Új Néplap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-11 / 289. szám

4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1997. december 11., csütörtök Adtak és kaptak A tiszapüspöki óvoda jóté­konysági báljának bevételét százéves épülete méltó megün­neplésére, a játszóudvar bővíté­sére és játékok vásárlására, ja­vítására fordítja. Csaknem két­százezer forint gyűlt össze a pártolójegyekből, belépőkből és felajánlásokból. Az óvoda vezetője, Novák Szilvesztemé köszöni mindazoknak a segít­séget, akik valamilyen módon hozzájárultak a bál sikeréhez. Hatvanöt éve történt A homoki szőlő polgárai kö­szönik a Barátság nyugdíjas­klub vezetőségének, hogy meg­emlékeztek annak a háznak a „születésnapjáról”, amelyben most működnek. 1932. novem­ber 6-án készült el az épület, a szőlőbeli nép saját erőből épí­tette fel. Most hatvanöt éves. Külön is köszönik Kiss An­dor önkormányzati képviselő­nek, hogy hosszú, fáradságos munkával megszerezte azt a jegyzőkönyvet, amely 1919-től 1944-ig kíséri végig a szőlőbe­liek munkáját, s ha az alapí­tókra nem is emlékeztek, a jegyzőkönyvet bárki láthatja. S. O., Tiszaföldvár-Homok „Kerekcipó-Mikulás” December 5-én - amikor máshol már kirakták a zárórát jelző táblát - akkor népesült be igazán a karcagi Kerekcipó Kft. Attila utcai boltja. Az ünnepségre több mint negy­ven gyermek kapott meghí­vást, szüleikkel együtt. Nagy izgalomban várták a puttony­ból előkerült sok-sok ajándé­kot. Természetesen nem ma­radt el a hála; a gyerekek a maguk módján dallal, verssel köszönték meg a meglepe­tést. D. E., Karcag Az özvegyi nyugdíjról Ki jár jól? A címbeli kérdésre a válasz egyszerű; az állam, mert amit az egyiktől elvesz, azt adja oda a másiknak - de úgy, hogy neki is maradjon belőle. Ma is visz- szacseng nagyra becsült egy­kori főnököm, ár. Vidra JózseJ kérdése, ha idős nőbetegekkel találkozott: Hol tetszik dol­gozni? A válasz legtöbbször az volt: Nincs nekem munkahe­lyem, a háztartást vezetem. Elünk a párommal, a gyermeke­immel, velünk lakik az anyám (apám vagy anyósom, apósom). Mire a főorvos úr megjegyezte: Na, tessék! És még azt mondja, nincs munkahelye! Milyen nagy dolog ezt a sok embert el­látni, a pénzt beosztani. Sok igazság volt ebben a né­hány mondatban. Honatyáink most úgy hatá­roztak, kihagyják vagy csök­kentik az amúgy is kicsi, ötven­százalékos résznyugdíjat. Nem­rég hallottam egyik nagy filo­zófusunk fejtegetését az igaz­ságról (úgy éjfél felé, amikor már alig hallgatnak rádiót az emberek, pedig megérte volna főműsoridőben sugározni). Van-e igazság? - ez volt a téma -, mert ami a valóság, nem mindig igaz. Remélem, az özvegyi nyug­díjról szóló döntés még meg­változtatható! M. F.-né, Szolnok Szán helyett furgon röpítette a szolnoki Jókai úti óvodába a Mikulást és az édes­séggel tömött ajándékcsomagokat. Mivel a Mikulás nem szereti a meleget - illendően -, a karcos, csípős, friss levegőn kínálták hellyel a fehérszakállút. Természetesen most senki nem didergett, hisz a kedves szavak és az ajándék megmelengette a gyermekszíveket. (BEKÜLDÖTT FOTÓ) Döbbenten olvastam a csoportosan elkövetett erőszakos közösüléssel gyanúsított öt fiatalember „sztoriját”. A kocsiba rángatott kislány engedett a túl­erőnek, és sajnos nem csak az aljasságot kellett végigélnie, hanem még azt a balesetet is, ami utána következett. A lány és két fiú végül a kórházban kötött ki. Napjaink fontos kérdésévé vált a nemi erő­szak. Nem véletlen, hogy a televízió egyik nép­szerű műsora is elővette a témát. Az volt a kér­dés: tegyen-e feljelentést a nő, ha erőszakot kö­vetnek el rajta vagy hallgasson inkább. A kö­zönségből egyetlenegy kivétellel mindenki a feljelentés mellett döntött. Az az egy is egyetér­tett (volna) a feljelentéssel, csak hát a további meghurcoltatástól óvta az áldozatot. Ezért dön­tött másképp. Az érzelmeiben amúgy is mélyen sérült embernek nincs szüksége további meg­aláztatásokra, szembesítésre, bizonyításra, szó­beszédre. De a fentebb említett esetnél maradva: való igaz, a nők, lányok egyre kiszolgáltatottabbak. Gondoljunk csak a diszkókra. Későn kezdődik - este 10 óra előtt nincs élet - és reggelig tart. Az autóbuszok este 11 körül leállnak, a legtöbb fiatalnak meg kell várnia a reggeli első járatot vagy választhat a gyaloglás és taxizás között. Csoportokba verődve indulnak útnak - ami adhat egyfajta bizton­ságot, de járhat nagy veszéllyel is. Október végén találkoztam egy okos kezde­ményezéssel: két szolnoki középiskola este 6- tól 10 óráig rendezett közös bulit - egy diszkót -, ami igen jól sikerült. Az ötletnek lehetne folytatása. Sok tizenéves kulturált szórakozását kielégíti ez a kissé zártabb forma is, és az az előnye is megvan, hogy elfogadható időpont­ban ér véget. Ha a diszkókat működtetők is fe­lelősségtudattal választanának korábbi kezdést - és korábbi zárást -, meggyőződésem, sokkal több fiatal szórakozását szolgálnák - és egyben a biztonságukat is. A fiatalok szórakozóhelyei­nek nyitva tartási rendjét pedig - éppen az ál­datlan közbiztonság miatt - igen sürgősen ko­moly rendelettel szabályozni kell. Nem vitás, a mai erkölcs szabadabb, mint a múltbeli (bár vannak ma is szolid, önmegtartóz­tató fiatalok), ami jól is van így. Régen is volt egyfajta szabadosság, hiszen a boldogító igen kimondásakor a fehér liliomszál mellett álló vő­legény belülről is ismerte a piroslámpás háza­kat. Erre nincs szükség. De az éjszakai kóborlá­sokra sem. Közös ügyünk, hogy vigyázzunk a lányokra. Nagyobb figyelmet érdemelnek - mint minden nő. Farkas Kálmánná, Szolnok Vigyázzunk rájuk! Gyógyfürdokomplexum a Tiszazugban? Természetesen a címbeli meg­fogalmazás csak vágyálom a különleges, tehetetlen magyar társadalmi viszonyok között, még ha van is a Tiszazugnak négy gyógyfürdő-lehetősége: Tiszaföldvár, Cserkeszőlő, Kunszentmárton és Csépa. Csakhogy önmagában ez ke­vés. A tiszaföldvári strandfür­dőnek nincs hírverése és jól kiépített infrastruktúrája (kezdve a téliesítéstől az „eu­rópai” WC-ig). Cserkeszőlő- nek is fejlődnie kell még az európai színvonalhoz. A csé- pai Fertőnél a libaúsztatást és a birkafürösztést ideje volna megszüntetni, s nagyszerű adottságait kihasználva kiala­kítani a szikes-meszes vízre a gyógyító iszapfürdőt (ha ki­épülne, az év minden szaká­ban működtetni lehetne). Természetesen a kincs, ami itt rejtezik, jelenlegi állapotában semmit nem ér. Kunszentmár- tonban is érdemes volna életre kelteni az egykori növényfür­dőt; a kamilla, a cickafark, a kakukkfű és más növények át- főzése forró vízben remek eredményeket hozott a reuma­tikus bántalmakra, az idegi fá­radtságra. A németországi Mergent­heim gyógyfürdőváros vizé­nek kémiai mutatói csaknem megegyeznek a tiszaföldvári és cserkeszőlői gyógyvízzel. Ott a gyógyszállókban több tucat orvos dolgozik. Olyan kiépített infrastruktúra áll ren­delkezésre, amiről a mai ma­gyar viszonyok között ál­modni sem lehet. Talán el sem hinnék magas, közép- és egyéb szintű vezetőink azt a nagyvilági életet, ami ott zaj­lik, s képesek lennének min­denfélét kitalálni, hogy meg­magyarázzák a .jelenséget”. Mert a magyar azért magyar, hogy tettek helyett „magyar­ázzon s összevissza locsogjon, és a végén kibökje: nincs rá pénz, nincs rá igény. Egy polgárosodott államban a polgár mérlegel, alkot, épít, teremt, tesz, maradandót hagy maga után. De hol vagyunk mi még a polgárosodástól! Mergentheimben évszáza­dos tapasztalat és megfigyelés alapján épült ki a világszínvo­nalú fürdő, ami egyedülálló a maga nemében. Ott nem talá­lunk eldobált csikket, papírost, a WC-ben nincs barbárság. Ha mégis „megtéved” egy „Euró­pába igyekvő”, a személyzet gondoskodik a rendről, tiszta­ságról. Ez a fürdőhely a fadézsától jutott el a többemeletes gyógyszállókig, s olyan orvosi felügyelet mellett működik, amiről országunk irányítóinak fogalmuk sincs. Hiába! Urambátyám-né- némasszony országa vagyunk. S belőlünk - ha így haladunk, élünk - svájci, német, holland típusú polgár legfeljebb év­századok múlva lesz. Dr. Varga Lajos, Tiszaföldvár arany oki. gimnáziumi tanár Parkosítás - túri módra Örömmel adtuk hírül, megszépültek a mezőtúri közterületek; a város „tüdeje” ötszáz facsemetével, felfrissített virágágyások­kal, sövényekkel, ezerötszáz rózsatővel és ugyanennyi örökzöld cserjével lett gazdagabb és meghittebb a Felsőrészi temető a háromszáz díszcserjével. Minderről már csak múlt időben beszélhetünk. Mert hiába szerettük volna megajándékozni tavaszra szemünket, lelkünket, a várost, az idelátogatókat a frissítő zöldnövényekkel és a szi- várványos virágokkal, gálád módon megritkították a kiültetett életet. Szomorúan tudatjuk mindenkivel: Mezőtúr közterülete csak részben szépülhet meg. Munkánk eredményét legfeljebb „má­sok" virágyásaiban, sövényeiben lelhetjük fel, mert megloptak bennünket. A növényeknek, fáknak, cserjéknek és rózsatöveknek mindössze fele maradt a közterületeken, a temetőből is ellopták a díszcserjék csaknem felét. Üzenjük: azok, akik bennünket megloptak, saját magukat lop­ták meg! Kétszázezer forintot áldoztunk a város szépítésére, ennyivel könnyebbedéit a város kasszája. Ennyivel jut kevesebb jövőre... K. L., Mezőtúr Láttatni is kell - nem csak látni Akik nap mint nap róják az or­szágúton a kilométereket, jól tudják, milyen sok udvariatlan és felelőtlen autós ül a volán mögött. Mert mit látunk az uta­kon? Pontosabban: mit nem lá­tunk? Egymást. Ahol tompított fényt kellene használni, ott a fényszóró világít. Vagy: az au­tónak csak az egyik lámpája ég, esetleg nem működik a helyzet­jelzője - s lehetne sorolni to­vább, mi minden veszélyezteti a biztonságunkat. A hiányos vagy rosszul beállított világítás miatt a másik jármű nehezeb­ben észlelhető, a vakító fény zavaró és rendkívül veszélyes. Azt gondolhatnánk, hogy ezek a hibák csak a régi, elhasználó­dott kocsiknál gyakoriak. Nagy tévedés. Az elegáns, márkás au­tók is így mozognak a forga­lomban. Egy speciális magyar sajátosságot, a trehányságot lá­tom e mögött. Mert hogyan is indulnak el az autósok reggelenként? Ajtó­nyitás, slusszkulcs, indít, tűz! Alig akad olyan sofőr, aki indu­lás előtt megnézné, rendben van-e minden, működnek-e a féklámpák, fényszórók, egye­bek. Viszont ha egy közúti el­lenőrzés során a rendőr számon kéri a trehányságot, még rá is csodálkozik a delikvens; jön a kapkodás, rögtön előkerül a tar­talék égő (már ha van). És ter­mészetesen mélységesen zokon veszi, ha egy csekket is kap a büntetéshez. Nos, mi kerül többe? A rutinellenőrzés indulás előtt vagy a büntetés? Van egy ötletem arra, ho­gyan segíthetnénk egymásnak. Bejáratott módszer a villogtatás a fénykürttel, ha például valaki lemond az elsőbbségéről vagy radarkontroll van a közelben. Ebből kiindulva egységes jel­rendszert lehetne bevezetni. Példának okáért: egy villantás jelentené, hogy lemondok az elsőbbségről, kettő figyelmez­tetne arra, valami gond van a világítással elöl - ha a vissza­pillantóban látom, akkor hátul -, három villantás valamilyen veszélyre hívná fel a figyelmet (például az ajtó nincs jól be­csukva, a kocsiból folyik va­lami, rendellenesen füstöl, el- szabadulóban a kipufogó, kilóg a biztonsági öv stb.) Talán felfigyelnek a javas­latra az illetékesek is. Addig is, kedves autóstársak, próbáljuk ki! A biztonságunk ennyit megér. Hollósi Mihály, Martfű Ötvenedik házassági évfordulóját tartotta a jászberényi Ludasi Ferenc és felesége, Pintér Mária. A há­zaspárt két fia, menye, három unokája és a rokonság kö­szöntötte az ünnep alkalmából. (beküldött fotö) A levelekből válogatunk. Az írásokat rövidítve közöljük, tisztelet­ben tartva a levélíró mondanivalóját. A témának akkor is nyilvá­nosságot adunk, ha nekünk arról esetleg más a véleményünk. Névtelen vagy címhiányos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Még mindig Scorsese A lap november 29-ei számában jegyzet fog­lalkozott a híres-hírhedt Scorsese-film körüli zűrzavarral. Tény, hogy sokan szerették volna látni, és az is tény, hogy több ország is betiltotta vallásátértelmező (értsd: gyalázó) tar­talma miatt Ha valaki feltétlenül meg akarja nézni, keresse a művészmozikban, mert ezek te­rítékén időről időre helyet kap a film. Családom katolikus érzelmű, s bár jómagam már nem köve­tem a keresztény hit előírásait, mégis felháborodtam a jegyze­ten. Hogy miért? Mert a véle­mény alig leplezett támadás az egyházak ellen, s legkevésbé tekinthetjük a sajtószabadság­ról írott értekezésnek. Az új­ságíró erőteljes egyházi tilta­kozásról beszél, holott erről szó sincs. A keresztény egyház ugyanis gyenge, erőtlen, s erről többé-kevésbé önmaga tehet. A hívők kevesen vannak, leg­inkább öreg, elesett emberek, akik számára az elmúlt 40 év hivatalos ateizmusa sok-sok szenvedést hozott. Ezek ellen hangulatot kelteni nem ildo­mos, sőt visszatetszést kelt. Az újságíró kijelentése bennem pártállami reflexiókat idéz. Az a véleményem, nemhelyes a tömegekben felébreszteni az egyházellenes felhangokat. Annál is inkább így van ez, hiszen a leírt sorok ellentéte­ket szíthatnak a társadalom­ban. Arról pedig már felesleges is szólnom, hogy Magyaror­szág keresztény ország (törté­nelmében és hagyományai­ban), s a lakosság többsége is keresztény érzelmű. A cikkíró azt mondja „...most már eléggé nyilvánvalóan kiderült, létezik nálunk egy hangos és erősza­kos kisebbség, mely a lelkiis­mereti szabadság jelszavával visszaélve, és nemigen vetve ügyet mások szabadságára, gátlástalanul - de nem sikerte­lenül - megpróbálja érvényesí­teni a maga fundamentalista jellegű elveit. Ennek, a népet a legrosszabb értelemben nyáj­nak tekintő szemléletnek a hí­vei akár cenzúra segítségével is szeretnék megakadályozni, hogy nyilvánosságot kapjon, ami nem egyezik elveikkel.” Aki figyel a politikára, tudja, hogy nem ez az említett kisebbség az, amelynek vétója televíziós műsorokat tilthatott le, nem ez tette indexre száza­dunk - Sztálin után második - legnagyobb gyilkosának, Hit­lernek Mein Kampf című könyvét. Az elfogult és szubjektív írásból a gyanútlan olvasó csak azt szűrheti le, hogy a keresztény kisebbség tartja fogva a médiumot, holott mindennek éppen az ellenke­zője igaz, hiszen a pártatlan és független nyugati elemzők szerint (melyet csúsztatva bár, de a cikkíró is idéz) a magyar sajtószabadságot a 7-8 évvel ezelőtt még kommunista (ak­kor reform-, ma már poszt- kommunista) elkötelezett­ségű, jelenleg a szabadelvű­liberális eszmék mögé bújó újságok, rádiók és televíziók veszélyeztetik. A kereskedelmi televíziók megjelenésével valójában nem történt semmi változás, hiszen mindegyik az értékte­len nyugati szennykultúrát, a hollywoodi giccsfilmek özö­nét kívánja ránk zúdítani. A nagy rendezők, művé­szek nem értik a népet, a vi­déket. Ugyanígy az újságírók többsége sem, s ezen csupán egy gyökeres változtatás se­gíthetne: a vidékközpontú népi-nemzeti értékű politika és politizálás. Az ellenzékel­lenes sajtónak pedig a siker- propaganda helyett a nép problémáira kellene figyelnie, s a „fejlett Nyugat” importá­lása helyett a nemzeti kultúra megőrzésére kellene ügyelnie. A politikától elundorított nép könnyedén befolyásolható. Gondolataimat lehet szél­sőségesnek bélyegezni, a ki­mondott szó igazsága mégis igazság marad. P. T., Szolnok

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom