Új Néplap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-28 / 50. szám

Negyvenezer új állás 2. old, Kéményseprőből rabló, rablóból elítélt 3. old, Ruhaosztás nyug­díjasoknak 3. old. Famtomház Szolnok belvárosában 5. old. Együtt a biztonságért A megyei közgyűlés határozata értelmében megyei bűnmegelő­zési és közbiztonsági bizottság alakult pénteken a megyei rendőr-főkapitányságon. A bizottság elnöke Iváncsik Imre, a megyei közgyűlés el­nöke. Társelnökei Kopasz Ár­pád ezredes megyei főkapitány és Rozenberszky László, a me­gyei gyermek- és ifjúságvédő in­tézet volt igazgatója lett. Titká­rának a főkapitányság bűnmeg­előzési osztályvezetőjét, Vincze Lajos őrnagyot választották. A szervezet évente egy alka­lommal ülésezik majd, amikor értékelik az előző év munkáját, valamint meghatározzák az éves feladatokat. A bűnmeg­előzési és közbiztonsági bizott­ság nyitott, a tizenegy munka- csoport bármelyikéhez csatla­kozhat az, aki egyetért a megye biztonságáért bűnmegelőzési és bűnözés elleni, komplex kör­nyezetfejlesztési társadalmi programban foglaltakkal. Az alakuló ülés elfogadta a közös jelmondatot: „Együtt a bizton­ságért!” Nem történt mulasztás Mint arról lapunkban is írtunk, tavaly novemberben sajnálatos esemény történt a Hetényi Géza ■ kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályán. Egy terhes kismama, akit ere­detileg jó állapotban vettek föl az osztályra, világra hozta cse­csemőjét, akit a vizsgálatok alapján életképesnek tartottak. A csecsemő azonban meghalt, és szülés közben maga az édesanya is életveszélyes állapotba került. A kórházban az eset kapcsán belső fegyelmi vizsgálat indult, amelynek eredményéről tegnap tájékoztatta a kórház a sajtót. Mint ismertették, a vizsgálat­ból egyértelműen kiderült, hogy nem történt olyan orvosi, szak­mai mulasztás, ami indokolná a személyes fegyelmi felelősségre vonást az intézményen belül. Az ügy kapcsán a kórház hangsúlyozza, hogy egyedi eset­ről van, szó, hiszen a szülészeti és újszülött intenzív osztály szakmai munkája megfelel a ha­sonló intézményekben elvárta­kénak. MÁRCIUS 3-4-5. Szolnok, VMK. Az építőipari szakkiállítás és -vásár alkalmából SZÍNES OLDALAK március 3-án az ilHeplap -ban. A megyében négyszáz köztisztviselő látja el a feladatokat Esküt tettek a választási bizottságok tagjai Tegnap a megyeházán esküt tettek a területi választási bizottság, valamint az országgyű­lési egyéni választókerületi választási bizottságok tagjai a megyei főjegyző előtt. fotó: m. j. Dr. Bozsó Péter megyei fő­jegyző tegnap a választási bi­zottságok tagjainak esküté­tele után tájékoztatta a pár­tok és a sajtó képviselőit a vá­lasztási előkészületekről és a legfontosabb tudnivalókról. Elmondta, hogy a megye 78 településén a jegyzők irá­nyítják a választási munkát. Március 5-én találkoznak a konkrét teendők megbeszé­lésére, majd folyamatos munkakapcsolatban lesznek. A feladatokat 400 köztiszt­viselő látja el a megyében. A névjegyzékek készítése folyamatban van, azokat március 11. és 18. között te­szik közszemlére. Az ajánló­szelvényeket a plakátokon jelzett dátumtól eltérően fj­étől 13-áig kapják meg a vá­lasztók. Az egyéni jelölteket ápniis 1 7-én ló óráig, a lis­tákat április 20-án 16 óráig jelenthetik be a pártok. Ahhoz, hogy valakit egyéni jelöltként regisztrál­janak, változatlanul legalább hétszázötven ajánlószelvényt (Folytatás a 3. oldalon) A ConAvis baromfi-feldogozójában egyelőre leállították a leszerelést Újraindul a termelés Miklóson? Információink szerint mégis van valamiféle remény arra, hogy ne szűnjön meg a ConAvis Rt. törökszentmiklósi gyárában a baromfi-feldolgozás. Egyelőre ugyanis - vezetői döntés értel­mében - nem kezdik meg a gyár leszerelését, sőt arra is van ki­látás, hogy ott nemsokára újrainduljon a termelés. A tulajdonos Hajdú-Bét Rt. veze­tősége a héten ülésezett Debre­cenben, s lapunk értesülése sze­rint ott született döntés a fentiek­ről. A vezérigazgató újra bekérte az összes anyagot a beruházá­sokkal (melyek a ConAvis zagy- varékasi feldolgozóját érintik), átszervezésekkel kapcsolatban - tudtuk meg -, s meghagyta, hogy két napon belül a költségekkel kapcsolatos iratokat ismét be kell nyújtani. Ezek szerint Zagyvaré- kason a már lebontott libafeldol­gozó vonalat helyre kell állítani, amelyet pedig átalakítottak volna az új beruházáshoz. Mint megtudtuk, ez Török- szentmiklóst úgy érinti, hogy jú­nius 8-ra felnevelik azokat a szárnyasokat, amelyeket a török­szentmiklósi gyárban újra bein­duló csirkefeldolgozás során le­vágnának. A második félévben ugyanis összesen 24 millió darab csirkét kell a Hajdú-Bét Rt. gyá­raiban levágni, s ezek között kapna helyet Törökszentmiklós is (az alapanyag-beszerzéstől füg­gően akár június előtt is). A vég­leges döntést március 10-ig hoz­zák meg ez ügyben, március 12- én pedig munkásgyűlésen ismer­tetik majd azt a gyár dolgozóival. Addig álljt mondtak mindenféle leszerelésre, építésre. A török­szentmiklósi dolgozók nagy ré­sze egyébként jelenleg állásidőn, illetve szabadságon van. -bgy­Zsarolási ügy végére tettek pontot a rendőrök A pénzbehajtók ideje is pénz Sikeres rendőri akciót hajtottak végre csütörtökön a Jászberé­nyi Rendőrkapitányság és a megyei rendőrség Pelikán beavat­kozó alosztályának munkatársai. Ezúttal egy jászsági települé­sen élő, megfenyegetett vállalkozón kellett segíteniük. Az in­tézkedés során összesen hét, zsarolással gyanúsítható Heves megyei férfit fogtak el. A hangadót őrizetbe is vették. A vállalkozó kétségbeesésé­ben fordult a herényi kapitány­ság rendőreihez. Egy meglehe­tősen szokatlan zsarolási ügybe keveredett, méghozzá úgy, hogy ő abszolút semmiről sem tehetett. Sőt azért követel­tek tőle pénzt, mert nem akart megrendelést adni pénzének törvénytelen behajtására. Ő és egy Heves megyei is­merőse egy közös vállalkozá­son törték a fejüket. A gond azonban az volt, hogy a jász­sági vállalkozónak nem volt elegendő pénze, mert más még nem fizette ki neki a 20 millió forintos adósságát. Partnere nyomban előruk­kolt az ötlettel: szerezzünk pénzbehajtókat! Erről a másik hallani sem akart, éppen ezért nagyot nézett, amikor a hét, tagba szakadt hevesi férfi mégis megjelent a lakásán, és felajánlották szolgáltatásaikat, ő persze hajthatatlan maradt, a kínált lehetőség ellenére pénze visszaszerzésére továbbra is a bírósági útban látta a garan­ciát. Az erős legények azonban - mondván, hogy ők nem jöt­tek potyára - megrendelés hí­ján, most már tőle követeltek 3 millió forintot. A zsarolók meglehetősen közeli határidőt szabtak a „bá­natpénz” átadására, a vállalko­zónak ugyanis már másnap délben át kellett volna adnia ezt az összeget. A megbeszélt időpontban azonban már a zsaruk is ott voltak .. . -hgy­Más lesz az idei Agro+Mashexpo Megyénk a díszvendég Mint arról mar irtunk, március 11. és 15. között rendezi meg a Hungexpo Rt. az ország agrárgazdaságának egyik legjelentősebb kiállítását A 18. Agro+Mashexpo mezőgazdasági és mezőgazda- sági gépkiállítás annyiban különbözik az eddigiektől, hogy dísz­vendége is lesz, mégpedig első alkalommal Jász-Nagykun-Szolnok megye mutatkozhat be. A szakkiállítás kapcsán tegnap sajtótájé­koztatót tartottak a megyeházán. Amint azt Herbály Imre, a me­gyei közgyűlés alelnöke el­mondta, a kamarákra építve teret kívánnak biztosítani, hogy a ré­gió vállalkozói is bemutatkoz­hassanak a nagyközönség előtt a megyei önkormányzat 150 négyzetméteres standján. Ily módon a megyei kiállítást - a kézműveskamara közreműkö­désével - élő bemutatók is szí­nesítik, ábrázolva az Alföld formavilágát, ízléskultúráját. (Folytatás a 3. oldalon) A megyei gazdasági kamarák megjelent vezetői is elmond­ták: fontos a részvétel a kiállításon ^1^—M| Régészeti szempontból értékes lelőhely feltárását kezdték meg a Tisza-tó Bere-Telekhát nevű szigetén a szolnoki Damjanich múzeum szakemberei. A szigeten többek között késő vaskori kelta ház és temetkezési hely maradványaira bukkantak a régészek. (Beszámolónk a 3. oldalon olvasható) Mint azt a személyi igazolvá­nya is hitelesen tanúsítja, Ör- zse néni 1890. október 23-án született Törökszentmiklóson, vagyis tavaly betöltötte a 107- ik évét, idén pedig a száznyol­cadik születésnapját várja. Az idős asszonyt 107-dik születésnapján, mint évek óta mindig, a Fidesz helyi szerve­zete tortával, virággal köszön­tötte, a polgármesteri hivatal pedig anyagi támogatással já­rult hozzá az ünnephez. Örzse néni a lányával él együtt. A teljes család ma már Ötvennégy unokája, százhúsznál is több dédunokája van Isten adományának tartja a 107 évet Hol százhárom, hol száznégy évet megélt embereket kö­szöntének úgy, mint az or­szág legidősebb lakosát. Pe­dig van valaki, aki még ná­luk is hosszabb életkort élt meg: Szűcs Józsefné Örzse néni Tiszatenyőn. nehezen jön­ne össze, a gyerekei kö­zül többen nem élnek már. Egyéb­ként a família olyan népes, hogy nem is férnének el egy házban. A néni u- gyanis 11 gyermeket nevelt föl, így ötven­négy uno­kája, és száz­húsznál is több déduno­kája van. Hogy mi a hosszú élet titka? Bizonyára mindenki másra esküszik. Ör- zse néni, vallásos asszony lé­Kazinczi István, a Fidesz helyi szervezete ne­vében köszöntötte Örzse nénit. vén, Istennek köszöni ezt a hosszú életet. P.É.

Next

/
Oldalképek
Tartalom