Új Néplap, 1998. január (9. évfolyam, 2-26. szám)
1998-01-15 / 12. szám
1 TALLÓZÓ A szerkesztőség postájából 4. o. A pénzhez a tudást is megkövetelik 5.o. Szolnoki tükör 7. o. Nőkről (nem csak) nőknek 9. o, MILYEN CÉLRa HOVÁ (ITfiLJÜK tiDÓNKUM? Ajánlatunka kedvezményezettségre jogosult szervezeteknek a 12. oldalon. Kökény Mihály többlettámogatást ígért Miniszteri vizit Kunhegyesen Megyénk az elmúlt három évben a népjóléti tárcától mintegy 500 millió forint támogatást kapott. Idén a többlettámogatásnak köszönhetően a szociális területen nehéz helyzetbe került önkormányzatoknak is tudnak majd segíteni - mondta tegnap Kunhegyesen Kökény Mihály népjóléti miniszter, aki fórum keretében találkozott a térség orvosaival és szociális gondozóival, majd megtekintette az ápolási osztályt. Kunhegyesen, a volt szülőotthonban kialakított ápolási osztállyal kiépült a szociális intézményrendszer, s osztályt ezzel végére értek a kell-e szülőotthon vagy sem vitáknak is - vélte Kökény Mihály. Mint mondta, az ezredfordulóhoz közeledve nem lehet a születendő gyermeket és édesanyját minimális kockázatnak sem kitenni. A megyében tapasztalt problémák közül miniszter kiemelte: Karcagon a lakossági FOTÓ: M. J. OTP-kölcsönök törlesztésének elmulasztása miatt felgyülemlett tartozások okoznak nagy gondot. A kormány ezekben a hetekben vizsgálja meg annak a lehetőségét, mit lehet tenni, de ez nem azt fogja jelenti, hogy minden tartozást eltörölnek. (Folytatás a 3. oldalon) Csak kevesen mentesülhetnek a készülék-üzembentartási díj fizetése alól Októbertől indul a „tévéellenőrzés” A tévékészülékek meglétét - vagy nem létét - az önkormányzatoknak kell ellenőrizniük, miután a posta számukra megküldte az adatokat. A törvény szerint a tévédíjat fizetők listáját október 1-jéig kapják meg az önkormányzatok - válaszolta érdeklődésünkre dr. Vargáné Bodor Katalin, a szolnoki adóügyi osztály vezetője. Azzal, hogy a személyijöve- delmadó-bevallásban is számot kell adnunk televíziókészülékünkről, növekedik a díjat fizetők száma. Tavaly Szolnokon 1400-zal nőtt azon új előfizetők száma, akik a postánál teljesítették kötelezettségüket, s számuk az idén tovább emelkedik - tájékoztatta lapunkat Pápainé Faragó Mária, a szolnoki postafeldolgozó üzem vezetője. A helyi postahivatalokhoz egyébként csak a készpénzes tévédíjfizetők tartoznak. Pápainé még konkrétumokat nem tudott mondani a rendszer működéséről, azt viszont megemlítette, hogy a rendszerváltozás előtt a posta alkalmazásában dolgoztak tévéellenőrök. Most a készülékek meglétét a helyi önkormányzatoknak kell vizsgálniuk. Az önkormányzatok a postától október 1-jéig kapják meg azt a listát, amely alapján majd megkezdődhet a készüléket eltitkolok ellenőrzése. Ehhez a feladathoz plusz eszközt - anyagit vagy személyit - nem kapnak. Ezt erősítette meg a jászberényi adócsoport vezetője, Koncz Andrásáé is. Mint elmondta, a helyi adóhatóság háromévi díjnak megfelelő mulasztási bírságot szabhat ki azokra, akik „elfelejtik” bejelenteni készüléküket. Magát a tévédíjat azonban továbbra is a posta szedi be. A televízió-üzembentartási díj fizetése alól - többek között - csak az egyedül élő 70 éven felüli személy vagy azon házastársak (élettársak) mentesülhetnek, akik közül egyik 70, míg másik 60 év feletti. ein Tavasztól csak fél pályán haladhat a forgalom Felújítják a szolnoki Tisza-hidat Hamarosan ismét nem lesz öröm átkelni a Tiszán Szolnoknál, ugyanis tavasszal hozzákezdenek a városi híd rekonstrukciós munkálataihoz. Mint a megyei állami közútkezelő közhasznú társaságnál megtudtuk, nemsokára kiírják a pályázatot a kivitelezésre. Visszatérhetnek azok a régi „szép” idők, a belvárosi dugók, amelyek még a Szent István híd megépülte előtti időszakra voltak jellemzőek Szolnokon. A remények szerint április végén ugyanis nekifognak a régi híd felújításának. Mint Szecsei István hídmér- nöktől megtudtuk, az 1959-62 között épült szerkezetet eddig még nem újították fel olyan teljes körűen, mint ahogyan most tervezik. A pályaburkolatot teljesen újraépítik, ezzel együtt a kilencméteres szélességből egy métert elvesznek. Teszik ezt azért, mert a gyalogosok védelmére szalagkorlátot építenek, így gépjárművel nem fognak gyalogost a járdán elütni. Teljesen kicserélik a járdaszerkezetet is, amely megújultan - az egyik oldalon - kerékpárútként is szolgál majd. A munkálatok idején a forgalom váltakozva haladhat át a hídon. A felújítással - a pénzügyi feltételektől függően - még idén végezhetnek. tóth A gyanúsítottak számára valóban váratlan volt a fordulat őrizetben a mezőtúri postarablók A megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi nyomozói sikersorozattal kezdték az új évet. Több héten át tartó munkát követően a minap az öcsödi gyilkosság elkövetőjét vették őrizetbe, kedden pedig a mezőtúri postarablások gyanúsítottjait fogták el. Mint ismeretes, novemberben és decemberben két alkalommal fegyveres rablótámadás helyszíne volt a mezőtúri 4. számú postahivatal. Az álarcos tettes 850 ezer forintot zsákmányolt összesen. A főkapitányság tegnapi tájékoztatóján Molnár András ezredes, bűnügyi igazgató kiemelte a helyi rendőrség bűnügyi nyomozóival való együttműködés jelentőségét, mert, mint mondta, csak így, közösen juthattak e nehezen felderíthető bűnügyben eredményre. " A nyomszegény helyszín egyik esetben sem adott annyi támpontot a zsaruknak, hogy néhány napon belül rátalálhattak volna a tettesekre. A hosz- szadalmasnak tűnő nyomozás során ezúttal éltek a rendőrségi törvény adta lehetőségekkel, és titkosszolgálati eszközöket is bevetettek. Tegnapelőtt aztán őrizetbe vettek két helyi fiatalembert, akiket a rablások elkövetésével gyanúsítanak. A bizonyítékok a 22 éves M. Viktor és a 23 éves S. József ellen szólnak. Egyikük beismerő vallomást tett. Elmondta: egy Ladával érkeztek a helyszínre. (Folytatás a 3. oldalon) Újabb homokozó épül Szolnokon, a Madách úti óvoda udvarán a Plusz Tér Kft. kivitelezésében. Tavaly novemberben már elkészült egy hasonló, rönkökkel körberakott homokozó, sőt a városban több helyen is található már ugyanüyen. fotó: mészáros A törökszentmiklósi Megaplast Rt. jól zárta a tavalyi évet, hiszen az elért 170 milliós árbevétel 60 százalékkal haladja meg az előző évit. Két fő profiljuk van: a fóliatermék- és a rekeszgyártás. Felvételünkön a fólia konfekcionálása látható. FOTO: MÉSZÁROS Harmincnégy önkormányzat támogatására van szükség Célegyenesben a jászsági hulladéklerakó A Jászsági Önkormányzatok Szövetsége idei első ülését tartotta a minap Jászkiséren. A tanácskozáson elhangzottakról Gyó'riné dr. Czeglédi Márta , a szövetség elnök asszonya tájékoztatta lapunkat. A Jász Önkormányzatok Társulásával közösen tartott megbeszélésen elsősorban arról esett szó, hogy a kistérség milyen pályázatokat nyújt be a megyei területfejlesztési tanácshoz ebben az évben. Konszenzus született abban, hogy lassan hároméves előkészítést követően a regionális hulladéklerakó megépítésére - a Dél-hevesi Önkormányzati Társulással együttműködve - a Jászság benyújtja a pályázatot. A részt vevő 34 önkormányzatnak a költségvetések készítésével párhuzamosan január 28-ig kell nyilatkoznia a rá eső saját erő vállalásáról. Az önkormányzati társulás ennek birtokában tudja benyújtani február 2-ig a pályázatot. A regionális hulladéklerakóhoz kapcsolódó pályázat érdekében a hónap folyamán még többször ülnek össze a jász polgármesterek, eljárási kérdések tisztázása érdekében. A regionális pályázatot csak akkor lehet jelenlegi formájában benyújtani, ha mind a jászsági, mind a dél-hevesi, összesen 34 önkormányzat támogató határozata már az önkormányzati társulás kezében van. A polgármesterek ezenkívül tájékoztatást kaptak a jászberényi Hamza Alapítványi Múzeumról, annak érdekében, hogy a Jászságnak és Jászberénynek felajánlott Hamza- gyűjtemény bemutatását felvállaló múzeum működését milyen formában támogathatnák. Az ülésen előzetes tájékoztatás hangzott el továbbá a május 30-án Jászfényszarun megrendezendő jász napok re- demptiós ünnepség előkészületeiről is. Mint megtudtuk, a szövetség következő ülésén véglegesítik a Jászságból a franciaországi Arrasba utazó önkormányzati delegáció összetételét. Az útra a szövetség által elnyert pályázat révén nyílik lehetőség. Ennek keretében - tekintettel az uniós csatlakozásra - tanulmányozzák a francia régió önkormányzati és gazdasági struktúráját, bcs Balesetet okozott a kézigránát Kiképzési baleset történt szerdán reggel a Magyar Honvédség csornapusztai gyakorlóterén, egy sorkatona súlyosan megsérült. Sajner Gyula ezredes, a Magyar Honvédség szóvivője elmondta, hogy az Alföldi Kiképző Központ állományába tartozó Sz. A. honvéd - tiszafüredi lakos - elsőidőszakos sorkatona kézigránátdobó gyakorlat során súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett egyik karján. A sérültet a kecskeméti Honvéd Kórház baleseti sebészetére szállították, hozzátartozóit az alakulat vezetői értesítették. A baleset körülményeinek kivizsgálása a Katonai Ügyészség bevonásával megkezdődött. (MTI) A miniszter programjának zárásaként felkereste az ápolási