Új Néplap, 1998. január (9. évfolyam, 2-26. szám)

1998-01-20 / 16. szám

2. oldal Világtükör 1998. január 20., kedd Kijelölte a román kormány azokat a törvényjavaslatokat, amelyekkel kapcsolatban - Constantinescu elnök javasla­tára - a parlament bizalmának kinyilvánítását kéri. Elemzők szerint a Demokrata Párt kelep­cébe került, hiszen ha miniszte­reivel együtt megszavazza a re­formok továbbvitelét szorgal­mazó törvényeket, akkor egyút­tal az általa kifogásolt minisz­terelnök mellett is állást foglal. Módosítani akarja a pozso­nyi kormány vezető ereje, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) a választási törvényt - jelentette be vasár­nap Vladimír Meciar minisz­terelnök. A tervek szerint a par­lamentbe való bejutáshoz min­den egyes pártnak el kellene érnie az 5 százalékos szavazat­küszöböt, és ez gyakorlatilag kirekesztené a szlovákiai ma­gyarok három pártját. Harcot hirdet az emberrablá­sok ellen Samil Bászájev meg­bízott csecsen miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy a csecsen vezetés intézkedéseit az ember­rablók ellen „csak egy igazi szélviharhoz lehet majd mérni”. Grozniji adatok szerint Cse- csenföldön jelenleg hetvennél több túszt tartanak fogva, köz­tük két magyar állampolgárt. Ausztria támogatni fogja az Európai Unió bővítését az év második felében is, amikor át­veszi a szervezet soros elnök­ségét - közölte Thomas Klestil osztrák államfő hétfőn Bécsben lengyel kollégájával, Aleksan- der Kwasniewskivel. Nem hoz politikai változást II. János Pál pápa szerdán kez­dődő kubai útja, de a Szentatya imádkozni fog minden kubai lelki üdvéért - figyelmeztették híveiket a papok vasárnap a szigetország templomaiban. Republikánus fegyveresek követték el hétfőn a belfasti merényletet. Az ír Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (1NLA) a BBC belfasti irodájá­nak továbbított kódolt telefon- üzenetében beismerte, hogy egységei gyilkolták meg a pro­testáns Jim Guineyt, a London- barát Ulsteri Demokrata Párt (UDP) aktivistáját. A Titanic című szuperproduk­ció, minden idők egyik legdrá­gább filmje lett az idei Golden Globe, azaz Arany Glóbusz-dí­jak legfőbb nyertese. A Los Angeles-i ünnepélyes díjkiosz­táson ez a mű kapta meg a leg­jobb drámai filmnek, a legjobb zenének és a legjobb dalnak járó Arany Glóbuszokat, míg rendezője, James Cameron a legjobb rendezőnek járó kitün­tetést vihette haza. Az elisme­rés a márciusi Oscar-díjak egy­fajta „előfutárának” számít. Gyors megállapodásra számíthatunk London egyetért a differenciált csatlakozási tárgyalások elvével A magyar kormányfő rendszeresen felkeresi az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő ország miniszterelnökét, lehető­leg már akkor, amikor az adott ország átveszi e funkciót. Nagy-Britannia az év elején Luxemburgot követte e „szék­ben”. Horn Gyula tegnap Londonba látogatott. A miniszterelnököt elkísérte Kovács László külügyminisz­ter és Pataki István, az integrá­ciós államtitkárság helyettes vezetője. A küldöttséget a Downing Street 10. szám alatti hivatalában Tony Blair brit kormányfő fogadta. A megbeszéléseken Ma­gyarország európai uniós csat­lakozásának előkészületeiről esett szó. Hazautazása előtt nemzetközi sajtótájékoztatóján Horn Gyula kiemelte: a brit partner támogatja azt az állás­pontot, hogy az előzetesen el­fogadott menetrend szerint már március 30-át követően haladéktalanul el kell kezdeni a konkrét tárgyalásokat. Ettől az időponttól hazánkkal, to­vábbá Cseh-, Lengyel- és Észtországgal, Szlovéniával, valamint Ciprussal folytatódik a párbeszéd. Tony Blair egyetértett azzal, hogy a csatlakozási folyamat­ban érvényesíteni kell a diffe­renciálás elvét. Mind a két fél úgy értelmezi az Európai Bi­zottság erre vonatkozó ajánlá­sait, hogy Magyarország már a tárgyalások befejezését köve­tően részesedhet a különféle pénzügyi alapokból. Miután gyors megállapodá­sokra lehet számítani, mind hazánk, mind pedig Nagy-Bri- tannia azt szeretné, ha a meg­beszélések során az egysze­rűbb témákat előbbre sorolnák, és azt követően tisztáznák a bonyolultabb kérdéseket. A magyar miniszterelnök hivatalos volt az alsóház kül­ügyi és védelmi bizottságának együttes ülésére is, amelyet a látogatás alkalmából hívtak össze. (A brit parlament törté­netében még nem volt példa ilyen együttes ülésre, sem pe­dig arra, hogy külföldi kor­mányfő jelenlétében tanács­koztak volna.) A bizottságok­ban rendkívül élénk eszme­csere bontakozott ki Magyar- országról: a brit képviselők méltatták hazánk szerepét a régióban és eredményeinket az átalakulási folyamatban. A Downing Street 10. kapujában fotó: feb/reuter A háború „kettős privatizálása”, családi klánok leszámolása Algéria véres rejtélyei „Véres Ramadán” színhelye Algéria. A böjt és engesztelés hónapjának megszorításaiból az afrikai országban éppen az emberélet kioltásának tilalma valósul meg a legkevésbé. Az 1992 óta dúló belháború áldozatainak száma már meg­haladja a nyolcvanezret. Az előzmények dióhéjban: 1991- ben a fundamentalista Iszlám Üdvfront (FIS) elsöprő sikert aratott a parlamenti választá­sok első fordulójában, mire a hadsereg megakadályozta a második menetet. Az ország vezetését 1992 februárjában Liamine Zeroual tábornok vette át, akit egy vitatható sza­vazáson elnökké választottak. Látszólag tehát az iszlám fundamentalisták terrorista­ként állnak szemben a hata­lommal. A kérdés azonban nem ilyen egyszerű: a két fő front ugyanis maga is erősen megosztott. A gyilkosságok jó részét a GIA nevű fegyveres csoport követi el, létszámát 1500-2000-re becsülik. Maga a FIS és katonai szervezete el­ítélte a mészárlásokat. Mások szerint viszont maguk a kato­nák és titkosrendőrök támad­nak falusiakra, hogy ezzel a visszavágás látszatát keltsék. Más vélemény szerint Algé­riában a háború „kettős priva­tizációja” folyik, amely csa­ládi klánok, bandák egymás közötti leszámolására is mó­dot ad a zűrzavarban. Ilyen körülmények között próbálkozik az Európai Unió hármas missziója, hiszen túl az általános humanitárius szempontokon, Algéria közel­sége, az olaj és a gáz miatt gazdasági fontossága, a föld­részünkön élő hatmillió észak­afrikai sorsa több mint idősze­rűvé teheti a küldetést, (réti) Tömeges temetés Indonéziában. Szumátra szigetén, Palembang település Kebun Bunga nevű temetőjében nyugalomra helyezték a SilkAir szingapúri légitársaság december 19-én szerencsétlenül járt Boeing 737-es gépének 104 utasát. fotó: feb/reuter Hírháttér Az utolsó lehetőség Némi patetikus hevülettel így nevezte a Palesztin Hatóság egyik ve­zetője a közel-keleti válság rendezéséről Washingtonban ma kez­dődő megbeszéléseket. Előbb Netanjahu izraeli kormányfő tárgyal az amerikai elnökkel, majd Arafatot fogadja Bili Clinton. A PFSZ feje maga is drámai hangot ütött meg, amikor hét végi gázai beszé­dében a megfeneklett béketárgyalásokról szólt: „Készek vagyunk újra meghirdetni az Intifádát, ha nem sikerül kimozdulni a holt­pontról” - így utalt a „Szent háború” esétleges felújítására. Tény, hogy az izraeli-palesztin közeledésnek az oslói, majd a washingtoni szerződés aláírása után óvatosan, de azért beindult menete tíz hónapja teljesen leállt. Érdemi párbeszéd helyett a két fél csak üzenget egymásnak. Néhány körzet átadása óta nem került sor az Izrael által vállalt további ciszjordániai csapatkivonásokra. Jeruzsálem arra hivatkozik, hogy a palesztinok sem teljesítették sa­ját kötelezettségeiket, s nem fékezték meg az Izrael-ellenes terror- csoportokat. A kölcsönös vádaskodást, az elhúzódó patthelyzetet ismerve eléggé kérdéses, megoldást hozhatnak-e a mostani talál­kozók. Netanjahu nem hajlandó elkötelezni magát a csapatkivonás konkrét, létszámmal és térképvázlatokkal alátámasztott részletei mellett, de még elvileg is csak 6-8 százaléknyi területátadást tart elképzelhetőnek. A palesztinok viszont mielőbb Ciszjordánia 30-60 százalékát akarják, s Arafat jelezte: a jeruzsálemi székhellyel lét­rehozandó önálló állam tervéről sem tettek le. Szondy Gábor A nemzetközi közösség támogatja az új kormányfőt SFOR-akció Boszniában Az SFOR alakulatai hétfőre virradóra körbevették a boszniai keményvonalas szerb vezetéshez hű rendőr­ség kulcsfontosságú épületeit Páléban és Bijeljinában. A NATO közleményt adott ki az akcióról: az SFOR és a nem­zetközi rendőri erők azért „fo­kozták jelenlétüket” a két tele­pülésen, hogy ezzel is biztosít­sák a régi, immár ügyvezető kormány és az újonnan megvá­lasztott kabinet közötti ha­talomátadás békés jellegét. Egy szóvivő a katonai jelen­lét fokozását elővigyázatossági lépésnek minősítette, amelyet a polgári ügyekkel foglalkozó boszniai főbiztosi hivatal kért. Ennek vezetője, Carlos Wes­tendorp a választás után azon­nal támogatásáról biztosította az új kormány vezetőjét, Milo- rad Dodikot, és egyben a hata­lom békés átadására szólította fel az addigi szerb kabinetet. A délszláv háborúban eltűnt személyek sorsának mielőbbi tisztázására szólított fel Szara­jevóban Bob Dole volt amerikai elnökjelölt, a kérdéskörrel fog­lalkozó nemzetközi bizottság republikánus elnöke. Két évvel a háború befejezése után még mindig 19 600 ember szerepel az eltűntek listáján. egy éves két éves előfizetéssel Tiszavidék Aruház —Ullliü 0 Szolnok- Ad» E. u. 4. RM: 3014104)62 NAGYSZERŰ RÁDIÓTELEFON AKCIÓ! NOKIA 19600.-Ft 25600.-Ft 34900.-Ft 40900.-Ft ( Li - ion akkumulátorral ) 39700.-Ft 45700.-Ft ALCATEL 23900.-Ft ( csak egy éves előfizetései ) + 1 havi alapdíj + áfa Csak új WESTEL 900 előfizetés vásárlása esetén ! N 3110 N 6110 N 6110 SL SL SL Csak ^ percre az autóbusz-pályaudvartól Lányoknak a hívás alapdíjas a 153-43-41 telefonszámon Csak Mi Ketten \Örömödbvn ^bánatodban “mindig ! várnak! Kettesben, barmiról 353 06-90-44 Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Együtt tart minket az adósság • Teniszkönyök a kisőrlőtól • Semmit a kéznek • Hemingway: három nő, mindennap Kiskegyed — a legolvasottabb női magazin JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Baranyi György Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. 1. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, fax: 56/422-853, e-mail: ujneplap@axels.hu • Készíti a Cofinec fcíungary Rt. - Petőfi Nyomda, 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. • Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató • Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban teijeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 4. Tel.: 56/390-959, 35. mellék vagy 06-60-454-865, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 650 forint, negyedévre 1950 forint, fél évre 3900 forint, egy évre 7800 forint. • Az áruspéldányok ára: 33 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1874 forint. # Az előfizetéssel kapc.solatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kéijük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133

Next

/
Oldalképek
Tartalom