskodott csehszlovák válogatottnak, amelynek színeiben 69, míg a csehszlovák bajnokságban 187 gólt ütött. Az 1994/95-ös idény után a Slovan Bratislava elnö­kévé, majd tavaly december else­jén a szlovák szövetség elnökévé választották. Keszeli Ferenc, az MTI po­zsonyi tudósítója jelentette, hogy a szlovák rendőrség vasárnap esti nyilatkozata szerint már szinte biztos, hogy Dusán Pasek, a Szlovák Jégkorong Szövetség el­nöke önkezével vetett véget éle­tének. az Indian Wellsben ismét veresé­get szenvedett Rusedski ellené­ben. Marcelo Rios 2 óra 46 per­ces mérkőzésen nyert a kanadai származású, de már brit színek­ben versenyző Rusedski ellen. Sikerével a világranglista 3. he­lyére ugrott, míg európai riválisát hétfőtől az 5. helyen jegyzik. A dél-amerikai teniszező győzel­mével 361 ezer dollárt keresett, míg a vesztes 190 ezer dollárral vigasztalódhat. Rios Indian Wellsben a döntőig még játszmát sem vesztett. A döntő második játszmájának rövidítését is csak 17-15-re nyerte ellene Rusedski, aki 21 ászt ütött. Rios győzött Indian Wellsben Dubai A világ legmagasabb pénz­díjaiért futják a dubai lóver­senyt, ahol négymillió dol­lár vár a legjobban szerep­lőkre - jelentette a Reuters. A hírügynökségi közlés ki­tér arra, hogy a legfőbb esé­lyesnek két amerikai lovat tartanak, s mind a Kentucky Derby-győztes Silver Charm, mind pedig a Santa Anita handicap-viadalt nyert Malek megérkezett a március 28-i verseny szín­helyére. Homestead Sylvester Stallone, a világ egyik legismertebb amerikai filmszínésze kilátogatott a Miamiban meghirdetett In- dycar-futam edzéseire. Stal­lone minél több tapasztala­tot szeretne gyűjteni az au­tósportról, mivel következő filmje a Forma-l-ről szól majd. A színész éppen ezért találkozott művésztársával, Paul Newmannel is, aki az autóversenyzés világában otthonos, hiszen ő a New- man-Haas Racing csapat társtulajdonosa. Zürich Elképzelhető, hogy Joseph Blatter, a Nemzetközi Lab­darúgó Szövetség (FIFA) svájci főtitkára hamarosan távozik posztjáról - jelen­tette az AP a Sonntags Zei­tung hetilapra hivatkozva. A labdarúgó-vezető még nem döntött arról, hogy megpá­lyázza-e a FIFA hamarosan megüresedő elnöki tisztét. Ezt április 7-ig kell eldönte­nie és nyilvánosságra hoz­nia a főtitkárnak, aki a heti­lapnak adott interjújában azt mondta, hogy legkésőbb március végéig határozni fog a kérdésben. Sokak sze­rint Blatter részéről etikát1- lan lépés lenne, ha megtar­taná jelenlegi tisztségét, mi­közben úgy dönt, hogy megpróbál a FIFA lekö­szönő brazil elnökének, Joao Havelangenak a he­lyére lépni. Ankara A török labdarúgó-bajnok­ság 26. fordulójában: An­kara - Fenerbahce 0-2, Be- siktas - Istanbul 2-1, Trab­zon - Samsun 4-0, Kayseri - Seker 0-1, Antalya - Kara- bük 4-0, Bursa - Van 6-0, Altay - Gaziantep 0-0, Ko- caeli - Dardanel 3-1, Galata- saray - Genclerbirligi 3-1. Az élcsoport: 1. Galatasaray 55 pont, 2. Fenerbahce 54 (45-18), 3. Trabzon 54 (53- 27) ponttal. Oberhof Nagyszabású rendezvényen barátai és sporttársai bú­csúztatták az aktív verseny­zéstől visszavonult Wolf­gang Hoppe német bobver­senyzőt. Az olimpiákon, vi­lág- és kontinensbajnoksá­gokon összesen 33 érmet szerzett 40 éves sportember a Hoppe-Kihívás-kupa el­nevezésű viadalon egykori társával, Rene Hanneman- nal indult a kettes bobok vi­adalán, ahol a duó a nap leg­jobb időeredményét (43.72 mp) siklottá. Később Hoppe motorvezetői tudását is fel­csillantotta, amikor egy két­kerekű járművel több mint száz kilométeres óránkénti sebességgel száguldott hegynek fölfelé. Szófia A hagyományos Nikola Pet- rov-emlékversenyen 15 or­szág 130 szabadfogású bir­kózója indult. A három ma­gyar közül a 76 kg-os Ritter Árpád szerepelt a legjobban, aki a második lett. A 69 kg- os Fórizs János kiesett, a 136 kg-ban rajthoz állt Gombos Zsolt ötödikként végzett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom