Új Néplap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-11 / 263. szám

7SARU-SAROK Az előző részekben sok min­dent olvashattatok már a kábí­tószerekről. Most is erről lesz szó, bár teljesen más megkö­zelítésből. Pontosabban: a jogi oldalról. A Büntető törvénykönyv (Btk.) 268. paragrafusa a „visszaélés kábítószerrel” bűncselekményt foglalja ma­gában. Ennek az első bekez­dése így szól: „Aki a hatósági előírások megszegésével kábítószert termeszt, előállít, megszerez, tart, kínál, átad, forgalomba hoz, az országba behoz, on­nan kivisz, az ország területén átvisz vagy azzal kereskedik, bűntettet követ el és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” Tulajdonképpen minden kábítószerrel kapcsolatos cse­lekményt büntet a törvény. Igaz ez annak ellenére, hogy a „fogyasztás” szó nincs benne. Azonban hogyan tud valaki kábítószert fogyasztani, ha előbb nem szerzi meg, vagy nem tart magánál? Tehát a fogyasztást is büntetik, de et­től el lehet tekinteni bizonyos feltételek teljesülése esetén. A Btk. 286/A paragrafusá­ban ez olvasható: „Nem büntethető, aki cse­kély mennyiségű kábítószert saját használatra termeszt, ál­lít elő, megszerez vagy tart, feltéve, hogy az elsőfokú íté­let meghozataláig okirattal igazolja, hogy legalább hat hónapig folyamatos, kábító­szer-függőséget megelőző vagy gyógyító kezelésben ré­szesült.” Ezek azok a feltételek, me­lyek teljesülése estén nem büntetik a fogyasztót. Ha nincs orvosi igazolás, a fele­lősségre vonás nem marad el. A következő probléma a kínálás. A rendőri tapasztala­tok szerint baráti körben ter­jed a kábítószer, vagyis egy­mást szoktatjátok rá a szerre. Tehát, ha a barátodat, barát­nődet megkínálod például Ex- tasyval, bűncselekményt kö­vetsz el. Ráadásul, ha az el­követés folytán tizennyolc év alatti jut kábítószerhez, még súlyosabb büntetést - kettőtől nyolc évig terjedő szabadság- vesztést - is lehet kapni. Ezál­tal a fiatalokat is védi a tör­vény! A legfontosabb, amit mindezekből meg kell je­gyeznetek: bármilyen mó­don kerülsz kapcsolatba a kábítószerrel, az bünte­tendő cselekmény! Jobbnak tűnik kimaradni ebből! Kovács Imre főhadnagy Azért fizetik, mert súg A szolnoki Kovács Krisztina húszéves, zöld szemű, muta­tós, szőke hajú ifjú hölgy. Életében legelőször talán alsó tagozatos korában sú­gott egyszer, amiért fino­man fogalmazva akkor el­marasztalta a tanítónő. Igaz, az is megtörtént vele, hogy neki is segítettek az órán, különösen ha annak ma­tematika volt a neve. Azóta nagyot fordult a vi­lág, és azért, hogy most súg, még fizetnek is neki. A Var­gában érettségizett, és első nekifutásra nem vették fel az ELTE-re. Nem keresett kalapácsot, szöget, megbízható kötelet, inkább a két év helyett egy alatt elvégzett Nyíregyházán a főiskolán egy oktatásszer­vező tanfolyamot. Napjaink­ban a Janus Pannonius Tu­dományegyetem személyügyi szervező szakán másodéves, és nyár óta a Szigligeti Szín­ház egyik megbecsült súgója. Ugyanis az egyetemet nem nappali tagozaton végzi. Korábban nem is gondolta, hogy egy színházi előadás ennyi apró munkával jár. Noha kitéve-betéve tudja a Velencei kalmár forgató- könyvének mind a 117 olda­Ajó súgó észrevehetetlen - mondja Kovács Krisztina lát, szerencsére remek, jó memóriájú színészek játsza­nak benne. Szerinte a súgó akkor jó, mint a játékvezető: ha nem lehet észrevenni. Pe­dig olykor, amikor a színen sötétség honol, zseblámpa vi­lágítja a sorokat. Hobbija, mint sok fiatalnak: az utazás. Gimis korában már járt az USA-ban, és legújabban várja, nagyon várja április 4- ét. Nem másért, mert akkor lesz a 21. születésnapja, és ugye a 21-es általában min­denhol szerencseszám . .. D. Szabó Miklós Az óvónőképzőbe nem vették fel Bébiszitterkedés, tánc, színészet - Tamást minden érdekli Király Tamás - aki eredetileg törökszentmiklósi - noha még csak huszonkét éves, már ed­dig is érdekes utat járt be. Ere­detileg esztergályos a szak­mája, de a vasak világa soha nem vonzotta, inkább az em­bereké. Közben megszerezte az érettségit is, és mivel ked­veli a gyerekeket, egy ideig bébiszitterkedett is. Há­rom-tizenegy éves hölgyekre, urakra vigyázott az ismerősei­nél, illetve Budapesten. Vér­szemet kapva jelentkezett Szarvasra, az óvónőképzőbe is, ott óriási szemeket meresz­tettek rá, és végül is valami olyasmi indokkal utasították el, hogy határidőn túl adta be a jelentkezési lapját. Mellesleg dolgozik, és az is jellemző rá, hogy négy évig táncolt. Latin-amerikai tánco­kat. Bár 180 centi és 70 kiló, neki az jutott osztályrészül, hogy a párjai vagy túlnőtték, vagy meghíztak. Ezért most hozzá illő hölgyet keres ma­gának, mert a táncért változat­lanul dobog a szíve. Meg az emberekért. Egy színiegyütte­sen is jár az esze, ez Szolno­kon a HEMO-ban szerve­ződne. Egyébként manökentanfo­lyamra is járt, egy évet elvég­zett, de valahogyan úgy érzi, nem az az ő világa. Inkább a színészet meg a tánc, mert mindkettőt emberek csinálják embereknek, és mint korábban szó volt róla, Tamás szereti az embereket. Legyenek azok ki­csik, vagy nagyobbak. SZ. M. Szegő Gábor matematikaverseny Az idén negyedszer rendezi meg a Szegő Gábor matema­tikaversenyt a szolnoki Ver­seghy Ferenc Gimnázium. Az első fordulóban a megye, sőt más megyék településeiről összesen háromszázötven fel­adatot küldtek vissza a vál­lalkozó kedvű nyolcadikosok. Az általános iskolásoknak azért is éri meg az eredményes részvé­tel, mert a legjobbakat felveszik a nagy hírű gimnáziumba. A ma­tematika szerelmeseinek bizo­nyára jó kikapcsolódást és tré­ninget jelent a második forduló feladatsora, melyet a napokban kaptak meg az iskolák. 1. Melyik szám a nagyobb, az 5600 vagy a 3900? 2. Számológép nélkül szá­mítsd ki: X2+32547817X-11 kifejezés értékét, ha X=67452183. 3. Egy 42 cm-szer 38 cm-es kartonpapírból felül nyitott do­bozt készítünk. A hajtogatás előtt a lap sarkait kivágjuk. Mekkora a doboz térfogata, ha 1532 cm2 területű papírból ké­szül? 4. Egy baktériumtörzs nappal óránként megduplázódik, de éj­szaka (ami 11 órás) óránként feleződik. Hét nap alatt hány­szorosára növekszik a törzs? 5. Egy síelő kiszámította, hogy 10 km/h sebességgel ha­ladva déli 1 órakor ér célba, 15 km/h sebességgel már 11 óra­kor. Délben szeretne célba érni, milyen sebességgel haladjon? 6. Egy derékszögű három­szög két hegyesszögének ará­nya 5:1. Az átfogóhoz tartozó magassága 1 cm. Mekkora az átfogója? 7. Egy kőbányában 50 kő­tömböt faragtak ki. A kövek sorba állíthatóak úgy, hogy mindegyik tömege két kg-mal nagyobb az előtte állónál. Az első kő 370 kg. Hét darab 3 tonnás teherautóval elszállít- ható-e az összes egyetlen fuvar­ral, túlterhelés nélkül? 8. Leírtuk egymás mellé a po­zitív egész számokat: 123456789101112... a) Az 1997-nek a 7-ese hányadik számjegy lesz a sorban? b) Mi lesz a 2000. leírt szám­jegy? A megoldáshoz jó szórako­zást kívánunk, a versenyzőknek pedig felhívjuk a figyelmét, minden lapra úják rá a nevet, az iskolát és az osztályt. Majdnem droghalál! Egy szolnoki középiskolás komoly problémával kere­sett meg bennünket telefo­non. Az őt ért megpróbálta­tások nagyon jellemzőek sajnos a mai korra, tanulsá­gul szolgálhatnak bárkinek, aki hasonló helyzetbe sodor a sors. Egyik szombat este a megye- székhely népszerű szórakozó­helyén „barátai” kipróbáltat- ták vele az Extasy tablettát. Igaz, tiltakozhatott volna erő­szakosabban is, de ezt sajnos nem tette meg. Az eredmény lesújtó, egy hajszálon múlott csak az élete, ugyanis majdnem kiszá­radt! Erre a tablettára renge­teg, több liter folyadékot kell inni, ám neki már nem volt rá’ pénze. Ha nem jár arra éppen egy ismerőse, s nem viszi or­voshoz, akkor talán nem is tudta volna elmesélni ezt. Tetézte a gondokat, hogy valószínűleg keményebb dro­got is kevertek a tablettába, és , a tizenhét éves fiú szervezetét ez nagyon megviselte. Pár napot kórházban is töltött. A barátok természetesen nem látogatták meg egyszer sem a kezelés alatt, de az Ex­tasy árát el akarták kérni tőle, mert az ugye nem két forint! Újabb játék Nagyon sok levél érkezett eb­ben a hónapban játékunkra, kö­szönhetően annak is, hogy mindhárom nyereményünk a lemezeladási listák élén talál­ható. Nos, a mostani nyeremény is nagyon sikeres a világ minden táján, legutóbb éppen nyáron zengték slágerüket bolygónk rádió- és televízióállomásai. A Mr. President-ről van szó, valamint Jojo Action című szá­mukról. Nagylemezük ' címe Night Club, amit most öt sze­rencsés olvasónk - már aki a kérdésekre helyesen válaszol és elküldi azt címünkre - hazavi­het. Fellépés a káros szenvedélyekkel szemben A veszély már gyermekkorban fenyeget Mit kell tenni, ha társad dohányzik? Hogyan reagálj, ha a diszkóban Extasy tablettát kínálnak neked? Mit csinálsz, ha az iskola előtt drogos bélyeget árulnak? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre adtak választ Jászberényben a „Káros szenvedé­lyek” című vetélkedőn részt vevő diákok. A Gyermekek Háza által szer­vezett program során a legkü­lönfélébb játékos, foglalkoztató feladatokon keresztül a do­hányzás, az alkohol, a drogfo­gyasztás, de az egészségtelen táplálkozás veszélyeire is fel­hívták az ötfős csoportokban versenyző hetedikes fiatalok fi­gyelmét. Napjainkban, amikor a legkülönfélébb élvezeti cik­kek már a legfiatalabb korosz­tály képviselőit is „megtalál­ták”, különösen fontos ezek ve­szélyeire figyelmeztetni a gye­rekeket. Az „Egészséges életmódért” egyhetes rendezvénysorozat ré­szeként lezajlott programon va­lóban szakmai zsűri bírálta el a kérdésekre adott válaszokat: dr. Sárközi Mária, Jászberény tiszti főorvosa, Máté Éva, a Vö­röskereszt helyi szervezetének vezetője és Tamásiné Teleki Lilla ifjúsági védőnő. A Vörös- kereszt biztosította a verseny­zőknek kiosztott ajándékokat, valamint az önkormányzat DADA programra elkülönített alapjából is támogatták a ren­dezvényt. Eredmények: 1. Le­hel Vezér Gimnázium, 2. Bel­városi Általános Iskola Bercsé­nyi úti telephelye, 3. Gyakorló Általános Iskola. bcs 1. Hány tagja van az együttes­nek? 2. Mi a legutolsó albumuk címe? 3. Sorold fel három nagy sláge­rük címét. A megfejtéseket tartalmazó levelet, képeslapot vagy leve­lezőlapot lapunk címére küld­jétek: Új Néplap, Szolnok Kossuth tér 1. 5000 A borítékra feltétlenül írjátok rá: „Tinikről Tiniknek”. Az oldalt szerkesztette: Pókász Endre THE DANCE Réges-régen, valamikor 1977-ben jelent meg a Fleet- wood Mac együttes Rumours című nagylemeze. Ki gondolná manapság, hogy a zene történe­tének második legnagyobb pél­dányszámban elfogyott albu­máról van szó. Márpedig a ra­jongók huszonötmilliót vettek ebből a tényleg mérföldkőnek számító albumból. Az egykoron nagy sikereket elérő zenekar újra összeállt, s az MTV (nem a magyar) számára készített egy unplugged felvé­telt. Ezt most kiadták, s a régi dalokat modem hangzásban újra meghallgathatja bárki. A Locomotív GT kiadta új nagylemezét 424 címmel, s máris a Mahasz lemezeladási listájának az élére ugrott, ^fi­ába, ők bármit csinálnak, az si­kerre ítéltetett. Egyébként most a külföldi előadóknak nem sok babér termett, a legjobb tíz közé egyedül Dj Tequila került be! 1. Locomotív GT 424 2. Ákos Újramix 3. Hofi Géza Pusszantás mindenkinek 4. Koncz Zsuzsa Ég és föld között 5. Dj Tequila Ritmo Infernal 6. Bikini A szabadság rabszolgái 7. Tátrai Band Különös álom 8. Republic Zászlók a szélben 9. Cserháti Zsuzsa Mennyit ér egy nő 10. Tankcsapda Konnektor 567 Nagyon sokan szerettek volna nyerni ebben a hónapban, sajnos mindenkinek ez nem si­kerülhetett. Zene Füleimnek CD-t nyert Bucsánszky Attila és Sz. Tóth Marika, kazettát vihet haza Márk Péter, Csanádi Csaba és Kazsuk Enikő, mind­annyian szolnoki lakosok. Dj Tequila Ritmo Infernal című kazettát nyert Debreczeni Tamás és Vági Zoltán Szolnok­ról, valamint Gyurkó Józsefié Jászdózsáról. A Scooter kazettáját Haran­gozó Linda törökszentmiklósi, Király Krisztián kenderesi, va­lamint Farkas Nikoletta be- senyszögi olvasónk kapja. John Fogerty, a Creedence Clearwater Revival egykori tagja most szólólemezt adott ki négy és fél évnyi szünet után. Áki szereti az amerikai rockzenét, illetve a countryt, annak igazán kedvére lehet John Fogerty Blue Moon Swamp című albuma. Maga a zenész több hang­szert is megszólaltat a dalok­ban buzukin, tamburinon, elektromos gitáron és mando­linon is játszik. Az Ameriká­ban nagyon népszerű előadó ezen a nagylemezen újdon­sággal is szolgál, hosszú zenei pályafutásának első szerel­mesdalát íta meg, s került fel egyfajta kakukktojásként az egyébiránt nagyon dinamikus hangzású és ritmusú lemezre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom