Új Néplap, 1998. január (9. évfolyam, 2-26. szám)
1998-01-13 / 10. szám
10. oldal Sport 1998. január 13., kedd Hosszú idő után az első világbajnokság Egerszegi nélkül Megrészegülve Krisztinától Egyetlen úszó sem nyert nála több egyéni aranyérmet Nyolc év alatt meghódította a világot, és a sport halhatatlanjai közé emelkedett, olyan legendák emlegethetők csak vele egy szinten, mint Puskás Öcsi, Papp Laci vagy Balczó András. Még mindig csak huszonhárom éves, de „öregszik”, majd egy évtized után először az ő főszereplése nélkül rendezték meg az Év Sportolója díj átadásának ünnepségét. 1997 volt az első Egerszegi-mentes esztendő. Szomorú... Mester és tanítványa, azaz Egerszegi Krisztina és Kiss László Persze valószínű, csak nekünk, szurkolóknak. Maga Krisztina nem szomorkodik, ismerkedik az úszáson túli világgal. Érthető hát, ha ezúttal az interjút nem régi egyesülete, a Spartacus uszodájában adta, hanem új „egyesülete”, a Pharmavit veres- egyházi főhadiszállásán.- Változnak az idők. Annak idején, amikor tizenkét-tizen- három éves korodban megismerkedtünk, még minden tiltakozásom ellenére csóko- lommal köszöntél nekem, most pedig - ha nem tegeződ- nénk régóta - már én csóko- lomoznék neked.- Megígérem, hogy most már nem fogom minden kérdésedre azt mondani, mint akkoriban, hogy ezt a Laci bácsitól kellene megkérdezni...- Még szerencse. De ha már Laci bácsiról, azaz edződről, Kiss Lászlóról esett szó, Atlantában egy ország látta, amikor a kétszáz hát döntője után elsírta magát, és nem elsősorban a győzelmed fölött érzett boldogságában, sokkal inkább az elkerülhetetlen elválás miatti keserűségében.- Azért annyira nem tragikus a helyzet, most is elég gyakran találkozunk.-De hosszú évekig gyakorlatilag a második apád volt...- Ez igaz, és ezek az idők valóban elmúltak, hisz nem találkozunk már nap mint nap, de most is nagyon szeretjük egymást. És ez a legfontosabb.- Visszatérve még az atlantai kétszáz hátra. Nem látszott a célban rajtad sem valami nagy boldogság, pedig ezzel a győzelemmel a második versenyző lettél a sportág történetében, aki háromszor egymás után megnyerte egyazon számot.- Ez igaz, de én a medencében soha nem mutattam ki az örömömet, mert úgy vagyok vele, hogy ezt az érzést meg kell valakivel osztanom. Akkor kellett volna látni, amikor egy-egy nagy győzelem után Laci bácsival vagy a szüleimmel találkoztam. Persze Atlantában azért más volt a helyzet, ott már bennem is tudatosodott: vége, ennyi volt!- Tényleg ott, rögtön a célba érés után?-Talán hihetetlen, de még előbb. Az utolsó huszonöt méteren, amikor biztos volt a győzelmem, már akkor bennem volt, hogy még néhány karcsapás, és befejeztem az úszást.- Mármint a versenyszerű úszást!?- Persze, bár meg kell mondanom, az olimpia óta eltelt másfél évben egyáltalán nem úsztam, pedig jó néhányszor megfordultam az uszodában, nyáron pedig a Balatonnál is.- Elég nehéz elképzelni, hogy belegázolsz a Balcsiba, és csak a strandlabdát dobálod.-Jó, jó, hát úsztam is, de csak úgy mellen tempóz- gatva, ahogy a nénik. Meg sem fordult a fejemben, hogy a hátamra feküdjek.-Almodban sem szoktál úszni?-Jaj, ne is mondd! Visszatérő álmom, hogy edzőtáborban hússzor kétszáz pillangót kell úszni, és az ötödik közben jut csak eszembe, hogy hiszen én már befejeztem a sportolást. Nagy boldogan kimászom a vízből, de ekkor előkerül Laci bácsi, és vissza- küld. — Mint ahogy mások is akartak. Mármint olyan értelemben, hogy megpróbáltak rábeszélni, folytassad még kétezerig. Könnyű volt ellenállni?-Egy ideig gondolkodtam rajta, de már nem téma. Végre elkezdtem a civil életet, ha újra visszatérnék az úszáshoz, három év múlva megint ugyanitt tartanék. Különben is, igazából nincs már, ami motiváljon, legfeljebb a négyszáz vegyes világcsúcs lehetett volna.-Tény, ami tény: mindent elértél, senki nem nyert annyi egyéni aranyat úszásban, mint te, még a nagy Mark Spitz sem. Nem bánt, hogy ha mondjuk németnek születsz, akkor esetleg nemcsak nyolckilencszeres olimpiai bajnok lehetnél, de azt a sok-sok márkamilliót, amit a nálad eredménytelenebb Franziska van Almsick kapott a szponzoroktól, a te bankszámládra utalták volna át?-Hidd el, egyáltalán nem. Én magyar vagyok, amit magyarként elérhettem, azt elértem, ez a kérdés soha nem is foglalkoztatott. Mi több, azt mondom, akkor is tökéletesen elégedett lennék, ha eredeti terveimnek megfelelően, már az 1994-es világbajnokság után visszavonultam volna.- Csak az éppen nagyon rosszul sikerült, csupán egy ezüstöt nyertél, és ezért döntöttél a folytatás mellett. A kudarcok ennyire megedze- nek?-Azt hiszem, a kudarcok mindenkit megedzenek.-Én meg, talán több tapasztalattal a hátam mögött, azt mondom, hogy a kudarcok csak az erőseket edzik meg. És ha már itt tartunk: az a fantasztikus akaraterő, ami a világszintű úszáshoz kellett, egyébként is jellemző rád?- Akaraterőre csak akkor van szükség, ha az ember olyat akar csinálni, ami nehezére esik. Erre most a legjellemzőbb eset az esti tornám. Tudom, hogy szükségem van rá, de amikor elindulok a munkából haza, mindig úgy vagyok vele, hogy nincs kedvem megcsinálni. Aztán csak meggyőzöm magam valahogy, és mindig végiggyűröm azt a nyolcvan-kilencven percet.-Szóval egyedül tornázol... De egyedül is élsz?-Nem, a nővéremmel és a férjével osztozunk egy budai lakáson, mi több, januárban még eggyel többen leszünk, Klári ugyanis babát vár. — Bámulatos, hogy milyen ügyesen érted félre a kérdésemet...-Mert?-Mert tudod, hogy mire gondoltam. Annak idején, ugye, kitudódott, hogy egyik úszótársaddal komoly kapcsolatod van, ugyanakkor később arról is lehetett hallani, hogy ez a kapcsolat megszakadt. Persze elfogadom, ha azt mondod, ez túl van azon a határon, ami a nagyközönségre tartozik.-Ez túl van azon a határon... —Azért valamit mesélj a fiúkról! Egy mindenki által ismert, mutatós lány körül nyilván sokan forgolódnak.- így igaz, Szöultól kezdődően egészen addig, míg ezt a komolyabb kapcsolatot az újságok meg nem szellőztették, valóban rengeteg levelet kaptam, többnyire kedveseket, de voltak persze tolakodóak, meg olyanok is írtak, akik szerintem klinikai esetek.- Mesélj!- Csak egyet. Egyszer beállított egy férfi az uszodába pálmával, meg távcsővel. Előbbit azért hozta, hogy kellemesebbé tegye nekem az edzési körülményeket, az utóbbit pedig nyilván azért, hogy állandóan szemmel tarthasson. Amikor a fiú úszótársaim valahogy kituszkolták, Laci bácsihoz ment oda, és közölte vele, neki komolyak a szándékai, hajlandó rám az olimpia utánig is várni. Szerencsére azóta nem jelentkezett.- Tudod, megértem a hódolókat. Te azon kevesek egyike vagy, akit mindenki szeret. Nyilván azért, mert abszolút sztárként, sokszoros olimpiai bajnokként is ugyanolyan maradtál, mint voltál. Sem képletesen, sem ténylegesen nem fordítasz senkinek sem hátat. Legfeljebb azoknak, akik a pályafutásod végén könyvet akartak rólad írni. Azt mondtad, neked az is sok volt, ami a barcelonai olimpia után jelent meg.- Ez igaz, el sem olvastam, csak a képeket néztem meg benne. Azt mondtam ugyanis, hogy olyan idétlen dolog rólam írni. Könyvet vagy halottakról szoktak megjelentetni, vagy olyanokról, akik már befejezték pályafutásukat. Ha kézbe veszem, olyan lett volna, mintha a saját nekrológomat forgatnám.-De akkor miért nem engedted, hogy a visszavonulásod után újra, persze kibővítve megjelentessék? A sikertelen világbajnokság, a sikeres olimpia, no meg az első esztendő civilként... Biztos, hogy kíváncsiak lennének rád az emberek.- Mire, mi olyan érdekes?-Például az, hogy mit csinálsz a Pharmavitnál?- Sok mindent. Kötöttünk egy olyan, jövő decemberben lejáró, kétéves szerződést, amelynek értelmében minden részleget végigjárok - most éppen a hajápolásáéi tartok - ! és a végén majd eldöntőm, hogy melyik tetszik. Emelteit taníttatnak, PR-iskolába járok, angol-, számítógépes és retorikaóráim is vannak.- Es tudod már, hogy mi leszel, ha nagy leszel?- Nem, sőt, talán soha nem is leszek nagy.- Pedig azért csak elindultál a felnőtté válás útján. Dolgozó asszony vagy, elköltöztél a szüléidtől, saját autódat vezeted...-Pontosabban a cégét, de azért jellemző, hogy rögtön az első nap összetörtem. Ami pedig a különköltözést illeti, nő- véremékkel úgy tervezzük, hogy Érden fogunk építkezni. Valószínűleg ikerházat, hiszen akkor együtt is maradnánk és mégis külön lennénk, ráadásul anyuék - meg a náluk lakó két rotweilerem - közelében.- Csak a szüleid miatt mennél el Pestről?-Budáról. Az az igazság, hogy nekem itt túl nagy a nyüzsgés, de túl messzire nem akarok menni. És az is tény, hogy a család nekem nagyon fontos. Úgy gondolom, egy olyan családot teremtem és együtt tartani, ahol mindenki boldog, az felér a sportolói sikerekkel. —A tiéd, mármint amelyikben felnőttél, ilyen volt?-Egyértelműen, és most is nagyon jóban vagyunk.-A famíliát és Érdet még valami összeköti: a családi pizzé- riátok.- Hát, tulajdonképpen az enyém a pizzéria, de igazából a papám meg a sógorom dolgozik vele.-Es a forgalomnöveléshez kihasználjátok a te népszerűségedet?- Nem, nem nagyon szoktam odajárni.-Nem is erre gondoltam, de például lehetnek a falon olyan fotók, amelyek a híres tulajt ábrázolják.- Ja, persze, ilyenek vannak. Meg a pizzéria neve, az Egérlyuk is jellemző, és Krisztina sört is mérnek.- Tényleg? Akkor Érden gyakran lehet Krisztinától megrészegült férfiakkal találkozni... Szekeres Tamás A „királyi pár”: Darnyi Tamás és Egerszegi Krisztina Az éremhalmozást Szöulban kezdte, Barcelonában folytatta, majd Atlantában fejezte be Bármerre járt a világon, mindenütt sorban álltak alá■ írásáért a szurkolók
