Új Néplap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-07 / 260. szám

1997. november 7., péntek Megyei Körkép 3. oldal Felgyújtották a kitett holmikat Kilakoltatástól szenvedett az utca Furcsa kilakoltatásnak lehettek szenvedői a napokban Szol­nokon a Dráva utca lakói. Egy ottani lakos úgy rendezte al­bérlőjével való nézeteltérését, hogy kilakoltatta az utcára. Amikor a holmik java része már elégett A szomszédok egy napon arra ébredtek, hogy az úton egy valamikor rendezett élet kel­lékeit - heverőt, ruhát, ágy­neműt - kell kerülgetniük. Hogy a holmi tulajdonosa értesült-e róla, hogy az utcára került, nem tudni, őt ugyanis - egy asszonyt kislányával - nem látták. Az útra kirakott bútoroknak a napok során története lett. Először a fehérneműkbe, ru­hákba kapott bele a szél, és vitte szanaszét. A szemétszál­lítók nem nyúltak semmihez, nem is tehették, hiszen nem szemétről, hanem valakinek a tulajdonáról volt szó. Aztán egy nap vagy egy éjszaka va­laki felgyújtotta a kupacban lévő holmikat. Az eset nemcsak azért megdöbbentő, mert mégis­csak furcsa, hogy így rendez­nek le egy vitát, hanem azért is, mert aki kirakta az utcára a holmikat, szabálysértést kö­vetett el. Ez ugyanis illegális közterület-foglalásnak minő­sül, amelyre a közterület-fel­ügyelők a helyszínen pénzbír­ságot szabhatnak ki, vagy föl­jelenthetik a szabálysértőt. Mindamellett, hogy az ilyen probléma rendezésének is meg van a törvényes módja: bírósági végzéssel lehet kila­koltatni a bérlőt. A törvényes lehetőség megkerülése azon­ban ebben az esetben jogsza­bályszegővé tett valakit. Az utcabeliek, akik kényte­lenek voltak elszenvedni a „színházat”, csak reményked­hetnek, hogy a jövőben nem lesznek tanúi hasonló prob­léma elintézésének. P. É. Negyven tanárból huszonöt ül be a padba Milliók iskolai továbbképzésre A Művelődési és Közoktatási Minisztérium idén első alkalom­mal 3,4 milliárd forintot osztott szét a közoktatási intézmé­nyeknek pedagógus továbbképzések támogatására, amiből megyénk 115 millióval részesedett - tudtuk meg Szalay Lász­lóm' minisztériumi főtanácsostól. Megyénk 245 önkormányzati, és 14 nem önkormányzati fenn­tartású oktatási intézményének 6562, illetve 236 tanára teheti naprakészebbé pedagógiai is­mereteit a normatív alapon, so­ron kívül folyósított támogatás révén. Mezőtúr iskolaváros. A több mint hárommilliárdos „nagyka­lapból” a polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint 4 millió 93 ezer forint jutott a város peda­gógusainak továbbképzésére. A szeptemberben érkezett pénz­esőnek mindenütt örülnek. S habár december végéig el kell költeni a kapott százezreket, milliókat, ügyes, gyors szerve­zéssel ez megoldható. Kiemel­ten ajánlottak a helyi tantervek készítését, a tanárok informati­kai és mentálhigiénés felké­szültségét segítő továbbképzé­sek. Ez utóbbihoz kapcsolható az a drogmegelőzési, csoportos tanárfelkészítő kurzus is, amely nemrég mutatkozott be a me­gyeszékhelyen. A Szegedi Kis István Refor­mátus Gimnázium, Szakközép- iskola egymillió forintot kapott - mondta Abonyi Ferenc mű­szaki igazgató helyettes. A tan­testület negyven tanárából hu­szonötén 40 órás alapfokú szá­mítástechnikai tanfolyamot szeretnének elvégezni. Emellett két nevelő szakirá­nyú továbbképzését segítik, amire szintén lehetőséget ad a pénzösszeg. scsj A jövő generációjának... (Folytatás az 1. oldalról) Az országoshoz hasonlóan régi­ónkban is csökken a házasságkö­tési kedv, így kevesebb gyermek születik. A tájékoztató kitér arra, hogy egy KSH-vizsgálat szerint az or­szágos átlaghoz képest a Jász­kunságban lényegesen kisebb, s a mához közeledve egyre fogy azon 10-14 éves gyermekek ará­nya, akiknek családi nyaralásban volt részük, illetve egyénileg vagy családjukkal külföldön üdültek. Megyénkben kevesebb fiatal jár a családjával moziba és színházba is, mint országosan. A lakosság nagy hányada gazda­sági, kulturális szempontból hát­rányos helyzetű, s ennek veszte­sei a gyermekek. Az ifjúság egészségügyi hely­zetét elemezve is igen komor a kép. Azoknak a gyermekeknek, akik ma Magyarországon szület­nek, várható élettartama messze elmarad az európai országok át­lagától, s nemhogy javulnának életkilátásaik, inkább romlanak. Megyénkben hasonló a helyzet. Kedvezőtlenek a csecsemőha­landóság, illetve annak fő oka, a koraszülés mutatói. A ’80-as évek első feléhez képest jelentős javulás tapasztalható, de a me­gyék közötti rangsornak folyama­tosan a második felében va­gyunk. Az iskolaorvosi vizsgálatok megállapításai alapján megyénk­ben a tanulók egészségi állapota az utóbbi tíz évben romlott. Csu­pán három betegség (szuvas és tömött fog, lúdtalp, a garat- és to­rokmandulák túltengése) relatív előfordulása csökkent, riasztó mértékben nőtt viszont az elhízot­tak, a bőr és bőr alatti kötőszövet gyulladásos állapotaiban, a mell­kasdeformitásban és a hátgerinc­ferdülésben szenvedők száma. A megvizsgált gyermekek közül minden 2. fiúnak és leánynak szuvas vagy tömött a foga, min­den 7. fiúnak és 10. leánynak lúd­talpa, minden 26. fiúnak és 56. leánynak mellkasdeformitása volt, minden 33. fiú és 28. leány el volt hízva. A hadkiegészítő parancsnok­ság szerint évről évre romlik a sorköteles katonák egészségi ál­lapota. Friss adatok szerint a so­rozáson megjelentek egyötöde alkalmatlan katonai szolgálatra. Sok jelöltről azt állapították meg, hogy pszichikailag nem képes el­viselni a szolgálattal járó kötele­zettséget, jelentős a szenvedély- betegek száma közöttük. bgy Vállalkozói szféra estélye Szolnokon Ön dönt: kik a legsikeresebb vállalkozók Mint azt hírül adtuk, a Szféra-Tisza Kft. idén is megrendezi hagyományos vállalkozói estélyét Szolnokon. A megyehá­zán november 15-én este tartandó esemény sikeréhez olva­sóink közreműködését is várjuk. Lapunk összegyűjtötte az általa legsikeresebbeknek tartott vállalkozók nevét, de rangsorolásukat az olvasókra bízzuk. Azt kérjük tehát, sza­vazzanak, az alábbi menedzserek közül kit tartanak a legsi­keresebbnek a megyében. Vállalkozói toplista ’97 Ondrék András, elnök-igazgató Hozam Rt., Szolnok, Dr. Sziráki András, vezérigazgató Mezőgép Rt., Szolnok, Fekete László, elnök-vezérigazgató Alföldi Gabona Rt., Törökszentmiklós, Gabula Miklós, ügyvezető igazgató Gabula Transport Kft., Szolnok, Szebeni László, vezérigazgató NEFAG Rt., Szolnok, Gyarmati István, elnök-vezérigazgató Klíma Ipari Centrum Rt., Mezőtúr, Dr. Mizsei Tamás, ügyvezető-igazgató Turbó Kft., Jászberény, Radványi András, ügyvezető Szolnok Expo Kft., Mátyus Ernő', ügyvezető igazgató Szolinfot Kft., Szolnok, Kertész Tibor, elnök-vezérigazgató Electrolux, Lehel Hűtőgépgyár Kft., Tóth Tamás, elnök AXON Rt., Szolnok, Péntek László, ügyvezető Ford NESZTOR Kft., 56/412-470 56/412-380 56/412-370 56/412-390 56/412-430 56/412-460 56/412-480 56/412-580 56/412-560 56/412-490 56/412-640 56/412-660 A szavazatok leadhatók írásban - úgy is, hogy megjelölve a személyt, kivágja ezt a szelvényt és beküldi - a következő címre: Szféra-Tisza Kft., 5001 Szolnok, Pf. 151., valamint tele­fonon, a felsorolt cégek neve után lévő telefonszámokon. A te­lefonos szavazás után a beérkezett impulzusokat számítógép rögzíti, majd egy automata hang köszöni meg a szavazást. A „zsűrizésben” részt vevők között a Szféra-Tisza Kft. meghívást sorsol ki az estélyre. Keleti György a NATO-tagságról Szebb lesz a házasságkötő terem is Megszépül a karcagi városháza Tavaly a karcagi városháza külső homlokzatán végeztek kisebb javításokat, most pe­dig az irodák szépülnek meg, jövőre viszont többek között a házasságkötő terem kor­szerűsítése következik. Mint Ferenczi Gyula csoport- vezető elmondta, tavaly el­végezték a külső homlokzat és a tetőcsatorna javítását, most az irodák egy része szépül meg. Ez rá is fér a he­lyiségekre, hiszen az 1980- as évek óta nem volt festés­mázolás az épületben. Az önkormányzat idei költségvetésében erre a célra biztosított keretből a mun­kákat a városgondnokság, a szakközépiskola festő tanu­lói és vállalkozók végzik. A földszinten az adó-, leíró-, tájékoztató csoport irodái, az emeleten a műszaki csoport, a polgármester irodája, va­lamint a tárgyalók ajtói, nyílászárói és a szociális blokk festése szerepel a munkák között. A főbejáratnál megcsú­szott lépcsőt is kijavították, és ellátták új burkolattal. Az elhasználódott eszközök egy részét is sikerült lecserél­niük, és folytatni kívánják az irodatechnikai park korsze­rűsítését is új számítógépek, fénymásolók beszerzésével. Jövőre újabb irodák, va­lamint a folyosók szépülnek meg, s januárban elkezdik a házasságkötő terem felújítá­sát is. A képviselők mintegy 6 millió forintot szavaztak meg erre. Falbontással meg­növelik a terem méretét, és korszerűbb bútorokkal ren­dezik be. D. E. Szandaszőlősön egymillióért ligetet hoznak létre Az SZDSZ megnevezett jelöltjei Megyei küldöttértekezletet tartott szerdán az SZDSZ. Fodor György megyei elnök, Szabó Rudolfné dr. országgyűlési képvi­selő és Erdei Péter, a megyei frakció vezetője erről tájékoztatta a sajtó képviselőit. Elmondták, hogy a párt megala­kulásától kezdve híve az európai integrációnak. Most is arra buz­dítja a választókat, hogy menje­nek el szavazni és támogassák az ország NATO-csatlakozását. November 22-23-án országos küldöttértekezletet tart a párt, ahol a választási program tézisei­nek kialakításában fontos lépé­sekre kerül sor. Készülnek az alapszabály módosítására is, ami várhatóan a középszint, azaz a megyei testületek erősítését je­lenti. A párt szolnoki önkormányzati képviselői úgy döntöttek, képvi­selői keretük egy részét üget léte­sítésére ajánlják fel. Mintegy egymilliós költséggel és a kör­nyék lakóinak támogatásával sze­retnék a ligetet kialakítani Szan­daszőlősön az orvosi rendelő mögötti területen. Aki segíteni akar, azt szombaton 10 órára vár­ják a helyszínre. Elhangzott, hogy az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltjei­nek kiválasztása a vége felé tart a megye nyolc választókerülete közül hétben. Kettőben már meg is nevezték az SZDSZ jelöltjeit, így jövőre a 3-as választókerület­ben Fodor György, a 4-esben Szabó Rudolfné dr. indul. B. A. (Folytatás az L oldalról) Milyen érvek szólnak a tagsá­gunk mellett? A szervezethez történő csatlakozásunk egy olyan fórumhoz juttathatja Ma­gyarországot, ahol szót kapha­tunk Európa asztalánál - mondta a miniszter. A szinte valamennyi lakossági fórumon jelentkező tipikus aggályokkal kapcsolatban megnyugtatta kö­zönségét: taggá válásunk nem vezet ahhoz, hogy hazánk terü­letére nukleáris fegyvereket te­lepítsenek, és katonai támasz­pontokat létesítsenek. Külföldi katonai szolgálatra pedig csak önként jelentkező hivatásos ka­tonák mehetnek. Kétségtelen viszont, hogy a tagság anyagi áldozatokkal is jár. A pénz szempontjából jelenleg mély­ponton álló Magyar Honvédség fejlesztését azonban semmi­képpen sem kerülhetjük el. A gazdasági növekedés követ­kezményeként a tervek szerint mintegy 210-220 milliárd forint jut majd 2001-ben a védelmi kiadásokra. A fórumon felmerült kérdé­sek azonban nem elsősorban a szavazással kapcsolatos bi­zonytalanságokat tükrözték, „katonaváros” lévén sokkal in­kább előtérbe kerültek a kato­nák megélhetési problémái és a helyi alakulatoknál tapasztal­ható anyagi nehézségek. H.GY. Csak jó oldala van A legforgatottabb szakmai teiefonkönyv 115 000 példányszámú megjelenés Jász-Nagykun-Szolnok megyében Ingyen jut el valamennyi telefon-előfizetőhöz Üzletági besorolás három nyelven Alfabetikus cégmutató (Zöld Oldalak) Egyedülálló hirdetési lehetőségek + síri Hirdetésszervezés: Magyar Telefonkönyvkiadó Kft. 2040 Budaörs, Baross u. 89. Telefon: (23) 504-999 Fax: (23) 504-989 11 : A szakmai teiefonkönyv

Next

/
Oldalképek
Tartalom