Új Néplap, 1998. január (9. évfolyam, 2-26. szám)
1998-01-15 / 12. szám
4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1998. január 15., csütörtök Azok szólnak, akik átjutottak a túlsó partra Lapunk január 5-ei számában olvashattak egy fizikatanár sajátos oktatási módszeréről. Az ügy körülményeinek tisztázása azóta folyamatban van. A diákság körében megoszlanak a vélemények az alkalmazott metódusról; sokan tartják célravezetőnek, eredményesnek. Ezt támasztja alá néhány tavaly érettségizett diáktól és negyedikestől érkezett levél is, amelyeket most közreadunk - bár véleményünket fenntartjuk. A földtörvény Ideiglenesen elföldelve Életre keltett népszokás Karácsony táján településünkön néhány helybéli általános iskolás fiatal házról házra járt, hogy bemutassa a felelevenített betlehemi játékokat. Köszönjük Füri Görgynének, hogy vállalta a gyermekek felkészítését, remélve azt, hogy nem egyszeri alkalom volt a mostani. A falu lakossága nemcsak megismerkedett e régi hagyománnyal, de élményt is jelentett valameny- nyiüknek a gyermekek játéka. A tiszatenyői szülők A Platán oltalmában Ezúton is szeretnék köszönetét mondani s hálámat kifejezni a tiszafüredi Platán Nyugdíjas Otthon Gondozási Központja vezetésének és minden dolgozójának az otthon lakóiért érzett felelősségért, a lelkiismeretes, gondos, odaadó, becsületes munkáért. Két éve gondozzák nyolcvanhét éves, súlyos beteg férjemet, akit rendszeresen látogatok. E két év alatt azt tapasztaltam, hogy minden dolgozó - szerény fizetés ellenére, ellenszolgáltatás nélkül - kiegyensúlyozott légkört teremt minden itt lakó, idős, elesett, magányos embereknek. Jóleső érzéssel tölt el, hogy beteg férjem is egy ilyen csodálatos, nyugodt környezetben élheti hátralévő éveit, s hogy vannak még tiszta szívű, igaz emberek ebben a küzdelemmel teli világban, akik azért dolgoznak, hogy boldoggá tegyék mások életét. Szabóné D. E., Debrecen Együtt a nagy család A tiszajenői Nagycsaládosok Egyesülete köszönetét mond a martfűi cipőgyárnak és azoknak, akik Mikulás alkalmával harminchárom családot megajándékoztak, s hálás azoknak a vállalkozóknak, akik a szolnoki karácsonyi faluból segítették adományaikkal a családok karácsonyát. Köszönet Cseh Jánosnak, aki támogatott minket abban, hogy a művelődési házban megrendezhessük ünnepségünket. Ficzere Jenőné, vezetőségi tag Az artézi víz inni való! Sokan járnak a szolnoki Zagyva-parti artézi kutakhoz, mert egészséges a vizük, s egyben valami keveset meg is spórolhatnak a havi vízdíjból. Naponta járok ide én is - különböző időpontokban -, de soha olyan emberrel nem találkoztam még, aki szólni mert volna az ott látottakért; az van ugyanis, hogy a gazdik itt mossák kutyáik sáros talpát, pórázát, a vadászok, halászok a gumicsizmát, a kocsikat, a moslé- kos kannákat, a részegesek az üveget s ki tudja, hogy még mi minden történik itt. Ilyen környezetben kényszerülünk arra, hogy vizet vegyünk kannáinkba. Ezt a helyzetet nehéz tudomásul venni. Valakiknek - s érezhetően minél sűrűbben - ellenőrizniük kellene a kutak környékét. Mi nem vitatkozhatunk ezekkel az emberekkel, mert kinevetnének bennünket. U. Gy.-né, Szolnok Mégis jó iskolába járni! Azért fogtunk tollat, mert szeretnénk, ha az olvasók teljes képet kapnának az ügyben érintett pedagógusról - akit mi történetesen négy éve ismerünk - írják a negyedikesek. A tanár úr igen komolyan veszi az általa oktatott tantárgyat, a fizikát, különös tekintettel az érettségire. Mindent elkövet azért, hogy tudásunk az elvárható szinten legyen, ezért akár matematikai ismereteink hiányosságainak pótlásában is segítségünkre van (mindenféle ellenszolgáltatás nélkül). Igaz, tanítási módszerei a mai diákok számára kissé talán szokatlanok (150 példa a téli szünetre), ám annál célravezetőbbek. Ezt mi sem igazolja jobban, mint az előző negyedikes évfolyamok érettségi eredményei. A tanórákon kívül is szívesen tölti idejét a diákokkal, a nyári táborok lelkes szervezője. Ilyen volna egy „diákgyűlölő” tanár? Meggyőződésünk, hogy nem szolgált rá ezekre a súlyos vádakra. Miért ítélnek el egy olyan pedagógust, aki arra próbálja diákjait rávenni a füzetbe diktált sorokkal, hogy a fizikához elengedhetetlen matematikát is meg kell tanulni? Mellesleg ez a „diktátor” kapta tavaly a diákoktól a legjobb tanárnak járó „pedagógusdíjat”. A tanár módszerét, mi, diákok, bármely külső személynél hitelesebben tudjuk megítélni! Egy biztos: jó lenne, ha több ilyen „diktátor” állna a katedrának táblához közelebb eső oldalán! Egy szigorú tanár is lehet jó fej Egykori fizikatanárunkról szólt a cikk, akit rengeteg támadás ér mostanában. A probléma abból adódik, hogy ez a pedagógus szokatlan - de tapasztalatunk szerint bevált - eszközökkel próbálja a diákokat a fizika megtanulására ösztönözni. A diákok általában nehezen tanulják ezt a tantárgyat, s ennek nehézségeit a tanár „hibáira” próbálják visz- szavezetni. Nekünk már sikerült leérettségiznünk az ő segítségével, így biztosan állíthatjuk, hogy munkája és eszközei célravezetőek. Harmincas létszámú osztályunkból mindenki sikeres vizsgát tett fizikából, ez pedig igen nagy mértékben neki köszönhető. Utóirat a sértetteknek: 150 példa két hétre azt jelenti, hogy naponta körülbelül 10 feladatot kell megoldani. Napi egy óra gyakorlás a szünidő alatt egyáltalán nem lehet megerőltető. Mi is végigcsináltuk, s ugyanígy minden osztály, amelyben tanított a tanár. Gondolkozzatok el azon, hogy ami történt, csak a tanár hibája? A tudás az egyetlen dolog, amit nem vehetnek el tőlünk. Mi ezúton is köszönjük egykori tanárunknak mindazt, amit kaptunk: a munkáját és barátságát - írják a tavaly érettségizettek. A közelmúlt - honatyákhoz gyakorta méltatlan - heves vitáiban az ellenzék kijelentette: ragaszkodik földkérdésben a maga által megfogalmazottakhoz. Mi lehet az ellenzék célja? Álláspontom szerint az, hogy megkülönböztesse a mezőgazdasági termékek 60 százalékát előállító termelőszövetkezeteket, megakadályozza a birtokszerkezet kialakulását, törvényesíteni akarja a földdel - a nemzeti kinccsel - a nemtelen spekuláció lehetőségét, cselédsorba kívánja taszítani a mező- gazdasági kistulajdonosokat, kistermelőket. Előrebocsátom, egyetértek azzal, hogy külföldiek semmilyen módon ne szerezhessenek földtulajdont hazánkban. De azzal nem, hogy a termelőszövetkezetek ne vásárolhassanak földet. Ott voltam, amikor a Fidesz és az MDF lobogója alatt aláírásokat gyűjtöttek, láttam, mi volt a transzparensen, s azt is tapasztaltam, hogy elsősorban az időseket sikerült meggyőzni arról, írják alá a gyűjtőívet. Magyarországon a kisgazdaságokból van a legtöbb. Én is földbirtokos családban élek; birtokunk Szolnok közelében van, területe 0,6861 hektár, a tulajdonosok száma 16, melyből 10 a családtag. A föld egy részét elidegenítési tilalom és Nyelvében él a nemzet, a könyv a legjobb barát - s folytathatnám a közhelyeket. Ma már az új kiadványokat, könyveket szinte lehetetlen megvenni. Még az iskoláskönyv is méregdrága. Név nélkül (mert ez itt nem reklám helye) említem, hogy Szolnokon is van néhány antikvárium, ahol olcsón hozzá lehet jutni a jó könyvhöz. Egykét doboz cigaretta árából futja özvegyi jog terheli, a családi tulajdon 48/240-ed rész. A jelenlegi bérlő 500 forint évenkénti bérleti díjat fizet. De legalább megműveli valaki. A család szívesen megválna a földtől, ha az önkormányzat elfogadná. A privatizáció során a tőkével rendelkező spekulánsok összeharácsolták (minimális áron) a kárpótlási jegyeket, s megbízottaik útján igen nagy birtokhoz jutottak, mert az eredeti tulajdonosok többsége nem tudott mit kezdeni váratlan „vagyonával”, vagy félt attól, hogy úgy jár a kárpótlási jegyekkel, mint a békekölcsönkötvényekkel. Az új földbirtokos most bérbe adja a földet, de ha módja lesz, igen magas áron kereskedni fog vele. Igazságtannak tartom, hogy a termelőszövetkezetek tagjaiktól sem vásárolhatják meg a földet, pedig ezek a gazdaságok biztosítanák - a termékszerkezet átalakításával az EU elvárásainak is megfelelő - termelést és adnának munkát a jelentős számú mezőgazdasági munkanélkülinek. Az ország érdeke azt kívánná, hogy a közepes méretű - ezen belül is az 50-100 hektáros - gazdaságok száma növekedjék nagyobb ütemben, de hol van ehhez a tőke - és a szükséges mértékű támogatás? K. S., Szolnok egy remekműre. Ha meg még annyi pénzünk sincs, van igazán gazdag, jó könyvtárunk. Rohanó világunkban is szükség van az olvasásra. Voltak és vannak magyar írók - és a világirodalom tárházában is akadnak bőven -, akik szórakoztatnak, tanítanak és nevelnek - no meg sok gyönyörűséget adnak... csak le kell értük hajolni. Jupá Még az út is rövidebbnek tűnt Az utóbbi időben naponta utazgatom Szolnok és Tiszasüly között a Volán-busszal. Ezek a járatok többnyire zsúfoltak, talán a megengedettnél is többen utaznak nap mint nap. Az utasok bizony sokszor mondanak ki félhangosan egy- egy bíráló megjegyzést a tumultusról, hiszen kilométereket utaznak a legnagyobb kényelmetlenségben. A megjegyzést a buszvezetőnek szánják, pedig nem tehet róla. December 24-én, a 16.40-kor Szolnokról induló járaton az utasok között sok fiatal édesanya és gyermek foglalt helyet; a tiszasülyi anyaotthon lakói. Amikor a busz elindult, a csoport énekre fakadt. Karácsonyi dallamokat hallgattunk egész úton. A közös éneklés megmelengette a szíveket, s én magam is, közel a hetvenhez immár, gyermekkoromat idéztem, amikor szüleimmel ugyanezeket a karácsonyi énekeket énekeltük. A buszvezető arcán a mosoly jelezte, milyen más ez a nap, bíráló szavak helyett kedves, szeretettől áradó dallamokat hallgatott. Ezen a szép estén még az út is rövidebbnek tűnt. Vallyon Imre, Tiszasüly Hol vannak a katonák? Ötvenöt esztendeje annak, hogy megkezdődött a 2. magyar hadsereg haláltusája a Don-kanyarban. Vajon a korabeli felvételen (amely feltételezésem szerint a nyíregyházi kaszárnyában készülhetett) látható katonák és tisztek közül kik élték túl az egyenlőtlen harcot, a gyötrelmes visszavonulást vagy a hadifogságot? Sajnos édesapám sem jött haza (felülről a második a sor végén, jobbra). 1943. január 16-án esett el az Osztrogozsszk körüli harcokban. A sok-sok magyar katona, testvér, férj, édesapa elvesztésének évfordulóján kegyelettel emlékezem. Szathmári József, Kunszentmárton A levelekből válogatunk. Az írásokat rövidítve közöljük, tiszteletben tartva a levélíró mondanivalóját. A témának akkor is nyilvánosságot adunk, ha nekünk arról esetleg más a véleményünk. Névtelen vagy címhiányos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Egy példaképtől búcsúztunk „Példaképek nélkül maradtunk, fiúk! Most mennek el az utolsók is... ” Ezek a szomorú, Ladányi Mihálytól származó költői gondolatok jutottak eszembe, amikor Törőcsik Albert halálhírét meghallottam. Ki is volt ő? Egy igazi jász, aki büszke volt származására. A jászalsószentgyörgyi termelőszövetkezet egykori agronómusát nem csupán a Jászságban, de megyeszerte ismerték, tisztelték. Főként embersége, tisztessége, szaktudása révén tett szert nagy tekintélyre, népszerűségre. Nyugdíjasként, szolnoki lakosként nagyon sok éven át vezette - kiváló pedagógiai érzékkel - a szandaszőlősi Béke nyugdíjasklubot. A társasági élet 'Vöníó színtere volt a klub népes tagságának egy-egy családias rendezvénye. Senkinek sem jútötrészébe, hogy kitüntesse őt közösségteremtőfáradozásáért. Pedig nagyon megérdemelte volna a hivatalos elismerést. Talán az országban sincs még egy nyugdíjasközösség vagy civil szervezet, mely önerőből - a népszerű Albert irányításával - eljutott volna autóbuszos kirándulásai során hazánk szebbnél szebb tájaira, vidékeire s Európába. A nyugdíjasok nagy családja valóban elmondhatja, hogy kegyelettel búcsúzik és emlékezik az eltávozott példaképre: Törőcsik Albertre. Dénes Pál, Szolnok A jó könyv ma is kell * Az állampolgár szabad akarata szerint húzza be az ikszet Sorsdöntő esztendő címmel jelent meg P. T. polgártársunk írása a lap január 8-ai számában. Megszívlelendő, de főleg elgondolkodtató véleményt fogalmazott meg a levélíró - aki pártonkívüli, s tollát meggyőződése vezette. Úgy vélem, minden állampolgárnak joga van véleményt formálni múltunk, jelenünk és várható jövőnk történéseiről még akkor is, ha vannak más álláspontok is. A levél olvastán eleinte berzenkedtem, hisz annyira más szemszögből látjuk a világot, hogy nézeteink köszönő viszonyban sincsenek egymással. De egyre jobban felülkerekedett bennem a tisztelet P. T. iránt, mert meggyőződésem lett, hogy polgártársam elhiszi azt, amit leírt. A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, s P. T. nem tehet róla, hogy gondolatai a pokolba vezető út jelzőoszlopai. A levélíró boldog ember, mert pártonkívüliségét hangoztatva el is hiszi, hogy politika- mentesen formál véleményt. Nem is próbálom meggyőzni tévedéséről, tételesen cáfolva megállapításait; leginkább azért, mert nem vállalkozom a lehetetlenre, mint ahogy közelmúltunk és jelenünk politikusai sem tudták elérni a hibátlan kormányzást, mint megvalósíthatatlan követelményt. Mi, átlag állampolgárok természetesen azt szeretnénk, ha a kormányok mindig a nekünk legjobban tetsző intézkedéseket tennék, nem lenne székház-, Kalasnyikov-ügy, tocsikolás, lupiskodás és sorolhatnám. Mindez más köntösben, de tartalmilag azonos módon jelen van az emberi társadalom mindenkori történetében. Mi, földi emberek, ilyenek vagyunk, s ha nem is megyünk el szó nélkül a hibák mellett, azok sorolgatása csak visszamutogatás, nem az előrehaladás irányát jelöli. Mindenre és mindenkire rosszat mondani, haragudni lehet ugyan, de olyan kategóriákat használni, melyek válogatás nélkül dehonesztál- nak értelmiséget és kormányt, enyhén szólva is túlzás. Én nem dicsekszem azzal, hogy pártonkívüli vagyok - noha az vagyok -, de ezt én nem dicsőségként, inkább kudarcként élem meg. Lehet az is, hogy az „átkos”-ban együtt vagy egymásnak tapsoltunk, de az biztos, hogy szemek voltunk a láncban, akarva, meggyőződéssel, vagy tehetetlenül sodródva, de ott voltunk. Több év távlatából én már viszonylag jól látom vagy vélem, mikor és miben tévedtem. Helyzetemnél fogva nem követhettem el égbekiáltó hibákat, de nem egyszerű feladat szembenézni tegnapi önmagunkkal, ahogy a levélírónak sem lesz könnyű vállalni mai önmagát akár néhány hónap múlva sem, amikor az ország lakossága - bátran leírom - nem fogja őt igazolni. Engem is irritál az egészségügy helyzete, az oktatásé is, és nagyon sok minden. Nem szeretném felmenteni a döntéshozókat hibás döntéseik felelőssége alól, a legfontosabb azonban az, hogy se közelben, se távolban nincs jobb. Közhelyesen szólva ez nem Amerika, ez ma egy ilyen világ. Nincs alternatíva a dolognak abban az értelmében, hogy vannak a jók és a rosszak, válasszunk! Ki-ki ízlése és meggyőződése szerint dönt. Amikor az állampolgár bemegy a szavazófülkébe, szabad akarata szerint húzza be az ikszeket. És akkor az is eldől, hányán vélekednek a levélíróhoz hasonlóan. Az állampolgárok akaratát én tiszteletben fogom tartani, ahogy tettem eddig is, még ha hiányzik is az egyetértés. Nem szitkozódom, nem vádaskodom, nem minősítek, mert a többség akaratának elfogadása a demokrácia. Ezt akartuk, erre szavaztunk már 1990-ben is. P. T. is - és én is. N. K., Szolnok
