Új Néplap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-26 / 48. szám
Bagiék bérese volt Pista bácsi Azt mondják, Kiss István Ba- gimajor legöregebb embere. Valóságos élő történelem. Nemcsak idős kora miatt tud sok mindenről beszélni, hanem azért is, mert több társadalmi rendszert átvészelt. 1909-től napjainkig hosszú utat tett meg. 1928-tól lakik Bagimajorban, Bagi Gyula hajdani birtokán. Azt mondja: a „méltó” cselédje volt. Az uraságot ugyanis méltóságos úrnak titulálták.- Nem volt rossz ember - emlékezik rá. - Kiadta mindig a kommenciót.- Miből állt az?-Tizennégy mázsa búzából, három mázsa árpából, negyedévenként pedig négy kiló szalonnából, két kiló sóból és tíz pengőből. Ezek mellett járt a béresnek 1600 négyszögöl kukoricaföld, 300 négyszögöl veteményföld, s telente szalmából, izékből tüzelő. Disznót is tarthatott.- Milyen volt a lakásuk?- Négyes konyha. Négy családnak volt egy közös konyhája.- A „méltó” hol lakott?- Az egyik kastélyban. A fnffrfc'g-a rffáSlkbaV Mindkét- ' tőt széthordták a háború után.-Személyzet volt-e a kastélyban?- Volt egy szakácsnő, egy konyhalány, egy inas, egy szobalány és egy mindenes. Módjukban állt, hogy személyzetet tartsanak. Annak persze külön főztek.- Béresként mit csinált Pista bácsi? Rózsika néni- Hajtottam az ökröket. Szántottam, vetettem. Takarmányt takarítottam be, nyáron kazlat raktam.-Mettől meddig tartott a munkaidő?- Napkeltétől napnyugtáig.- Summáslány voltam - szól közbe a felesége. - A napfelkeltének már a földön kellett találni bennünket.- Mi volt a fizetség?- Amikor markot szedtem, kaptam két mázsa búzát, kosztot és egy fejkendőt. Hodályban aludtunk. Az egyik régi munkatársamtól megkérdezte egy hivatalnok, hogy mi a hodály. Az meg azt felelte: olyan épület, melyben télen a birkák alszanak, nyáron meg az olyan marhák, mint mi. Más munkán volt úgy, hogy este 9- kor értünk haza, s fél háromkor már keltünk.- Evente mennyi szabadságot kaptak a béresek?- Nem kaptak szabadságot.- Akkor nem nagyon ismerhették az országot. . . Pista bácsi csendesen bólint. Felesége, Rózsika néni sókkal csérfesebb:- Később a termelőszövetkezet vitte el a Balatonra, Debrecenbe, Cserkeszőlőbe a papát. Pista bácsin látszik, hogy nem mai gyerek. Vitalitását illetően azonban a látszat csal. Felásta a házuk mögötti nagy kertet, s már elvetette a mákot meg a zöldséget. Utóvégre még „csak” kilenc évtized van a háta mögött. Derűs órák folyamata A Városi Művelődési Központ jóvoltából az idén is folytatódik a „Derűs órák” sorozata. A programban - többek között - szerepel eszmecsere újságírókkal; Sárdy János-emlékműsor; a költészet napjának megünneplése. Az sem csalatkozik, aki könnyed kikapcsolódásra vágyik, hiszen kötetlen beszélgetés, tánc, operett vagy slágeregyveleg is szerepel az idei programban. Ugyanúgy a Szolnoki Népdalkor és a Jászkun Citerazenekar estje, valamint válogatások a nyugdíjasklubok műsorából. Martfűi számvetés 1997-et tekintve eredményes évet zárt a martfűi városi nyugdíjas- klub. Rendszeres volt a klubélet, s Kék Szivárvány népdalkörünk több esetben a környék klubjaiban is fellépett. Tagjaink közül hárman részt vettek a „Szépko- rúak országos szavalóversenyén”, s a költészet napján itthon tizennyolcán léptek fel - nagy sikert aratva. Jeles napokon - szerény vendéglátással, zenével, műsorral - nyolc alkalommal szerveztünk baráti találkozást. A környékbeli települések nyugdíjasklubjainak meghívására több ízben baráti látogatáson vettünk részt. Kárpátaljáról vendégül láttuk a técsői nyugdíjasokat. Nagy élmény volt a Csemadok érsekújvári szervezetéhez tartozó színjátszó együttes martfűi vendég- szereplése. Viszonzásul az érsekújváriak meghívták nyugdíjas kultúrcsoportunkat és városunk műkedvelő csoportjait. Nagy szeretettel fogadtak bennünket. Hosszú volna felsorolni klubéletünk minden mozzanatát, de azt feltétlenül meg kell említenem, hogy megkaptuk a „Martfű városért” díjat, ami a városi nyugdíjasklub munkáját fémjelzi. Deák Miklós A gobelinkészítő géplakatos A Moravszki házaspár egyik gobelinükkel Fogadni mernék, hogy a szolnoki Moravszki Mihály unikum a géplakatos szakmában. S nemcsak azért, mert nem szeret elmozdulni megszokott helyétől (45 évig dolgozott a Cukorgyárban, s hetvenöt éve ugyanabban a lakásban lakik), hanem főként azért, mert évtizedek óta gobelineket is készít. Mindig azt hittem, hogy ez a „gyapjú anyagból kézi szövéssel készített képszerű falikárpit” előállítása gyenge női kezeket igényel, s nem mindenféle gyári berendezések rendbetételekor erősödő-durvuló férfiujjakat, de be kell látnom, tévedtem, Moravszki Mihály remekbe sikerült munkái erről győznek meg.- Csupán hajlam és jó színérzék kell ehhez, s mérhetetlen türelem - vélekedik. S jó szem is kell hozzá, gondolom, amikor nagyjából beavat mestersége titkaiba. Egy egyszálas selyemfoszlánnyal készített gobelinnél egy négyzetcentiméteren 320 lyuk van. Tessék elképzelni, milyen figyelem kell a kimunkáláshoz. S mennyi kitartás! Egy hintázó nőt ábrázoló gobelin százharmincezer öltést igényelt. Kimondva is sok, hát még megcsinálni. S megannyi szép munkát hetvenhat évesen készíteni. Akkor, amikor az ember szeme már nem vetekedik a sasokéval. Moravszki Mihályt ez sem za- vaija:- Igaz, hogy hatos szemüveget viselek, de jól látok. A szép iránti érzékét semmi sem törte meg - pedig sok megpróbáltatáson ment keresztül. Elég, ha csak az ezemapos hadifogságot említem. Az évtizedek alatt több nemzedék nőtt fel abban a társasházban. így lett ő mindenki Miska bácsija. A társasház mellett szépen gondozott kertje van. Anyagilag nem vitte sokra - de az a fontos, ahogy summázza életét:-Gazdagok sosem voltunk, csak lelkileg. Kétszáz évre visszamenőleg Laci bácsi egyik szép munkájával- Kétszáz évre visszamenőleg biztos, hogy fazekasok voltak az elődeim, hiszen a nagyapám nagyapja is ezt a mesterséget űzte - mondja Fadgyas Lajos, akit - ki tudja, miért - Törökszentmiklós szerte Laci bácsinak hívnak. Családja kétszáz évnél régebbi történetének titkát a Háromszék megyei temetők őrzik. Erdélyből kerültek Mezőtúrra. Laci bácsi régi emlékeket idéz:- Amikor fazekastanonc voltam, negyvenöt fazekasmester dolgozott Túron. Édesapám öccse onnan került Tö- rökszentmiklósra, én meg hozzá költöztem. Laci bácsi öccse is fazekas volt, de pályát változtatott:- Negyvenötben, mivel gyengén ment a szakma, elszegődött felcsernek egy állatorvoshoz. Aztán nappali tagozaton tanult, s ő is állatorvos lett. Abból a kis ösztöndíjból éltek a négy gyerekükkel. Amikor negyedéves lett, még a fazekassegédi keresetéből vett kis házukat is el kellett adniuk. A mezőtúri Béke Tsz- ből ment nyugdíjba. Nos, ami azt illeti, gazdasági vagy politikai okokból Laci bácsit is többször felállította az élet a korong mellől. Évekig dolgozott a gépgyárban, vezette a Tempó Kft.-t, majd tizenegy évet húzott le a Szilikátipari Vállalatnál. A szíve vágya azonban mindig a korongozás volt.- Nagyon jó helyem volt a Szilikátipamál, mégis alig vártam, hogy hazakerüljek, s folytassam a szakmát. A végén elérkezett a nyugdíjas kor, mindentől szabaddá vált Laci bácsi.- Akkor tíz évet ütemeztem be a fazekas szakmában. Amikor az letelt, megtorpantam: mi lesz veled, Fadgyas Laci? Újabb tíz évet ütemeztem be. Tavaly, október 2-án az is letelt. Akkor azt mondtam: nem adom meg olyan könnyen magamat, még akkor sem, ha túl vagyok a nyolcvanadik évemen. Dolgozok szépen, lassan, ahogy a sors könyvében meg van írva. Várom a jó időt, mert munka nélkül nem tudok meglenni. Esténként,, tévénézés után most is kijövök a műhelybe, szétnézek, s csak azután megyek lefeküdni. Nyugdíjasok megbecsülése Nagyon elgondolkodtató volt a nyugdíjasok megyei közgyűlését követő politikai fórum, melyre a pártok megyei vezetőit hívták meg. Sajnálatos módon csak két párt tett eleget az invitálásnak. A többiek ki sem mentették magukat, pedig sok mindenre hivatkozhattak volna. Például arra, hogy még nem készült el pártjuk választási programja. Ez a fórum akarva-akaratlan azt tükrözte, hogy csak a szavazáskor nő meg a nyugdíjasok tekintélye. Máskor a táboruk - minden hangzatos szólam ellenére - csak „eltartott” tömeg. Különböző fórumokon lépten- nyomon arról lehet hallani, hogy az aktív dolgozóknak ennyi meg ennyi idős emberről kell gondoskodniuk. De arról már kevés szó esik, hogy miből. Pedig közismert, hogy többségében azokból az anyagi javakból, melyet a mai nyugdíjasok teremtettek meg, s melynek sosem voltak igazi haszon- élvezői. Kezük munkájáért manapság sem kaptak méltó kárpótlást. Az oldalt írta: Simon Béla Fotó: Mészáros János Nyugdíj előtt Kijacsek Imre Kijacsek Imre , a szolnoki MÁV Kórház portása nem hagyta, hogy legyőzze az élet. Tizenhat éves korában a törökszentmiklósi tsz- ben egy gép leszakította jobb alsó kaiját. Mégis kertet ásott, sódert tolt talicskán, tette a dolgát. Közben verseket írt. Önmagáról ilyeneket: „Ha jobb kezem fogaskerekek zabálták is, arcomat dicsőség záporozza”. Néhány hónap, és nyugdíjba megy. Nincsenek tervei. Csupán annyit mond: „Nyugdíjban sem fekszem a munka mellé”. A „Kék Ibolya” idén ünnepli fennállása ötödik évfordulóját Tízezren tapsoltak nekik Méltók a névadójukhoz. Egyszerűek, szerények, mégis mennyi derűt, búfelejtő örömet lopnak az ember szívébe. A zagyvarékasi nyugdíjasok „Kék Ibolya” műkedvelő művészeti csoportját így ismerik nemcsak a falujukban, hanem néhol a megyén kívül is. Pedagógusok által vezetett, arany fokozatot elért énekkaruk és nívódíjas tánccsoportjuk van. Méltán büszke rájuk Fekete Gábomé, a csoport vezetője. Örömmel újságolja:-Minden évben tizennyolc-húsz fellépésünk van. Még Nádudvarra is meghívtak bennünket. Tavaly, az idősek világnapján, a Budapest Sportcsarnokban „Téli esték a fonóban” című nívódíjas táncunkkal mutatkoztunk be. Tízezren tapsoltak együttesünknek. Most újabb megmérettetés előtt állunk. Március 14-én - több műkedvelő művészeti csoport részvételével - ismét minősítés lesz itt, Zagyvarékason. Földes Imre alpolgármester is a csoport tagja. Nagyon igaz, amit mond:- Harmincnyolc tagú a csoport. Nagy dolog a mai világban, hogy egy faluban ennyi ember hetenként összejön, s két-három órát vidáman, jóleső érzéssel tölt el. Örülünk annak, hogy másoknak is vidám perceket tudunk szerezni.- A polgármesteri hivatal és a szponzoraink méltányolják is ezt. Ennek köszönhetően mind az énekkarunk, mind a tánccsoportunk szép ruhákkal rendelkezik - fűzi hozzá Feketéné. A „Kék Ibolya” műkedvelő művészeti csoport az idén ünnepli fennállásának ötödik évfordulóját. Erre utalva mondja Földes Imre:- Áz ünnepségre meghívjuk majd a kenderesi, az újszászi, a martfűi, a rá- kóczifalvi, a besenyszögi nyugdíjasklubokat is. Azokkal nagyon szoros a kapcsolatunk. Szinte családtagként fogadjuk egymást. „Odébb tolták” a földjét A szigetlakó bánata Szekeres József Nem tudom, hogy Tenyősziget miért kapta a nevét, de az tény, hogy magányos szigetként terül el a pusztaságon. Légvonalban nincs ugyan a világ végén, ott van a szolnoki repülőtér mögött, de megközelítése csak kerülővel lehetséges. A településhez közeli akácerdőt most nyesik. Annak szélén találjuk Szekeres Józsefet. A tulajdonos engedélyével villanyeleket készít magának. Az idős embernek nagy a bánata.- Nyolc hektárt kaptam vissza, de a rendelet ellenére „odébb tolták” a tanyámtól. Mondtam a szomszédnak: cseréljünk, hiszen a konyhaajtóm az ő földjére nyílik, a föld meg azonos minőségű az enyémmel, de nem hajlandó a cserére. Négy éve pereskedünk - mondja kaiját széttárva Szekeres József. A nívódíjas tánc egyik mozzanata
