Új Néplap, 1998. január (9. évfolyam, 2-26. szám)
1998-01-24 / 20. szám
1998. január 24., szombat Sport 11. oldal Táncos lábú futballisták a futófolyosón Munka minden mennyiségben és minőségben Aki a hagyományos téli felkészülések látványához szokott - sapkában, kesztyűben, órákat kocogó és utána a forró teát óvatosan kortyolgató játékosokra gondolva - annak az újdonság erejével hat Rubold Péter edzésvezetése. A Szolnoki MÁV mestere már január első hetében keményen „megmarkolta” az izmokat. Kiemelt hangsúlyt fektetve a robbanékonyságra, gyorsulási képességre, szabadon értelmezve - a higanymozgásra. Ehhez olyan edzéseszközök szükségesek, amelyek alkalmassá teszik a lábakat a puskagolyó-szerű közlekedésre. Bontovics Feriék ennek megfelelően szinte a végkimerülésig szökdelnek, kitámasztanak, fordulnak, elindulnak, irányt változtatnak immár három hete. Ennyi időre van szüksége a szervezetnek ahhoz, hogy alkalmazkodjon, ezért most tartottuk indokoltnak megkérdezni a szakvezetőt: mit tapasztalat eddig?- Viszonylag könnyű volt a dolgom, mert meglátásom szerint jó alap-állóképességgel rendelkeztek a fiúk - kezdte Rubold -, tehát bátran építhettem rá. Nem tagadom, az viszont meglepett, amikor a többség izomlázra panaszkodott az első héten. Szerencsére nagyobb sérülések nélkül, hamar túlléptünk rajta, most pedig már mindenki átállt a megváltozott „hullámhosszra”.- Marad elég ideje arra, hogy február végéig labdával is „felfuttassa ” a csapatot?- így gondolom, hiszen mi eddig is végeztünk labdás gyakorlatokat, számos csapatrész- taktikai elemet sulykoltunk. Bár az is igaz, fáradt lábakkal, de ennek ellenére meglepően pontosak voltak a srácok. Hétfőtől még nagyobb hangsúlyt Rubold Péter nem hagyja sürgetni magát FOTÖ: M. J. fektetünk az együttes gyakorlásra, februárban pedig nyolc gyakorló mérkőzésen alakítom ki az általam legjobbnak vélt csapatot. Előre jelzem, nagy változásokat nem tervezek, mert az úgynevezett „húzóemberek” továbbra is nagy akarattal dolgoznak. Ezért is érthetetlen a számomra, hogy a fiatal Czapkó miért nem akarja magát felpörgetni.- Korábban jelezte, hogy az együttes felfogásán is javítani akar, ami talán a legnehezebb edzői feladatok egyike.- Igen, vallom, sőt azt is, hogy ezt egykori mesterem, Verebes József és a „Mágus” környezete alakította ki bennem, tehát azt, hogy minden mérkőzésre győzelmi szándékkal készüljenek a játékosok. Abban az időben még újszerű felfogásnak tűnt mindez, ellenben a mai világban, azt hiszem ez már természetes kell legyen. Vajon ki hitte el tíz évvel ezelőtt azt, hogy Jugoszlávia szétesik egyszer, ki gondolt az Internetre vagy arra, hogy egy mai Kispest Honvéd kieshet az NB I-ből? Azt gondolom, alapvetően kell hinni a sikerben, amellyel könnyebben ki lehet tűnni olyan helyen, ahol mindenki egyet akar.- Szolnokon mindenki egyet akar?- Nem tudom, még annyira nem tájékozódtam. Magam csak egy alkatrész vagyok a gépezetben, mint ahogy a játékosaim, a lényeg azonban az: haladjon a masina. Nem vágyódom én egy Tisza-parti Ru- bold-szoborra, az igazi boldogságot az jelentené számomra, ha a szolnoki labdarúgók Pro Urbe-díjjal büszkélkedhetnének belátható időn belül.- Körvonalazódik-e már fejében a Nyíregyháza elleni kezdőcsapat?- Természetesen, persze a döntéssel meg kell várjam az edzőmérkőzéseket, amelyekből nyolcat terveztünk februárra. Azok után nyilvánvalóvá fog válni a számomra, kikre rakhatom a terheket. Miután a legnagyobb erősségünk a csapategység, továbbra sem hozunk nevesebb futballistákat.- Foglalkoztatja az MLSZ februári közgyűlése?- Igazából a fejleményekre vagyok kíváncsi, hiszen az edzők nincsenek döntési helyzetben. Magam részéről azokkal a szószólókkal értek egyet, akik az utánpótlás-nevelés állami finanszírozását szorgalmazzák. Hozzá teszem, a csapatomat érintő változtatásra nemigen számítok. Mindenesetre azon leszek, hogy az új idényben, elsősorban játékban lépjünk előre, amelynek pozitív hatásaként az eredményesség is változik a végelszámolásnál. Néder István Férfi kézilabda NB I., 16. forduló Százhalombattán két pontért játszanak Nadrág nélkül nyert Az egyesült államokbeli St. Johnston Egyetemének viadalán úszónadrág nélkül versenyzett a sydneyi olimpiai szereplésre is eséllyel pályázó amerikai Matt Zen- den. A fiatal amerikai elfelejtette megkötni úszónadrágjának a madzagját és már a rajt utáni vízbeérkezéskor lesodródott róla a ruhadarab. Zenden érezte ugyan, hogy elhagyta a ruházatát, de úgy döntött, hogy befejezi a 100 yardos pillangóúszást. Hogy a jó teljesítménynek nem előfeltétele a fürdőnadrág viselése, mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy Zenden fölényesen nyert. Más kérdés, hogy a versenybíróság a szabály- könyv előírásainak megfelelően „nem megfelelő sport- ruházat” (értsd: meztelenség) miatt kizárta a győztest, megfosztva őt első helyétől. Zenden elmondta, hogy az első hosszon alig kapott levegőt, olyan nevethetnék tört rá. Tiszteletbeli polgár Nagano város tiszteletbeli polgárának választották Juan Antonio Samaranchot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét. A kitüntetést Tasuku Tsukada naga- nói polgármester adja át január 29-én. Samaranch a téli olimpiának otthont adó város sportjáért tett elévülhetetlen érdemei miatt kapta az elismerést. Benn visszajönne A brit Nigel Benn, egykori profi ökölvívó világbajnok 15 hónapi kihagyás után újra edzésbe állt. A Boksz Világtanács (WBC) korábbi nagyközépsúlyú bajnoka nem a pénz miatt tervezi visszatérését, hanem mert éhes a sikerre.- Szóltam egykori edzőmnek, Jimmy Tibbs- nek, hogy újra kezdtem az edzéseket. Tudom, ha szí- vemet-lelkemet kiteszem, akkor nyerhetem csak visz- sza régi erőmet - mondta a szigetország egyik legnépszerűbb ökölvívója. A bokszoló korábbi menedzsere, Peter DeFreitas nem örült a hírnek.- Bennt már nem ösztönözheti semmi és nincs szüksége pénzre. Úgy gondolom, az a legjobb, ha hagyja az egészet - vélekedett DeFreitas. _______________________________ A legjobb honi férfi csapatok sem panaszkodhatnak a semmittevésre, hiszen mostanság három naponta kell pályára lépniük. Közben még edzésekről sem szabad elfelejtkezni, a sérült játékosokat pedig újra hadra fogható állapotba kell hozni, röpke 72 óra alatt. Ezekkel a nehézségekkel a Mol KK játékosainak is meg kell küzdeVilágos, ha egy futballcsapat állja a sarat a Bajnokok Ligájában (az ukrán Dinamo Ki- jev ezt teszi), akkor jelentős érdeklődés nyilvánul meg kiválóságai iránt. Nagy kérdés, hogy tavasz előtt szétszedik-e az ukrán bajnokot - vetette fel a World Soccer. A középpályás Jurij Makszi- mov már a német Werder Bre- mené, a 20 éves Andrej Sev- csenkóért a spanyol Real Madrid és az olasz Parma jelentkezett be, támadótársa, Szergej Rebrov pedig az olasz Lazio kiszemeltje. Grigorij Szurkisz, a Dinamo Kijev klubelnöke ezt mondta:„A jelen rendkívül nemük, akikre ma délután újabb szereplés vár, ezúttal Százhalombattán.- A szerdai Tromos meccsen sokáig nekünk állt a zászló - mondta a szolnokiak trénere, Nagy Károly. - Sajnos a hajrában kiderült hogy a fővárosban legalább hat góllal jobbnak kell lennünk, hogy eggyel nyerjünk. Bár az igazsághoz tartozik, héz időszak köztársaságunk számára gazdaságilag, politikailag és a szociális nehézségeket tekintve egyaránt. A Dinamo azt szeretné, ha hozzájárulhatna ahhoz, hogy az embereknek több jusson, egyfajta friss levegőt szívhassanak.” Az elnök így folytatta gondolatmenetét: „Nem tudom, akad- e még egy olyan futballklub a volt kommunista államszövetségben, mely ilyen multimilliomos kihívás elé néz, mint mi. De mi alkotni kívánunk, nem rombolni, ezért mindent elkövetünk azért, hogy megtartsuk játékosainkat, és tovább fejlődjünk valamennyien.” Szurkisz nagyfokú aggodalhogy a végére elfáradt össze- drótozott-foltozott csapatom. Most öröm, hogy Golovin újra játszhat, Soósnak viszont eltört a keze, így egy darabig nem számíthatok rá. Annyit tudok, hogy a Batta nagyon feni ránk a fogát, hiszen az ősszel győzni jöttek hozzánk, de akkor hoppon maradtak. Remélem, ezúttal sem lesz ez másképpen . . . mának adott hangot a lehetséges további játékoseladások kapcsán. Jól emlékszik az orosz Szpartak Moszkva két évvel ezelőtti példájára. Az orosz gárda remekelt a Bajnokok Ligájában, majd több, meghatározó tudású egyéniségét eladta, és azóta képtelen kiheverni a vérveszteséget. A Dinamo Kijev az utóbbi hetekben fordított utat járt, amennyiben megszerezte a fehérorosz Dinamo Minszktől Vlagyimir és Mihail Makovszkijt, az ügyes ikreket. Tárgyalnak a Lokomotiv Moszkvával Jevgenyij Harla- csev, továbbá a Rosztszelmas vezetőivel Alekszej Geraszi- menko megvételéről. Kapósak a Dinamo Kijev ászai Ha egy üzlet beindul Sötét felhők Jászágó felett Jászladány egyelőre fellélegezhet Éppen tegnapi számunkban adtunk hírt arról a szomorú tényről, hogy több esztendei szünet után ismét akadt olyan labdarúgó szakosztály, mely „félidőben” beadta a kulcsot, azaz visz- szalépett a megyei bajnokság tavaszi folytatásától. Reménykedtünk benne, a cibakiak elkeseredett lépése nem a „nyitányt” jelenti. A jelek szerint azonban rosszul gondoltuk. Akad Jász-Nagykun-Szolnok megyében egy alig 700 fős település, ahol az emberek élnek- halnak a fociért. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy máshol nem szeretik a labdarúgást, ám a lélekszám ismeretében talán náluk a legnehezebb kiállítani két komplett - felnőtt és ifjúsági - csapatot. Jászágón - mert hát erről a megyeszéli kisközségről van szó - eddig sikerült. Most azonban nagyon úgy tűnik, megoldhatatlan problémával kerültek szembe a megyei másodosztályban vitézkedő ágóiak.- Egész egyszerűen elfogyott a csapatunk - indokolta a tervezett visszalépést Módé János elnökségi tag. - Mindössze 12- 13 felnőtt játékossal rendelkeztünk az őszi szezonban - hárman Jászberényből, illetve Pusztamonostorról jártak át hozzánk -, most azonban öten is, ráadásul pont a gerinc, távozni akarnak. Ifistáink zöme még szinte serdülőkorú, így velük nem tölthetjük fel a keretet. Labdarúgók nélkül pedig nincs csapat. Az, hogy az elmúlt évben 300 ezer forintból gazdálkodhattunk, hogy idegenbe saját autókkal voltunk kénytelenek elutazni, szerintem sokan el sem hiszik. Ennek ellenére nem a pénzhiány miatt vetődött fel a szerdai elnökségi ülésen a hogyan tovább kérdése. Bár döntésünk egyelőre nem végleges, ha nem találunk záros határidőn belül valami megoldást, kénytelenek leszünk a cibakházi példát követni. Reméljük, sikerül átvágniuk a gordiuszi csomót az ágóiak- nak, s tavasszal is viszont láthatjuk őket a pályán. Visszalépésük következménye egyben a klub megszűnését is jelentené, így az elmúlt évek erőfeszítései hiábavalónak bizonyulnának. A klubot érintő hír még, hogy a 10 fordulóra eltiltott Miklós Antal eltiltását a fellebviteli bizottság négy mérkőzéssel csökkentette. Jászladány Az első visszalépési tervek - még a múlt esztendő vége felé - eredetileg Jászladány felől érkeztek a megyeszékhelyre. Szűkös játékosállomány, üres kassza - szólt a már megszokottnak mondható indoklás. Azóta azonban mintha rendeződni látszanának a dolgok.- A hét végén vezetőségválasztó közgyűlés lesz, mely után már tisztábban tekinthetünk a tavaszi rajt elé - válaszolt érdeklődésünkre a leköszönt elnök, Vincze Gábor. (géléi) Férfi kosárlabda, NB I., A csoport, 17. forduló Tippmixben az Olaj KK Nincs megállás, sem pihenő, tovább folytatódik a kosárlabda- „cirkusz”. Holnap délután öt Órától újabb fellépés vár a Szolnoki Olaj KK játékosaira, soros ellenfelük a bajnoki címvédő Danone-Honvéd gárdája lesz. Azok a szurkolók, akik a néhány hét alatt a nagy népszerűségre szert tett Tippmix játékot művelik láthatták, hogy két csapat összecsapása szerepel az e heti műsorban, Igaz, nem túl magas oddsokkal lehet fogadni az eseményre, az Olaj sikerére 2,10, míg a Honvédéra 1,30 a szorzószám. A szolnokiak krónikása Vereb „Dudi” elsősorban a szívére hallgat, és Ivkovicsék győzelmére fogad. De nem lehetetlen, hogy egy másik szelvényen a papírformát részesíti előnyben, hiszen a két csapat 29 találkozójából mindössze nyolcszor nyertek a mieink, és jelenleg is jobban állnak a bajnokságban Sitkuék. Kékesi István az Olaj KK klubigazgatója szerint nem legyőzhetetlen a „Sólymok” becenévre hallgató fővárosi legénység, de ahhoz a Zetével szemben látott jó védekezés mellett még pontosabban kell megcélozni az ellenfél gyűrűjét, mint azt legutóbb tették a fiúk. Mind mondta, a múltban mindig akkor sikerült megverni a Honvédőt, mikor esélytelenebbnek tűntek ellenfelüknél. Soraikban nem várható változás az elmúlt fordulókhoz képest, Mihálovics egyelőre még nem állhat csatasorba talán majd a következő bajnokin. Az olajosok szerdai magabiztos győzelme meghozta a szurkolók étvágyát, az érdeklődésből ítélve zsúfolt ház várható holnap délután, azok drukkerek, akik nem rendelkeznek bérlettel, nem árt ha jóval feldobás előtt a Tiszaliget felé veszik az irányt. Sőt a klub szimpatizánsai már a jövő heti találkozóra is gondolnak, amelyik Debrecenben lesz, erre minden bizonnyal külön buszok indulnak majd. Érdeklődni Borhi Ferencnél lehet, a Honvéd meccs lefújása után a büfében. (vécsé) Hét végi sportműsor Szombat Atlétika. Serdülő, B-korcso- portos verseny: Szolnok, Véső út, 9.00. Labdarúgás. Előkészületi mérkőzések: Tiszakécske-Eu- robusz FC - Dunaferr, Tisza- kécske, 11.00, Rákóczifalva - Szajol, Rákóczifalva, 10.00. Kézilabda. Férfiak, NB 1., 16. forduló: Százhalombattai VSE - Mól Szolnok KK, Százhalombatta, 17.00, v.: Kálóczy, Marczinka. Kosárlabda. Férfiak, NB II.: Szolnoki TE - Diósdi TC, Szolnok, Olaj-csarnok, 13.00. Röplabda. Nők, Extraliga: Jászberényi RK - Vasas-Budai Tégla, Jászberény, Bajcsy Á. I., 16.00, v: Csemák, Szabó. Férfiak, NB /.: Veszprém RC - Szolnoki Titász RK, Veszprém, 15.00. Sakk. Egyéni megyei bajnokság, első forduló: Megyei sportintézet, Szolnok, Délibáb út, 9.00. Síbörze. Szolnok, Hid tér 1., Városi Művelődési Központ, 9.00-16.00. Teke. Férfiak, Szuperliga: Szolnoki MÁV-Jármű - DDGáz Pécs, Szolnok, 10.00. Teremfoci. I. Kassai-kupa, gyermek csapatok találkozója: Szolnok, Kodály A. I., 8.00, NB 111.-as futballbírók tornája, Szolnok Olaj-csarnok, 9.00. Vasárnap Atlétika. Tehetségkutató, felmérő végzős általános iskolások számára: Szolnok, Véső úti futófolyosó, 10.00. Labdarúgás. Előkészületi mérkőzés: Jászberényi SE- Vasas - Nagykáta, 14.00. Kosárlabda. Férfiak, NB /., A-csoport: Szolnoki Olaj KK - Danone-Honvéd Bt, Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok, 17.00, v: Váradi, dr Vígh. Nők, NB L, B-csoport: Szolnoki MÁV - Monor SE, Szolnok, Véső út, 15.00. Az olasz Isolde Kostner nyerte a női lesiklóversenyt Cortinában az osztrák Renate Götschl és a francia Florence Masnada előtt. feb/reuters