Új Néplap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-05 / 258. szám

1997. november 5., szerda Hazai Tükör 5. oldal .Garantálom, hogy hallani fognak még rólarrí Mentelmi jog nélkül Egy kérdés - egy népszavazás Az országgyűlés felhívása a magyar társadalomhoz Minden eddigi vitán és perlekedésen felülemelkedve, egyet­len ellenszavazat mellett fogadták el a képviselők a Magyar Demokrata Néppárt által kezdeményezett politikai nyilatko­zatot. Ebben az országgyűlés kinyilvánította: egyetért azzal, hogy Magyarország a maga jólétét és biztonságát az Észak- atlanti Szerződés Szervezetében (a NATO-ban) biztosítsa. Ennek támogatására felhívja a magyar társadalmat. Pont került a november 16-ai népszavazás körüli, hosszú he­tek óta zajló viták végére is. E szerint egyetlen, a NATO- csatlakozással kapcsolatos kérdés fog szerepelni a szava­zólapokon. Ha az illetékesek népszavazásra bocsáthatónak ítélik a nép által kezdeménye­zett, a föld tulajdonlásával kapcsolatos kérdést, akkor ar­ról egy későbbi időpontban tartanak referendumot. Megkezdődött a gazdasági kamarákról, illetve az egyéni vállalkozásokról szóló törvé­nyek módosítása. A gazdál­kodó szervezetek ezután sza­badabban választhatnak a ka­marák között. A vállalkozói engedély kiadását a gazdasági kamarák veszik át. Döntött a parlament a jövő évi adótörvényekről is. Az al­kalmazottak havi adójóváírása 4200 forintra nő, a munkahe­lyi étkezési utalvány 1400 fo­rintig lesz adómentes. A ter­mőföld haszonbér-jövedelme akkor adómentes, ha az illető tulajdonában és bérletében álló földterület egész évben nem haladja meg a 3 hektárt. Varga István (MDF) és Torgyán Józsefi FKGP) külön- külön és más okból, lemon­dásra szólították fel Kuncze Gábor belügyminisztert. Az ok az alvilági bűnözés burján­zása illetve a hétfői, békésnek nevezett tüntetés brutálisnak tartott szétverése. Kuncze sze­rint csupán annyi történt, hogy valakik aktuálpolitikai okok­ból, szerencsétlen idős embe­reket maguk előtt tolva, zavart akartak kelteni. (simonffy) Kettős évforduló. Az 1956-os forradalom mártír honvédelmi minisztere, Maiéter Pál születésének 80. évfordulója alkalmából emlékszobát rendeztek be életének dokumentuma­iból a Budapest Őrezred Budaörsi úti laktanyájában, ahol egy ideig maga is szolgált. A no­vember 4-én nyűt állandó kiállítás civüek előtt is nyitva áll. fotó: feb/kallus györgy A rendőrök nem lehetnek sértődékenyek, de pert indíthatnak Politológus és jogász a tüntetésről Jogszerűen akadályozta meg a Metész által szervezett, hiva­talosan nem engedélyezett demonstráció Kossuth téri meg­tartását a rendőrség, miután igyekezett szétoszlatni a Hősök terén gyülekező tömeget - nyilatkozta szerkesztőségünknek a közismert jogász, Nehéz Pozsony István. Március 15-e óta nyilvánvaló volt, hogy le akarnak váltani - nyilatkozta tegnap G. Nagyné Maczó Ágnes, arra reagálva, hogy hétfőn kizár­ták az FKGP frakciójából, és ezzel megszűnt parlamenti alelnöki tisztsége is. A képviselő asszony úgy vélte: Torgyán József azzal, hogy a li- berálkommunista kormány he­lyett a földmozgalom élére álló kisgazda politikust váltja le, mindent elárult. Arra a kér­désre, hogy ezek után melyik politikai erőhöz fog csatla­kozni, közölte: jelenleg a föld­védő mozgalom vezetője.-Torgyán József rózsa­dombi ügyvédként nem tud­hatja, hogy az ország nemcsak Budapestből áll - reagált a frakcióból való eltávolításának Bár az érintettek - és főkép­pen a juttatásokból kimara­dók - valószínűleg nem érte­nek egyet a megállapítással, egy most folyó konferencián több előadó is hangsúlyozta: egy ideje már jelentős össze­geket fordítunk a kultúrára. Polgárjogot nyert a pályáztatási rendszer a magyar kulturális életben. Ehhez hozzájárult, hogy a rendszerváltás után több pályáztató alapítvány is létre­jött, köztük a Nemzeti Kulturá­lis Alap. Jelentős szerepe volt a pályáztatás meghonosításában a Soros Alapítványnak is. így ma már egyre több forrás áll a pályázók rendelkezésére. Minderről lukéi Péter, a mű­velődési tárca helyettes állam­titkára beszélt kedden a „Kul­túra pénze” elnevezésű konfe­Talán még sokan emlékeznek Kovács Andrásnak a hatva­nas években forgatott, híres filmjére, a Nehéz emberekre, s a későbbi döcögős szaba­dalmi ügyekre. A harminc évvel ezelőtti állapottal szem­ben ma már nem a politika, s nem is a bürokratikus ügyin­tézés a találmányok legna­gyobb ellenfele, hanem a pénzhiány. Magyarországon hozzávetőleg 11 ezer hatályos szabadalmat tartanak nyilván. Számuk évente hét-nyolcszázzal gya­rapszik. A növekedés jóval mérsékeltebb, mint korábban, jóllehet még mindig vagy más­fél ezer kutatóhely van az or­egyik indokára a politikus. Mint mondta, a Metész sztrájk- bizottsága kijelölte, hogy tagjai az országban hol tartózkodnak a hétfői napon. így történhetett meg, hogy ő nem a budapesti részvételre kapott megbízást.- Garantálom, hallani fognak még rólam - mondta végül G. Nagyné Maczó Ágnes. Az Országgyűlés Mentelmi és Mandátumvizsgáló Bizott­sága kedden úgy döntött, java­solja a parlamentnek, függessze fel a képviselőnő mentelmi jo­gát. A testületet a bíróság ke­reste meg, mert egy állampol­gár feljelentette a Ház volt alel- nökét, aki - mint ismeretes - egy korábbi parlamenti felszó­lalásában úgy fogalmazott, hogy az MSZP elődje, a ma­gyargyűlölő Róth Manó, vagyis Rákosi Mátyás pártja volt. rencián. Hangsúlyozta: jövőre a költségvetési intézmények és az önkormányzatok kulturális célra fordítható állami támoga­tása is növekedni fog. Gombár Csaba politológus a kultúra finanszírozásáról és a pályáztatási rendszer előnyeiről beszélt. Szerinte már azt is ér­tékelni kell, hogy egyáltalán kap pénzt Magyarországon a kulturális terület, másutt ugyanis inkább lefaragják a közkiadásokat. Azt is pozití­vumként említette, hogy nem a politikusok és a hivatalnokok osztják szét a támogatást. Harsányt László közgazdász viszont elmondta: a tapasztala­tok szerint a sok pályázó miatt szinte lehetetlen igazságosan dönteni. Szerinte kevesebb pá­lyázatot kellene támogatni, de nagyobb összeggel. szágban. Mindezt a sajtó képvi­selői Bendzsel Miklóstól, a Ma­gyar Szabadalmi Hivatal elnö­kétől hallhatták kedden. A szabadalmak legfőbb őre hozzátette: változatlanul a gyógyszeripar és a vegyipar te­rületén születik a legtöbb új­donság. Abban, hogy a szaba­dalmak száma csökkent, szere­pet játszik az is, hogy Magyar- országon a GDP-nek csupán 1,5 százaléka jut kutatásfejlesz­tésre. Maga a hivatal sem gaz­dag: az idén csak 1,4 milliárd forintból gazdálkodhat. Pedig évente 45 ezer bead­vánnyal foglalkoznak, s ez a szám az ezredfordulót követő években bizonyára jelentősen növekszik majd. Elmondta: a Műcsarnokhoz autókkal és gyalogosan érke­zett emberek hivatkozása, hogy ők csupán baráti beszél­getésre jöttek össze, a körül­mények ismeretében „nem áll meg a lábán”. A tömeg ugyanis épp ott és akkor gyü­lekezett, ahová és amikorra az érdekvédelmi szövetség a megmozdulást támogatókat összehívta. Kérdésünkre, hogy joguk­ban volt-e a rendőröknek ki­emelni a tömegből a hangadó, őket esetleg becsmérlő szemé­lyeket, Nehéz Pozsony kifej­tette: mivel a Btk.-ból kikerült a „hatóság megsértéséről” szóló passzus, az egyenruhá­soknak voltaképp el kell tűr­niük az esetleges durva hangú megjegyzéseket, szidalmakat. Annyit tehetnek, mint bárki más: becsületsértés miatt felje­lenthetik az illetőket. Intéz­kedni akkor jogosultak, ha fennáll a veszélye az ellenük vagy a rendőrtársaik ellen irá­nyuló erőszaknak. Bozóky András politológus úgy véli: a tüntetés csupán annyiban hasonlított a taxis­blokádhoz, hogy sem azt, sem ezt a megmozdulást nem en­gedélyezték. Hozzátette: nincs jele annak, hogy az „utca em­bere” oly módon azonosult volna vagy azonosulna a de­monstrálok törekvéseivel, mint annak idején a taxisok céljaival. Nagyobb, hosszabb távra szóló politikai kihatása csak akkor lehetne az ügynek, ha az ellenzék egy vagy több pártja nyíltan a demonstrálok mellé állna. Takács Mariann Az EDDSZ garanciát kér. Az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete mindaddig nem írja alá a kor­mánnyal a jövő évi bérmegál­lapodást, amíg nem lát garan­ciát arra, hogy a beígért kere­setnövekedés fedezete minden intézményhez eljut. Ezt Gulyás Judit, a szakszervezet elnöke közölte a Népjóléti Érdek­egyeztető Tanács ülése után. Emlékezés 1956-ra. Az 1956- os forradalom és szabadságharc áldozatainak emléke előtt tisz­telegve a Magyar Köztársaság, az Országgyűlés, a kormány, a parlamenti pártok és az ’56-os szervezetek képviselői helyez­ték el koszorúikat és virágaikat kedden a Kerepesi úti temető 21-es parcellájában. A kormány nevében Vastagh Pál igazság­ügy-miniszter, az Országgyűlés nevében Kóródi Mária alelnök, a Magyar Köztársaság nevében Tóth Kálmán alezredes, a köz- társasági elnök katonai irodájá­nak vezetője koszorúzott. A határőrök tiltakoznak. Minden alapot nélkülöz a Bu­dapesti Katonai Ügyészség ál­tal megfogalmazott vád, misze­rint határőrségi vezetők jogta­lan előnyöket nyújtottak egyes cégeknek lopott autók külföldre csempészésének felderítésében - közölte Kiss Kálmán vezér­őrnagy, a Határőrség Rendé­szeti Főigazgatója. Pénzt a termelőknek. Az Agrárkoordinációs Fórum tag- szervezetei üdvözlik a mező- gazdasági támogatások növelé­sét, ám úgy vélik, hogy az elő­irányzott 110 milliárd forint csak akkor indíthatja el az agrá- rium stabilizálódását, ha a fel- használás a korábbi éveknél ra­cionálisabban történik. A tömö­rülés tagjai tegnapi közlemé­nyükben szorgalmazták, hogy a jövőben a termelők közvetlen támogatása váljék uralkodóvá. Átadták a Polányi-díjakat. A magyar tudomány napja al- katiiáfrOt-ftniiepr" ötéit tartott kedden az Akadémia fizikai­kémiai és szervetlen kémiai bi­zottsága. Átadták a Polányi Mihály-díjakat, a nemzetközi­leg is kiemelkedő tudományos felfedezésekért. A fődíjat Pár­kányi László, a kémiai tudo­mány doktora kapta, az ifjúsági díjat Bényei Attila kandidátus. Rakéta a diszkóra. Az egy­mással konkuráló városszéli szórakozóhelyek közötti ellen­tétek miatt, figyelmeztető szán­dékkal lőhették ki vasárnap éj­jel azt az M-57-es típusú, jugo­szláv gyártmányú páncélelhá­rító rakétát, amely a zalaeger­szegi kőolaj-finomító egyik használaton kívüli olajvezeté­két szakította szét - feltételezi a helyi rendőrkapitányság a vizs­gálat eddigi adatai alapján. Végre van pénz a kultúrára Kevés pénz jut kutatásra, fejlesztésre Évente 45 ezer beadvány Egyes gyógyszerek éves fogyasztói átlagárai Magyarországon (1987-1996) 2000 Ft 1500 Algopynn tabletta. 10 db/levéí 10 tevéi Kalmopyrin tabletta, 10 db/levél 10 levél feft&tgírt drazsé, 50 db/döhoz 4$ tfcbo? — Bilagit drazsé. 30 db doboz 10 doboz- - Vitamin C drazsé, 20 dMevéi 10 tevéi 1987 1996 30.00 9 30.00 867 38.00 2050: 40.00 1580 40.00 430: Sumetrolim tabletta, 20 db/doboz 10 doboz 100,00 800 1997. január 15-től átlagosan 12 %-kal emelkedtek a gyógyszerárak. 1998-tól pedig 10.8 százalékkal növekednek a tb áltaifámogatott gyógyszerek, a többi készítmény szabadáras lesz. 1987 1989 1991 1993 1995 1996 1000 Dráguló patikaszerek Várhatóan december első he­tében hozzák nyilvánosságra az 1998-ra érvényes gyógy­szerár- és tb-támogatási lis­tát. Noha néhány, főként az idősek és a krónikus betegek által használt készítményért kevesebbet kell majd fizetni, átlagosan 10,8 százalékkal növekednek a térítési díjak. Kökény Mihály népjóléti mi­niszter és dr. Cser Agnes, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója kedden, a gyógyszergyártókkal folytatott tárgyalások finisében el­mondta: a korábbi évek gyakor­latától eltérően a 147 forgal­mazó, illetve gyártó céggel egyenként, minden gyógyszer­ről külön megállapodást kötöt­tek. A döntéshez 17 orvos­szakmai kollégium véleményét vették figyelembe. Ennek meg­felelően 2662 gyógyszer árában és a tb-támogatás mértékében született megállapodás. Hét készítmény - tápszerek és vérnyomáscsökkentők - ügyében nem sikerült meg­egyezésre jutni. Esetükben a forgalmazók csak a betegek terhére érvényesíthetik „árigé­nyüket”. A patikákban kapható szerek közül 1288 semmiféle támogatást nem élvez, ezek a szabadáras kategóriába tartoz­nak, és drágulásuk a gyártóktól, forgalmazóktól, illetve a piaci versenytől függ. A miniszter elmondta, hogy javában folynak a gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos ártárgyalások is. Terveik sze­rint a nagyobb értékű eszkö­zökre kölcsönzési lehetőséget teremtenek. Németh Zsuzsa Prímásbúcsúztatás. Száz hegedűn sírt a nóta tegnap a Rákoskeresztúri új köztemetőben: elment a cigányprí­más. Életének 57. évében, tragikus hirtelenséggel hunyt el Berki László hegedűművész, az Állami Népi Együttes zene­karvezetője, a 100 Tagú Cigányzenekar művészeti igazga­tója. Őt búcsúztatták társai, barátai, tisztelői. A Rajkó ze­nekar prímásaként kezdte pályafutását a később csak ma­gyar Toscanánként emlegetett muzsikus, fotó: feb/diósi imre VÁRJUK ÖNT hétközben 73° - 11°° óráig Szolnokon: hirdetési szalonunkban, a Kossuth téri I. sz. irodaházban. Levélben: AS-M Kft. 5001 Szolnok, Pf. 105. Telefaxon: 56/421 -766 Telefonon apró- és kiskeretes hirdetését: 56/424-924 Terjesztési ügynökségünkön: Szolnok, Magyar út 9.1: 56/375-620

Next

/
Oldalképek
Tartalom