Új Néplap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-27 / 277. szám
1997. november 27., csütörtök Gazdasági Tükör 11. oldal 40 ország 46 állomáshely Kis- és középvállalkozók exportjának megkönnyítéséhez Az idén megszűnt külföldi kereskedelmi kirendeltségek helyett az állami szintű képviseletet, a gazdaságdiplomáciai feladatokat a nagykövetségek kereskedelmi attaséi látják el. E mellett létrejött a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Részvénytársaság (idegen rövidítése: ITDH) kezelésében álló Kereskedelmi Szolgálat hálózata is, amelynek jelenleg 40 országban 46 állomáshelyen működik irodája. Az új szervezet egyik legfontosabb feladata, hogy a magyar kis- és középvállalatok exporttörekvéseinek elősegítése - tudtuk meg Bazsó Csabától, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara igazgatóhelyettesétől. - Sikeres külföldi működésükhöz, exportmunkáikhoz kellő mennyiségű és minőségű, azaz megbízható információt kell szolgáltatniuk. A kormányzat e célra az idén 700 millió forintot különített el, amit a Kereskedelmi és Iparkamara további 100 millió forinttal egészített ki. Azok a kis- és középvállalkozók, akik termékeikkel, szolgáltatásaikkal az exportpiacok felé szeretnének nyitni, az ITDH nyolc regionális irodájától juthatnak információhoz, de a kereskedelmi és iparkamara megyei-városi irodáiban is érdeklődhetnek a lehetőségekről. Ide futnak be ugyanis a magyar termékek iránt érdeklődő cégek, vállalatok adatai, de ugyanitt lehet megtalálni azoknak a külföldi vállalatoknak a listáját, címét és egyéb adatait is, amelyek kelet-közép-euró- pai, esetleg magyar együttműködő társakat keresnek. Ugyanakkor a kamarák megyei irodái a magyar vállalatok társkereső igényeit is eljuttatják az ITDH külföldi szolgálatának hálózatához, hogy ezzel is elősegítsék a hazai kis- és közép- vállalkozók külföldi kapcsolatteremtési lehetőségeit. Koós Tamás Kistérségi fejlesztés A „Gyors reagálás” projektet az Egyesült Államok munkaügyi minisztériuma hozta létre Magyarországon. A program célja a munkanélküliség enyhítése, az átképzés, a munkahelyteremtés támogatása, alkalmazkodva a helyi adottságokhoz. A segélyprogram pénzzel is támogatja az egyes terveket, ugyanakkor rendszeres beszámolóra s az azzal egybekötött módszertani tréningre hívja meg a kistérségek szakembereit. Maria T. Heidkamp igazgató, a 12 megye 14 kik térségének munkahelyteremtő beruházását összesen 320 ezer dollárral támogató projekt magyarországi igazgatója elmondta: egyenként legfeljebb 25 ezer dolláros hozzájárulásuk a beruházások kisebb hányadát fedezi csak, azonban a tapasztalatok szerint jól hasznosítható a módszertani segítség is. Az országban elegendő csapadék esett Még földbe kerülhet az őszi vetés Ha késve is, de megérkezett a mezőgazdaság számára várva várt eső, jóllehet meglehetősen szélsőségesen öntözte hazánk régióit. November 6-tól kezdve az ország nyugati részén 50-75, a középső területeken - az Alföldön és az északi hegyvidéken - 25-50, míg a keleti határvidéken mintegy 50-100 kilométeres körzetben mindössze 10-25 milliméter csapadék hullott a földekre. ban még mindig elmarad a novemberben szokásos csapadék mennyiségétől. Az előrejelzések szerint a következő napokban és a hét végén további esőzésekre lehet számítani, így az időjárás még behozhatja lemaradását. Az agrometeorológus úgy véli, a csapadékos időjárás lehetővé teszi az őszi, a kiszáradt talaj miatt félbemaradt szántási munkák folytatását. Mivel a talaj felső ötven centiméteres rétege - a növények Debrecen . .iSzombatheíy 50-75 Békéscsabí Szeged CSAPADEKELOSZLAS 1997. november 1-24. között JIÄ, Forrás: WEATHER BUREAU ^ÍLBUS GRAFIKA 1997.11.24. Miskolc Nyíregyháza o BUDAPEST 25-50 o Kecskemét | | <25 mm 25-50 mm f~l 50-75 mm >75 mm 1A görbe vonalak - az izohiéták - azokat a helyeket | kötik össze, ahol a csapadék mennyisége egyenlő volt Stollár András agrometeorológus szerint ez a mennyiség nagyjából azonos az elmúlt évek hasonló időszakának átlagával, egyes területeken azonmagágya - kellőképpen átázott, alkalmassá vált a szántásra, azt követően pedig még el is lehet vetni az őszi kalászosokat. (újvári) Hetven százalékuk családi vállalkozás Szegény kockáztatók Magyarországon a vállalkozások mintegy 70 százaléka családi keretek között működik - hangzott el tegnap Budapesten, egy szakmai tájékoztatón. A Seed Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány nemrég végzett felméréseiből kiderül, hogy a családi vállalkozások közül minden második-harmadikban nincsenek meg az induláshoz szükséges eszközök, feltételek. Az induló tőke például 27 százalékuknál hiányzik, ami feltűnően nagy arány. A hátrányos start, a tőkehiány a későbbiekben is kedvezőtlenül hat az üzlet menetére, fejlődésére. Éppen ezért az alapítvány a Nők Világbankja Magyarországi Egyesületével közösen keresi azokat a lehetőségeket, amelyek révén a nők által vezetett kis- illetve családi vállalkozások megfelelő forrásokhoz juthatnának. Az egyesület például szeretne olyan magyarországi pénzintézetet találni, amelyik megfelelő garanciákkal hitelt nyújtana „kockázatos” vállalkozói csoportoknak. így például nőknek, munkanélkülieknek, fiatal vállalkozóknak. A szakemberek elképzelése szerint az ilyen körből kikerülő vállalkozók fél-, egymillió forint közötti kölcsönhöz juthatnának. Leépítésre pótpénz. Központi forrást vehetnek igénybe dolgozóik végkielégítéséhez az egészségügyi intézmények. Az egészségbiztosító pótköltségvetéséből a rászoruló intézmények vezetői a munka ésszerűsítése címén is kérhetnek a végkielégítésre felhasználható keretből. Erre a célra összességében 500 millió forint áll rendelkezésre - közölte tegnap Cser Ágnes, az Egészségbiztosító főigazgatója. Államibb Postabank. Nem szükséges felügyeleti engedély ahhoz, hogy az ÁPV Rt. a portfóliócsere nyomán tulajdonossá váljon a Postabankban - közölte tegnap az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet. A bankban 14 százalékban tulajdonos a Magyar Posta és az MVM. Nem mozdult a BI X. A Budapesti Értéktőzsde indexe alig 2,68 ponttal zárt magasabban szerdán az előző napi értékéhez képest. A Mól alig ötforintos nyereséget realizált, a vegyipari papírok közül a legjobban a BorsodChem szerepelt 110 forintos nyereségével. Állampapírok azonnali vételi és eladási árfoh famai 1997. november 25-én K&H OTP Bank ABN Ambro Hoare Govett Rt. Kincstár papír lejárat dátuma felhőim. kamat vételi árfolyam eladási árfolyam eladási (EHM) vételi árfolyam eladási árfolyam eladási (EHM) vételi árfolyam eladási árfolyam eladási (EHM) vételi árfolyam eladási árfolyam eladási (EHM) K4 98.02.25. 0,00 94,97 95,66 18,00 94,75 95,43 19,00 94,57 95,48 18,80 94,93 95,61 18,20 K5 98.03.11. 0,00 94,25 95,03 18,00 93,79 94,82 18,80 94,19 94,97 18,25 K6 98.03.25. 0,00 93,54 94,41 18,00 93,25 94,12 . 19,00 93,03 94,18 18,80 93,46 94,32 18,30 K7 98.04.08. 0,00 92,84 93,80 18,00 92,53 93,48 19,00 92,28 93,54 18,80 92,73 93,69 18,34 K8 98.04.22. 0,00 92,12 93,16 18,00 91,81 92,85 19,00 91,52 92,92 18,85 92,02 93,06 18,39 K9 98.05.06. 0,00 91,47 92,60 18,00 91,10 92,22 19,00 90,79 92,28 18,85 91,31 92,44 18,43 K10 98.05.20. 0,00 90,81 92,01 18,00 90,41 91,61 19,00 90,08 91,67 18,85 90,61 91,82 18,48 Kl 1 98.06.03. 0,00 90,02 91,30 18,00 89,72 91,00 19,00 89,35 91,04 18,90 89,93 91,22 18,50 K12 98.06.17. 0,00 89,50 90,86 18,00 89,05 90,40 19,00 88,65 90,45 18,90 89.27 90,63 18,50 K13 98.07.01. 0,00 88,86 90,29 18,00 88,43 89,86 18,90 88.62 90,05 18,50 K14 98.07.15. 0,00 88,22 89,73 18.00 87,78 89,28 18,90 87,29 89,28 18,90 87.98 89,48 18,50 K15 98.07.29. 0,00 87,60 89,18 18,00 87,16 88,73 18,85 87.34 88,91 18,50 Kló 98.08.12. 0,00 86,53 88,16 18.85 86.72 88,36 18.50 KI 7 98.08.26. 0.00 86,38 88,10 18.00 85,91 87.60 18.85 86.10 87,81 18.50 KI 8 98.09.09. 0,00 85,79 87.56 18.00 85.29 87.05 18.85 85.50 87.26 18,50 KI 9 98.09.23. 0,00 85,20 87.04 18.00 84.69 86.51 18.85 84.90 86.73 18.50 K20 98.10.07. 0.00 84,37 86.26 18.40 84,09 85,97 18.85 84,31 86,19 18.50 K21 98.10.21. 0.00 83,79 85.74 18.00 83.73 85.67 18.50 K22 98.11.04. 0,00 83,22 85,22 18.40 83.15 85,15 18,50 1998/H 98.03.21. 4,27 100,38 101,48 18.30 100.25 101,51 18.20 100,32 101,58 18.00 100.54 101,49 18,28 1998/1 98.05.17. 0,52 88,75 90,29 18,50 100,66 102,43 17,85 100,59 102,36 18,00 100,84 102,16 18,43 1998/J 98.07.25. 7,92 101,35 103,31 18,60 100,95 103,33 18,00 100,95 103,33 18,00 101,26 103,05 18,46 1998/K 98.10.03. 3,12 99,93 102,45 18,70 100,33 103,15 18,00 100,07 102,96 18,00 100,42 102,63 18,46 1999/B 99.01.05. 8,07 100,00 102,20 98,00 102.00 100.20 102,20 1999/C 99.05.06. 1,20 103,23 106,68 18,30 102,56 107,16 17,90 103,01 107,64 17,50 103.75 106,70 18,28 1999/D 99.10.24. 1,84 101,46 105,83 18,00 100,34 106,13 17,80 101,04 106,89 17,30 102.69 105,77 18,04 1999/E 99.01.12. 7,2 7 98,72 101,86 18,30 98,85 102,47 17,65 99,25 102,89 17,20 99,15 101,74 18,43 1999/F 99.04.12. 1,99 95,08 98,72 18,30 95,38 99,59 17,50 95,68 99,92 17,20 95.96 98,71 18,31 1999/G 99.07.24. 7,01 94,53 99,48 17,50 95,12 100,13 17,00 95,71 98,61 18,17 1999/H 99.10.24. 1,81 93,51 99,03 17,80 95,75 2000/D 00.02.12. 5,32 98,24 102,29 17,90 98,09 104,67 16,50 97,31 103,81 16,00 99,17 102,44 17,81 2000/E 00.05.12. 0,57 92,45 99,29 17,00 94,79 98,25 17,58 2000/F 00.08.24. 6,18 92,51 100,09 16,50 94.63 98,44 17,33 2000/G 00.11.24. 3,59 91,88 100,01 16,50 94,62 98,73 17,10 2001 /C 01.12.12. 6.82 93,06 99.57 _ 15.70 91.11 101.51 15.00 92.99 97.42 16.50 2002/F 02.06.24. 4.76 87,34 98.40 15.00 90,48 2003/F 03.09.24. 3,57 99,85 101,80 98,00 102,00 99.80 101,80 2004/F 04.03.12. 14,96 99,90 101,80 99,50 103,50 99.80 101,80 2004/G 04.03.24. 8,00 98,00 102,00 99,60 101,60 Részletes tájékoztatás a forgalmazó fiókokban. Az adatok tájékoztató jellegűek. Az államkötvényeknél a ténylegesen kifizetendő vételár az eladási árfolyam + a felhalmozott kamatok. „K" sorozat: 1 2 hónapos Diszkont Kincstárjegy, a fennmaradók Magyar Államkötvények. EHM: a kormányrendeletben rögzített módon számított egységes hozammutató. Mert vannak egyértelmű dolgok. Ha biztosítás, akkor ÁB. Cégem, a mindenki által jól ismert, szilárd pénzügyi háttérrel rendelkező biztosító azt válj a tőlem, hogy tudásom legjavát adjam, amikor biztosítási-befektetési tanácsokkal segítem Önöket döntéseikben. Szeretem a munkám, mert hiszek benne. Az AB élet-, nyugdíj-, lakás- és gépjárműbiztosításai valóban korszerűek, testreszabottak, ezért valódi biztonságot jelentenek az ügyfeleknek. Jó érzés közreműködni az emberek biztonsága, megalapozott és nyugodt jövője megteremtésében. I Befektetés a biztonságba. r