Új Néplap, 1998. március (9. évfolyam, 51-75. szám)

1998-03-13 / 61. szám

2. oldal Világtükör 1998. március 13., péntek A fő téma a szervezett bűnözés elleni harc volt fotó: feb/reuters Ciprus és Koszovó árnyékában Európai állam- és kormányfők csúcsértekezlete Szakértői csoportot hoznak létre az Európai Unió tagországai és a kelet-európai államok a szervezett bűnözés elleni harc fo­kozása végett. Ebben egyeztek meg csütörtökön Londonban az Európai Konferencia résztvevői, azaz a tizenöt tag, tíz ke­let-európai állam, valamint Ciprus állami vezetői. A tanácskozás egyik fő témája a szervezett bűnözés, illetve az ellene folytatandó harc volt. A résztvevők egyetértettek ab­ban, hogy ez a küzdelem csakis széles körű nemzetközi össze­fogással lehetséges. Az Unió végrehajtó szerve, az Európai Bizottság vállalta, hogy rövi­desen javaslatokat dolgoz ki az együttműködés fokozásának lehetőségeire. A külföldi államférfiakat az angol királynő látta vendégül ebédre. II. Erzsébet az új évez­red Európájának szimbólumát látta kifejeződni a konferen­ciában. Ünnepi beszédében a királynő kijelentette: a tanács­kozás bizonyíték arra, hogy Európa szabad, és teljes egy­ségre törekszik. A tanácskozáson több állam ismét sajnálatát fejezte ki, ami­ért Törökország távol maradt Londonból. Diplomaták emlé­keztettek arra, hogy Ciprus megosztottsága akadályozhatja az ország bekerülését az Unió­ba. Egyetlen beszéd sem utalt azonban arra, hogy valamely ország lehetetlennek tartaná ezért a csatlakozási tárgyalá­sok megkezdését. Görög rész­ről nem ismételték meg a keleti bővítés blokkolásának szándé­kát Ciprus kirekesztése esetén. Brüsszeli körökben is azt jelez­ték, hogy a sziget megosztott­sága a belépésnek lehet akadá­lya, a tárgyalásoknak nem. A huszonhat európai állam-, illetve kormányfő egyöntetűen elítélte a koszovói válságban tapasztalt erőszakjelenségeket. A közleményben a londoni Eu­rópai Konferencia résztvevői támogatásukról biztosítják a nemzetközi összekötőcsoport hét eleji megállapításait és lé­péseit. Az év közepén rendeznék meg a következő orosz-amerikai csúcstalálkozót Viktor Cser- nomirgyin szándéka szerint. Az orosz kormányfő azon a sajtó- értekezleten nyilatkozott így, amelyet A1 Gore amerikai alel- nökkel közösen tartott a két or­szág kormányközi vegyes bi­zottságának kétnapos ülése után. Viktor Csemomirgyint a nap folyamán fogadta Bili Clin­ton elnök is. Hat nemzet csaknem kétezer katonája vesz részt négyszáz támadóeszközzel - szárazföldi járművel, hadihajóval és harci repülőgéppel - a Dinamikus Reakció elnevezésű hadgyakor­laton, amelyet március 23-tól április 7-ig Boszniában tarta­nak. A taszári amerikai sajtó- központ közleménye szerint a NATO kötelékéből az amerikai tengerészgyalogosok mellett egy török századot, egy olasz és egy holland zászlóaljat vonnak be. Magyar katonák nem vesz­nek részt a manőverben, amely az Okucaniban tartózkodó ala­kulatot sem érinti. Lemondott Csien Csi-csen kí­nai külügyminiszter. A politi­kus saját maga jelentette be, hogy idős kora miatt kíván tá­vozni. Erre a lépésre valószínű­leg a jövő héten kerül majd sor: a szokásos éves ülésszakát tartó kínai parlament a tervek szerint március 18-án szavaz majd az új kormány névsoráról. Csien Csi-csen azt is bejelentette, hogy Kína - amelyet a külvilág gyakran vádol az emberi jogok megsértése miatt - kész aláírni az ENSZ egyik legfontosabb, ezzel a kérdéssel foglalkozó egyezményét, a Polgári és Poli­tikai Jogok Nemzetközi Egyez­ségokmányát. Hivatalában marad a dán kormány. Rendkívül szoros küzdelemben, de megőrizte többségét a balközép koalíció: Poul Nyrup Rasmussen minisz­terelnök szociáldemokratákból, radikálisokból és szélsőbalol­dali erőkből álló koalíciója (ez utóbbiak kívülről támogatják a kormányt) 88 helyet szerzett a jobboldal 87 mandátumával szemben. A választási ered­mény nagy csalódást jelent a jobboldal számára, hiszen az előrejelzések még az utolsó na­pokban is nekik adták a győ­zelmi esélyeket. Kiégett egy magyar kamion szerdáról csütörtökre virradó éjszaka a szlovákiai Donovaly- nál a motor túlhevülése és az üzemanyag-vezeték sérülése miatt. Személyi sérülés nem történt. A 12 millió forintra be­csült kár a járműben és a szál­lítmányban keletkezett. A ka­mion mosóporosdobozok készí­téséhez használható kartonpa­pírt szállított. Visszavárják a menekülteket Javier Solana elégedett a boszniai szerbek eredményeivel A boszniai Banja Lukában tárgyalt Javier Solana. A NATO főtitkára Wesley Clark amerikai tábornoknak, az észak-at­lanti szervezet európai erői főparancsnokának a társaságá­ban Biljana Plavsics boszniai szerb elnökkel és Milorad Do­dik kormányfővel folytatott megbeszéléseket. A találkozót követően Solana elégedetten nyilatkozott a boszniai szerb államban elért fejlődésről. „Megmutatták, hogy a jövőbe néző kormány­zat miképpen nyithatja meg a fejlődés felé vezető utat” - tette hozzá a brüsszeli politi­kus, aki szerint a megbeszélé­sen a muszlimok és a szerbek által is magukénak követelt északkelet-boszniai Brckoról, valamint a boszniai szerb rendőrség átalakításának foly­tatásáról volt szó. Plavsics megígérte, hogy a boszniai szerbek igyekeznek elősegí­teni a menekültek hazatérését. Javier Solana kijelentette: bí­zik abban, hogy a Szerbiához tartozó Koszovóban kialakult válság nem érezteti hatását Bosznia-Hercegovinában. A főtitkár Tiranába utazott to­vább, ahol a koszovói helyzet­ről tárgyalt vendéglátóival. Az ENSZ Biztonsági Taná­csa „önmérsékletre” és „ko­moly politikai párbeszédre” szólította fel a koszovói konf­liktusban érintett összes felet, ám határozottan kiállt Jugo­szlávia területi épségének és szuverenitásának megőrzése mellett. A koszovói albánok képvi­selői nem jelentek meg csütör­tökön a Pristinába összehívott tárgyalásokon, s így a meg­beszéléseket kezdeményező szerb illetékesek rövid vára­kozás után maguk is elhagyták az épületet, ám előbb bejelen­tették: pénteken ismét várják az albánok képviselőit. Fegyver a fegyverkovácsnak. Borisz Jelcin orosz elnök díszpisztolyt adományozott Mihail Kalasnyikovnak, a róla elnevezett kézifegyver tervezőjének. fotó: feb/reuters JASZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT KÖZLEMÉNY Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy 1998. március 1-jétől a jogszabályi feltételeknek megfelelő magán munkaközvetítő irodákat a megyei munkaügyi központ regisztrálja. A nyilvántartásba vételről munkanapokon 8-12 óráig az alábbi ingyenesen hívható zöld számon adunk felvilágosítást: 06-80-200-442 Ugyanezen zöld számon adunk tájékoztatást a tartós munkanélküliek, a pályakezdők, a megváltozott munkaképességűek, valamint a közhasznú szervezetek által igénybe vehető támogatásokról, pályázati lehetőségekről. Kérjük, hogy az általános tájékoztatásra fenntartott zöld vonalat egyedi, konkrét ügyekkel ne terheljék. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT A Szolnoki OFOTÉRT Optikai Szaküzlet optometrista munkatársat keres. Várjuk mindazok jelentkezését, akik szívesen dolgoznának egy prosperáló vállalat szaküzletében. Fényképes önéletrajzokat az alábbi címre és jeligére kérjük: FOTEX OPTIKA KFT. 1525 Budapest 114, Pf.: 10/57 „Szolnok '98” jelige Az RMDSZ a tiltás ellenére is ünnepelni fog Román vádak 1848-ról Romániában március 15. év­fordulója mást jelent a román többségnek, és mást a magyar kisebbségnek. A szélsősége­sen nacionalista román pár­tok ezt a helyzetet használják ki saját érdekükben, miköz­ben a kormány mérsékelt ál­láspontot tanúsít. Gheorghe Funar, a Román Nemzeti Egységpárt egykori elnöke kolozsvári polgármes­terként betiltotta a magyarok megemlékezéseit, arra a rende­letre hivatkozva, hogy egy idő­ben egyszerre csak egyfajta rendezvényt szabad tartani, márpedig korábbi pártja már hivatalosan is bejelentette, hogy március 15-én ünnepséget kíván szervezni. Az RMDSZ bejelentette, hogy a tiltástól nem vesz tudo­mást. Valeriu Tabara, az RNEP jelenlegi elnöke ezért felhívta az állami szervek figyelmét az etnikai feszültség növekedésé­nek veszélyére, amit március 15. tovább mélyíthet. Tabara hangsúlyozta, hogy a magyar forradalom napja a ro­mánok számára sötét pillanat. Közleménye felidézi a már „szokásos”, ám mindannyiszor meg is cáfolt vádakat a szabad­ságharc állítólagos 40 ezer ro­mán áldozatáról. A párt sajtóértekezletén az egyik alelnök azt közölte az új­ságírókkal, hogy a koszovói válság az RMDSZ radikálisai­nak kedvez, mert nemcsak ők, hanem a nagyhatalmak is fenn akarják tartani a konfliktusokat a Balkánon. Az Egységpárt megalakulásának nyolcadik év­fordulóját ünnepli a hét végén. Clinton ismét megígérte Fizetni fog-e az USA az ENSZ-nek? Az ENSZ főtitkára a napok­ban felhívta a figyelmet arra: az USA elveszítheti szavazati jogát a világszervezetben, ha nem törleszti adósságát. Az alapokmány kimondja: megfoszthatják szavazati jogá­tól azt a tagállamot, amelynek adóssága meghaladja előző kétévi befizetési kötelezettsé­gének az összegét. Márpedig az Egyesült Államok több mint 1,3 milliárd dollárral tartozik. Hírügynökségek arról is be­számoltak, hogy Bili Clinton, aki nagyra értékeli Kofi Annan diplomáciai fáradozásait az iraki válság megoldásáért, csü­törtökön biztosította a főtitkárt: mindent elkövet, hogy a hátra­lékot mielőbb kifizessék. Csak­hogy ez nem csupán az ameri­kai elnöktől függ. A törvényho­zás az ősszel egyszer már ke­resztülhúzta a kormány ígére­teit, amikor törölte a tartozásra előirányzott 926 millió dollárt. A konzervatív többség sajátos kifogást támasztott. Azzal ér­velt, hogy a világszervezet tá­mogatja a fogamzásgátlást, így nem érdemli meg az amerikai pénzeket. Washington és az ENSZ vi­tája hosszú évekre nyúlik visz- sza. Az Egyesült Államok fizeti a költségvetés negyedét, a bé­kefenntartó műveletek kiadá­sainak harmadát. Amerika ezért régóta sürgeti, vessenek véget az ENSZ pazarlásának, csök­kentsék a bürokráciát. A wa­shingtoni törvényhozás azon­ban a foganatosított intézkedé­sek ellenére sem fizet. Örökli-e az üsző az anyaállat termékenységét? Négyes ikerborjak születtek Szenzációs esemény történt a kanadai Alberta szövetségi ál­lam Valleyview nevű telepü­lésén: egy ötéves szimentáli tehén négyes ikreket ellett. A gazda, Ed Walters elmondta: a vemhesség teljesen normáli­san zajlott le, az állatot semmi­lyen gyógyszerrel nem kezel­ték. Sőt: előzőleg háromszor is ikerborjaknak adott életet. „Mindez kisebbfajta csoda” - mondja az esettel kapcsolat­ban Dennis Grees állatorvos, aki húsz éve praktizál, de még soha nem találkozott ennyire szapora marhával. Tudomása szerint az ilyen ikerszülések rendkívül ritkák; az esély több százezer közül is csak egy. A most világra jött két bika- és a két ünőborjú köszöni szé­pen, teljesen egészséges, össze­sen 25 kilogrammot nyomnak. A tudósok ezúttal arra is ke­resik a választ, vajon örökletes tulajdonságról van-e szó. Ed Walters páratlan gulyája ehhez kitűnő lehetőséget kínál, hiszen a termékeny tehén korábbi bor­jai is ivarérettek már. A közeljövőben a pároztatá- sok után kiderül majd, hogy a fiatalabb tehenek is rendelkez- nek-e anyjuk valóban rendkívü­linek mondható termékenysé­gével Kanadában. (gy. z.) JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE; » Szerkesztő: Tóth András Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, fax: 56/422-853,e-mail: ujneplap@axels.hu • Készíti aCofinec Hungary Rt.-Petőfi Nyomda, 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. • Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató • Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 4. Tel.: 56/390-959, 35. mellék vagy 06-60-454-865, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 650 forint, negyedévre 1950 forint, fél évre 3900 forint, egy évre 7800 forint. • Az áruspéldányok ára: 33 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1874 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133

Next

/
Oldalképek
Tartalom