Új Néplap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-18 / 295. szám
1997. december 18., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Pályázati pénzből nyert a két oktatási intézmény Több számítógép Jászapátin Mérföldkőnek nevezte intézménye életében a számítógépes tanterem átadását Mihályi István igazgató, a jászapáti Somos András Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakképző Iskolában. Az ünnepélyes eseményen jelen volt Torba Nándor, a Miniszterelnöki Hivatal főosztályvezetője és több megyei önkormányzati osztályvezető is, akik ezt követően a szomszédos Mészáros Lőrinc Gimnázium és Szakközépiskolába mentek át, ahol a számítógéppark korszerűsítését konstatálták. Amiről beszélünk Ajándék - amit megfizetünk A karácsony előtti bevásárlás utolsó rohamára készülődik az ország apraja és nagyja. A családok összeszámolják félretett, megmaradt pénzüket, hogy vajon mennyi is az annyi. Megve- hető-e az az ajándék, amit úgy november közepén kinézett az ember, de ilyen-olyan oknál fogva sohasem volt idő, hogy elbandukoljon az áruházba? Vagy talán egy kissé át kell alakítani az előzetes terveket, mert sajnos az a fránya pénz igencsak fogyóban van, és ugye jön a szilveszter is ... A lakásban ilyentájt megszaporodik a vendégek száma. A nagyin, a keresztszülőkön kívül megérkeznek a rég nem látott ismerősök, barátok is, akikkel annyira jó elbeszélgetni. A „Mi van veletek?”, „Hogy vagytok?” közhelye értelmet nyer. Egy kis rágcsálnivaló elkél az asztalon. Nem gond, válogatni lehet, a boltokban százával kínálkoznak az édes-sós kekszek, sütemények. Vásároltam én is egy doboz kekszet a minap. Először örültem, hisz a kedvenc ropogtatnivaló csomagolásán büszkén hirdette a szlogen: „Minden dobozban plusz ajándék a vásárlóknak”. Ó, milyen kedvesek hozzánk - gondoltam. Azután jött fejlődő magyar piacgazdaságunk kijózanító valósága. Valóban, volt ajándék a dobozban. Mikor kibontottam, aranyos, miniatürizált hóemberke nevetett rám. Egy pillanattal később rájöttem: nem nevet, hanem rajtam röhög! Ugyanis az édes kekszek majd harmadát kispórolták a dobozból... Tipikusan Mátyás király meg az okos pásztorlány esete. Kaptunk is ajándékot meg nem is. Az a kis semmiség valóban kedves gondolat, de ha az árát nekem kell megfizetni, akkor inkább a szokottnak megfelelő mennyiségű kekszet választom. Ha olt- hatatlan vágyat éreznék egy körülbelül másfél centis hóemberutánzat iránt, biz’ Isten vennék is egyet. De hagy döntsem el én, hogy mit szeretnék. Értem én, hogy karácsony ide, ünnep oda. a profit az profit, a költség meg költség. De akkor - Hofi Gézát idézve - miért kell minket hülyíteni? Persze, ne gondolja senki, hogy napokat nem aludtam az eset miatt, de egy újabb adalékot azért kaptam ahhoz, hogy lássam: ma már ingyen nem adnak semmit, sokszor még a kedvességet sem ... Banka Csaba A fiatalembert a ceglédi rendőrség is kereste Gyanúsított az ágyneműtartóban A megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi nyomozóinak bőven kijut mostanában a munkából. Egyik helyszín a másikat éri, hol gyilkos, hol postarabló után kutatnak. A múlt heti, jászal- sószentgyörgyi szurkálásnak azonban már van gyanúsítottja. Abbahagyott éhségsztrájk Egy keksszel kezdte a „hiánypótlást” tegnap este Szabó János szolnoki vasutas, aki kedden reggel 5 óra óta folytatott éhség- sztrájkot. A kitartó fiatalember ugyanis tegnap 19 órakor felhagyott egyszemélyes tütakozó akciójával. Mint azt már megírtuk, a meg sem kezdődött országos vasutassztrájk szolnoki csomóponti állomásfőnöksége sztrájkbizottságának elnöke úgy vélte, egyedül tiltakozik a MÁV bérügyekben tanúsított hozzáállása miatt. Az egyébként szívpanaszokkal gyógyszerszedésre „ítélt” családos férfi a majd’ kétnapos akció alatt nagyon legyengült. Célját mondhatni el is érte, mivel tegnap négy olyan megállapodás is született a szakszervezet és a MÁV között, amellyel ő is egyetért, bár a jelenlegi 15 százalékos béremelést szerinte 20-ra kellene növelni. tóth Lefézni Európát! Négy szolnoki fiatalember jövő februárban megpróbálja „lefőzni” fél Európát. A négy kukta ugyanis február 1-4. között a dél-franciaországi Eurorégiók íze II. szakács- Európa Kupa-versenyen szerepel. A versenyen 16 ország 64 régiójának 159 szakácsa vesz részt, hogy összemérje tudását a maguk által készített tájjellegű ételekkel - jelentette be tegnap a Gösser sörözőben tartott sajtó- tájékoztatón Báli István, a megyei önkormányzat nemzetközi referense, valamint Pálszabó Mihály, a Gösser vezetője, a francia gasztronómia lovagja, a delegáció szakmai vezetője. A résztvevők 4 kategóriában -t.elő-, hah, húsétel és desszert - vetélkednék. A zsűri válogatás után az előételekből 38 receptet tartott alkalmasnak, hogy „tulajdonosa” részt vegyen a versenyen, míg halételből ez a szám 41, húsételből 43, desz- szertből pedig 37. A francia szervezők már nagyon készülnek a nemes és ízes vetélkedésre. Itt ugyanis egyrészt lehetőség adódik arra, hogy a régiók bemutassák gasztronómiájukat, másrészt a franciák egyre nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy az éttermekben is a bioalapanyagból készített tájjellegű ételek kerüljenek az asztalra. Hazánkat mindössze három megyéből képviselik majd, és kisebbfajta dicsőség az, hogy míg Zalából és Veszprémből csak 3-3 versenyző utazhat, addig tőlünk négy. Név szerint: Törjék Attila és Kovács Péter (Róza vendéglő), Mlinár Péter (Gösser) és Honti Péter (Risto- rante de Michele). A fiatalemberek két magyar esten is részt vesznek. ta A tegnapi szolnoki városházi sajtótájékoztató jórészt a tél és a karácsony jegyében zajlott le. Kivétel a Holt-Tiszán lévő vízisport-telep ügye volt. Várhegyi Attila polgármester elmondta, hogy a Holt-Tiszán lévő vízisport-telep a kincstár tulajdonából átkerül a városéba, anélkül, hogy Szolnokot fizetési kötelezettség terhelné. A megkötés csupán annyi, hogy a telep a továbbiakban is sport-szabadidős célokat szolgáljon. Miután a városnak eleve nem volt más elképzelése, ennek a feltételnek a teljesítése nem okoz gondot. Az első hó nem hozott fennakadást a város közlekedésében. Megindultak a sószórók, a Rethmann cég gondoskodik a hóeltakarításról a továbbiakban is, ha szükséges lesz. Ugyanakkor a polgármester fölhívta a figyelmet, hogy az ingatlanok előtti járdaszakaszon a hó eltaA két apáti iskola 1995-ben közösen pályázott a számítógépek beszerzésére. A sikert idén könyvelhették el, amikor 18,5 millió forintot nyertek el. A megyei ön- kormányzat révén a gépek leszállítását a Karakter Kft. végezhette el. Mint Mihályi István elmondta, az intézmény életében mérföldCserkeszőlőn karácsonykor zárva tart a fürdő, ez meg is látszik a szomszédos Touring Hotel forgalmán. December 27-től (a fürdő kinyitásának napjától) viszont telt ház van a szállodában - belföldi vendégek érkeznek. Szilveszterkor délig még fürödhetnek a szállóvendégek is, majd este zenés-vacsorás bu(Folytatás az 1. oldalról) A túri MÁV-állomásfőnök szerint nagy űr keletkezne, ha neta- lántán a rablások kapcsán az igazgatóság bezárná a postát. Igäz, csak szóbeszéd útján hallott erről, hivatalos értesítést nem kapott róla. Az állomás dolgozói egyébként nem észleltek semmit a kedd délután történtekből, de megdöbbentőnek tartják, hogy a közelmúltbeli sajnálatos esemény megismétlődött. Sajnos, mióta a vasútnak nincs a posta épülete közelében szolgálati helyisége, 50-100 méteren belül szinte senki nem tartózkodik folyamatosan. M. I. pedagógus szerint érthekarítása a tulajdonosok feladata, akár közintézményekről, akár magánszemélyekről van szó. A közterület-felügyelők ezt ellenőrzik. Ma közmeghallgatást tart a közgyűlés, majd rendkívüli ülésen dönt néhány előterjesztésről. December 20-án adják át a sportolói díjakat, további díjak átadására pedig december 29-én kerül sor. December 22-én az önkormányzat vacsorára vár mintegy kétszázötven idős embert a Fiumei úti iskolába. Olyanokat hívtak meg az idősek klubjai közreműködésével, akik egyedül töltenék a karácsonyt. Itt tehát elsősorban nem a szociális helyzet a döntő. A kezdeményezést hagyományteremtő szándékkal határozták el. Februárban szeretnék megrendezni az idősek bálját. Erről a későbbiekben még részletesen tájékoztatják a közvéleményt. B. A. kőnek számít a számítógépes tanterem átadása. A 25 Pentium 133-as segítségével korszerűsíthetik az oktatást, minthogy komoly képzés ma már elengedhetetlen a számítógépek megléte nélkül. A Soros Alapítvány segítségével pedig mind a 25 gépet rácsatlakoztathatták az Internetre. lival várják őket a szálloda éttermi részében. A szilveszteri programot a szállodák emelt áron adják, de Cserkeszőlőn normál árat számítanak ilyenkor is. A szolnoki Tisza Szállóban is telt házat hoz a szilveszter. Többnyire 10-12 tagú csoportok jönnek belföldről és Nétetlen, hogy ennyi rablás után a fiókot még mindig nem erősítették meg technikai berendezéssel vagy biztonsági őrrel. A negyedik rablás „várható veszteségéből” megvalósíthatnák ezt. Mert az ugye egyértelmű, ha valaki fegyverrel oda bemegy, annak át kell adni a pénzt. Remélhetőleg az illetékesek nem várnak addig, amíg az a bizonyos „fegyvernek látszó tárgy” elsül... Az illetékes törökszentmiklósi postavezető helyett a vizsgálatot végző területi biztos, Csák Róbert nyilatkozott.- Nagyon el vagyok keseredve, hogy a postásokat és a A vendégek a Somos iskola után a Mészáros Lőrincben tekinthették meg a számítógépek használatát. Itt dr. Kalmár Pálné igazgatónő mutatta be a gépeket. Ebben az iskolában 1982 óta folyik számítástechnikai oktatás, és több gépük is volt már eddig. A pályázati pénzből harminckét új gépet vehettek és a régieket is lecserélhették - a „leváltott” gépeket megyei gyermekintézményeknek ajánlják fel -, valamint a kibővített géppark miatt még egy számítástechnikai termet adtak át. Érdekesség, hogy e termek egyikében tanult korábban Torba Nándor is. ta metországból. A vendégek általában december 30-án érkeznek és január 2-ig maradnak. Berekfürdőn évek óta visszatérő vendégek jelentik a szilveszteri forgalmat. A gyógyfürdő itt is nyitva tart az ünnepen is. A panzióba, a Touring Szállóba több mint 150 vendég jelezte érkezését, de más szálláshelyek is megtelnek a községben. A turisták egynegyede külföldről - Ausztriából, Hollandiából, Németországból - érkezik. P. É. pénzt kezelő dolgozókat ért támadások ennyire elszaporodtak. Annak, hogy a mezőtúri 4-es posta ilyen népszerű a rablók körében, az is oka lehet, hogy a város a megyehatárhoz közel fekszik, könnyű a tett után eltűnni. Az üldöző rendőröknek is talán körülményesebb a nyomozás. A fiók elhelyezkedése sem szerencsés. Állítólag menetrendszerű vonat is van az állomáson abban az időszakban, amikor az utóbbi két rablás történt. Teszek majd javaslatokat a változtatásokra, de döntési jogom nincs. Felvetődött már a négyes posta bezárásának lehetősége is - mondta a területi biztos. scs Mint arról hírt adtunk, az elmúlt héten a házához éppen hazatérő polgár idegent pillantott meg a portán. A váratlan vendéget kérdőre vonta, aki válasz helyett kést rántott. A gazdát tizenhárom helyen sebesítette meg az egyelőre még ismeretlen eszközzel. A sérültet életveszélyes állapotban szállították kórházba, szerencsére azóta sokat javult az állapota. Á rendőrség emberölés kísérlete miatt kezdett nyomozásba. Szombatra olyan adatok birtokába jutottak, amelyek egy ti- szatenyői házhoz vezettek. A tulajdonosok nem tudtak segíteni, ám egyszer csak mégis ráEgy hatalmas fenyő díszíti Tiszafüred idén megszépült központját, a Deák téri pihenőparkot tegnap dél óta. A „mindenki karácsonyfáját”, amelyet Ferenc Mátyás tiszafüredi nyugdíjas adományozott a városnak, a Transz-Tip Kft. autódarujával a helyi tűzoltók nagy érdeklődés mellett állították fel. A fa végleges feldíszítése után a művelődési ház a helyi Hit Gyülekezet közreműködésével december 22-én 15 órakor rendezi meg a városi fenyőünnepet, bukkantak a keresett fiatalemberre, mégpedig az egyik fekvőhely ágyneműtartójában. A 23 éves, abonyi illetőségű fiatalember a rendőröknek nem tett vallomást, később a bíróságon azonban, mielőtt az előzetes letartóztatásáról döntöttek, ártatlannak vallotta magát. A gyanúsítottat, aki jelenleg a megyei vizsgálati osztály fogdájában van, egyébként a Ceglédi Rendőrkapitányság is körözte a jászalsószentgyörgyihez hasonló eset miatt. Több büntetőeljárás is van folyamatban ellene, bár előző büntetéséből ez év május elején szabadult, kedvezménnyel. H. Gy. amelyre ezúton is szeretettel meghívnak minden füredi állampolgárt. Ugyanúgy, mint a művelődési ház fedett helyen megtartandó egyéb karácsonyi rendezvényeire, a pénteki egyedülállók karácsonyára és az iskolák holnap kezdődő, a jövő hétig folyamatosan tartó karácsonyi ünnepélyeire is. Különben a művelődési ház nagytermében is lesz feldíszített fenyőfa, amelyet Kiss János Kakukk úti kertjéből ajándékozott a népművelőknek. -pVéget ért a jubileumi év (Folytatás az I. oldalról) Az állattenyésztési tanszék élére dr. Nagy Imre, a növény- termesztésire dr. Nagy Jenó', míg a tájgazdálkodás élére dr. Tóth Albert került. Az ünnepi ülés keretében kitüntetéseket is átadtak. Pro Universitate elismerést dr. Vermes Pál tanszékvezető és dr. Krizsán József osztályvezető vehetett át, akik az előző ciklusban főigazgató-helyettesi tisztet láttak el. GATE-emlék- éremben részesült dr. Erényi Albert tanszékvezető, Gál Sán- dorné nyelvtanár és Klajbánné Székely Magdolna főelőadó. A kar tiszteletbeli polgáraként dr. Csorna Mihály címzetes egyetemi tanárt és Gazdag Károly főmérnököt köszöntötték. A karon a jubileumi évet véglegesen az összdolgozói értekezleten zárták le, melyet vacsora követett. scs Szolnoké lesz a vízisport-telep A szilveszteri buli után jól jön a másnapi fürdés A gyógyfürdők újévkor is várnak Szilveszteri buli, aztán a reggeli órákban a gyógyfürdőben „kipihenni” a fáradalmakat. Egyre többen választják az ünneplésnek ezt a módját, mint azt megyénk gyógyfürdővel rendelkező településeinek idegenforgalma bizonyítja. A kirabolt posta bezárását fontolgatják Mindenki karácsonyfája Füreden Szalma és csuhé Szalmából és csuhéból készült karácsonyfadíszekből látható kiállítás Török- szentmiklóson, a Városi Művelődési Központ nagytermében. A pályázatra beérkezett munkákat fenyőágakra akasztva tárták az érdeklődők elé. FOTÓ: MÉSZÁROS Szolnokon, a Jókai úti óvodában az idei karácsony ismét családias légkörben zajlik. A rendezvények sorában tegnap délelőtt a William Brade Rézfúvós Quintett szolgáltatta a csodálatos karácsonyi muzsikát. fotó: mészáros János