Új Néplap, 1998. január (9. évfolyam, 2-26. szám)
1998-01-10 / 8. szám
2. oldal Világtükör 1998. január 10., szombat Vatikáni látogatást készítenek elő Borisz Jelcin elnök számára. Az orosz elnök a tervek szerint februárban érkezik hivatalos látogatásra Rómába, és ebből az alkalomból fogadná őt II. János Pál pápa-jelentette be Moszkvában Szergej Jasztr- zsembszkij szóvivő. Egy évtizedet is igénybe vehet a daytoni békemegállapodás civil feladatainak a teljesítése, véli két, boszniai szemleúton járt amerikai szenátor. Szerintük addig szükség van a nemzetközi katonai jelenlét fenntartására is. Carl Levin és Jack Reed demokratapárti szenátor a közelmúltban tért vissza a délszláv országban tett látogatásáról. Nem hozott eredményt az izraeli-palesztin béketárgyalásokon részt vevő két küldöttség vezetőinek csütörtök esti találkozója. A megbeszélés Dennis Ross amerikai elnöki különmegbízott jelenlétében zajlott le Herclijában. Az elkövetkező években Izrael meg akarja kétszerezni azoknak a lakásoknak a számát, amelyeket a Jordán folyó nyugati partvidékén zsidó telepeseknek számára építenek. Hajlandó nyitni az amerikai elnök Kuba felé, amennyiben Havanna jelét adja az emberi jogok és a demokrácia tiszteletben tartásának. Bili Clinton egy New York-i politikai rendezvényen kijelentette: „Ha Kuba jobban tiszteli a demokráciát és az emberi jogokat,' akkor nekünk is nyitnunk kell, válaszlépéseket kell tennünk, de csak kölcsönösségi alapon.” Pokolgépes merénylet áldozata lett a spanyolországi Baszkföldön a hatalmon lévő Néppárt egy önkormányzati képviselője, José Ignacio Irure- tagoyena. Az ETA szakadár baszk szervezet az utóbbi hónapokban a konzervatív párt képviselőit vette célba terror- cselekményeivel. Agyonlőtték Moszkvában a Rosszija szállodakomplexum igazgatóját. A 49 éves Jevge- nyij Cimbalisztovval a rendőrség feltételezése szerint bérgyilkos végzett. Öngyilkosságot kísérelt meg Theodore Kaczynski, az egykori amerikai matematikagéniusz, akit az amerikai ügyészség az utóbbi tizennyolc évben végrehajtott, három halálos és huszonnyolc súlyos sérüléssel járó pokolgépes merényletek elkövetésével vádol. Az FBI csaknem két évtizeden át folytatott hiábavaló embervadászatot utána, végül is az Unabom- ber ragadványnéven emlegetett merénylő nyomára saját testvéröccse feljelentése alapján bukkantak rá. Tony Blair Japánban. A brit miniszterelnök az ázsiai országokat sújtó pénzügyi gondokról is tárgyalni fog. A Japán és az Európai Unió együttműködésére folytatandó tanácskozásba hétfőn Jacques Sanier, az Európai Bizottság elnöke is bekapcsolódik, fotó: feb/reuter Hírháttér Aranyláz Ázsiában Megfigyelők valóságos „aranylázról" beszélnek, csak épp a hónapok óta súlyos pénzügyi nehézségekkel szembenéző Dél-Korea polgárai nem venni próbáltak a nemesfémből, hanem saját ékszereiket, értéktárgyaikat kínálták fel eladásra. így próbáltak eleget tenni a gazdasági válság enyhítésére tett felhívásoknak. Az akció nem is maradt hatástalan: napok alatt csaknem tíz tonna arany gyűlt össze, amelynek árát az ígéretek szerint a krízis elmúlta után helyi valutában kapják vissza az önkéntes adakozók. Hasonló akcióról jöttek hírek a korábban szépen prosperáló Thaiföldről is. Az így összegyűlt néhány száz millió dollár ahhoz persze kevés, hogy a megrendült thai és dél-koreai gazdaságot kihúzza a csávából. Ahhoz viszont elég, hogy a rövid idő alatt piacra dobott színesfémkészletek történelmi mélypontra küldjék az arany árát. A rengéshullámok, amelyek tavaly a thaiföldi és a dél-koreai válsággal kezdődtek, korántsem ültek még el, a legfrissebb válság most a 200 milliós Indonéziát fenyegeti. Nem véletlen, hogy Clinton tegnap kü- löngépe fedélzetéről hívta fel Szuharto államfőt s a hasonló gondokkal küzdő szingapúri kormányfőt is, hogy a valutakrízis alakulását megvitassák. Az amerikai elnök eszközei is nyilván korlátozottak, a megingott ázsiai gazdaságok rendbetétele pedig még az irdatlan summák felett rendelkező Nemzetközi Valutalap szántára is komoly feladat. Szondy Gábor Szakadozik a román koalíció Bukaresti vita a kormánykritika határairól Romániában a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt vezetése megvitatja Demokrata Párttal kialakult koalíciós válságot, amely az álláspontok megmerevedése nyomán sokak véleménye szerint a koalíció felbomlásával fenyeget. A Demokrata Párt országos tanácsa várhatólag jövő szerdán hoz döntést, addig tovább tarthat az „idegháború”. A román sajtó szerint szerdán, amikor a koalíciós vezetők a miniszterelnökkel megvitatták a lemondott demokratapárti közlekedési miniszter, Basescu „visszavételére” vonatkozó javaslatot, a vita egy pontján Ciorbea kormányfő maga is kilátásba helyezte távozását. Markó Béla, az RMDSZ elnöke a koalíció rossz működésével magyarázta a válságos helyzetet, amely szerinte is a pártszövetség felbomlásával fenyeget. Az elmúlt évre az volt a jellemző, mutatott rá a szövetségi elnök, hogy sorozatosan ellentmondó nyilatkozatokat tettek a kormány tagjai. Markó szerint meg lehet érteni a Demokrata Párt érzelmeit, mert néhány napon belül két markáns politikusa, Adrian Severin és Traian Basescu is olyan helyzetbe került, hogy végül távoznia kellett miniszteri tisztségéből. Az elnök úgy véli: megengedhetetlen, hogy a kormány ■ bármely minisztere a sajtóban nagyon súlyos bírálattal illesse miniszterelnökét és kormányát; még akkor sem, ha kifogásai megalapozottak. Frunda György szenátor elkerülhetetlennek nevezte a koalíciós vezetők találkozását az ügyben. Mint hangsúlyozta, meg van győződve arról, hogy a reform érdekei előbbre valóak, és megfelelő belátással ki lehet majd jutni a válságból. Sikeres űrséta. A tervezettnél hamarabb, 6 helyett 3 óra alatt sikerült Anatolij Szolovjov parancsnoknak és Pavel Vinogradov fedélzeti mérnöknek kiderítenie, hogy a Mir űrállomáshoz kapcsolt Kvant-2 modulon mi okozza a levegő szivárgását. fotó: feb/reuter Teller Ede védelmébe vette az atomenergiát Az emberek félnek az újtól Teller Ede a jövő legnagyobb veszélyének azt tartja, hogy az emberek Európában és Amerikában is félnek az új felfedezésektől. A Die Presse című osztrák lapban pénteken megjelent egész ‘ oldalas interjúban a magyar születésű tudós ezt elsősorban arra vezette vissza, hogy a tudomány, mindenekelőtt a fizika, elveszítette kapcsolatát az értelmiségiekkel. Az emberek úgy érzékelik, hogy a XX. században a tudomány már nem „jó”, a relativitáselmélet, valamint a kvantummechanika teljesen érthetetlen józan paraszti ésszel. Ugyanakkor ezekből a szaktudományokból indult ki az atomenergia és az atombomba. Teller Ede szerint ez már túlságosan sok volt az embereknek, pedig a tudomány még rendkívül sok meglepetést tartogat. Bele kell nyugodni, hogy a világ ma már megérthetetlen. A tudós határozottan kiállt az atomenergia békés felhasználása mellett. Szerinte az atomenergiával még több ezer évig lehet megfelelő mennyiségű energiát termelni. Elképzelése szerint föld alatti, teljesen automatizált atomreaktorokat kell majd építeni. így radioaktív anyagokat sem kell egyik helyről a másikra szállítani, ami valóban kockázatos dolog. Arra a kérdésre, hogy menynyire biztonságosak a keleteurópai atomreaktorok. Teller kijelentette: „Általában biztonságosnak tekinthetők.” Kötelező a gyermekülés A buszokban is bevezetik a biztonsági övét Németországban a bérautókban és a taxikban is kötelező a gyermekülés használata. A módosított német KRESZ január 1. óta előírja: a 12 éven aluli, továbbá a 150 centiméternél alacsonyabb gyerekek csak az adottságaiknak megfelelő üléssel ellátott taxiban utazhatnak. Amíg azonban mind az 55 ezer taxis be nem szerzi az átlagosan 150 márkába kerülő gyermekülést, a taxit rendelők eleve közük: tizenkét évesnél fiatalabb gyermekükkel együtt szeretnének utazni. így a diszpécser már eleve olyan taxist küld a címre, akinek autójában van ilyen alkalmatosság. A hárompontos biztonsági öv használata az Európai Unió országaiban 1999. október 1-jé- től a 3,5 tonnánál nagyobb összsúlyú távolsági és turistabuszok utasai számára is kötelező lesz. A szövetségi közlekedési miniszter szeretné elérni, hogy országa jó példával járjon elöl, és a buszokon már az idén tavasszal bevezessék az intézkedést, ám néhány kivételt is fölsorolt. Eszerint nem kellene biztonsági öv használatára kötelezni a helyiérdekű autóbuszok utasait; az utasokat kiszolgáló buszszemélyzetet, továbbá azokat sem, akik éppen természetes dolgukat végzik a távolsági autóbusz mellékhelyiségében. (kulcsár) BIZTOS MEGÉLHETÉSHEZ, JELENTŐS KERESETKIEGÉSZiTÉSHEZ juthat, ha a DOHÁNYFERMENTÁLÓ Rt. SZOLNOKI ÜZEME RÉSZÉRE DOHÁNYT TERMEL Termeltetési szerződéssel garantáljuk: • A LEGMAGASABB HAZAI FELVÁSÁRLÁSI ÁRAKAT • A DOHÁNY ELLENÉRTÉKÉNEK AZONNALI KIFIZETÉSÉT • a teljes termés felvásárlását • nyolc százalék kamatú termelési előleget • kedvező beruházási támogatásokat • jégkár elleni biztosítási díj finanszírozását • díjtalan szaktanácsadást • évekre szóló piaci biztonságot Bővebb felvilágesitás: Dohányfermentáló Rt. Szolnoki Üzeme Szolnok, Mártírok u. 51. Molnár Jenő - keresk. ig. 56/420-210, 30/654-228 Molnár Krisztina - termeltetési előadó 56/421-666 Lányoknak a hívás alapdíjas a 153-43-41 telefonszámon ^Örömödben \báHatodban "m/nd/g ! várnak! Kettesben, bármiről Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin A hét sztárja: Cameron Diaz Vészhelyzeten kívül Reszkettek a betörők Ally Walker a Pszichozsaru bőrébe bújt Michael J. Fox új sikersorozatban Joe Lando bogarat evett Tvr-hét - a műsorújság Reszkettek t fcetiri! M* Hafter« HÉiÉmm bWst ■íckaei i. Foi - gj síkwsoranrtfesrs JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja • Felelős vezető az ügy vezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Tóth András Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, fax: 56/422-853, e-mail: ujneplap@axels.hu • Készíti a Cofinec Hungary Rt. - Petőfi Nyomda, 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. • Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató • Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 4. Tel.: 56/390-959. 35. mellék vagy 06-60-454-865, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 650 forint, negyedévre 1950 forint, fél évre 3900 forint, egy évre 7800 forint. • Az áruspéldányok ára: 33 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1874 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kéijük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133