Új Néplap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-13 / 291. szám

1997. december 13., szombat Körkép 5. oldal Nézőpont Az unió küszöbén Az utóbbi napokban érzékelhetően fel­gyorsultak Magyarország euroatlanti in­tegrációjával kapcsolatos történések. Tegnap megkezdődött Luxembourgban az Európai Unió állam- és kormányfői­nek kétnapos konferenciája, ahol a ti­zenötök legfelső vezetői - szándékaik szerint - hosszan tartó huzavona után végérvényesen pontot tesznek a bővítés menetrendjére, jövő héten kedden pedig aláírják Brüsszelben a NATO-csatlakozásunkról szóló jegyzőkönyvet. Pontosan még nem ismerhetjük, mit is hoz számunkra, de az unió számára is az egyértelműen történelminek nevezhető Luca-napi döntés, amelyet már eddig is temérdek vita előzött meg. Mert az ördög - mint tudjuk - a részletekben rejlik. Az vi­szont nem lehet kétséges, hogy a jövőre nézve rendkívül fontos tárgyalásoknak nézünk elébe. A csatlakozási tárgyalások forgatókönyvétől függetlenül, az Európai Bizottság és az Európai Parlament javaslatait, állásfog­lalásait, nyilatkozatait alapul véve úgy tűnik, Magyarország a jelentkezők közül pillanatnyilag a kevésbé problémás országok szűk csoportjába tartozik. Az unió jelenlegi struktúráját és min­denekelőtt költségvetését más tagjelöltek - eleve természeti, gazdasági, társadalmi adottságaiknál fogva - sokkal inkább „megviselnék”, mint mi, magyarok. Hiába azonban a viszonylagosan jó bizonyítvány, amikor a tagországok eddig még nem tudtak dűlőre jutni a közösség belső reformját illetően. A legutóbbi, igencsak hosszúra nyúlt kormányközi konferenciát lezáró amszterdami csúcs a várako­zások ellenére sem hozott ezzel kapcsolatosan kézzelfogható, a tagjelöltek számára értelmezhető eredményt. Pedig ez a bővítés igazi kulcsa. Az EU évtizedek alatt kiala­kult felépítménye most sem mentes bizonyos működési zava­roktól, holott „csak” tizenöt tagállamról van szó. Ugyancsak alapvető feszültségforrás, hogy az unió gazdag tagországai nem hajlandók többet fizetni a közös kasszába, míg a fejletlenebb régiók, elsősorban a mediterrán térség pedig hallani sem akar arról, hogy egyetlen ECU-vel is kevesebbet kapjon, mint eddig. Akkor viszont ki állja a bővítés nem csekély költségeit? Tény, hogy az élet sok területén országunk még nem érte el az EU-érettség szintjét. Ebből következik, hogy az esetleges gyors ütemű csatlakozás összességében több hátránnyal jár­hatna, mint előnnyel. Ettől azonban, azt hiszem, nem kell tar­tani, miután aligha várható, hogy rövid időn belül megszületnek azok a nagy horderejű döntések, amelyek a belső struktúrák gyökeres reformját indítják el. Csak ezt követően érhetünk ugyanis a célegyenesbe, addig csak a küszöbön ácsorgunk ... Min dolgozik Gulyás Éva folklorista-muzeológus? Népszokások, hiedelmek kutatója Mottó: időnként megkérde­zünk a megyében élő tudóso­kat, művészeket, hogy mi fog­lalkoztatja őket, min dolgoz­nak.- Folklorista-muzeológusnak nevezte magát beszélgetésünk elején. Ön szerint mit jelent pontosan ez a kettős elneve­zés?- Folklórkutató vagyok, a népszokásokkal, néphiedel­mekkel foglalkozom. Ám tevé­kenységem nem merül ki a szűkén vett tudományos kuta­tómunkában, muzeológusként tárgyak gyűjtése, kiállítások rendezése is hozzátartozik. Most éppen a Népélet a Közép- Tisza vidékén című állandó néprajzi kiállításon dolgozom, amely a 19. századi és a 20. század eleji paraszti életformát, viseletét, lakáskultúrát mutatja be. A történeti kiállítással együtt ezzel válik teljessé a Damjanich János Múzeum ál­landó kiállításainak sora a de­cember 19-i megnyitó után. A kiállítást is egyfajta publikáci­ónak tekintem, hiszen az is egy meghatározott koncepció szel­lemében készül, azzal is köz­lünk valamit.- A népszokások, hiedelmek köre nagyon nagy terület. Ön a témán belül mivel foglalkozik?- 1972-ben kapcsolódtam be a jászsági néprajzi-történeti ku­tatásokba. Foglalkoztam a jász- dózsai hiedelmekkel, majd Gunda Béla professzor javasla­tára a Szent Vendel-kultusszal, erről írtam a doktori disszertá­ciómat. Ezután népművészeti kutatásokat folytattam, én írtam a Szolnok megye népművé­szete című könyv több fejeze­tét. Jelenleg a Szent György- kultusz foglalkoztat, a kutatá­sokat kiterjesztve egész Ma­gyarországra, európai kitekin­téssel. A kiállítás nyitására megjelenő múzeumi év­könyvbe írtam erről egy tanul­mányt, korábban pedig előadá­sokat tartottam itthon és külföl­dön is több helyen. B. A. Csak a nyugdíjasok segítenek? Egy öltöny ára hatvan forint - ez is sok Egyre több az olyan ember, akit ez a magyaros rendszerváltás úgy kupán bólintott, hogy jószerével azóta sem tér magához. Kevés a járandósága, a nyugdíja, képtelen megfizetni a szolgál­tatásokat, és meleg ételt csak akkor lát, ha benéz egy vendéglő, étterem ablaküvegén. Nekik, rajtuk segít a Karitász Szeretet­szolgálat szolnoki, Templom utca 8. szám alatti szervezete he­tente kétszer: szerda délelőttönként 9-11 óra között, illetve csütörtökönként délután fél 3-tól 5-ig. Még nem nyitották ki a hajdan szebb napokat látott, de mára megkopott külsejű épület ajta­ját, amikor odakinn már egy nyugdíjas hölgy várakozik egy jókora batyuval.- Ne írjon nevet, nem azért hoztam, hogy ezt a tettet or­szág-világ előtt hirdessem.- Hanem miért?- Mert kötelességemnek ér­zem, emberi mivoltomhoz tar­tozik, hogy segítsek.- Bizonyára szép nyugdíja van.- Özvegyként élek és havi 20 ezer 400-at hoz a postás. Ebből vettem három kiló lisztet, ugyanennyi cukrot, meg hoz­tam ruhaféléket is. Később nyílik az ajtó, és per­cek alatt tele lesz a földszinti te­rem a várakozókkal. Fogasokon ruhák lógnak, a polcokon levő pulóverek, ingek, zakók között válogathatnak a rászorulók. Újabb küldeményt hoz egy zöld sapkás nyugdíjas asszony.- Húszezer 343 forint a havi járandóságom. Megbeszéltem a férjemmel, elhozzuk az unokák kinőtt ruháit, akik 7-10 évesek. Gondoltunk a felnőttekre is, mert cipőt, szoknyát, pulóvert is összeszedtem. Annak, aki rá­szorul ebben a zord időben. Csömözné Judit nyugdíjas pedagógusként hat éve irányítja a Karitászt.- Szeretem az embereket, nevelőként is foglalkoztam ve­lük, most sem szakadtam el tő­lük. Tragikus sorsok villannak fel a betérők között, mert oly­kor még ezek az árak is maga­sak nekik. Pedig egy öltöny csak 60 forint, a kabát 20-40, a cipő 50-60, feltéve, hajó. Mintha meg lenne beszélve, érkezik egy fiatalasszony.-Vele csináljon riportot! Nem lumpen, mégis nagyon nehezen élnek. Sok a ruha, sok a rászoruló Kiderül róla, munka nélküli párjával nyolc gyereket nevel. A legidősebbik tizenöt, a legki­sebb egyéves. Hatvanezer fo­rint a havi bevétel, és vannak rá tízen. Csak kenyérből napi négy kiló kell, és nem biztos, hogy mindenki kap eleget. Te­jet pedig csak a legkisebbek isznak. F.-né Ágit jól ismerik, és arra biztatják, válogasson a ruhák közül, illetve raknak neki élelmiszert is, hadd egyenek az apróságok. Egyébként személyi igazol­vány felmutatása után pénzt is adnak: 500-1000 forintokat gyógyszerre. A 75 éves Illés Andrásáé is itt van.- Egyedül élek, a nyugdíjam 14 ezer. Béres-cseppért jövök* az segít rajtam, de venni nem bírok. Azután ha kapok, egy csésze teát is elfogadok. A folyosón nyugdíjas férfi várakozik egy papírzsákkal.- Felpakoltunk a nejemmel a ruhákat és behoztam ide a Kürt utcából kerékpárral. Valakinek, valakiknek jó lesz.- Gazdagok lehetnek.-A szívünkben nagyon. Ha a nyugdíj érdekli, az havi 20 ezer 800. A folyosón nyitás óta egy asszony gubbaszt három gyere­kével. Kipakolták őket a Gyík utcából; hol itt, hol ott húzzák meg magukat. Csala Sándorné a nő neve, és a gyerekek az hit­ték, azért írom le az adatokat, mert biztos lesz lakás, otthon. Fájdalom, én ezen nem tudok segíteni, legfeljebb úgy, hogy hírelem emberi tragédiájukat. Közben megkezdődik a va- csoráztatás. Először az időseb­bek ülnek asztalhoz, a fiatalok várnak. Merthogy sok a rászo­ruló, kevés a szék. Az egyik 75 éves idős néni­nek úgy szorítanak helyet, mert később jött. Szürcsöli, szürcsöli a teát és talán a kor teszi, talán a decem­beri hideg, hogy elgémberedett a keze, mert leejti a bögrét. Hatalmas csörrenés, nagy a csend, majd a hófehér hajú néni hangos zokogásba kezd. Alig bírják megvigasztalni, úgy sír. Mintha az élete tört volna da­rabokra, pedig csak egy teás­bögre volt... D. Szabó Miklós FOTÓ: M. J. Négy évtizede segít embertársain A kisújszállási Rázsó Sándorné harminckilenc évvel ezelőtt, kö­zépiskolásként adott először vért. Eddig 170-szer nyújtotta karját és adta vérét mások megsegítésére. Ebből az alkalomból nemrégiben Szolnokon vett át véradó-kitüntetést.- Emlékszik-e első véradására?- Még egészségügyi szakkö­zépiskolás voltam, amikor el­mentem véradásra. 1958-ban térítéses volt a véradás, tíz év­vel később lett térítésmentes. Én azóta is fontosnak tartom, hogy segítsek B, Rh-pozitív vé­remmel embertársaimon. Rendszeresen járok Karcagra véradásra. Az eltelt 4 évtized alatt mintegy 50 liternyi vért vettek le tőlem. Férjem, aki nyugdíjazásáig buszsofőr volt, korábban szintén rendszeresen adott vért.- Miért tartja fontosnak, hogy nyugdíjasként is segítsen ?- Azért, mert azon túl, hogy véremmel műtétekhez is adok segítséget, minden alkalom után egészségesebbnek is ér­zem magam. Azt tapasztalom, hogy viszonylag könnyű meg­győzni az embereket önkéntes segítésre, bár már nincsenek nagy munkahelyi kollektívák. Öröm számomra viszont, hogy a két helyi középiskolá­ban a 18. életévüket betöltött diákok is sokszor jönnek a hívó szóra.- Korábban a bölcsődében dolgozott. Ma már nyugdíjas. Hogyan telnek a napjai?- Vissza-visszajárok volt munkahelyemre, meglátogatom kolléganőimet s a bölcsiseket. Itthon jószágokat tartunk, ker­tünkben pedig megterem a zöldség, gyümölcs. A ház körül is mindig akad tennivaló, és testvéremmel felváltva főzünk édesanyánkra is.- Ha lehetne egy kívánsága, mit kérne?- Családomnak és magam­nak egészséget, hiszen még sokszor szeretnék vért adni. Va­lamint azt, hogy 36 éves fiam nősüljön meg, és gyönyörű unokákkal ajándékozzon meg bennünket. Daróczi Erzsébet Egyszázalékos pénz Gondozzák a tehetséget A megyében élő általános iskolai tanulók részére a természettudományi tár­gyakból - matematika, fi­zika, kémia, földrajz - eb­ben a tanévben is megren­dezi a megyei tudományos ismeretterjesztő társaság (TIT) a hagyományos tehet­séggondozó tanulmányi versenyt. A levelező rendszerű ve­télkedő 1088 diákot inspirál az eredményes szereplésre. Amint dr. Szarvas Pál, a szervezet elnöke lapunknak elmondta, a legutóbbi el­nökségi ülésen olyan döntés született, hogy az „egyszá­zalékos törvény” jóvoltából a felajánlásokként TIT-hez beérkezett több mint 70 ezer forintból fedezik majd a ta­nulmányi verseny költsége­inek egy részét. Áz elnökség megtárgyalta a TIT Észak­keleti Regionális Tanácsá­hoz való csatlakozást is. A régióban működő TIT szer­vezetek együttműködését - amelynek fontos célja a tér­ség esélyegyenlőtlenségé­nek csökkentése a tudo­mány, oktatás, ismeretter­jesztés eszközrendszerének fejlesztésével - a Szabolcs megyei szervezet kezdemé­nyezte. A szolnoki TIT-esek is szeretnék egy-egy konkrét térségi projekthez való kap­csolódással, brüsszeli pén­zekhez jutva a régió ver­senyképességét fokozni. A szerveződéstől olyan pro­jektek elnyerését is várják, melyekkel lehetőség nyílna informatikai rendszerük ki­építésére, tudományos kon­ferenciák szervezésére. S. Cs. J. Kicsi, de bővülő falu Csataszöget ma háromszáztízen lakják, és ha hinni lehet a sta­tisztikának, nem csökken, sőt inkább növekedik a falu lélek- száma. A legifjabb - ottjár- tunkkor - a kéthetes Boglárka volt, a legidősebbik változatla­nul Pázmándi Jani bácsi, aki már túlkerült a kilencvenen is. A faluban ötven telefont számlálnak, csatornáznak, és ha minden igaz, jövőre végeznek is vele, majd pedig itt is elkez­dődhet a várva várt gázprog­ram. Kívül-belül felújították a kul- túrházat, sőt a Nemzeti Kulturá­lis Alaptól pályázaton nyertek háromszázezer forintot, ame­lyet technikai eszközök beszer­zésére fordíthatnak. Az apró­falu minden tizennégy év alat­tija ingyen Mikulás-csomagot kapott az önkormányzattól. Ez ötvenhárom csomagocskát je­lentett. Támogatják a diákjaikat is, hiszen tizenhét középiskolás, főiskolás, egyetemista kap ha­vonta rendszeresen ösztöndíjat. D. Sz. M. A chioggiai csetepaté a Szigligetiben Félre bú, jöjjön a játék! F élre bú, jöjjön a játék! És jön is ezen az estén, minden mennyiségben: a fergeteges, az elbűvölő, a va­rázslatos. Forró lélekkel írom le e szavakat, még bennem él az öröm láza: csoda történt a szín­házban, újjászületett egy több mint kétszáz éves komédia. A nagy tréfamester, Carlo Goldoni olyan alkotótársakra talált a jó ízlésű, artisztikus ér­zékű, játékos kedvű Taub Já­nosban - aki nemcsak színre viszi, újra is fordítja, nyelvileg hozzánk közelebb rántja a lár­más veszekedések vígjátékát -, a mindig ötletes muzsikus Sel- meczi Györgyben - aki zenével fűszerezi azt - s a kifejező mozgások mindentudójában, * Román Sándorban - akik való­sággal újjáteremtik Csetepaté­ját. Alapvető szándékuk, amit ki is mondanak lendületes dal­ban és robogós táncban mind elöljáróban, mind a fináléban: elűzni szomorúságunkat. Sike­rül is! A legteljesebben. Új köntöst ölt a komédia, olyan színpadi formát, amely­ben egészséggel ötvöződik a maszkos olasz komédia rög- tönzéses szelleme, a vásári já­tékok már-már bumfordi vas- kossága és a lényeget kie- melő-erősítő mimetikus moz­gások. Egységes stílusba for­rasztva olyan parádés, színes, gazdag játék kerekedik ki be­lőle, amelynek minden egyes csattanóját, humoros gesztu­sát, mozzanatát a nevetés pe­tárdáinak robbanása követi a nézőtéren. Jóleső látni, hogy a látszólagos „rendetlenségben” is milyen rendje uralkodik a formáknak. Nem olcsó bolon­dozás ez, és nem is holmi gúnyrajzolat, bár telve csú- fondáros gúnyolódással. Csupasz térben bontakozik ki ez az erős sodrású csete­paté; jelzések helyettesítik benne a valóságos tárgyakat, mindig jellemző ötletességgel és sok-sok humorral. A csip­két verő asszonyoknak pél­dául csak a kezük jár, csatta­nósan, szó szerint „verik” a csipkét, bár fonal, tű keze ügyükben nem akad; a zárt aj­tót egy ökölbe zárt kéz jelzi a bemenni szándékozónak, s a kő is úgy ér célba, hogy el se dobatik, mégis talál - sorol­hatnám a kialakított és követ­kezetesen alkalmazott szín­padi beszéd efféle elemeit. Mindezeket azonban látni kell! Szavakban elmondani lehetetlen. Lényegre tör a já­ték, benne a halászfalu népe, karakteresen, egy-egy tulaj­donságának erőteljes hangsú­lyozásával, s egyben erőtelje­sen lepleződnek le emberi gyarlóságai, a cserfes asszo­nyok, a heves vérű, indulatos férfiak érzelmi üressége és a hatalom emberének álszen­teskedése. ő talán a legérde­kesebb ebben a tarka kaval- kádban. Igazán pompás, ahogy az alattomos kétszínű­ség a korrumpálhatóság meg­rajzolódik ebben az álszent fi­gurában. Mert zseniális, ahogy Eper­jes Károly egy-egy gesztusával felmutatja a figura alattomos, kétszínű, álszent voltát, aki megvesztegetését is a „hatalom és a nép közeledéseként” sze­retné elkönyvelni, s a tanúknak idézett nőket pedig eskü ürü­gyén megcsecserészni. A játék meséjével nem sze­retnék senkit untatni, önmagá­ban nem is túl érdekes. Inkább a színészekről, a lelkes csapat­ról, amely olyat mível ezen az estén, ami, ismétlem, bámu­latra méltó. Valami elementá­ris erővel, kedvvel és nem utolsósorban tehetséggel vetik bele magukat a játékba, s szinte egymást múlják felül a komédiázásban. Eperjes Ká­rolyt már említém, de például pompásabb hadarást aligha produkált még színpadon va­laki, mint ezúttal Gáspár Sán­dor (Fortunate). És hogy tud kacarászni Tóth Auguszta, a „citromfenekű” Checca szere­pében; teli szájjal gyalázatot szórni ellenfeleire Bánsági Il­dikó (Pasqua), s milyen nagy­szerű Hirtling István (Titta- Nane) féltékeny, felfuvalko- dott legénye, amilyen hirtelen felfújja magát, ugyanúgy le is ereszt, akár a lufi, melyből ki­szabadul a levegő. Mészáros István is remekel (Toffolo), le­génye igazán nevetséges tu- tyimutyi, Bubik István (Beppe) melldöngető figurája is igen mulatságos, kitűnő Nagy-Ká­lózy Eszter Luciettája, Rácke­vei Anna Liberája, s ugyanezt mondhatom Rudolf Téréiről (Orsetta), Győry Emilről (Vi- cenzo), Kátay Endréről (Toni), Kaszás Mihályról, aki két sze­repben is szolgálja a sikert. Úgy áradt a derű ezen az es­tén, mint áradáskor a Tisza vize, ha a folyó kiönt, s eláraszt mindent. Hogy mit szólt volna mindehhez Goldoni mester maga, ha látja? Itt-ott, menet közben talán kérdőn nézett volna ránk - ezt én írtam volna? Különösképp amikor a jegyző „függetlenekhez való átülést” emleget, ám tapasz­talva a lelkes tapsokat, a han­gos ovációt, bizonyára ő is csettintett volna: nahát, ez a Taub, és ezek a „szolnoki” te- átristák! Hogy mire képesek! Igen, elvarázsolni bennün­ket. Magam is sikongtam volna a gyönyörűségtől, ha ettől bírá­lói komolyságomat nem féltet­tem volna. Valkó Mihály

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom