Új Néplap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-06 / 285. szám

1997. december 6., szombat Körkép 5. oldal Nézőpont Váltás vagy válság? Akadnak, akiket meglepett, míg máso­kat a lelkesedés fogott el annak halla­tán, hogy Szatmári János helyett Ru- bold Péter lett a Szolnoki MÁV Neusi­edler labdarúgó-csapatának edzője. Vi­tathatatlanul kemény döntés azok után, hogy a leváltott szakember az NB Ili­ből két év alatt vezette az NB I/B-be megyénk legjobb csapatát. Már a nyá­ron hallani lehetett „mellékzöngéket”, de talán a két szezon közötti minimális szünet nem volt arra elegendő, hogy sakknyelven szólva, „vezéráldozatot” hajtson végre a MÁV- vezetés. Habár Dobozi Gyula szakosztályvezető eltávolítása is annak fogható fel. Szatmári az ő embere volt, így aztán nem kellett nagy jóstehetség az újabb „tisztogatás” előrejelzéséhez. Jól meggondolták ott, a Véső utcában azt, hogy mit lépnek? Bizonyára, hiszen a piacgazdálkodás szabályai szerint az hú- zatja a nótát, aki fizet. Márpedig ahol fizetett szakosztályveze­tőre telik - kevés helyen az országban -, ott lehet pénz a régi edző szerződésében - 1998. június 30-ig - foglaltak szerinti ki- egyenlítésére amellett, hogy Rubold Pétert is finanszírozni kell. Méghozzá nemcsak keresettel, hanem lakással is ki kell szol­gálni, hiszen Pest és Szolnok között nem pendlizhet egy ko­moly szakember. És akkor még nem beszéltem a csapat meg­erősítéséről. Nagy a gyanúm: arra már nincs és nem is lesz fe­dezet. És akkor elérkeztünk Szatmári legnagyobb bűnéhez. Nem volt hajlandó azokat a fiatalokat csatasorba állítani, akiket az SZVSI szakvezetése ajánlott a felnőtt csapatba. Nem tisztem megítélni a tehetségeseknek kikiáltott labdarúgók képességeit, csak attól félek, hogy az edzőváltáshoz nagyban hozzájárult egyfajta szakmai irigység, féltékenység is. Nem tudom, erre felhívták-e Rubold Péter figyelmét? Mi lesz, ha napokon belül ő is úgy nyilatkozik majd: „Meg kell erősíteni a csapatot, mert az a négy-öt fiatal még nem érett arra, hogy az élmezőnybe ve­zethessem a csapatot.” Ha nem tájékozódott kellően, a szerző­dése aláírásának pillanatától ez már az ő kockázata. A magam részéről már csak azért is vártam volna néhány na­pot a döntéssel, mert nem tudni előre, mit hoz a mai, Mikulás­napi MLSZ-közgyűlés. Ha tényleg drasztikus módszerekkel le- csökkentik az NB I. létszámát - márpedig Tibor Tamás, a kor­mány futballbiztosa a múlt szombaton ezt éppen Szolnokon je­lezte előre akkor annak hatása az NB I/B-re is rátelepedhet, újabb feladatokkal terhelve vele a szolnoki együttest is. Márpe­dig ez a játékosállomány számottevő pluszterhet nem képes magára venni. Igaz, én még nem láttam harcolni a csodafiatalokat. De majd csak meglátom . . . Akárcsak az új edző. Szakszervezeti kapcsolatok Az országhatár nem akadály Az európai regionális együttműködés elősegítése érdekében nem csupán a közigazgatási és a gazdasági szervezetek, hanem a szak- szervezetek is keresik a kapcsolatokat. Ennek jó példája a napok­ban aláírt regionális együttműködési megállapodás, amelyet Ma­gyarország, Románia és Jugoszlávia szakszervezeti szövetségeinek érdekelt megyei, illetve tartományi vezetői láttak el kézjegyükkel. A hatékony szakszervezeti ér­dekvédelem ma már korántsem csupán a munkahelyeken zajlik, a szakszervezeteknek a regioná­lis szervezetekben és a parla­mentben is hallatni kell a hang­jukat, azaz ott, ahol a munkavál­lalókat érintő rendeletek, törvé­nyek születnek. Sőt a tőke nem­zetközivé válásának időszakában a szakszervezeteknek keresniük kell egymással a kapcsolatokat az országhatárokon túl is. Ennek a folyamatnak egyik fontos állomása volt a december elején aláírt megállapodás, amelyben három ország szak- szervezeti szövetségei kinyilvá­nították, hogy részt kívánnak venni a Duna-Maros-Tisza Re­gionális Együttműködési Megál­lapodásban. A résztvevők Ma­gyarországról Bács-Kiskun, Bé­kés, Csongrád és Jász-Nagykun- Szolnok megye MSZOSZ képvi­seletei, Romániából a CNSRL- Fratria Arad, Hunyad, Krassó- Szörény és Temes megyei uni­ója, valamint Jugoszláviából a Vajdasági Szakszervezeti Ta­nács. Az együttműködés célja a ta­pasztalatok cseréjén túl a vegyes tulajdonú vállalatoknál az egyez­tetett érdekvédelem megszerve­zése, közös fellépés a fekete­munka és a bércsökkentési ten­denciák ellen, kapcsolódás euró­pai kezdeményezésekhez, közös kulturális, sport-, üdültetési prog­ramok kidolgozása. Az elnököt 1998-ban Románia, ’99-ben Ju­goszlávia, 2000-ben pedig Ma­gyarország adja. Az együttműködéshez Ma­gyarország és Románia más me­gyéiben működő, illetve az alá­írók területén dolgozó egyéb szakszervezeti konföderációk is csatlakozhatnak. B. A Egy nap a szolnoki börtönben A zárka olykor foglalt, a dühöngő üres A Szolnok Városi Bíróság épületének hátsó, udvari részén apró ablakok pislognak a világra. Hatalmasra nőtt falak ta­karják el a kíváncsi szemek elől, és ha valaki be szeretne jutni a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehaj­tási Intézetbe, tucatnyi elektromos záron, ajtón kell átjut­nia, amelyek maguktól soha nem nyílnak, csak ha nyitják őket. Az épületet állítólag 1895-ben emelték, ahol napjaink­ban is mintegy 180 embert őriznek. Azért mintegy, mert a létszám jószerével napról napra változik. Ezen a decemberi, hétköznapon is pontosan 5 óra 30-kor csör­gött a csengő. Felpattantak a villanyégők szemei, és az ese­ménytelen éjszaka után elkez­dődött egy új nap. Kászálód­nak, pislognak, ébredeznek: ki frissebben, ki komótosabban a fogva tartottak közül. Fél órá­juk volt arra, hogy rendbe te­gyék önmagukat, a 4-15 fős zárkákat, az ágyakat. Reggeli 6-kor benn a zárkában - ez álta­lában tej, kávé, ritkábban kakaó - és mellé valami. Tíz hónap után Ugyanebben az időpontban nyílt az utcai ajtó, és kis motyó- jával a kezében búcsút intett tízhavi fogva tartás után F. K. Természetesen megfogadta: úgy viselkedik kinn, hogy soha nem jön vissza. Lehet némi gyakorlata, mert ezt a szöveget már harmadszor ismétli. Hat óra ötvenkor zárkaelle­nőrzés. A megbízottak jelentik a létszámot, és emeletenként számba veszik, kinek akad va­lamilyen problémája. Ezen a napon 16 gyűlt össze: kinek a feje, kinek a foga, a gyomra fájt, más kihallgatást kért a ne­velőtiszttől családi gondjai mi­att. Közben a szolgálatot átvet­ték az újonnan érkező őrök, szóval minden területen „bein­dult” ez a nap. Az őrzöttek közül mostanság harminchatan dolgoznak: a túl­nyomó többség benn: reggel fél nyolctól fél négyig. Hogy hol? A raktárakban, a konyhán, a könyvtárban, négyen viszont kijárnak munkába, a falakon kívülre. A többieknek, a bent lévők­nek - akiknek nincs munkája - marad a zárka magánya, aka­rom mondani társasága. Igaz, azért naponta nekik is jár cso­portosan egy óra udvari séta, de ezen kívül a zárka ajtaja zárva. Akár tetszik, akár nem, és ez az összezártság, az egymás mellet- tiség, a közelség talán a legna­gyobb büntetés. Néhány gyanúsítottat a bíró­ságokra visznek, kísérnek. Há­rom garázdát kocsival Jászbe­rénybe, egyet Nagykátára, nyolcat a helybeli bíróságra. Rablás, lopás alapos gyanúja éppúgy terheli őket, mint zsaro­lás, nemi erőszak. Ebéd déli ti­zenkettőtől: helyben főzik a rabkosztot; akkor zöldségleves, borsófőzelék, ripp-ropp volt. Ebéd után jön a rendőrségi rabszállító autó, és hoz öt új embert. Jobban mondva az új minősítés csak kettőre illik, mert a másik három „visszajáró lélek”. Az egyik ötödször van, lesz itt! Rablás, lopás az indok, de van egy, aki nem fizette ki a büntetést, inkább leüli a száz napot. Orvos is jött Vacsora fél hatkor, bár nem telt el eseménytelenül a délután sem. Volt az orvos, majd befe­jezték a dolgozók a napi mű­szakot. Ők fürödhetnek, a töb­biek hetente egyszer zuhanyoz­hatnak. Igaz, a zárkákban hi­deg-melegvizesek a csapok. A többségnek zárt ajtók mögött zajlanak a napok, hetek, hóna­pok, olykor az évek. A zárká­ban lehet olvasni, délután té­vézni. Látogatókat havonta egyszer fogadhatnak, az asztal­nál ülnek egymással szemben. Azért az ennél komorabb he­lyeket se kerüljük! Ez a fogda: beépített fekhellyel. Napköz­ben nem lehet feküdni, az időt egyedül múlatja az ide kerülő, akár húsz napig is. Csak sétára mehet naponta, és általában ve­rekedésért, valamint rongálá­sért lehet ezt kiérdemelni. A másik sajátos hely a dühöngő, egy mindenhol puha cella, itt szó szerint fejjel zuhanhat az el­ítélt a falnak, ha neki úgy tet­szik. Orvosi ellenőrzés mellett kerülhet ide az őijöngő. Két éve azonban nem akadt lakója en­nek a helyiségnek. Majdnem elfelejtettem, azért ezen a napon Rácz Károly ne­velőtiszt is „szorult”, mint szinte mindig. Családi, rokoni gondok, problémák akadnak ott, ahol majdnem 200 ember alkot egyfajta sajátos közössé­get. Az őrzöttek 65-70 száza­léka visszatérő, a legfertőzöt­tebb a 18-35 év közötti korosz­tály, ötven felett ritka a rab, bár megfordult itt már 85 éves gyilkos is. Híres mondása volt: ha nem én ölöm meg, ő tesz el engem ... Sok rab kevés osztállyal A legkevesebb itt eltöltött idő egy nap volt, a legtöbb három­négy, ritkán öt év. A többség iskolázatlan, illetve elvégezte úgy-ahogy az általánost, esetleg szakmája van. Ugyanakkor őriztek itt már doktor urakat is, meg olyan megnyerő külsejű szélhámost, aki .hol orvosnak, hol papnak, hol vasúti ellenőr­nek adta ki magát. És ezt az emberek el is hitték. Este fél tízkor elalszanak a villanyok, egy-egy tévéműsort esetleg kicsivel későbbig lehet nézni. Majd ezek a fények is el­tűnnek a 102 éves falak között, és az őrök kivételével álomba szenderül az intézmény. Meg a lakói: reggel fél hatig. Amikor ismét új nap kezdődik . . . D. Szabó Miklós Elrejtett szobrok Szolnok városa nem büszkél­kedhet túl sok köztéri szobor­ral. Pedig volt itt ilyen alkotás, nem is kevés. Közülük azonban többet is elsodort a történelem vihara, vagy egyszerűen a szem elől elrejtve állnak. Sárkány Sándor szolnoki képző­művész éppen ezért állt annak a törekvésnek az élére, hogy kez­deményezze két szobor úgymond láthatóvá tételét a városban élők, az itt megfordulók számára. Az egyik ezek közül az úgynevezett „búsuló juhász” szobra, mely je­len pillanatban a városi temető egy gazos, eldugott részén áll, jobban mondva búslakodik. Természetesen nem volt mindig ott. Annak [(lején a Kossuth téren magasodott; méghozzá Vastagh György szobrászművész díjnyer­tes Horthy István-emlékműve- ként. (Horthy Miklós kormányzó idősebb fia, Horthy István kor­mányzóhelyettes, mint ismert, repülőgépével lezuhant az orosz fronton.) Az eredeti emlékművön ott állt a Horthy István szobra is, ám ezt 1945-ben eltávolították róla, s helyére turulmadár került. A parasztfigura is csak 1949-ig maradhatott a helyén, amikor is ki vitték a temetőbe. Azóta ott da­col az idővel, egyre kevesebb si­kerrel. Ugyanis sohasem téliesí­tették a szobrot, azaz nem fedték be fóliával, s így egyre inkább pusztul. Jelenleg még megment­hető állapotban van, restaurálás­sal helyre lehetne hozni. A másik rejtőzködő műalkotás Medgyessy Ferenc anyaszobra - melyet bárki jól ismerhet az 1000 forintos bankó hátoldaláról. Ke­vesen tudják még a szolnokiak közül is, hogy merre látható. Nos, a járóbeteg-rendelőintézet, köz­ismertebb nevén az SZTK körbe­zárt udvarán áll - így legfeljebb csak a betegek láthatják (a ma­gyar egészségügyet ismerve ez persze nem kevés szám), ha van éppen kedvük nézelődni. (Be­zártságára jellemző, hogy fotó­sunknak is negyedóra kellett, míg végül sikerült hozzá bejutnia egy felvétel erejéig.) Sárkány Sándor úgy véli, en­nek a szobornak is közterületen a helye. Mindkét alkotásnak meg­felelő teret szolgáltatna éppen­séggel a Kossuth tér, melynek két végén lehetne felállítani az alko­tásokat. Ez már csak erkölcsileg is elvárható lenne a várostól. Ám Medgyessy anyaszobrát az ezerforintos bankóról jól ismerjük - Szolnokon vi­szont igencsak el van rejtve sajnos a rendezési terv ezzel nem számol. Persze azért talán nincs minden veszve, hiszen Sárkány Sádor beszámolt arról: a város­házán tárgyalt már ez ügyben, s a főépítész, a városgazdálkodási, il­letve a művelődési iroda is támo­gatja az ötletet. A városházi el­képzelések szerint az Eötvös tér lenne megfelelő a „búsuló ju­hász” szobornak, míg a szoptató anya szobra a Verseghy gimná­zium előtti parkban állhatna. In­formációink szerint egyébként ez előterjesztésként a képviselők elé is kerül. Csak remélni lehet, hogy a város odafigyel értékeire, és lesz annyi pénze és megfelelő akarata, hogy ezeket az alkotáso­kat minél előbb az őket megillető helyre állítsa. Baranyi György A kormányzóhelyettes emlékműve egykor (bal oldalt, re­produkció), illetve „horthytlanítva”, jelenlegi állapotában a temetőben mint búsuló juhász (jobb oldalt) fotó: cs. i Egy Romániából megyénkbe áttelepült család rémhistóriája A vádlott, aki halálbüntetésért fellebbezett A magyar anyanyelvű család hét évvel ezelőtt települt át Romániából a Szolnok megyei településre. A szülők akkor már csaknem húsz éve házasok voltak, addigi nyugodt éle­tük új otthonukban változott po­kollá. Az édesanyát és a fiút ért tra­gikus megpróbáltatások sorozatá­ért ezúttal is az alkohol által szított agresszív mámor volt a felelős. Az, hogy a bírósági akta jegyzőkönyvei nem gyilkosságról, hanem csak an­nak kísérletéről szólnak, pusztán a szerencsének köszönhető. Ördög bújt a családfőbe Kezdetben jól élt a család, nem volt ná­luk több összezördülés az általában szo­kásosnál. Az apa azonban italozni kez­dett. A mértéktelen szeszfogyasztás senkinek sem használ, arra pedig, aki különböző betegségekben szenved, egyenesen méregként hat az egyébként drága nedű. A. cukorbeteg és a magas vérnyomása miatt is szenved, az alkohol mégis egyre fontosabb szerepet kezdett játszani az életében. Agresszivitása ho­vatovább elviselhetetlenné vált a töb­biek számára. ígérte, megváltozik A forrongó hangulat egyre inkább ma­gában hordozta a tettlegesség lehetősé­gét is. Aztán elcsattant-az első pofon. Az asszony négy foga bánta a férj meggon­dolatlan lépését. Mindez elég ok volt arra, hogy rettegésben tartott családta­gok elhatározásra jussanak és elhagyják a közös fészket. A. persze sehogyan sem akart beletörődni a következményekbe. Fűt-fát ígért, esküdözött, hogy megvál­tozik. Egy hónap múlva anya és fia úgy döntöttek, most még hisznek az apának. A béke három hónapig tartott. Újabb pofonok csattantak, sőt az egyik éjjel A. még piszkavassal is eltángálta feleségét. Természetesen a fiú is megkapta mindig a részét. A megöléssel való fenyegető­zés is mindennapossá vált a családfő ré­széről. A. két alkalommal is állt pszichi­átriai kezelés alatt, de ez sem sokat javí­tott a helyzeten. Gázt engedett a családra Ez év tavaszán ismét komolyra for­dultak a dolgok. A férfi egyik reggel sejtelmes megjegyzést tett a többiek előtt: Köszönöm szépen az utolsó va­csorát” - mondta, és közben rágyúj­tott a konyhában. De minthogy épp a reggeli ideje volt, az anya és fia gon­dolkodóba esett. Nem hiába gyana­kodtak: a félelmetes húzás ezúttal a megnyitott csapokból ömlő gázban rejlett. A. ismét egyedül maradt a házban, most három hónap gondolko­dási időt kapott. Nem mintha ezek után bárki is bízott volna abban, hogy megváltozhat valami. A fiú szerette az apját Bár lett volna miért neheztelni az apjára, a fiú nem volt haragtartó. Időnként meg­látogatta őt, és elbeszélgettek egymás­sal. Azon a júniusi napon is minden rendben volt kezdetben. A„ aki már egészen megszelídült, asztalhoz ültette a húszéves legényt, nyugalomban múlat­ták így az időt. Sőt abba is beleegyezett, hogy a házból egy ágyat is elvigyen ma­gával. Ki tudja mitől, de amikor fia tá­vozni készült, az apa valamiért dühbe gurult. Azt a kést, amivel az előbb még evett, markolatig döfte gyereke hátába. A fiúnak épp annyi ereje maradt, hogy az időközben vasvillát ragadó apja elől elmeneküljön. Életmentő műtét követ­kezett. A fiú ugyan túlélte az apjával való találkozást, de megroncsolódott lá­pét el kellett távolítani. A. ellen pedig megindult a büntetőeljárás. Vérrel írt búcsúlevél A gyanúsított kihallgatásai csak ké­sőbb kezdődhettek meg, ugyanis az apa, tettét követően magát is megpró­bálta megölni. Egyszerre két kést szúrt mellkasába, az ő szerencséje is az volt, hogy idejében rátaláltak. Búcsúlevélről is gondoskodott, a nagyszobai tükrön véres ujjúval hagyott üzenetet felesége számára. A bíróság megállapította: A. bűnös emberölés kísérletében, és figyelembe véve egészségi állapotát, mindössze négy évi fogházbüntetést szabott ki számára. A vádlott azonban fellebbe­zett. Nem mindennapi kéréssel fordult az ítélkezőkhöz: „Nem bírom a foghá­zat, halálbüntetést kérek.” Bárhogyan is döntenek majd a leg­felsőbb fórumon, ez a kérése biztosan nem fog teljesülni a fia életére törő apának. Horváth Győző \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom