Új Néplap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-06 / 31. szám
1998. február 6., péntek Sport 5. oldal Férfi kézilabda, NB I. Komló-szüret? Ma este újabb kör következik a bajnokságban. Ennek keretében a Mól Szolnok KK a középmezőnyben tanyázó komlói legénységet fogadja, este hatkor az Olaj-csarnokban. A vendégek ebben az évadban is megbízhatóan szerepelnek, jelenleg a hetedikek 17 ponttal. Bár még nincs vége a bajnokságnak, nem valószínű, hogy innen előre vagy hátra lépnek. Az utóbbi hetek eredményei azt mutatják, jó formában vannak, ellenük is nehéz dolga lesz a mólosoknak. Egyik csapat ellen sem könnyű - mondja Horváth József a szolnokiak technikai vezetője. - Ráadásul négy naponta kell meccset játszani, így edzeni, regenerálódni alig van ideje a játékosoknak. Sajnos továbbra sem vagyunk komplettek: Szép Kiss még nem épült fel betegségéből. Az viszont elképzelhető, hogy Soós egy pár perc erejéig beszáll, ugyanis megszabadult gipszkötésétől az átlövő. Reméljük a közönség továbbra is mellettünk lesz, fegyelmezett, lelkes játékkal meglephetjük a magabiztosan készülődő komlóikat. Férfi kézilabda, Magyar Kupa, nyolcaddöntö, első mérkőzés Tekintélyteremtő Acélbikák Alföldi Gabona-TSE - Dunaferr SE 20-31 (11-16) Szolnok, Olaj-csarnok, 700 n. Vezették: Simon, Szabó. TSE: KÖTELES - Borda, Medgyessy 1, Bukta 2, Pa- tocskai 4, GULYÁS 10 (2), Baranyi. Csere: Polgár (kapus), Takács, Kerekes 1, Szu- romi 1, Zakar 1. Edző: Kovács Béla. Dunaferr: Fazekas -TOM- BOR 5, Kiss I. 1, Rosta 2, Tolsztih 1, GÁL 8, Bene 3. Csere: Pulay (kapus), Károly« 3, TÓTH 7 (1), Kemény 1. Edző: Kolics János. Kuzmicsovot nem is nevezte, míg Fenyőt és Kertészt is csak a kispadon .jegelte” Kolics edző. Patocskaiék (fehérben) ritkán jutottak levegőhöz Djorkaeff: scudetto és vb-cím? f} Újabb hármas találkozó, ezúttal Rákóczifalván Noha a címvédő Brazília a fő esélyes, azért a június 10. és július 12. közötti, francia földön megrendezendő labdarúgó-vb-döntőben a hazai legénység is meglepetést okozhat. Youri Djorkaeff, a franciák kulcsjátékosa szerint idén olasz bajnoki címet (scudetto) szerezhet az Inter- nazionaléval, és (talán) kiharcolhatja a végső elsőséget a Coupe du Monde-on is. Amikor a tavalyi karácsonyt az Alpokban együtt töltötték el a francia válogatott játékosai, Yó- uri Djorkaeff szomorkodott, mert addig családi körben ünnepelte a karácsonyt. Édesapja, a valamikor szintén válogatott futballista Jean megjegyezte, hogy nem volt szép a távolléte. Persze megértette a fiát, és azt mondta: a nyáron ünnepelnek, a vb-cún erre okot ad. Youri 18 hónapja került át a PSG-től az Intemazionalé- hoz. - Aime Jacquet szövetségi kapitányunk több dilemmával szembesül - mondta Youri Djorkaeff a francia válogatottról. - A védelemben és a középpályás vonalban nincs gond, de csatárfronton még próbálkoznia kell. Az 1996-os Eb óta nem játszottunk tétmérkőzést. Jacquet kipróbált több játékost, ám barátságos találkozón nehéz felmérni, ki mire képes tétlégkörben. Maga Jacquet hangoztatja, Zinedine Zidane és Youri Djorkaeff formájától függ a „gall kakasos” gárda eredményessége. - ,(Zazou” és én ideálisan kijövünk egymással. Az angliai Eb-n megesett, hogy kiborultunk. Ez annak volt a következménye, hogy az Eb előtt óriási mennyiségű mérkőzést játszottunk klubjainkkal; elfáradtunk. A vb-t megelőzően Jacquet nem szerepeltet majd annyiszor együtt bennünket Zidane-nal. Más, esélyes válogatottak hasonló gonddal küszködnek - közölte az Inter középpályása. Mai műsor Kézilabda. NB I., férfiak: Mól Szolnok KK - Komlói Bányász, Olaj-csarnok, 18.00. Labdarúgás. III. ÁB-Szökőkút Kupa, Abony, Szolnok (Széchenyi Gimnázium, Olaj-csarnok), 18.00. Röplabda. Extraliga, nők: BVSC - Jászberényi RK, Budapest, 16.30 Tenisz. V. Kinder Kupa, Rákóczifalva, 8.30. Hamarosan itt a tavaszi nagytakarítások ideje... A Tiszavidék Áruházában T (volt Skála) február 6 - 14-ig KEDVEZŐ HITELFELTÉTELEKKEL TAKARÍTÓGÉPEK és PORSZÍVÓK engedményes vásárával várjuk kedves vásárlóinkat... AJÁNLATUNKBÓL: DEL0NGHI TAKARÍTÓGÉP 1100 W 44.900 Ft helyett 37.990 Ft-ért JAZZ TAKARÍTÓGÉPI 100 W 33.900 Ft helyett 29.990 Ft-ért ZELMER PORSZÍVÓ 1000 W + 15.990 Ft helyett 13.990 Ft-ért ROWENTA PORSZÍVÓ 1200 W porzsák 24.990 Ft helyett 19.990 Ft-ért ETA PORSZÍVÓ 800 W 12.990 Ft helyett 11.990 Ft-ért Használt, üzemképes porszívóját 2.500 Ft-ért beszámítjuk az új készülék vételárába. Példa a hitelvásárlásra: DELONGHI TAKARÍTÓGÉP 44.900 Ft engedménnyel 37.990 Ft csere porszívó 2.500 Ft ‘ 35.490 Ft HITELRE AZ ELŐLEG: 4.490 Ft TÖRLESZTENDŐ ÖSSZEG: 2.000 Ft/21 hó TAKARITQK<M* intézmények nagyüzemi használatára is... GYORS HITELÜGYINTÉZÉS HELYBEN! ÁFÉSZ-TAGOKNAK TOVÁBBI 3 % KEDVEZMÉNY... Érdeklődni az 56/373-911-es telefonszámon. __________________________■MV7i:,ur M ár a győzelmet is gyakorolják Úgy tűnik, egyre több megyei futballcsapat elfogadja azt a Rubold-újítást, mely szerint egy helyszínen négy együttes játszik edzőmeccset, még ha abból kettő a Szolnoki MÁV színeit is képviseli. Tegnap Rákóczifalván tartottak hármas minitornát, amelyen először a MÁV, jobbára fiatalokból összeállított gárdája játszott a megyei I. osztály egyik legnagyobb bajnokesélyesével, a Szajollal. őket az NB III-as házigazda, a Rákóczifalva váltotta a jobbik MÁV-val szemben. Sok tartalmasat nem lehet elmondani a legelső félidőről, csupán a mindkét oldali igyekezet említhető, bár az ma már alapkövetelmény még a futballban is. A második játékrészben aztán már az alattomos talajhoz jobban alkalmazkodó Szajol több formás támadást vezetett. Csontos mester örömére a két új fiú, Viola és Kiss egyaránt beköszönt a Szolnokon szintén új játékosnak számító Kupeczkinek, aki Alattyánból került a kék-sárgákhoz. Persze az ügyeletes gólvágó, Babella sem maradhatott ki a sorból, pontosabban a sor elejére kívánkozik, hiszen egy jobb oldali beadás nyomán ő szerzett vezetést csapatának, kevéssel a fordulás után. Szajoi-Szolnoki MÁV 3-0 (0-0) Gólszerző: Babella, Viola, Kiss. MÁV: Kupeczki - Antal - Molnár, László, Kovács - Dras- kóczi (Dorcsák), Németh, Se- rucza, Konka - Papp, Vona. A névsorból kiderül, hogy Rubold mester szelektív szempontok alapján határozott keretének megosztásáról, tehát a Rákóczifalva keményebb dióra számítMezőgazdasági kettős könyvelésben jártas mérlegképes könyvelőt keresünk adott ügyfélkör könyvelésére. Feltételek: telefonos szolnoki lakás, saját személygépkocsihasználat. Jelentkezni az alábbi telefonszámon lehet: 1/436-1227 Nélkülük is tekintélyt terem- tően kezdtek a vendégek, pillanatok alatt négy góllal megléptek ellenfelüktől. Gálék köny- nyedén használták ki a mikló- siak túlságosan is nyitott védekezését, akik közül nagyon hiányzott a játékmester Danyi. A félidő utolsó harmadájban valamelyest összekapták magukat Buktáék, és felzárkóztak 10-13- ra, de ennél közelebb nem kerültek jó nevű ellenfelükhöz. A fordulás után csaknem 10 percig kellett várni a TSE első akciógóljára, míg az újvárosiak hatszor is betaláltak ebben az időszakban. A folytatás izgalommentesen telt el, mindkét fél szemre is tetszetős találatokat ért el. A hajrában Kovács mester sem volt rest, ő is pályára küldte fiataljait. Kovács Béla: - Sajnos játékosaim nem hittek egy szorosabb eredmény elérésében. Kolics János: - Fiataljaink is biztosan szállították a kötelező győzelmet. (v.cs.) Jaj a legyőzőiteknek! A szerdai Olaj-Albacomp kosárderbi úgy kezdődött, mint azt a sportág mérkőzésein megszoktuk: a játékvezető feldobta a labdát. Ekkor még a két lábon álló egyik bíró. Szabó György sem gondolta, hogy sérülés miatt nem a pályán hallja meg a dudaszót, sőt arra sem számíthatott, hogy Ivkovics ölében hagyja majd el a Tiszaligeti Sportcsarnokot. A két esemény között legalább 130 perc telt el, ezen idő alatt nem kevés esemény történt a létesítmény falain belül. A sportág ismerői tisztában vannak vele, hogy esztendők óta minden szinten sokat tesznek a székesfehérvári elitalakulat trónra emelése érdekében. Ebben az is benne van, hogy egyes csapatokat nem hagynak nyerni ellenük, köztük a szolnokikat sem. Soha nem fog kiderülni, hogy mi történik akkor, ha két játékvezető fújja végig a találkozót. Ha Hartyáni bíró nem úgy állítja meg a lendületbe jött szolnoki csapatot, hogy egyszerűen kipontozza Ivkovicsot. Majd ennek következményeként a kispadon ülő szerb center és Miljkovics mester kevesebbet reklamál, és emiatt nem állítják ki őket, és akkor nem dobhatott volna egy rakat büntetőt az Albacomp. A sok feltételes móddal nem lehet változtatni a történteken, inkább tanulni kell belőle. Az egyértelmű, hogy Ivkovics és az edző nélkül sokkal nehezebb doíguk lesz a szolnokiaknak holnap a két amerikaival megspékelt pécsiekkel szemben. Esetleg játszhat Cvetkovics, akitől sokat várnak a szurkolók. Igen, ám de az új jövevény alig épült fel sérüléséből, közel sincs még ereje teljében. Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, nehéz percek várnak az Olaj KK- ra, a pályán és a fegyelmi bizottság előtt egyaránt. (vécsé) III. ÁB-Szökőkút Kupa hatott. Nem is csalódott, a szolnoki kezdő tizenegy így festett: Bicskei - Draskóczi, Major L., Szecsei, Kohári - Szaíai, Bernáth, Horváth, Ludasi - Major S., Fedor. Ez a találkozó már az első percektől jobbnak látszott és végig az maradt. Horváth korai fejesgóljára Gál válaszolt egy jobboldali ellentámadás végén, de aztán tartóssá vált a Tisza- partiak fölénye. Egyszerre mozgott (sokat) a csapat, már a hazaiak térfelén beindult a labdák visszaszerzése, számos megkomponált akciót vezettek. S hogy mennyire nem eredménytelenül, azt bizonyítja, az állandó gólfelelősök (Major S. és Fedor) mellé Bernáth zárkózott fel. A vége kerekebb is lehetett volna, ha az elkerülhető gólok kategóriájába tartozó találatok elmaradnak, amelyek egyébként a rákóczisok szem- fülességét dicsérik. Rubold Péter: - A körülményekhez képest megfelelő erőben, folyamatosan játszottunk. Jól sikerültek az együttes agresszív labdaszerzéseink, bár a jövőben „szüneteket" is kell iktatnunk ebbe a taktikai megoldásba, nehogy az tartós presz- szió veszítsen a hatékonyságából a hosszú távú igénybevétel miatt. Inkább a mérkőzés egyes szakaszaiban kell majd mozgósítanunk minden energiánkat, mert akkor még intenzívebb és még eredményesebb lehet az of- fenzívánk - mondta a látottakkal elégedett szakember. Rákóczifalva - Sz. MÁV 3-6 (1-3) Gólszerző: Gál 2, Molnár, illetve Fedor 2, Major S. 2, Horváth, Bernáth. Folytatás szombaton a Véső utcában az Újszász és Eger legjobbjaival szemben. (ni) Pénteken este egyszerre három helyszínen - Abony, Szolnok Olaj-csarnok és Széchenyi Gimnázium - veszi kezdetét a harmadik alkalommal kiírt ÁB-Szökőkút Kupa teremlabdarúgó-torna, melynek döntőjére vasárnap a nagyszabású gálával ér véget. A „profikon” kívül négy „amatőr” együttes is megmutatja magát a közönségnek, s nagy valószínűséggel leginkább rájuk lesz kíváncsi a nagyérdemű: NES (Nagy Antal, Esterházy, Törö- csik, Détári, Garaba), Orbán Viktor és barátai (Deutsch Tamás, ifj. Mészöly Kálmán, Müller Sándor, Kiki), Önkormányzat (Várhegyi Attila, dr. Czuczi, dr. Fenyvesi Máté, Herbály) és a Szervezők. A mérkőzések közti szünetben fellép Koós János, Vikidál Gyula és a Pa-Dö-Dö tánckar. A gála teljes bevételét a szolnoki Hetényi Géza Kórház Gyermekosztálya javára ajánlották fel a rendezők. B-csoport (péntek, 18.00., Szolnok, Széchenyi Gimnázium) Sand Büfé (T.miklós) MÁV Állomás, Kópék Pál Pék (Budaörs) C-csoport (péntek, 19.30., Szolnok Olaj-csarnok) Homok, C Graph Viriker, Klán Tours D-csoport (szombat, 8.00. Olaj-csarnok) Szökőkút Szalon Ford Nesztro Bulls (Kiskunfélegyháza) Szigetszentmiklós E-csoport A-csoport (szombat, 11.30. Olaj-cs.) Konstrukció, Móta Kft. (Bp.) Pancserok (Bp.), Szajol (Abony, febr. 6.18.00.) ZT Trans, Castrum-ex Nyigu FC, Oktogon (mind Szolnok) F-csoport (szombat, 15.00., Olaj-cs.) Camel FC (Veszprém), Reális Dinamo (Békéscsaba) Nefag Indul az MMK idénye Felébredt téli álmából a Magyar Maraton Klub, és máris egy újdonsággal kecsegteti az egészséges életmód képviselőit. A maratoni hétpróba tizenöt eseményből áll, melyek mindegyike egy-egy önálló erőpróba. A hétpróbázók öt sportágban - futás, úszás, gyalogtúra, kerékpározás, evezés - gyűjthetnek pontokat, hatodik próbaként pluszpontok szerezhetőek a Kéktúra szakaszainak legyőzésével. Február 7-én szombaton hóvirágszedő gyalogtúrával tartja nyitóversenyét az MMK a Pilis hegységben. Rajt- és célterület: Pilisborosjenő-Új- telepen a Bécsi út mellett a 18-as busz (mely az Árpád híd budai hídfőjétől, a Szentlélek térről indul) utolsó megállója közelében kerül kialakításra. Futók rajtja: 10.00 illetve 10.15 órakor. Gyalogtúrázók: 10.30 -tói 11.30 jelentkezhetnek. Nevezés: A rajthely melletti versenyközpontban 9.3011.30 között 300 forintért, az MMK tagjai részére 200 forint a belépő. A szervezők javasolják a túrázóknak, hogy a 16-os számú „Pilis és Viseg- rád” térképet vigyék magukkal. Szintidő négy óra, a táv 15 kilométer, szintkülönbség 400 méter. ITT AZ ÜGYES 3. SZAMA! FEBRUÁR 6-TÓL MÁR KAPHATÓ AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL Kéthetente kétszázezer forint értékű nyeremény! Az Ügyes női rejtvény- és viccmagazin február elején megjelenő ez évi 3. száma címlapjáról David Hasselhoff (a malibui vízi mentő) mosolyog az olvasóra. (A róla szóló rejtvényből pedig igencsak pikáns vágyairól lebben fel a fátyol.) S ha továbblapoz, a külföldi sztárok közül Derrick felügyelőről, Bridget Fondáról, a hazaiak közül Sztankay Istvánról, Xantus Barbaráról, Baranyi Lászlóról tudható meg egy s más. A tévészemélyiségek közül ezúttal Szily Nórára esett rejtvényválasztásunk. Ezenkívül olvashat, fejthet farsangról, olimpiáról, szerelemről, sült halról, macskáról, sőt zsákbamacskáról!... Azaz: minden lapszámban található valami új, valami meglepetés. Ami viszont régi: az ÜGYES továbbra is egy lapban két lap (harmincnál is több rejtvénnyel, 101-nél is több viccel) - még mindig kedvező áron.