Új Néplap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-12 / 264. szám
1997. november 12., szerda Megyei Körkép 3. oldal ’99-ben a NATO, 2002-ben az Unió tagja lehetünk A jövőnkről döntünk Nincs más lehetőség, vasárnap igennel kell szavaznunk NATO- tagságunkkal kapcsolatban. Ha nemet mondunk a NATO-ra, akkor nemet mondunk a zökkenőmentes európai uniós csatlakozásunkra is. Ezt Kovács László külügyminiszter mondta hétfőn azon a sajtóbeszélgetésen, amelyen lapunk munkatársa is részt vett. Tegnap e témában dr. Gottfried Péter, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára és Iváncsik Imre, a megyei közgyűlés elnöke tartott előadást a szolnoki Technika Házában. A miniszter szerint hazánk történelmi döntés előtt áll, amely évtizedekre meghatározhatja az ország sorsát. A vasárnapi népszavazáson a lakosság nagy arányú részvételére számítanak. Ami az „igen” válaszokat illeti, a különböző felmérések adatai szerint a szavazásra jogosultak mintegy 60 százaléka fog majd a csatlakozás mellett voksolni. Kovács László az újságíróknak elmondta, Magyarország a NATO-tagsággal nem katonai fenyegetés ellen keres védelmet. A szervezet ugyanis azt az elvet vallja, hogy a háborút nem megnyerni, hanem elkerülni kell. A csatlakozás révén hazánk nagyobb nemzetközi érdekérvényesítési lehetőséghez juthat. Az uniós tagsággal együtt - merthogy a NATO és az Európai Unkfo együtt garantálja Magyarország biztonságát és gazdasági „stabilitását - pedig megvalósulhat az országban végbemenő modernizációs folyamat, jelentősebbé válhat a külföldi tőke beáramlása. És hogy a kérdés egyre aktuálisabbá válik, tegnap e témáról Iváncsik Imre, a megyei közgyűlés elnöke beszélt a szolnoki Európa Klub hallgatósága előtt. A Technika Házában lezajlott eseményen a szolnoki politikus is megerősítette, hazánk előtt nem állhat más út, mint a NATO-hoz való csatlakozás. A NATO- taggá válástól nem választható el Magyarország Európai Uniós csatlakozási törekvése. Bár folyamatát tekintve ez a kérdés még nem vált annyira „élessé”, mint a NATO ügye, jelentősége azonban nem marad el attól a döntéstől, amely előtt most áll az ország. Dr. Gottfried Péter, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára szolnoki előadásában elmondta, jövő év áprilisában elkezdődhetnek hazánk Európai Uniós csatlakozási tárgyalásai. A várhatóan 2000-re véget érő folyamat után 2002-től Magyarország tagja lehet az Uniónak. Horváth Győző Iváncsik Imre Gottfried Péter </> A törökszentmiklósi Tiszatáj Mg. Szövetkezet '< közgyűlése által megválasztott jelölő bizottság > v UB X 1 PÁLYÁZATOT HIRDET a szövetkezet igazgatósága elnöki, vagy ügyvezető elnöki munkakörének betöltésére. 111 Pályázati feltételek: IL- szakirányú egyetemi, főiskolai végzettség, 5 éves szakmai gyakorlat vagy H- szakirányú középfokú végzettség, 15 éves szakmai gyakorlat 5 Pályázathoz csatolni kell: N- erkölcsi bizonyítvány- szakmai útját részletező önéletrajz >- iskolai végzettséget tanúsító diploma, vagy oklevél másolatot. Pályázat határideje: 1997. november 26. '< Cím: Tiszatáj Mg. Szöv. jelölő bizottság, CL Törökszentmiklós, Táncsics M. u. 1.5200 ’ 1447621H Esély; 1:10 Oí Astra ri áron Vectrát kaphat! Ha Ön november 1. és december 31. között veszi át új Opel Astráját, akkor 1:100 esélye van arra, hogy helyette egy Vectra GL Plus (1.6 16V) gépkocsit kap! Számoljon! Ilyen esélye nem sok helyen van! Az akció pontos részleteit és feltételeit megtudhatja márkakereskedésünkben! HASZNÁLT AUTÓJÁT BESZÁMÍTJUK. OPEL0 OPELINVESZTA 5000 SZOLNOK Bercsényi u. 1. Tel.: 56/424-422 Fax: 56/420-929 Pumpkin Party-t rendezett tegnap délelőtt a Szolnoki Nyelviskola, Idegen Nyelvű Szakközépiskola a Városi Művelődési Központban. Immár második éve, hogy egy-egy napot a vidámságnak és szórakozásnak szentelnek az intézmény tanárai és diákjai, fotó: mészáros Néptáncfesztivál lesz Szolnokon Hétvégén Szolnokon lesz, akinek valamilyen közelebbi kapcsolata van a magas színvonalú néptánckultúrával. Akkor tartják ugyanis a Szigligeti Színházban a XVIII. országos néptáncfesztivált A program pénteken 16 órakor kezdődik Várhegyi Attila polgármester megnyitójával, majd az első napon a tervek szerint tizenegy együttes lép pódiumra. A második napon 9 órakor kezdődik a műsor, akkor szintén tizenegy csoport lép föl. A szombati program 17 órakor díjkiosztással, 18-tól gálaműsorral folytatódik, amelyen a zsűri által díjazott és kiválasztott együttesek koreográfiái szerepelnek. A zsűri elnöke: Vásárhelyi László koreográfus. A fesztiválon a program szerint fellépő együttesek közül öt budapesti, kettő debreceni. Megyénket a jászberényi Jászság Népi Együttes és a szolnoki Tisza Táncegyüttes képviseli. Részt vesz a fesztiválon a szlovákiai Nagyidáról érkező Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes is. A többi résztvevő, Zalaegerszegtől Nyíregyházáig és Salgótarjántól Szegedig az egész ország néptánckultúráját képviseli. A fesztivált a Tisza Tánc- együttes Művészeti Egyesület és a VMK - Szolnok Városi Művelődési Központ Közhasznú Társaság - rendezi. Támogatja Szolnok Megyei Jogú Város önkormányzata, a díjakat pedig zömmel a város gazdasági egységei, alapítványai biztosították. B. A. Ami nem szűnik meg, azt átszervezik? (Folytatás az I. oldalról) 305 milliós hiányt tervező 1998. évi költségvetési koncepció ajánlásait is. Ezért várható, hogy jövőre a legminimálisabb működési forrásból csak szűkített feladatokat tud végrehajtani a város. Nemcsak a központi támogatás beszűkülése miatt, hanem azért is, mert jelentősen korlátozódtak Füred egyéb bevételi forrásai. . . Az érzelmektől túlfűtött vita során a hozzászólók közül többen úgy érveltek, hogy a városnak ragaszkodnia kell középiskoláihoz még akkor is, ha azok átadásával 40 miihót spórolna. A tanulócsoportok összevonásával, a jövő évben kevesebb első osztály indításával, egy általános iskola bezárásával kapcsolatosan pedig az volt a rendező elv, hogy azt még akkor is meg kell előznie egy érvényes oktatási koncepció létrejöttének, ha a végrehajtás már tovább nem halogatható. A Tourinform irodával kapcsolatosan kiderült, hogy azt csak akkor zárják le, ha egyéb forrásból nem tudják megteremteni annak működési feltételeit. Az érvek és ellenérvek „csatája” után azonban kiderült, hogy Tiszafüreden nehezen lehet észszerű és igazságos a „kényszerű”, hiszen a koncepció maradt a koncepció, azzal hogy a szavazók arra voksoltak: további előkészítő tárgyalások szükségeltetnek ahhoz, hogy lekristályosodjanak a végrehajtandó feladatok. Egy azonban biztos: a költségvetési hiányt 305 millió helyett maximum 120 miihóra módosítják 1998-ra, amikor a bevételeknek legalább el kell érni, a kiadásoknak pedig nem szabad túllépni az ez évi záró eredményt. P. M. Képviselőjelöltek Alakul a névsor A pártok ezekben a napokban, hetekben döntenek arról, hogy kiket indítanak az egyéni választókerületekben országgyűlési képviselőjelöltként, kik számára gyűjtik majd az ajánlásokat. Néhány párt pedig már ki is választotta egyes jelöltjeit. Az SZDSZ a korábban megnevezett két jelöltje mellett újabb nevet hozott nyilvánosságra. A közlemény szerint a Jász- Nagykun-Szolnok megyei 5-ös számú választókerületben a párt dr. Czuczi Mihályt indítja képviselőjelöltként. Az MSZP-nek eddig két képviselőjelöltje van a megyében a jövő évi választásokra: a 2-es számú választókerületben Szekeres Imre, a 6-osban Tokár István. A Munkáspárt hat jelöltet nevezett meg. Az 1-es választókerületben Galcsik Miklós, a 4-esben Kántor István, az 5-ös- ben Rupa Mihály, a 6-osban Szurcsik István, a 7-esben dr. Szántai Imre, a 8-asban Horváth Sándor indul. Négysávos négyest! A 4-es számú főút miért kerül háttérbe a közlekedésfejlesztési elképzelésekben - tette fel a kérdést tegnap a Parlamentben dr. Füle István, (MSZP) országgyűlési képviselő. A képviselő azzal indokolta kérdését, hogy miközben az ország gazdasági növekedése jó ütemű, az alföldi térségben már korántsem ilyen jó a helyzet. A nemzetközi befektetések mindössze 10 százaléka jön a térségbe, ami nagyon kevés. Ez nem véletlen, hiszen a tőke oda megy, ahova el tud jutni. És az Alföldre egyre nehezebb eljutni, hiszen a 4-es főút zsúfolt, szűk az áteresztőképessége. A képviselő sürgette a 4-es főút négynyomúsítását. Lotz Károly közlekedési miniszter válaszában kifejette, nem hanyagolják el a 4-es utat. Napirenden van például az abonyi és a törökszentmiklósi elkerülő szakasz terve, továbbá a Szol- nok-Törökszentmiklós közötti négynyomúsítás is. Az útalapból 700 millió forintot szánnak ezekre. Dr. Füle elfogadta a választ. Dögéi Imre (FKGP) a kengyeli hulladék-megsemmisítő építésének ügyében kérdezett. Úgy vélte, a helyi népszavazáson lényeges tévedésben voltak a létesítmény létrehozása mellett voksolók, ugyanis nem tudták, hogy valójában egy veszélyeshul- ladék-megsemmisítőről van szó, amely súlyos környezet- és egészségkárosodást okozhat. A honatya az építkezés leállítását szorgalmazta. Szili Katalin államtitkár elmondta, erről már csak azért sem lehet szó, mert a hatósági engedélyezés még el sem indult. Szerinte környezetet terhelő létesítmény nem épülhet. Dögéi nem fogadta el a választ. * * Szép sikert ért el a Jászapáti Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Ipari, Kereskedelmi, Vendéglátó-ipari Szakképzőiskola három tanulója az országos , Arany varrótű” szakmai pályázaton. Németh Györgyi (balról) első, Kontra Mónika (középen) második és Ali Andrea (jobbról) szintén első helyezést ért el. Tegnap jutalmat adott át nekik Iváncsik Imre megyei közgyűlési elnök. FOTÓ: MÉSZÁROS #• On elmegy-e szavazni vasárnap? A célegyenesbe fordult immár a NATO-csatlakozással kapcsolatos népszavazás, hiszen e hét végén, november 16-án az urnákhoz járulhatnak a választópolgárok, hogy szavazataikkal eldöntsék: kell-e nekünk a NATO vagy sem. Az alábbiakban néhány honfitársunktól arról érdeklődtünk, elmegy-e szavazni, s mi a véleménye a csatlakozásról. Balogh András (vállalkozó, Szolnok): - Természetesen elmegyek szavazni. A véleményem pedig az, hogy nincs más választásunk, csakis a csatlakozás, amellyel a Nyugat felé lépünk. Mondom ezt akkor is, ha mások szerint nem kell ide még egyszer idegen katonaság. Csakhogy azok elfelejtik: ma már 1997-et írunk, és a NATO nem a Varsói Szerződés, ahol alárendelt szerepet játszottunk. Molnáráé Kovács Edit (pedagógus, Jászberény): - Szavazni mindenképpen elmegyünk a férjemmel együtt, hiszen örülök annak, hogy én is dönthetek. Sokat gondolkoztunk a csatlakozás kérdésén, meghallgattuk az érveket, ellenérveket, a politikusokat, majd otthon „megta- nácskoztuk” a kérdést. Először a csatlakozás ellen foglaltunk állást, de most már úgy véljük, a csatlakozás mégis a jobb választás. Elég, ha csak a környező országok, népek nem éppen baráti magatartására gondolunk a magyarokkal szemben. Persze a végső döntést azért mindenki a szavazófülkében fogja kimondani. Bedé' Péter (antikvárius, Szolnok): - Elmegyek, és igennel fogok szavazni. Teszem ezt azért, mivel - bár különösebben nem foglalkozom a kérdéssel - egyrészt örülök, hogy megkérdeznek erről, másrészt pedig biztonságot nyújt nekünk a NATO. Leginkább Kovács László külügyminisztert idézhetném, aki azt mondta: a NATO-t eddig még senki sem merte megtámadni, de nem is akarta. Antal Sándomé (nyugdíjas, Szolnok): - Szavazni is elmegyek, s a NATO-ra is igent mondok. Itt, Európának ezen részében valahova tartozni kell, a semlegesség nem járható út. Nem vagyunk Ausztria, nem tudunk semlegesek maradni. Egyébként meg az a véleményem, hogy aki nem megy el szavazni, annak utólag nem lehet joga majd arra, hogy bíráljon, bárhogy is dönt a nép. Nagy Gézáné (üzemi dolgozó, Abony): - Gondolom, annyi időm csak lesz vasárnap, hogy elmenjek szavazni. Nem igazán tudom, nemet vagy igent mondok-e a csatlakozásra. Bár nem vagyok odáig, hogy ismét a nyakunkba vegyünk egy idegen katonaságot, de ha hoszszabb távra nézünk, azt hiszem, több hasznunk lehet belőle, mint hátrányunk. Nehéz a választás, de majd a fülke magányában döntök arról, hova teszem az ikszet. * A fentiek mellett mindenképpen meg kell említeni azokat is, akik legfeljebb csak annyit válaszoltak kérdésünkre: nem megyek el szavazni, mert nem érdekel, vagy éppen nem szoktam politizálni. Ilyenek is akadtak, nem is egy a válaszadók között. Sőt olyanok is, akik még csak gondolkodnak azon, hogy elmenje- nek-e, s ezt a héten döntik el. S bár jól tudjuk, minden választás, pláne egy ilyen rögtönzött kis „közvélemény-kutatás" koránt sem a teljes egészét adhatja a fennálló véleményeknek, az tény, hogy a megkérdezettek többsége kétszeres igennel válaszolt, azaz: igenis, elmegy szavazni és igent mond a NATO-csatlakozásra. B. Gy.