Új Néplap, 1998. január (9. évfolyam, 2-26. szám)
1998-01-19 / 15. szám
2. oldal 1998. január 19., hétfő Körkép Határozatképtelenné válhat az Alkotmánybíróság Taláros bírák kerestetnek Elnöki mentőöv Ciorbeának Emil Constantinescu összehívta a parlament rendkívüli ülését Emil Constantinescu román államfő szombat esti rádió- és tévébeszédében bejelentette a parlament rendkívüli ülésének összehívását szerdára. Előzőleg Victor Ciorbea miniszter- elnök a kormány soron kívüli ülésén közölte: ki kívánja tölteni mandátuma idejét; pártja ragaszkodik a személyéhez. A felesleges és szerencsétlen nyilatkozatháború befejezésére, az egyéni hiúságok feladására, a személyes érdekekről való lemondásra hívta fel szombat esti tévé- és rádióbeszédében a perlekedő politikusokat a román elnök. Egyben több konkrét javaslatot is bejelentett a kormány munkáját két hete bénító politikai válság feloldására. Emil Constantinescu kezdeményezte, hogy a parlament rendkívüli ülésén a „kormány felelősségével” terjessze a törvényhozás elé a reform szempontjából legfontosabb törvényeket, így ezekkel kapcsolatban egyben a bizalmi szavazást is lehetővé teheti. Ennek a sajátos eljárásnak értelmében a jogszabályok úgy minősülnek, mintha megszavazták volna őket, ha három napon belül nem fogadnak el vele szemben bizalmatlansági indítványt, és ez megerősítené a Ciorbea-kormány helyzetét. A koalíción belül Vidor Ciorbea leváltását követelő Demokrata Párt elnöke, Petre Roman közölte, hogy képviselőik támogatni fogják a parlamentben a reformtörvényeket, de továbbra is ragaszkodnak a miniszterelnök és az általuk bírált kormány távozásához. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke rendkívül fontosnak nevezte Constantinescu elnök állásfoglalását és javaslatait. A szövetségi elnök egyetértett a kormány felelősségének felvetésével, a parlament szerepének szentelt nagyobb figyelemmel. Hangsúlyozta, hogy az RMDSZ támogatja a gazdasági és társadalmi reformot, a kormány programjának megfelelően. Paula Jones szembesítés után. Eskü alatt tett tanúvallomást szombaton Bili Clinton abban a polgári peres bírósági ügyben, amelyet szexuális zaklatás vádjával indítottak ellene. A vallomásnál az elnök magánügyvédjénél a felperes is jelen volt. fotó: feb/reuter Kis pártok szövetségkeresőben A választások közeledtével élénkül a politikai élet. A hétvégén csaknem minden ellenzéki tömörülés a nyilvánosság elé lépett. A kis pártokat a szövetségkeresés jellemzi. A miniszterelnök keddre megbeszélésre hívta meg az Alkotmánybíróság testületét. Sólyom László elnök a meghívást elfogadta, miután az Alkotmánybíróság működésének folyamatosságával kapcsolatban számos kérdés vár sürgős megoldásra. Mint ismeretes, néhány héten belül két alkotmánybíró is betölti a hetvenedik évét, s a jogszabályok értelmében nyugdíjba kell vonulniuk. Ez még közvetlenül nem fenyegeti a testület működőképességét, ám ősszel további három mandátum is lejár. Ahhoz pedig, hogy a 11 tagú bíróság határozatA totális ideológiai diktatúrát totális pénzügyi diktatúra váltotta fel - jelentette ki Hegedűs Lóránt püspök az egyházak anyagi támogatásáról szólva egy konferencián. A Magyarországi Református Egyház állami támogatása az elmúlt évhez képest az idén csökkent, miközben más történelmi egyházak, felekezetek finanszírozása erősödött - vélekedett a püspök a Magyar Református Lelkész Egyesület szombati tanácskozásán. Elő- A rendszerváltás óta egyetlen parlamenti választás előkészületeit sem kísérte annyi aggodalom és bizonytalanság, mint a szeptember végén esedékes választásokat, mert az 1994-ben hatalomra került pártok koalíciója négy év alatt bebizonyította, hogy a törvényeket, az ország alkotmányát csak addig tiszteli, amíg az nincs hatalmi érdekeinek útjában. Ezért megalapozott Szlovákia törvénytisztelő állampolgárainak az a gyanúja, hogy a hatalmat ma gyakorló kurzus minden eszközzel, akár a „választások manipulációjával” is megkísérli megakadályozni, hogy más politikai tömörüléseknek képes maradjon, legalább nyolc bírónak kell jelen lennie a teljes üléseken. Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke bízik abban, hogy tavasszal rendeződik az Alkotmánybíróság ügye, nyilatkozta egy szombati rádióműsorban. Mint elmondta, arra készül, hogy február 2-án, az első országgyűlési munkanapon ösz- szehívja a testület hiányzó tagjait jelölő bizottságot. Szerinte e tisztre jó néhányan alkalmasak azok köréből, akik közül legutóbb majdnem teljes egyetértésben választott meg az Országgyűlés két alkotmánybírót. Személyükről a megegyezés most is létrejöhetne. adásában a Duna-melléki püspök arról is beszélt, hogy szerinte nem következett be az egyéni, az egyházi és a „korszakos személyi bűnök” megbánása. Orosz Ferenc református lelkipásztor úgy vélekedett: a teológiai racionalizmus és liberalizmus azáltal, hogy az embert helyezi a középpontba, mindent meg akar érteni, vagy éppen mindent megkérdőjelez. Ez pedig a templomok kiürüléséhez, a külsődleges vallásgyakorláshoz vezethet. kelljen átadnia a helyét - írják a szlovákiai magyar értelmiségiek. A szlovákiai magyarok fegyelemmel és méltósággal viselték el helyzetük romlását. Politikai érettségüket bizonyítja: hiábavalónak bizonyultak a hatalom erőfeszítései, hogy miután nem tudta útszélre szorítani a szlovákiai magyarokat, kísérletet tett „szavazataik megvásárlására” - áll a választási felhívásban. - De ha a választások után ismét azok a politikai erők veszik kezükbe az ország irányítását, amelyek a demokráciát a többség terrorjaként értelmezik, akkor a szabadság és a demokrácia ügye hosszú időre megpecsételődött Szlovákiában. Több mint 130 egyéni választókerületben induló képviselő- jelölt tett fogadalmat Lezsák Sándor pártelnök jelenlétében az MDF székházában. Többségük diplomás, sokan közülük most mutatkoznak majd be a politika színpadán. A KDNP belső békéjének helyreállítását és minél szélesebb körű ellenzéki összefogást sürgettek a Tizenötök Tanácsának vezetői. A pártból kizárt és kilépett keresztény- demokraták úgy vélik, ők mutatnak erre jó példát. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt országos elnöksége megerősített egy korábbi hírt, miszerint tárgyalnak egy „társadalmi szervezeteket összefogó szövetséggel” a közös májusi fellépésről. A Munkáspárt vezetői elégedettek lennének, ha a májusi választások után tizenöt képviselőjük ülne a parlamentben. A hét első napjaiban várható a választási megállapodás aláírása a MIÉP és a Kisgazda Szövetség között. Az Új Szövetség elnöke, G. Nagyné Maczó Agnes átütő sikert' vár a választásoktól, ha - mint mondta - a nemzeti elkötelezettségű pártok belátják, egyedül semmire sem mennek. Londonba várják egynapos látogatásra Horn Gyulát. „Magyarország majdnem készen áll az uniós tagságra”, erről Christopher W. Long, az Egyesült Királyság budapesti nagykövete nyilatkozott a londoni út alkalmából. A három .’VATO-meghívolt hazánk, valamint Cseh- és Lengyelország - megállapodott, hogy a jövőben egyeztetni fogja hadseregei fegyverzetének és műszaki felszerelésének korszerűsítését. A feladat megoldását koordináló munkacsoport védnöke Magyarország lesz. Huszonkét új bíboros kinevezését jelentette be vasárnap II. János Pál pápa. Az új főpapok február 21-én, a Vatikánba összehívott konzisztóriumon veszik majd át a bíborosi kalapot. A bíborosok száma 149-re emelkedik; közülük 117 lesz az, akiket II. János Pál pápa kreált. Megnyílik a pozsonyi Magyar Intézet háza, amelyet Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter nyit meg kedden Pozsonyban. A magyar állam tulajdonát képező Védcölöp úti épületben legutóbb a magyar nagykövetség működött. * Cáfol és nem mond le. A szociális ágazatban dolgozók létszámának növeléséről, illetve munkahelyi pótlékáról megállapodott, a többi követelésről még tovább tárgyal a kormány és az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szak- szervezete - jelentette be tegnap a népjóléti miniszter. Istentisztelet. A budapesti gettó felszabadulásának 53. évfordulóján tegnap a Budapesti Zsidó Hitközség istentiszteletet tartott a Dohány utcai zsinagógában. Schweitzer József országos főrabbi idézte fel a több mint fél évszázada történt tragikus eseményeket. 175 éves a Himnusz. A magyar kultúra napja alkalmából, a Himnusz születésének 175. évfordulóján ünnepséget rendeztek tegnap Szatmárcsekén. A résztvevők megkoszorúzták a református temetőben Kölcsey Ferenc sírját. Elhunyt Hável József. A közismert külpolitikai újságíró hosszan tartó betegség után 68 éves korában elhunyt. Pályafutását a Magyar Távirati Irodában kezdte, majd a Magyar Rádió munkatársa lett. Hegedűs püspök: elmaradt a bűnök megbánása Hátrányban a reformátusok Szlovákiai Magyar Értelmiségi Fórum Választási felhívás „1998 sorsdöntő esztendő lehet Szlovákia történelmében. Gyermekeink és unokáink biztonsága, a törvény előtti egyenlőségünk, a bennünket a nemzetközi jog alapján is megillető egyenjogúságunk most a tét” - állapították meg választási felhívásukban a Szlovákiai Magyar Értelmiségi Fórum résztvevői, akik a hét végén a Somorja melletti Csölösztőn tanácskoztak. A keleti országrészben megkérdezettek véleménye szerint a Szonda Ipsos szimpátialistáján szereplő 24 politikus közül decemberben 19-en vesztettek népszerűségükből, csupán a miniszterelnök rokon- szenvindexe növekedett 2 ponttal. Ezzel három hellyel lépett előre. A Magyar Szocialista Párt többi politikusa közül Keleti György és Gál Zoltán 5-5 pontot veszített. Gyengébben szerepeltek a Szabad Demokraták Szövetségének képviselői is: Demszky Gábor és Magyar Bálint megítélése 4-4 ponttal- romlott. Az ellenzék legnagyobb vesztese Pusztai Erzsébet és Boross Péter volt, akiknek 6-6 ponttal csökkent a népszerűségi mutatójuk. A Fidesz-MPP vezetői közül Pokomi Zoltán 5 ponttal kapott kevesebbet, ezzel szemben Orbán Viktor és Deutsch Tamás egy-egy lépcsőfokkal feljebb lépett a kelet-magyarországi véleménynyilvánítók népszerűségi rangsorában. Ferenczy Europress most a A Szonda Ipsos decemberi felmérése I népszerűség (%) a keleti országrészben népszerűség (%) ismertség (%) országosan a keleti országrészben ismertség (%) országosan Az adatfelvétel ideje: 1997 december 10-20. Módja: személyes, kérdőíves megkérdezés. A megkérdezettek száma: 1000, akik az egész országot képviselik; közülük 482 a keleti országrész lakója. Alapsokaság: 18 éves és idősebb állandó kelet-magyarországi lakóhelyű magyar állampolgár. Az alapsokaság és a megkérdezettek összetétele a korcsoport, a nem és a lakóhely típusa szerint megegyezik. A népszerűségi pontszám 0-tól 100-ig terjedhet; a 0 pont nagy ellenszenvet, a 100-as nagy rokonszenvet jelez. A -4 és a +4 közötti különbségek statisztikailag nem jelentősek. Az azonos pontszámú politikusokat a tized-pont- számoknak megfelelő sorrendben adjuk meg. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja • Felelős vezető az ügy vezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Baranyi György Tervezőszerkesztő: Cser Gábor • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105.Telefon: 56/424-444,fax: 56/422-853,e-mail: ujneplap@axels.hu • Készíti aCofinec Hungary Rt. -Petőfi Nyomda, 6001 Kecskemét,Mindszenti krt. 63. • Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató • Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok. Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 4. Tel.: 56/390-959, 35. mellék vagy 06-60-454-865, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 650 forint, negyedévre 1950 forint, fél évre 3900 forint, egy évre 7800 forint. • Az áruspéldányok ára: 33 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1874 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133