Új Néplap, 1998. január (9. évfolyam, 2-26. szám)
1998-01-31 / 26. szám
Lemondott ebédek Készülnek a lábtörlők a klubban Szolnok hat gondozási központja közül az 1-es a legrégibb. Főleg a Széchenyi-lakóte- lepen, a Pozsonyi és a Csokonai utca környékén lakó idős emberekre teljed ki a hatóköre. A hozzá tartozó klubban hat férfi és huszonnégy nő tölti napjait reggel nyolctól délután négyig. Időnként hasznos munkával - mostanság például lábtörlők készítésével - önkéntes alapon foglalkoznak. Tévét is néznek, az eszmecseréknek meg se vége, se hossza. Ehhez a gondozási központhoz is tartozik házi segítség- nyújtás, ami az otthon tartózkodó idősek igényeitől függ. Vannak, akik elhordják az ebédet - ezt is biztosítja a gondozási központ. Sajnos most tizenöten lemondták ezt a szolgáltatást, mert február 1-től emelkednek a térítési díjak. S nemcsak ebben a tekintetben, hanem a házi segítségnyújtásban és a klubban is. A klubban ebédelők és az ebédjüket elhordók naponta mintegy harminc forinttal fizetnek ezután többet. Ugyanúgy növekszik a házi segítségnyújtásban résztvevők gondozási díja. Havi 13 ezer 700 forintot meg nem haladó nyugdíj esetén az étkezés térítésmentes. A házi segítségnyújtás pedig 17 ezer 125 forint alatt lesz térítésmentes. Nyugdíjasok háza kellene Koltón szobrot állítanak Megyénk nyugdíjasainak kulturális érdekvédelmi egyesülete február 11-én, a szolnoki városháza dísztermében tartja küldöttgyűlését, melyet aznap délután - a parlamenti pártok megyei vezetőinek részvételével - közéleti fórum követ. Ferencz Tibornét, a megyei egyesülés elnökét arról kérdeztük, hogy a vezetőség miről tud számot adni a küldötteknek. A válasz - dióhéjban így hangzott:- Sikerült erősíteni egyesületünk társadalmi súlyát, fokozni elismertségét. Jogi-, szociális- és kulturális igényeik kielégítéséhez azok a klubok is kérték segítségünket, melyek még nem tartoznak egyesülésünkhöz - melynek egyébként már 49 nyugdíjas klub a tagja. Két személyt - Varga Sándomét és Nyári Kálmánnét - a megyei társadalombiztosítási önkormányzatba delegáltunk.- Sajnos, az eredményesebb munkához szükséges elhelyezést nem sikerült biztosítanunk. Eredményként könyvelhetjük viszont el, hogy naponta jogi tanácsadó szolgálatunk nyújtott segítséget a nyugdíjasok ügyes-bajos gondjainak megoldásához. Méltányossági nyugdíjemeléssel, kedvezményes üdültetéssel és előadások tartásával biztosítottunk információkat a nyugdíjasoknak. Mindezt elősegítette az idősek információs szolgáltató napja is.- Módszertani útmutatásokkal is szolgáltak azok a megyei klubvezetői értekezletek, melyeket májusban Mezőtúron, szeptemberben pedig a megyeházán tartottunk meg, ■- Eredményként könyvelhető el az immár hatodik alkalommal megrendezett szépko- rúak országos szavalóversenye. Megyebeli barangolásunk szép élményekkel gazdagította a résztvevőket. Első alkalommal szerveztünk pótszilvesztert.- Az országos gyűjtés és a pályázatokon való részvétellel összegyűlt pénzből kezdeményezésem alapján idén felállítható Koltón Petőfi Sándor-Szendrei Júlia szobra. Az alkotást a Képzőművészeti lektorátus zsűrizte és egymillió forinttal támogatta felállítását. A Milleneumi Emlékbizottság kétmillió forint támogatást nyújtott ehhez.- Elnökségünk kezdeményezésére a Szigligeti Színház 30 százalékos kedvezményt biztosított a nyugdíjasoknak a bérletvásárlásához.- Bőven van tennivalónk az idén is. Csupán kiragadott példaként említem, hogy Szolnokon is létre kellene hozni a nyugdíjasok házát; megalakítani az idősek megyei tanácsát; megrendezni a Kárpát-medencei Szépkorúak Szavalóversenyét.- Bízom abban, hogy a küldöttek véleményükkel, javaslataikkal elősegítik a megyei egyesület vezetőségének eredményesebb munkáját. Férj és feleség összesen nyolcvan évet töltött el egy munkahelyen Nyugdíj előtt - nyugdíj után Ebben a „mokány kis kopaszában - ahogy fiatal korában becézték Gajdos Pált -, korán fantáziát láttak a futball- szakemberek. S nem véletlenül, hiszen a mezőkovácsházi fiú már tizennégy éves korában a megyei I. osztályban kergette a labdát. A papírgyáriak el is hozták Szolnokra. Tőlük - a vegyiművek után - a cukorgyárba, immár végleges helyére került. A karbantartási időszak alatt lakatos volt, kampányban pedig cukorfőző. Olyan szakembertől tanulta a mesterséget, mint Csontos Pál, Baka Béla, Csemi Emil. Azt mondják, a cukor minőségéről meg lehet állapítani, hogy ki főzte. Nos, Gajdos Pál jó „szakácsnak” bizonyulhatott, mert már 1957 márciusában csoportvezető lett a cukorfőző állomáson. Azóta is ezt a tisztet tölti be. Igaz, már nem sokáig. Az idén nyugdíjba megy. Negyvennégy évi cukorgyári munkája után - az eddig kapott több elismerés mellett - megérdemli a jutalmat: a zavartalan pihenést tiszajenői kertjében. A gyári nagy zajszint és kampányban a 40-47 fokos hőmérséklet után paradicsomi állapot lesz fái alatt a hűsölés. A technikus növendékek gyakorlata alatt sok olyan diákot oktatott, akik azóta különböző beosztásokban dolgoznak. Kiszolgált nyolc főmérnököt és két igazgatót. Dióhéjban ennyit pályafutásáról. A munkanaplót lezárja. A felesége tősgyökeres cukorgyári. A nagyapja, Herman György már 1914-ben, a cukorgyár alapításakor manipu- láns volt. Gajdosné Herman Ilona gépíróként 1957. szeptember 5-én került a cukorgyárba. ’75-ben könyvelői tanfolyamot végzett, s diszpo- nens lett a répaosztályon. Ezt a munkát végezte ’94 augusztus 20-án történt nyugdíjba vonulásáig. S részben ezt végzi azóta is. Alig két hetet töltött ugyanis nyugdíjban, a kampány kezdetén ugyanabba a munkakörbe visszahívták. így van ez azóta is, ha kezdődik a répafeldolgozási idény. Úgy tűnik, ilyen hosszú kapcsolat után - ketten együtt több. mint nyolcvan évet dolgoztak egy helyen - nehéz megválni a gyártól, ahol életük javát töltötték. Gajdos Pálnak két lánya és öt unokája van. Szívből szereti őket. Csak azt sajnálja, hogy fia nincs, így utolsó mohikánként nem tudja átadni a cukorfőző mesterséget vér szerinti utódjának. Ifjú szívvel uralta a légteret „Idős” pilótából lett gépészmérnök Arról, hogy milyen kacskarin- gós egy-egy ember életútja, a szolnoki Szabó Tibor sokat tudna mesélni. Édesapja munkahelyének változásai miatt iskolai tanulmányait is több helyen - Földesen, Kisterenyén, Budapesten és Losoncon végezte. A még ennél is gyakoribb helycserét később a honvédség „biztosította” számára. 1942- ben vonult be (az akkor Magyarországhoz tartozó) Kassára, haderőn kívüli repülőkiképzésre. Az elsők között „ment el” egyedül egy Bücher típusú repülőgéppel. Azután váltakoztak a repülőterek, s egyre korszerűbb gépekre került. Debrecenben kétmotoros Weiherre, Tapolcán „Sólyomra”, Veszprémben CR-42- esre, majd a „Héjára” képezték ki. A „Héja” vezetése igen nagy élményt, a magassági repülést jelentette számára. Azt, hogy egyben látta az egész Balatont. A szegedi műszerrepülő tanfolyamon W-34-essel, majd a tanfolyam elvégzése után Imely községben Me-110-essel repült. Időközben hivatása veszélyeiről is gyakorlati leckét kapott. Tapolcai kiképzésének időszakában látta a „Héják” egyenlőtlen küzdelmét az angolszász túlerővel szemben, ők meg a repülőtér árkából lövöldöztek a mélyrepüléssel támadó gépekre. Szegeden - ifjú tisztekként a Royal Szállóban laktak - igen komoly légitámadást vészeltek át a szálloda pincéjében. A repülés sem mindig kéjutazás, bármilyen fenséges érzés is az. 1945 januárjának első napjaiban például Szabó Tibor egy Me-110-es géppel repült Vágfarkasdról Ausztriába. Nagy hóviharban jutottak el Bécsújhelyig, ahol csak a hangárok teteje látszott ki a „tejfelből”. Helyismeretének, vezetői gyakorlatának köszönhetően Szabó Tibor, az ifjú tisz simán leszállt. Haja csak a német repülőtér-parancsnoknak állt az égnek. Néhány nap után viszont gyönyörű napsütésben repültek át az Alpok felett Zeltwegbe. Ott kellett - benzinhiány miatt - lemondani a repülésről. Ezután társaival együtt gyalogosként vetették be a Semme- ringen - szerencsére egy félreeső hegyi szakaszon. így is két hősi halottjuk volt. A fegyverszünet hírére otthagyták állásaikat, s visszamentek Zeltwegbe, amely szovjet kézre került. Három évi szovjetunióbeli „vendégszeretetet” jelentett ez. Édesanyja egy vonatból kidobott (ma is féltve őrzött) levélből tudta meg, hogy él, csak éppen „utazik”. Szabó Tibor második életpályája hazajövetele után 1949 januárjában kezdődött. Kunhegyesen, a Közép-Tiszai Öntöző Vállalatnál lett motorkezelő, majd műszaki rajzoló a vízügyi igazgatóságnál. Később a földmunkagépüzem vezetőjévé, 1975-ben pedig anyaggazdálkodási és szállítási osztályvezetőnek nevezték ki. Ebből a beosztásból ment nyugdíjba 1983-ban. Időközben - több mint negyven éves fejjel - gépész üzemmérnöki oklevelet szerzett. Jelentős része volt azokban a munkákban, melyeket a vízügyi igazgatóság az árvízvédelemben megyénkben és a Duna gátjain kifejtett. Ugyanúgy a kiskörei vízlépcső, a Nagykunsági főcsatorna, az elkezdett nagymarosi gát és megannyi beruházás létesítésében. Bízvást elmondhatja magáról, hogy nem élt hiába - még akkor sem, ha a háború után csak úgy repülhetett, ha a vízügy pilótái mellé ült, s azok átadták a gép vezetését. Ilyenkor elfelejtette a napi gondokat, s ifjú szívvel uralta a légteret. Árvíz elleni védekezés Szolnokon Megáll a világ Bélyegek között megáll a világ - vallja Nagy József, a szolnoki bélyeggyűjtő kör elnöke, akinek már hatvan éve a gyűjtés a szenvedélye. Vele együtt sokan vannak még így megyénkben. Ennek köszönhetően már ’37-től egyesületbe tömörültek Szolnokon a gyűjtők. Nagy József középiskolás korában közéjük került, s 1952-től ő a kör elnöke. Munkássága bizonyítja, nem véletlenül esett rá a választás. Jelentős részben neki köszönhető, hogy a legjobb körnek járó Gazda vándordíját két nemzetközi és egy országos ifjúsági bélyegkiállítás is fűződik nevükhöz. A gyűjtés mellett az utóbbi húsz év alatt történelmi munkába Nagy József is bekapcsolódott Nagy József. Szolnok XIX. századi postatörténetéről jelentett meg egy tanulmányt, majd megyénk községei postájának történetét dolgozta fel. Munkásságára felfigyelt a Magyar Filatéliai Tudományos Társaság, s tagjai közé fogadta. Megkapta a Térti Béla és a Kossá István irodalmi vándordíját is. Sokrétű érdeklődésére jellemző, hogy a TV Híradó tudósítójaként több száz híradása jelent meg a képernyőn. Ezért is nívódíjat kapott. Szolnok postahivatalinak bélyegzőit több országban rendezett kiállításon mutatta be. A párizsi bélyegkiállításon ezért ezüstéremmel jutalmazták. Igazi, maradandó értéket azonban nem a díjak, a különböző elismerések jelentenek számára - legalábbis ezt vélem kicsendülni szavaiból:- Két nagy haszna van a bé- lyeggyűjtésnek. Mégpedig: a külföldi partnerekkel történő csere elősegítette a német nyelv alaposabb elsajátítását. A levelezésből barátságok szövődtek, s ez kölcsönös vendéglátással járt. így Európa szinte minden országában jártam. Ritka élményt jelentett Lappföld megtekintése, az északi sarkkör átlépése. Ott nyáridőben állandóan nappali világosság van. A gyűjtés másik haszna: a bélyegeken lévő ábrák gazdag ismeretanyaggal szolgálnak, inspirálják az embert, hogy alaposan tanulmányozza témakörüket. így aztán szinte minden témához hozzá tudok szólni. A bélyegek inspirációjának köszönhetem például, hogy Európa legnagyobb képtáraiba „ellátogattam”. Ilyen tények után támogatandó Nagy József célkitűzése:- Fő feladatunknak a fiatalság bevonását tartjuk. Az oldalt írta Simon Béla. Fotó: Csabai István és beküldött képek Tiszaparti pörkölt Csizmár Lajosné 1991. óta vezeti a cukorgyári nyugdíjasklubot. Az ezzel járó munkát könnyíti az a pénzbeli és egyéb támogatás, melyben a cukorgyár vezetői részesítik volt dolgozóikat. A cukorgyár a tanácstermet ingyen bocsátja a nyugdíjasok részére. Emellett az általa támogatott kirándulásokon szerzett, megannyi szép élmény miatt is hálásak neki az idős emberek. A cukorgyári klub kéthavi „munkaszünet” után, február 4-én pótszilvesztert tart. A foglalkozásokat azért szüneteltették, mert a klubtagok között várkonyiak és tószegiek is vannak, s némelyikük életkora üti a kilencvenet. Figyelemmel kell tehát lenni a téli viszonyokra. A jó idő beálltával viszont élénkül a klub élete is. Az anyák-apák napján (mert náluk együtt van), s a nőnapon virsli kerül az asztalra, máskor meg a Tisza-parton lévő pihenőházban - évente kétszer lebbencset, illetve pörköltet főznek. A kirándulások sem hiányoznak a klub programjából. Az utazó klub A szolnoki Déryné nyugdíjasklubot egy időben utazó klubnak hívták a többiek, s nem véletlenül, hiszen járták a világot, nemcsak Magyarországot. Ellátogattak Spanyolországba, San Marínéba, Velencébe, Görögországba. Bózsó Gyuláné - az egészségi állapota miatt lemondani készülő - klubvezető szerint szépre-jóra fogékonyak a tagok. A kis nyugdíjak miatt most már ők is csak egynapos kirándulásokat szerveznek. Névadójuk, Déryné Széppataki Róza emlékét gondosan őrzik. Emléktábláját minden évben megkoszorúzzák Jászberényben. A klub összejöveteleinek a Városi Művelődési Központ biztosít lehetőséget minden héten pénteken. Évente egyszer közös névnapot tartanak. Ilyenkor a bíróság üdülőjében „kirúgnak a hámból”, felidézik a szép emlékeket. A klubnak hetvenöt tagja van. Idei programjuk - a vezetőségváltás miatt - még nem készült el. Remélhetően olyan gazdag lesz, mint korábban. A postások felfedezése A szolnoki postás nyugdíjas- klub tizenkét éve, huszonnégy taggal alakult meg, létszámuk ma már ötvennégy. Sűrű Józsefié klubvezető szerint céljuk az ország történeti és kulturális értékeinek megismerése. Mondhatnánk úgy is, hogy szeretnék bejárni azt az utat, amit bejártak az általuk közvetített küldemények. Van egy térképük, amelyen bejelölték azt, mikor, hol voltak. Ópusztaszertől Lillafüredig, Tatától Gyuláig szaporodnak a bejegyzések. Az anyagiak persze gátat szabnak vágyaiknak. Ezért évente csak két-há- rom kirándulást szerveznek, s azt is csak egynaposra, hogy a szállást ne kelljen fizetni. Még az a szerencséjük, hogy a Matáv a Madách úti oktatótermét havi egyszeri összejöveteleikhez rendelkezésükre bocsátja, s pénzbeli támogatást kapnak a postás szakszervezettől és a Debreceni Postaigazgatóságtól. A városi önkormányzattól pályázat útján van erre lehetőségük. Ez segíti őket, hogy felkeressék azokat a helyeket, ahová régóta vágytak.
