Új Néplap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-29 / 302. szám
1997. december 29., hétfő Sport 7. oldal Gubacsi Zsófi: párosán szép az élet Az Orange Bowl elnevezésű nem hivatalos ifjúsági teniszvilágbajnokságon a 16 éves Gubacsi Zsófia a belga Cristers oldalán aranyérmet szerzett a 18 évesek párosviadalában. Eredmény: 18 éves lányok, páros döntő: Gubacsi, Cristers (magyar, belga) - Pastiková, Fernandez (cseh, mexikói, 2.) 5:7, 6:4, 6:3-Zsófia boldogan kiáltotta a telefonba, hogy világbajnok! A 14 éves korában, egyéniben szerzett ezüstérme után most aranyhoz jutott - nyilatkozta az édesapja, Gubacsi Mihály. - A nagyszülők voltak most mellette, mi majd januárban szeretnénk hozzá kiutazni a San Antonio-i teniszakadémiára. Várhatóan márciusban jön majd haza Zsófia, addig több versenyen is szerepel. A tervek szerint januárban rajthoz áll az ausztráliai nemzetközi bajnokságon is a juniorok között. Asztalitenisz, Keviterv-Akva Szilveszter Kupa ’97 A szolnoki Molnár Csaba triplázott Hétfőn „eladják” a Véső utcai középpályást Roland az ősszel sem érzett bizalmat (mindkettő' Tisza SE), 3. Pal- csesz Tibor és Palcsesz Imre (Kunmadaras). Újonc lányok: 1. Sárközi Rita (Tisza SE), 2. Balogh Melinda (Kunmadaras), 3. Szrenka Mária (K. madaras) és Koleszár Mária (Tisza SE). Serdülő' lányok: 1. Nádházi Ilona (Mezőtőri VSI), 2. Kun Adrienn (Kunmadaras), 3. Sárközi Rita és Sárkány Ritá (Tisza SE). Serdülő'fiúk: 1. Molnár Csaba, 2. Virág Lajos, 3. Kólya Tamás és Hajdú Gábor (mindannyian Tisza SE). Ifjúsági lányok: 1. Tóth Anikó (Kisújszállás), 2. Hajdú Adrienn (Tisza - MVSI), 3. Tóth Tünde és Lukács Viktória (Tisza - MVSI). Ifjúsági fiúk: 1. Molnár Csaba, 3. Belukács Gábor (Kisújszállás. Női egyes: 1. Hajdú A., 2. Hortobágyiné (Volán-NEFAG SC), 3. Tóth A. és Szöllősi Éva (Tisza-MVSI). Férfi egyes: 1. Csiszár Csaba, 2. Lesskó László (mindketten Tisza SE), 3. Molnár László (V.- NEFAG SC) és Nagy Sándor (Martfű VSE). Női páros: 1. Hortobágyiné - Adonyi (NEFAG SC), 2. Tóth T. - Szöllősi (Tisza- MVSI), 3. Hajdú A. - Fazekas és Sass - Guba (Közgazd. SZKI). Férfi páros: 1. Lukács - Skumáth (H.szoboszló), 2. Csiszár - Lesskó , 3.' Báli - Baráth (Volán-NEFAG SC), és Nagy S. - Bállá (Martfű ). Vegyespáros: 1. Molnár L. - Hortobágyiné (V.-NEFAG SC), 2. Tóth B. - Hajdú A., 3. Csiszár - Halas V. és Kálmán - Tóth T. (Tisza SE). Senior férfiak: 1. Báli Zoltán (V. NEFAG SC), 2. Lukács Tibor, 3. Gulyás Vince és Szöllősi Péter (Neusiedler SC). Páros: 1. Lukács - Kovács, 2. Szöllősi - Gulyás (Neusiedler SC), 3. Báli - Balatoni (NEFAG, MAHIR) és dr. Sági - Magyar (Martfű - Neusiedler. „kényszerlehetőséget”, amit aztán sikerült megragadnom. Azt sem felejtettem még el, amikor Paksról visszatértem, akkor hazaküldtek, mondván: nincs rám szükség, majd három nap múlva mégis visszahívtak, mert kevesen voltak.- Nem érzi döntését kockázatosnak?- Érzem, de én már csak ilyen maradok. Szeretem az új kihívásokat, arról nem is szólva, hogy beszélgettem az edzővel, Varga Zoltánnal, aki részletesen elmagyarázta jövőbeli faladatomat és kinyilvánította, nagyon bízik bennem. Szakmailag pedig ez a legfontosabb a számomra, no és persze a társak jóhiszemű viszonyulása felém, ami Szolnokon ugyancsak hiányzott.- Időközben a MAV-nál is edzőváltás történt, ez a tény sem marasztalta?- Leültem beszélgetni ugyan Rubold Péterrel, mi több, a részéről nekem szánt újszerű feladat sem volt ellenemre, de be kell látni azt, hogy Tiszaúj városban többet tudnak nyújtani nekem. Mindezt nem is mertem felhozni, hiszen a különbségek oly mértékben eltérőek, hogy eleve fölöslegesnek tartottam az alkudozást.- Ha új helyén ennyire a kedvében járnak, akkor a teljesítménye tovább javulhat.- így igaz. Mert én az ősszel sem voltam mindig elégedett a saját játékommal. Több mécsesén még jobbat nyújtottam volna, ha úgy istenigazából érzem a társak felől és a kispad irányából azt az egyöntetű bizalmat, amelytől még többre lettem vonal képes a csapat érdekében. -néder Az idén is megrendezték a már hagyományos szilveszteri asztalitenisz-versenyt a szolnoki kereskedelmi főiskola tornaA Molnár-Hortobágyiné duó nem talált legyőzőre Nem tipikus eset az övé, mégis van benne valami általános. Ha más nem, hát az, hogy jól focizott az ősszel, felfigyeltek rá, és elfogadta a lényegesen jobb feltételeket és körülményeket kínálók ajánlatát. Lilinger Roland, a szolnokiak labdarúgója hétfőn hivatalosan is a Tiszaújváros igazolt játékosává válhat, miután a kérő képviseletében File Tóth László kijelentette:- Sikerült megegyeznünk a szolnoki vezetőkkel Lilinger átigazolásban, ezért hétfőn elutazunk a megyeszékhelyre, hogy elhozzuk az átigazoló lapját és elintézzük az ügy adminisztratív részleteit - tájékoztatta készségesen lapunkat a tiszaúj - városi menedzser. Magát az érintettet is sikerült elérnünk az ünnepek alatt. Lilinger Roland még mindig nem tudott igazán megbékélni a Szolnokon ért sérelmeivel.- Annak ellenére, hogy az ősszel minden meccsen játszottam, soha nem élveztem azt a bizalmat, amelyet most vélhetően megkapok majd az új» helyemen. Az egész idényben azt éreztem, hogy csak a Bontovics sérülése miatt kaptam amolyan Labdarúgás Karéi Poborsky, az angol Manchester United cseh középpályása a portugál Ben- fica csapatához szerződött. A 25 éves labdarúgó 3 és fél éves szerződést írt alá új klubjánál. Poborsky tavaly az angliai Európa-bajnokság után 3,5 millió fontért került a Slavia Praha együttesétől Manchesterbe.- Remélem, a Benficában több játéklehetőséget kapok, mint Manchesterben - mondta Poborsky, akire az Eb-n nyújtott teljesítménye alapján figyeltek fel. Ismert, az Éb-n a cseh válogatott ezüstérmet szerzett. A negyeddöntőben a portugálokat Poborsky csodálatos góljával győzték le a csehek. Sísport Vasárnap is a svéd Ylva No wen szerezte meg a győzelmet az alpesi sí Világkupa női műlesikló versenyében Lienzben. A 27 éves Nowen vasárnap 1 tizedmá- sodperccel előzte meg az amerikai Kristina Koznic- kot. Érdekesség, hogy a kiváló svéd síző mindkét futamban csupán a második helyen végzett. Eredmények: Női alpesi sí Világ-kupa-verseny, műlesiklás: 1. Ylva Nowen (svéd) 97.33 mp (49.90, 47.43) 2. Kristina Koznick (amerikai) 97.43 (49.78, 47.65) 3. Deborah Compag- noni (olasz) 97.52 (50.58, 46.94). A női műlesikló Vk- pontverseny állása (négy futam után): 1. Nowen 380 pont 2. Compagnoni és Koznick 220-220 Az összetett Vk állása 16 verseny után: 1. Katja Seizinger (német) 911 pont 2. Hilde Gerg (német) 674 3. Compagnoni 563 Női csapatok állása 16 verseny után: 1. Németország 2631 pont 2. Ausztria 1877 3. Olaszország 1670. Mól Szolnoki Kézilabda Klub tavaszi menetrendje Jan. 16, péntek, 18.00: Mol KK - Alkaloiada SE Jan. 21. szerda, 17.00: Elektromos - Mol KK Jan. 24, szombat, 17.00: Százhalombatta - Mól KK Jan. 30, péntek, 18.00: Mól KK - Győri ETO KC Febr. 6, péntek, 18.00: Mól KK - Komlói Bányász Febr. 11, szerda, 17.30: Nyíregyháza - Mol KK (MK) Febr. 14, szombat, 17.00: Pécsi MKC - Mól KK Febr.18, szerda, 18.00: Mól KK - Nyíregyháza (MK) Febr. 20, péntek, 18.00: Mól KK - Dunaferr Márc. 4, szerda, 18.00: Mól KK - Debrecen Márc. 14, szombat, 17.00: Pick Szeged - Mól KK Márc. 20, péntek, 18.00: Mól KK - Cegép SE Márc. 27, péntek, 17.30: Nyíregyháza - Mól KK Ápr. 3, péntek, 18.00: Mól KK - Ózdi KC Ápr. 10, péntek, 18.00: Fotex KCV - Mól KK Budapest Ma délután 14.25-kor a budapesti Ferihegy 1-ről utazik el a magyar úszóválogatott Londonba. Az angol fővárosból másnap reggel indul a küldöttség az ausztráliai Perth-be, a világbajnokság színhelyére. Érdekesség, hogy a két olimpiai bajnokunk, Rózsa Norbert és Czene Attila csak kedden kel útra. A két olimpiai bajnok ugyanis a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) kedvezményes utazását veheti igénybe. Kedden indulnak Ferihegy 2-ről Münchenen keresztül Kuala Lumpurba, majd Perth-be. így csak három órával később érkeznek Ausztráliába, mint a többiek. Nagano Vasárnap végre havazott Naganóban, a jövő évi téli olimpia színhelyén. - Negyvenegy nappal a megnyitó ünnepség előtt hó takarja a hegyeket - jelentette be örömmel Nobuyuki Fukus- hima, Hakuba polgármestere. Hakubában rendezik meg az alpesi és az északi síversenyeket. Szombaton Fukushima és 50 tisztviselő társa közös imát mondott azért, hogy az olimpia alatt legyen elegendő mennyiségű hó. Úgy tűnik, kérésük meghallgatásra talált. A téli olimpiát február 7. és 22. között rendezik meg. Washington Évekkel kettejük emlékezetes ügye után 1998. január 9-én ismét egy versenyen szerepel a két amerikai műkorcsolyázónő, Nancy Kerrigan és Tonya Harding. A „nagy találkozásnak”, amelyet a tervek szerint az egyik amerikai kábeltelevíziós csatorna élőben közvetít, az Egyesült Államokbeli Vaií ad otthont. Emlékezetes: 1994-ben megtámadták Kerrigant egy vasrúddal, súlyos térdsérülést okozva neki. Később kiderült, Tonya Harding volt az értelmi szerzők egyike. Glasgow A skót labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában a listavezető Glasgow Rangers 4-1- re verte a Dundee Unitedet, s megerősítette első helyét a tabellán. Az olasz Marco Negri újabb két gólt szerzett, így 30 góljával óriási fölénnyel vezeti a góllövőlistát. Az eredmények: Glasgow Rangers - Dundee United 4-1 Aberdeen - Mother- well 3-0 Hibernian - Kilmarnock 0-1 St. Johnstone - Celtic Glasgow 1-0 Dunfermline - Hearts 1-3. Az élcsoport: 1. Rangers 42 pont, 2. Hearts 40, 3. Celtic Glasgow 38. A „harapós-boksz” 1997 sikertörténete Mike Tysoné a pálma Az amerikai Associated Press előfizetőit arról kérdezte, melyik sporttárgyú esemény, történet volt 1997 legérdekesebbje? A legtöbb pontot ezen a megszokott szavazáson az amerikai Evander Holyfield és Mike Tyson által megvívott nehézsúlyú profi ökölvívó találkozó érdemelte ki; közelebbről az, hogy Tyson a küzdelem hevében kiharapott egy darabot riválisa füléből. Az AP sztoriversenyében az első helyre javasolt sporttörténet 10 pontot kapott, majd a tizedik helyig bezárólag a pontszámok eggyel mindig csökkentek. A bokszcsata mögötti további sorrend: 2. A svájci teniszezőnő, Martina Hingis éves remeklése, 246 pont 3. Athén kapta meg a 2004-es nyári olimpia rendezési jogát, 224 pont 4. Az amerikai Tiger Woods éves nagyszerű golfszereplése, 219 pont 5. A Forma-1-es kanadai gyorsasági autóversenyző, Jacques Villeneuve győzelme a német Michael Schumacher ellenében a világbajnoki csatározásban, 188 pont 6. A német Jan Ullrich végső diadala a Tour de France nemzetközi kerékpáros-viadalon, 137 pont 7. A kenyai-dán futó, Wilson Kipketer 800 m-es távon történt világcsúcsjavítása, 134 pont 8. Ronaldo brazil futballistának az FC Barcelonától a milánói Inter- nacionáléhoz történt átszer- ződése, 116 pont 9. Michael Jordan kiemelkedő teljesítménye, amellyel a Chicago Bulls együttesét az ötödik tengerentúli profi kosárlabdabajnoki diadalra vezérelte, mindezért 106 pont járt a népszerű játékosnak. / Átigazolnak Az olasz labdarúgó-bajnokság ban szereplő Sampdoria ötéves szerződést kötött a jugoszláv Zoran Jovicic-csel, a Crvena Zvezda válogatott csatárával. A kiváló labdarúgó 5,6 millió dollárért cserél klubot, s az idény végén költözhet Genovába. Phillip Cocu, a holland PSV Eindhoven labdarúgócsapatának válogatott csatára az 1998- 99-es bajnoki idénytől a spanyol FC Barcelonát erősíti. A 27 éves játékos hollandiai szerződése 1998 júniusában jár le, s a 2001-2002-es bajnoki idény végéig a világhírű katalán klub alkalmazottja lesz. A Kaiserslautern labdarúgó csapata szeretné leigazolni Eric Wynaldát. A 28 éves amerikai válogatott csatár, mielőtt visz- szatért hazájába a San Jose Clash-hoz, a Bochum együttesében játszott, Hubert Kessler, a német Bundesligában éllovas klub elnöke szerint, amennyiben Otto Rehhagel vezetőedzőnek szüksége van a csatárra, ő lesz Szűcs Lajos új csapattársa. A Kővári Tamás teremlabdarúgó-emléktorna küzdelmeit rendezték meg a hét végén a szolnoki Tiszaligeti Sportcsarnokban. A már hagyományosnak mondható utánpótlás seregszemlén négy korosztályban a Vác FC, az FTC, a Debreceni SI, a Nyíregyházi VSI és a Szolnok Városi Sí csapatai mérték össze tudásukat. Felvételünk a Szolnok VSI-Ferenc- város ifjú futballistáinak összecsapásán készült. fotó: illyés csaba termében, ahol hat asztalon folytak a küzdelmek. Eredmények. Újonc fiúk: 1. Molnár Csaba, 2. Virág Lajos