Új Néplap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-05 / 284. szám
1997. december 5., péntek Sport 5. oldal Hazaérkezett a Tiszakécske Téli nyaralók Tunéziából Kilencnapos kint tartózkodása után csütörtökön hazaérkezett Tunéziából a Tiszakécske FC Eurobusz NB I-es labdarúgó csapata, amely egy ottani klubnak, az AC Bizerte-nek a vendégeként látogatott észak-afrikába. A sápadtnak nem mondható társaság túrájáról a klub- igazgató, Kreidli Árpád elmondta, hogy nagyon szívélyes fogadtatásban volt részük, a két lejátszott mérkőzés mellett számos kiránduláson, kulturális programokon szórakoztak. Természetesen a vásárlás sem maradt el a tuniszi bazárban, mint ahogy a merészebbek fürödtek is a Földközi-tenger 18 fokos vizében a lábteniszpartik után. A küldöttség járt Karthágóban, megnézte az Afrika-kupa döntőjét a fővárosban és látogatást tett a római kor emlékeit megőrző helyi múzeumban.- Azt még egyelőre nem tudni, hogy a Bizerte jövő júliusi, tiszakécskei viszont látogatása után hová fejlődik a két klub közötti kapcsolat, de az biztos, hogy már eddig is maradandó élményekkel gazdagodtunk - vélekedett az igazgató. Szurgent Lajos vezetőedzőt a szakmai tapasztalatokról faggattuk.- Érdekes, az európaitól eltérő stílusban játszottak ellenfeleink, akiknek erőszakossága meglepett. Az elsőosztályú Bizertétől 2-1-re kikaptunk, de úgy, hogy Molnár egyenlítő gólja után hosszasan „túlóráztunk” a helyi bíró jóvoltából. A másodosztályú Bourgiaba-val szemben 3-1- re vezettünk a szünetben, de akárcsak az előző összecsapáson, ott is tizenhat hazai cserejátékos lépett pályára, így aztán 3-3 lett a vége. Góljainkat Molnár, Balia M. és Nagy L. szerezték. Összegezve azt gondolom: jó levezetés volt a tunéziai túra - fogta rövidre a szakvezető. Bállá Mihálytól, a szlovák Eperjessel és á Vasassal hírbe hozott gólvadásztól megtudtuk: - Nem valószínű, hogy a Fáy utcába tartok, sokkal nagyobb az esélyem arra, hogy a Tátrán Presov játékosa leszek januártól. A napokban kell orvosi ellenőrzésre utaznom, utána már csak a formaságok maradnak hátra. A Tiszakécske a jövő héten még tréningezik, mert 13-14- én Egereben vendégszerepei egy teremtornán. néder Villámgyors edzőváltás a focistáknál Szerdán délután négy órára rendelték fel Szatmári Jánost, a Szolnoki MÁV Neusiedler labdarúgóinak edzőjét az elnöki szobába, s alig tíz perccel később már mint menesztett szakvezető távozott onnan. Három nappal az utolsó őszi fordulót követően a szakosztály-vezetőség megvonta bizalmát a trénertől. Amiről csütörtöki lapunkban még csak feltételes módban számolhattunk be, csütörtökre véglegessé vált, Rubold Pétert kívánják kinevezni vezetőedzőnek a Véső utcában. Az edzőváltást a csütörtöki sajtótájékoztatón Ferencz Gábor, a MÁV SE elnökségi tagja az alábbiakkal indokolta:- A tiszaújvárosi mérkőzés második félidejében, 3-0-ás állásnál fogalmazódott meg véglegesen bennünk a gondolat, hogy muszáj valami drasztikus lépéshez folyamodnunk, ha nem akarunk teljesen beleszürkülni a középmezőnybe. Kitűnő hazai szereplésünk érthetetlenül gyenge idegenbeli mérleggel párosul, s ugyanez érvényes több játékos formájára is. Né- hányuk megnyilvánulása túlzott elégedettségről árulkodik, gyakorlatilag semmiféle verseny nem alakult ki a csapatba kerülésért. Ami döntően befolyásolta lépésünket, hogy a kezdeti remek sorozatot követően folyamatosan csökkent a nézőszám, s az eredménytelenség miatt több szponzori tárgyalás Felrobbantott autó Felrobbantották az egyik legjobb svéd teniszező, Magnus Larsson autóját. Ez néhány órával azután történt, hogy Larsson az Egyesült Államok ellen 5-0-ra megnyert Davis- kupa döntőről hazatért váxjöi otthonába.- Senki sem fenyegetett meg, így váratlanul ért az eset. Több, mint egy kilométerre elhallatszott a robbanás, de én nem észleltem, mert olyan mélyen aludtam - nyilatkozta Larsson, aki a múlt hétvégi Dk-fináléban legyőzte a világranglistán második helyezett Michael Chang- et. A gépjárművet Larsson Göteborgban bérelte, majd hazatérve a háza mellé parkolt le. A svéd válogatott egy másik tagjáról, Magnus Normanról is érkezett egy hír. A 21 éves teniszező ötórás szívműtéten esett át, és várhatóan január elején kezdheti el újra a versenyzést. Budapest Nyugdíjpénztárak Ha öreg leszek, fütyülök majd a világra Ehhez azonban nemcsak két ujjara, hanem arra a nyugdíjpénztárra is szüksége van, amelyik rendszeres befizetéseit a legnagyobb biztonsággal és a leghatékonyabban képes gyarapítani. Magas nyugdíjának záloga a Budapest lUyugdíjpénztárak hatékonysága. A Budapest Önkéntes Nyugdíjpénztár vagy a Budapest Kötelező Magánnyugdíjpénztár tagjaként az alábbi előnyöket élvezheti: befizetéseit a Budapest Alapkezelő Rt., Magyarország legsikeresebb befektetési alapkezelője gyarapítja; Rendkívül alacsony, 3 % alatti költségek; a biztonság garanciája, hogy az alapítók a General Electric csoportnak, a világ legnagyobb tőkecsoportjának tagjai; a Budapest Bank 75fiókjának bármelyikében beléphet és befizetéseket teljesíthet; tagsága mellé most ajándékba egy folyószámlát és egy Cirrus/Maestro bankkártyát kaphat. A tényeket figyelje, válassza azt, akitől a legtöbbet remélheti! Részletes tájékoztatónkért hívja a 322-74-72-es telefonszámot! Internet cím: wwuzbpalap.hu is holtpontra jutott. Játékosaink többsége állandóan visszafelé tekintett, s nem az újabb akadály leküzdésével foglalkozott. Úgy éreztük - elismerve Szatmári János elmúlt három és fél éves sikeres munkáját -, egy új „arc” jobban megkavarhatja egy kicsit az „állóvizet". Rubold Péter (38 éves) 12 esztendős NB I-es játékosmúlttal rendelkezik, edzőként a Fradi tartaléknál tevékenykedett. Reményeink szerint a benne és a csapatban meglévő bizonyítási vágy elégnek kell, hogy legyen az előrelépésre. Az új edzőt - akivel minimum másfél éves szerződést szeretnének kötni - a tervek szerint hétfőn mutatják be a csapatnak. (géléi) Női kézilabda vb Csütörtökön újabb fordulót rendeztek a Németországban zajló női kézilabda-világbajnokságon. A magyar válogatott a C csoportban Románia legjobbjai ellen lépett pályára és jó teljesítményt nyújtva, négygólos győzelmet aratott. Magyarország - Románia 30-26 (19-14) Rotenburg, 1390 néző, v.: Öie, Högsnes (norvégok) Magyarország: Meksz - Erdős 2, Farkas Á. 9, Németh 6, Szabó 1, Balogh 5, Pádár 4. Csere: Farkas A. (kapus), Kenyeres, Kulcsár, Deli 3, Borók. Sző. kap.: Csík János Románia góldobói: S. Lazar 10, Stanisor 6, Tirca 5, Dobrin 4, Stroe Hétméteresek: 6/4, ill. 8/6 Kiállítások: 8, ill. 6 perc Saját tulajdonban a lőtér A Szolnoki MÁV Lövész Klub új elnöke, Ambrus Zoltán arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Véső utcai lőtéri létesítmény hosszas procedúra végén a napokban, „papíron” az egyesület tulajdonába került, és amelynek ünnepélyes átadására december 10-én 13.00-korkerül sor. Nyilvánvaló, a tulajdonlás jóleső érzése mellett a gondok is szaporodnak majd a fenntartási költségek miatt, de miután a szolnoki létesítmény nagy versenyek rendezésére, netán edzőtáborozásokra is alkalmas, üzleti alapon jól hasznosítható majd a lőtér. Talán ezért is, a szövetségi kapitány, Gombos Károly már csütörtökön Szolnokon járt terepszemlét tartania és megbeszéléseket folytatni a magyar válogatott egyik esetleges felkészülési állomásának feltérképezésének szándékával. Szombaton 9 órától a 25 méteres pisztoly számban rendeznek Mikulás-napi versenyt az új gazdára lelt lőtéren. Bors-bemutató a grundbirkózásról A szolnoki Kertvárosi Általános Iskolát a grundbirkózó eredményei messze földön híressé tették. Testnevelőjük, Bors István azt szeretné, ha tovább szélesíthetné a sportág alapjait az intézeten kívül is. Ennek okán, december 10-én 15.00. órától edzés jellegű grundbirkózó bemutatót, szabályismeretet tart a környékbeli testnevelőknek, akiknek azt is lesz alkalma bemutatni, hogy az új Nat. küzdősport-gyakorlatai miképpen hasznosíthatók az általános iskolások testnevelésében. Férfi kézilabda NB II. Abony megfelelt az elvárásoknak Második NB Il-es évadjának augusztus elején vágott neki az Abony KC férfi kézilabdacsapata. Erősíteni nem tudott a gárda, sőt a fiatal, gólerős Berkó Lajos Ceglédre távozott, míg Baranyi visszaigazolt a Tö- rökszentmiklóshoz. Később sérülés és más irányú elfoglaltsága miatt elköszönt a klubtól Berkó A., P. Tóth, Ferenczi és Tarjányi is. Á szűkös keretet a helyi utánpótlásból töltötték fel, de ezek a fiatalok felnőtt tétmérkőzésen a rajtig még nem szerepeltek. Ezt követően is további sérülések nehezítették Kocsis edző munkáját. Kidőlt a sorból a kapus Mészáros, az irányító Vereczkei és a hajrára Petrezselyem Attila. Egy kis csapatnál nehéz pótolni ennyi hiányzót, de a következetes munka, a hazai közönség biztatása felülkerekedett a nehézségeken, így az elvárásoknak megfelelő eredménnyel, a nyolcadik helyen zárta az őszi szezont a társaság. Örvendetes a csapat hazai mérlege, mindössze az erős Szentendrétől kapott ki egy góllal, a többi mérkőzését megnyerte. A fiúk elsősorban támadásban jeleskedtek - a csoport gólkirálya is az abonyiak közül került ki Csuti személyében -, ám védekezésük a jó kapusteljesítmény ellenére sem volt igazán hatékony. A tavaszi szezonra történő felkészülést februárban kezdi az együttes. Elképzelhető, hogy egy előkészületi tornán a régió NB I/B-s, ill. NB Il-es csapatait is vendégül látja. A bajnokság március végén folytatódik, a sorsolás pedig kedvezőbbnek tűnik az őszinél. A cél egyértelmű, a helyi fiatalok fokozatos beépítése és az NB Il-es tagság megőrzése. Műkorcsolyában négyfordulatos Axel Honda meglepetésre készül Takeshi Honda, a 16 éves japán műkorcsolyázó nem sok babérra számíthat a naganói téli olimpia férfi egyéni számában. Viszont a távolkeleti tinédzser maga és szurkolói számára emlékezetessé kívánja tenni az ötkarikás játékokat. Honda azt tervezi, hogy jól sikerült négyfordulatos ugrásokkal kápráztatja majd el a nemzetközi közvéleményt.- Már az olimpia előtt sikeresen szeretném bemutatni a négyfordulatos toe loopot. Viszont legnagyobb álmom, hogy a négyfordulatos Axel is sikeres legyen, amihez négy és félszer kell pörögnöm a levegőben - mondta a középiskolás sportoló. Honda merész vállalkozásba fogott, ugyanis a nemzetközi mezőnyben a kanadai háromszoros világbajnokon, Elvis Stojkón kívül nem sokan dicsekedhetnek az említett ugrások hibátlan bemutatásával. A világbajnok Midori Ito személyében Japán már rendelkezik világklasszis női versenyzővel, viszont az erősebbik nem eddig még nem állt elő hasonló csillaggal. Talán a mindössze 164 cm magas Honda lehet a kiválasztott, de ehhez még sokat kell fejlődnie. Beléphet a Budapest Bank Rt. fiókjaiban Síbörze Szolnokon December hatodikén, szombaton 9-től 16 óráig „Hóvarázs” címmel síbörzét rendeznek Szolnokon, a Városi Művelődési Központban. A helyszínen síszerviz működik, melynek keretében a Szolnoki Síklub szakemberi szaktanácsadással segítik a vásárlókat. Lehetőség nyílik a feleslegessé vált felszerelések értékesítésére, illetve cseréjére. Iskolák számára kedvezményes vásárlást és szállásbörzét kínálnak a szervezők.