Új Néplap, 1998. január (9. évfolyam, 2-26. szám)
1998-01-12 / 9. szám
1998. január 12., hétfő Sport 7. oldal Autó-motor sport Rablótámadás a ralin Szombaton késő éjjel hét vagy nyolc ismeretlen emberből álló csoport Maliban megtámadta a huszadik Párizs- Dakar-rali több résztvevőjét - jelentette az AP és a Reuters. Az első hírek szerint senki nem sérült meg, de egy teherautót elloptak. A szervezők lemondták a tervezett tizedik szakaszt, amelynek során Taoudenni és Gao között 918 kilométert kellett volna megtenni. A versenyzők konvojban haladva indultak tovább. A kilencedik etap befutója Taoudenniben volt, ám 11 kilométerre a céltól ismeretlen tettesek rajtaütöttek több versenyzőn. Öt autót és két teherautót támadtak meg. A versenyzők mind eljutottak a célig, egyedül a 419-es rajtszámú Tatra teherautót, lopták el. Az erőszakos cselekmény színhelyére két mali katonai őrjáratot vezényeltek, majd egy helikopter a francia Bedrich Ske- novsky csapat eltűnt gépjármüvének felkutatására indult. A Párizs-Dakar-rali szervezői mi mást is tehettek, mint a versenyből kiesett és a Szaharában szétszóródott résztvevők összegyűjtésére indultak. A példátlan megbotránkozást kiváltó történtek után nem lehetett más a céljuk, mint az, hogy biztonságos helyre szállítsák a kiszolgáltatott autósokat, motorosokat. PP-Prod Kupa néven országos teremlabdarúgó-tornát rendeztek péntektől vasárnapig Abonyban. Több ismert játékos - mint például a válogatott Keresztúri András vagy a szolnoki Horváth Csaba - is pályára lépett a három nap küzdelmei során, melynek eredményeiről keddi számunkban olvashatnak. fotó: mészáros Dunaújvárosban megvitatták a jövő kérdéseit Átrendeződhet az élvonal Szombaton Dunaújvárosban ülésezett hosszasan a Megyei Jogú Városok Sporttanácsa, ahol megjelent Tibor Tamás kormánymegbízott, a Gerevich Aladár Közalapítvány kuratóriumának elnöke, dr. Török Ferenc, az elnökhelyettes és Almást Zsolt dunaújvárosi polgármester, aki mint a Megyei Jogú Városok Szövetsége sporttanácsának elnöke foglalt helyet az ülésen. A kormány szükségesnek tartja a sport, különösen a labdarúgás megújításához nélkülözhetetlen intézkedések meghozatalát. Ennek érdekében kezdeményezi a sportról szóló 1996. évi LXIV. törvény módosítását. A javaslat szerint nagyon sürgősen meg kell oldani a hivatásos (professzionális) és az amatőr sport szétválasztását. Gazdasági társulásokat A tervezet szorgalmazza: a jövőben profi sportolót csak jogi személyiségű gazdasági társaság foglalkoztathat. Profi bajnokságon csak gazdasági társaság vehet részt, amatőr csapat nem. Eddig a sportegyesületek nagy része teljesíthetetlen szerződéseket kötött, amelyek közterheit nem képes fizetni. Az így felhalmozott adósság nyolcmilliárd forint körül van. Terv szerint a kormány utólag segítséget nyújthatna azoknak a sportegyesületeknek az adósságrendezéséhez, amelyek megalakítják gazdasági társaságaikat a profi bajnokságon való részvétel érdekében, továbbá teljesítik folyó fizetési kötelezettségeiket. Profi bajnokságon nem vehet részt olyan gazdasági társaság, amelynek adóssága van, amatőr bajnokságon pedig olyan sportegyesület, amely az adósság- rendezési eljárást leszámítva nem teljesíti kötelezettségeit. Kormánybiztossal jobb lehet a foei? A tervezett változtatások garantálják a sportág élvonalának átrendeződését, a szakmai követelmények növekedését az „árletörő” hatás mellett. Az új „norma” összhangban van az UEFA és a FIFA szabályaival. Arra viszont szükség van, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség a tervezett intézkedéssel összhangban lévő szigorú szakmai követelményeket léptessen életbe. A Megyei Jogú Városok Sporttanácsa egyhangúlag támogatta a vázolt elképzeléseket, sőt egyhangú szavazattal tagjai kinyilvánították azt az igényt is, hogy szükség esetén átmeneti időre kormánybiztos vegye kezébe az MLSZ irányítását. A sporttanács szükségesnek tartja a hivatásos sportoló és a szabadidősport fogalmának meghatározását. A jelentős fővárosi sportegyesületek által használt több sportingatlan van jelenleg állami tulajdonban, így azok fenntartása közpénzből történik, ami egyesületek közötti diszkrimináció. A megyei jogú városok sporttanácsának többségi álláspontja szerint szükséges azon sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezése, amelyek az 1996. évi sporttörvényből kimaradtak. Spanyolországba tart a Tiszakécske Tóth a hálóban maradt Úgy tűnik, mégis megoldja kapusgondját a Tiszakécske együttese. Géléi Károly és Baji Tamás a közelmúltban ugyan kikosarazta az NB I-es újoncot, a zalaegerszegi Tóth József azonban már a Tisza-partiak hálójában maradt. A 26 esztendős portással sikerült megegyezni, sőt a klubja is áldását adta a klubcserére, tehát a vasárnapi vásár megköttetett. Hogy a kécskeiek eddigi első számú portása, Nagy Zsolt mit szólhat mindehhez? Vélhetően őt mostanság egy a számára sokkal fontosabb jövevény érkezése foglalkoztatja. Nikolett a minap látta meg újszülöttként a napvilágot, mind a három kilójával és negyvenhét centiméteres termetével. Édesanyjával együtt jól érzik magukat, s már alig várják, hogy elkezdődjön a tavaszi idény. A korábbi években bevált görögországi túra helyett az idén a magyar üdülők által is jól ismert, spanyolországi Lőrét de Mare-ba túrázik a Tiszakécske gárdája. Nyilvánvalóan oda nem utaznak azok a játékosok, akik új klubot keresnek. Bagi és Sipos már meg is találta, mindketten az NB I/B-s Érd színeiben lépnek pályára a jövőben. A két román légiós, Cimpian és Izsák pedig hétfőn próbál szerencsét a Megyeri úton abban a reményben, hátha összejön részükre egy lila-fehér UTE- szerződés. Bállá Mihály sorsa továbbra is bizonytalan, ellenben a mo- kány csatár cáfolta a Ferencváros menedzserének, Páncsics Miklósnak a vele folytatott tárgyalással kapcsolatosan elejtett nyilatkozatát, tehát a zöld-fehérek nem keresték meg a kécskei gólvadászt. Edzőmérkőzések Január 17-én: Tiszakécske - Tiszaalpár 10.30, délután Vácon teremtorna a helyiek, az UTE és a BVSC társaságában. 21-én: Szabadka - Tiszakécske. 24-én: Tiszakécske - Dunaferr 11.00. 27-én: Hódmezővásárhely - Tiszakécske 14.00. 29- én: Kecskeméti TE - Tiszakécske 13.30. 31-én: Soroksár- Tiszakécske 10.30. Február 1- jén: Kassa - Tiszakécske. 5-től 17-ig spanyolországi túrán szerepel az együttes. 21-én: Tiszakécske - Kassa 14.00. néder Férfi kosárlabda NB L, A-csoport, 15. forduló A legjobb nyolcba gürcölték magukat Szolnoki Olaj KK-Falco-Lépték KC 71-64 (40-34) lépett a Falco. A játékrész felénél már Alexe nevét skandálta a publikum, a román válogatott három gyors triplával rántott hatalmasat csapata szekerén. Még akkor is, ha olykor öncélúan, saját szórakoztatására is játszott. Kálmán elnyújtott labdavezetései időt engedtek arra, hogy a pályaválasztó védekezésben is valamivel többet nyújtson. Az is megnyugtatta a Tisza-partiakat, hogy a vendégek dobószázaléka is az átlag alatt maradt, s a lepattanókat pedig rendre „lehalászták” Ivkovicsék. A pihenőhöz közeledve azonban érződött, hogy a kispadon ülő cserejátékosok gyengébbek a túloldal kosarasainál. Fordulás után megint a szombathelyiek kaptak előbb lábra, Kálmán leegyszerűsített játéka több ziccert eredményezett a vasiak számára ezen a szürke találkozón, amelyen a colort Alexé- nek hívták. A ponterős szolnoki könnyed játéka „kilógott” a sok kosárharcos erőlködéséből. Iv- kovicsra sem lehetett különösebb panasz a pontszerzések tekintetében, ellenben korai fáradtságához nagy részben hozzájárult Point- dexter szoros védőőrizete. A befejező szakaszban tovább csökkent az iram és a szarvashibáknak köszönhetően a színvonal. Ezért talán nem túlzás azt mondani, hogy a két küzdő formában lévő együttes közül a győztest Fortuna is segített kiválasztani. Goran Miljkovics: - Sérülésekkel teli csapatomnak sikerült kiharcolnia a legjobb nyolcba való kerülést. Földi Sándor: - A hazai pálya minden előnyét kihasználó Szolnok csak nagy nehezen tudott legyőzni bennünket. Az ifjúságiak találkozóján 74-52-es szolnoki győzelem született. N. I. Szolnok, 2000 n„ v.: Szabó Gy., Várhalmi. Szolnoki Olaj KK: Takács 5/3, Mérész, ALEXE 33/12, Stan 8, rVKOVICS 25. Cs.: Radonjics, Bódi, Balogh, Boldizsár, Lakatos. Edző: Goran Miljkovics, Tóth Zoltán. Falco-Lépték FC: Kálmán 8/3, Walke 6/3, Pankár 5, KRIVÁCSEVICS 9, Muja- novics 18/6. Cs.: Trepák, PO- INTDEXTER 10, Vida, Hortobágyi 8/6. Edző: Földi Sándor. Az eredmény alakulása: 4. p.: 7-7, 9. p.: 19-10,13. p.: 2615,16. p.: 34-21,25. p.: 49-40, 30. p.: 55-47, 33. p.: 57-50, 36. p.: 58-56. Kipontozódott: Mérész 30. p., Poindexter 37. p. Mihálovics hétközi térdsérülése miatt a fiatal Lakatos került a szolnoki keretbe, míg a túloldalon a tavaly még Prágában vendégeskedő, amerikai Pointdexter készülődött a debütálásra. Kezdetben a két center, Ivko- vics és Mujanovics cipelte csapatát az alig közepes iramú összecsapáson. Alexe első bevillanása azonnal szolnoki előnyt eredményezett, válaszként centercserét Mérész indítja a labdát 8. szolnoki autó- és versenyautó-kiállítás Motorokkal, lakókocsikkal bővül a bemutató Alig két hónap múlva, március 5-8. között rendezik meg a vidék legnagyobb hagyományokra visszatekintő autókiállítását - az ehhez kapcsolódó sajtótájékoztató február 18-án lesz a Tisza Szállóban - Szolnokon. A László Motorsport SE a Szolnok Expo Rendezvény- szervező Kft.-vel karöltve hozza tető alá a sorrendben nyolcadik kiállítást, mely kinőtte eddigi otthonát, az Olaj- csarnokot. Idén a Tiszaligeti Sportcsarnokban és környékén állítják fel „standjaikat”. A váltás oka elsősorban a megnövekedett területi igényekkel magyarázhatók. Ahhoz, hogy a közönség változatlanul kizarándokoljon a bemutatóra, valami plusszal kell kirukkolnia a szervezőknek. Nem véletlen tehát, hogy az ötletgazda László József az ezen a téren legnagyobb tapasztalattal rendelkező személyt, a Szolnok Expo rendezőjét, Radványi Andrást nyerte meg társául. Közel 10.000 négyzetméteren - ebből a sportcsarnoknak és a kiállítósátomak köszönhetően 2200 négyzetméter fedett - több mint 200 autót csodálhatnak meg a ligetbe kilátogató nézők, sőt idén már robogókkal, motorokkal, lakókocsikkal és kamionokkal is bővül a bemutatandó gépcsodák köre. Egyelőre nem várható el a szervezőktől, hogy valamennyi kártyájukat kiteregessék, de információink szerint látható lesz az 1998- as „év autója”, a Rover és a BMW új szériája, valamint a motorok királya, a Harley Davidson is. Ami viszont minden bizonnyal a legnagyobb közönségsikert aratja majd, a belépőjeggyel kilátogatók között egy vadonatúj gépkocsit sorsolnak ki a zárónapon. Ez pedig pestiesen szólva: nem semmi, (géléi) Legjobbjaink A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Testnevelési és Sportintézet az idén is szeretné átadni a „Megye Legjobb Sportolója” címeket, felnőtt (juniorokkal együtt), ifjúsági, serdülő korcsoportok képviselőinek, egyéni és csapatsportágakban. A címre javaslatot tehetnek az egyesületek, szövetségek, magánszemélyek, feltüntetve az 1997-es egyéni eredményeket, csúcsokat, ranglistahelyezéseket, hazai és nemzetközi minősítéseket. Csapatjátékban a magyar bajnokságokban, kupákban elért eredmények döntenek, előnyben részesülhetnek az olimpiai sportágak. A javaslatok - melyeket január 26-ig várják a Szolnok, Délibáb út 14. sz. alatt - alapján a megyei sportintézet és a szövetségek szövetsége dönt a címek odaítéléséről. Nádori köszöntése Az OTSH vezetői, Harcsár István államtitkár, a hivatal elnöke, Greminger János és Studniczky Ferenc elnökhelyettesek a Hold utcai székházban köszöntötték Nádori László professzort, ország- gyűlési képviselőt, a jeles sporttudóst, aki vasárnap ünnepelte hetvenötödik születésnapját. A megemlékezés nemcsak a partnernek, a Magyar Sportszövetség elnökének szólt, hanem az egykori hivatalbeli kollégának, ugyanis a tesnevelő tanári és pszichológusi diplomával rendelkező szakember az ’50-es években előadóként, főelőadóként, majd osztály- vezetőként az OTSH jogelődjében dolgozott. Harcsár István, miután méltatta a pályafutást és átnyújtotta az értékes ajándékokat, ebédet adott Nádori László tiszteletére. Tiger a legjobb A 22 éves amerikai Tiger Woodds érdemelte ki az év golfozója címet a profik között. A PGA választásán Stewart Cink kapta a legjobb újonc kitüntetést, míg Bill Glassont a legjobb visz- szatérő játékosként jutalmazták. Mandela kérése Nelson Mandela dél-afrikai elnök személyes kérésére Evander Holyfield megígérte, hogy címvédő mérkőzését a Dél-afrikai Köztársaságban rendezik. Az IBF és a WBA profi szervezetek is megerősítették, hogy az amerikai bokszoló május során Johannesburgban vagy Fokvárosban lép a kötelek közé a dél-afrikai Frans Botha ellen. Az NHL eredményei New York Islanders - Carolina Hurricanes 1-2 - hosz- szabbítás után, Pittsburgh Penguins - New Jersey Devils 4-1, Toronto Maple Leafs - Chicago Blackhawks 3-4, Calgary Flames - St. Louis Blues 1-5, Colorado Avalanche - Ottawa Senators 3-3, Los Angeles Kings- Edmonton Oilers 3-4, San Jose Sharks - Buffalo Sabres 5-2, Vancouver Canucks- Florida Panthers 2-2. Négy film 2002-ig A japán fővárosban találkozott a 2002-es labdarúgó-világbajnokságot közösen megrendező Koreai Köztársaság és Japán szervezőbizottsága. A két ország képviselői megegyeztek abban, hogy 1998-tól 2001-ig évente egy-egy közös pro- móciós filmet készítenek, amelyben kölcsönösen bemutatják országaik kulturális életét. A filmek japán, koreai, angol és francia nyelvű változatban jelennek majd meg. Éj támogatóra lelt Újabb támogatóra lelt a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokságban szereplő Williams csapat. A világbajnoki címvédő kanadai Jaques Villeneuve, valamint a német Heinz-Harald Frentzen által kormányzott autókon 1998-ban fellelhető lesz a Vei tins sörgyár reklámfelirata is. Az 1824-ben alapított német magáncég kétéves szerződést kötött Frank Williams csapatával. Az NBA eredményei Cleveland Cavaliers - Toronto Raptors 93-102, New Jersey Nets - Minnesota Timberwolves 101-108, Orlando Magic - Boston Celtics 90-82, Chicago Bulls - Golden State Warriors 87- 82, Dallas Mavericks - Indiana Pacers 79-84, Houston Rockets - Utah Jazz 84-111, San Antonio Spurs - Sacramento Kings 109-67 Milwaukee Bucks - Portland TrailBlazers 95-90.