Új Néplap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-24 / 248. szám

4. oldal Körkép 1997. október 24., péntek Pályakezdők tapasztalatai Az iskolatáska is, az elhelyezkedés is nehéz Közhely, bár igaz, hogy a pályakezdő szakmunkások, érettsé­gizettek, de sokszor a diplomások egy tekintélyes része hiába kilincsel állásért, állásokért. Nemrégiben a megyei munkaügyi központ, továbbá a kézműves, kereskedelmi és iparkamara, valamint az agrárkamara segítségével „Pályára állás” címmel pályázatot hirdettek. A pályázók életkora Í8-30 év közötti le­hetett, és legfeljebb öt gépelt oldalban írhatták le elhelyezke­dési kálváriáikat. A szépszámú jelentkező munkáiból kiderült, bizony ma is divat még, hogy a munkára jelentkező pályakez­dőt, fiatalt órákig várakoztatják, majd percek alatt kedvesen, de határozottan közük vele, hogy ez a cég, intézmény, vállalat, kft., betéti társaság stb. kezdőket a legritkább esetben alkal­maz, vagy évek óta egyáltalán nem. A szigorú szakmai zsűri rang­sorolta a személyes vallomáso­kat, és a legjobbnak Szatmári Melinda munkáját ítélte, aki 20 éves, érettségizett gyors- és gép­író, de a számítógépekhez is ért.- Nyáron, illetve korábban dolgoztam, bár más területen, amihez értek. Pedig imádom a szakmám, de úgy érzem, egyre nehezebb az elhelyezkedés a magamfajtának. Holott én jósze­rével naponta jövök, újságokat olvasok, önéletrajzokat gyártok és nyelvvizsgára is készülök an­golból. Nincs mese, nem hátrá­lok, mivel rájöttem, el kell tudni magamat adni, hiába vagyok rendes, és imádom a szakmám. Melinda nyílt, őszinte pálya­munkáját a zsűri 20 ezer forint jutalommal díjazta. Németh László 21 éves, az ő dolgozata 10 ezret ért.- Építőipari szakközepet vé­geztem Debrecenben. Amikor nyolcadikos voltam, ez menő szaknak számított. Mire leérett­ségiztem, a kutyának sem kellet­tünk, és azt hittem, szakad a part. Elvégeztem egy videotan- folyamot, próbálkoztam a rend­őrtiszti főiskolával, de akkor nem sikerült. Rendőrszakkö­zépbe Pestre viszont felvettek és lassan végzek, őrmester a rend­.«fokozatom, és az. .őrjárőr ■ alaku­latban tevékenykedem. Közben _a rendőrtiszti főiskolára.készü­lök.- Milyen ez a testület belül- ról?- Higgye el, nem olyan rossz, mint olykor az újságok állítják. Úgy látom, fiatalodik ez a közösség is, és az is tény: a rendőrségre mindig, minden társadalomban szükség van, meg lesz is.- Látok egy hölgyet mellette.- Laboda Felicia, a menyasz- szonyom, aki agrártudományira jár Gödöllőre. Ő sokat segített a pályázat megírásában, ezért a díj egy része őt illeti. A harmadik díjazott a tisza- földvári Kiss Nóra. Külker szakközepet végzett, az angolt felsőfokon beszéli. Azóta elhe­lyezkedett az egyik utazási iro­dánál. Pedig ez a megméretés igen kemény lehetett, hiszen hetven (!) jelentkezőből válasz­tották ki Nórit. Sajnos ő erre az eredményhirdetésre - pontosan a munkája miatt - nem tudott eljönni. A sikeres pályázat után a munkaügyi központban újabb pályázat kiírását tervezik. Mert kiderült, nem csak a pályakez­dőknek van vagy lenne mit ta­nulniuk, de esetenként a mun­káltatóknak is. Elvégre ha az ifjú szakik jó része nem képes elhelyezkedni, vajon mikor lesz belőlük n .rutinos.. szakember? Holott a cégek elsősorban az utóbbiakat keresik.. v. ,í D. Sz. M. Jászsági hulladéklerakó: egyelőre csak elvi támogatás (Folytatás az 1. oldalról) a mezőgazdaság 92,5 millió, a kereskedelem és szolgáltatás 7,8 millió, az idegenforgalom 13,7 millió és az egyéb - általában ön- kormányzati jellegű - bemházás 125,2 millió forinttal részesedett. A területfejlesztési kiegyenlítő pályázatoknál a kincstár végzett egy felülvizsgálatot a korábban odaítélt támogatások ügyében: a támogatott 53 pályázatból 50 megfelelt. A tiszaroffi gázberu­házás nem kapta meg a tanácstól a támogatást, a pénzt a közép-ti­szai térségben újraosztották. Szintén kiemelendő, hogy a jászsági regionális hulladéklera­kót elvileg támogatja a tanács, de tekintettel arra, hogy még nin­csenek meg a törvényi feltételei a támogatás konkretizálásának, ebben az évben támogatást nem tudott odaítélni. Ez annyiból ér­dekes, hogy elég nagy volumenű beruházásról van szó, amely 34 települést érint. A gond ott van, hogy a kor­mányrendelet csak akkor teszi lehetővé a támogatást, ha komp­lex a beruházás, tehát ha szolgál­tatni is tud. Jelen pillanatban azonban a hulladéklerakó olyan stádiumban van, hogy csak terü­letszerzésre és tervezésre fordí­taná a pénzt. Ez önmagában pe­dig kevés a rendelet előírása sze­rint. Ha jövőre ezt a céltámoga­tást megkapják, a tanács minden további nélkül ad hozzá támoga­tást - hangsúlyozta Magyar Béla, aki megemlítette azt is, hogy a tanács támogatta a három köz­ponti alapra benyújtott pályáza­tot, azaz a Mezőgép Rt., a Vebat- ronik Kft. és a Lehel Kft. munka­helyteremtő beruházását. Ez azért fontos, mert a KTM akkor támo­gat, ha a megyei területfejlesztési tanács is pozitívan áll a kérdés­hez. (Mint ismert, ebből kettőt - Mezőgép és Vebatronik - a ta­nács anyagilag is támogatta.) B. Gy. Kerékpárút Tiszaföldváron Régi vágya már a tiszaföldvá- riaknak egy kerékpárút. Az igen forgalmas 442-es úton drótszamárral közlekedni nem éppen életbiztosítás, épen ezért lehet jó hír a helybéliek­nek, hogy az önkormányzat döntése értelmében az áfész műszaki boltjától a katolikus templomig megépül a kerék­párút. A megvalósítási terv már készen van, most már az anyagi feltételeket kell előte­remteni. A város vezetői pá­lyázatot nyújtottak be, s az út­alapból szeretnének támoga­tást nyerni a kivitelezésre. Amennyiben még ebben az évben kedvező döntést hoznak a pályázatot bírálók, akkor még 1997-ben el is készül a kerékpárosok saját útteste. PE Bizományi Kcrcskcdóliíu és Záloghitel Rt A BIZOMÁNYIBAN BÍZHAT! BÁV RT. ZÁLOGFIÓKJA SZOLNOK, JUBILEUM tér 2. (A BÁV felvevőhelye) Nyitás: 1997. október 20. Vannak alkalmak, mikor hirtelen, gyorsan készpénzre van szüksége... ilyenkor bizalommal forduljon hozzánk. Az új helyen továbbra is változatlan, kedvező díjtételekkel várjuk régi és új ügyfeleinket. Zálogkölcsön nyújtás diszkrét és gyors. Zálogkölcsönt folyósítunk: aranyra, ezüstre, drágakőre, bőr­és szőrmeárura, kis terjedelmű műszaki cikkekre. Nyitva tartás: hétfő 7 -16, kedd-csütörtök 7 - 15, péntek 7 - 14 óráig. BÁV Rt. Zálogfiók - ahol : értékelik az értékeit! Aláírásgyűjtés indul Adókedvezményt a szegényeknek! Egyre többet Űzetünk az energiaárakért: a fűtésért, a világításért, de a gépjármű­vekbe való üzemanyagokért is. Már aki, hiszen akadnak kiváltságosak, akik a nagy többséghez viszonyítva nevet­ségesen olcsón furikázhatnak az országban. Mindez azon a sajtótájékoztatón hangzott el, amelyet a Munkáspárt me­gyei koordinációs bizottsága tartott szerdán, Szolnokon. Kántor István megyei elnök rövid bevezetőjében hangsú­lyozta, hogy a Munkáspárt megkezdte az aláírásgyűjtést „Adókedvezményt a szegé­nyeknek!” címmel. Ugyanis arról van szó, hogy a magyar országgyűlés az idén június 10-én elfogadta a XLIX. tör­vényt, amelyben az USA fegyveres erőinek hazánk terü­letén teljes vám-, adó- és ille­tékmentességet biztosítanak, így a külföldi katonai jármű­vek 50 forintos üzemanyaggal furikázhatnak, miközben a be­tegeket szállító mentők egy fil­lér kedvezményt sem kapnak az üzemanyag árából. Arról nem beszélve, hogy a kis­nyugdíjasok is teljes áron vá­sárolják a háztartási tüzelőola­jat. Ezért a párt országos népi kezdeményezést tesz, misze­rint az országgyűlés tűzze na­pirendre és tárgyalja meg az alábbi javaslatokat: Az országgyűlés vizsgálja felül az 1997-es XLIX. számú törvényt, vonja meg a vám-, adó- és illetékmentesség ked­vezményét az ország területén állomásozó amerikai csapatok­tól. A kormány hozzon határo­zatot, amelyben elengedi a közintézmények, illetve a la­kosság fűtésre használt tüzelő­olajának az adótartamát. Az országgyűlés 10 milliárd forint értékben hozzon létre egy szociális alapot, amelyből az önkormányzatok az egyre nehezebb helyzetbe kerülő családokat segítik. A külföldi csapatok adóbefizetéseit a to­vábbiakban ebbe az alapba le­hetne átutalni. Kántor István hangsúlyozta, hogy az eddig felkeresett sze­mélyek 80 százaléka egyetér­tett a javaslattal és aláírta. Remélik, hogy december 20-ig összegyűlik a kellő mennyi­ségű lakossági aláírás az abban felvetettek országgyűlési tár­gyalásához. Sz. M. Október fényei címmel rendezett országos virágkötészeti versenyt és kiállítást teg­nap a szolnoki Helyőrségi Művelődési Központ. Két kategóriában - képzettek és műkedvelők - tíz versenyző mutatta be munkáit a Virágdekorációs Szakszervezet zsűrijének. A kétnapos rendezvényen ma bemutatókat láthatnak az érdeklődők. fotó: csabai Oltani mentek, útközben felborultak - a kár több millió forint Balszerencsés tűzoltójubileum Egy portelki tanyát veszélyez­tető avartűzhöz riasztották a jászberényi tűzoltóságot A megszokott rutin szerint - az­nap már negyedszer - el is in­dultak a tűzoltók. A megkü­lönböztető jelzéseit használó tűzoltóautó a jászberényi Ap- ponyi téri kereszteződésben, kikerülve a piros jelzésnél vá­rakozó kocsisort próbált balra ráfordulni a portelki útra. Egy, a kereszteződésbe „becsúszott” világoskék Trabant kombi mi­att a kelleténél nagyobb ívben kanyarodott a tűzoltóautó. A tartályában lévő kétezer liter víz, és a magas felépítmény kö­vetkeztében a jármű felborult. A baleset .körülményeinek tüze­tesebb vizsgálata még tart. A Trabant kombi továbbhajtott. A balesetben szerencsére sú­lyos sérülés nem történt. Két tűz­oltó nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Nagy István tűzoltóparancs­nok elmondta: az első becslések szerint a keletkezett anyagi kár egy és öt millió forint körül mo­zog. Ki kell cserélni az autó le­génységi fülkéjét, az összes be­tört ablakot, a megrepedt víztar­tályt. Szerencsére az autó fel­építménye, a fontosabb alkatré­szek - motor, sebességváltó, ten­gelyek stb. - nem szenvedtek komolyabb kárt, javíthatók. Tetőzi a gondokat, hogy az öt­éves - a jászberényiek legmoder­nebb járműve - tűzoltóautónak a kötelező felelősségbiztosításán túl nem volt CASCO-ja. Megtud­tuk azt is, hogy a feszített költ­ségvetés tervezésekor dönteniük kellett: vagy működtetik az autó­kat, vagy biztosítást fizetnek ... A parancsnok ezúton is köszöne­tét mond azoknak, akik segítettek a műszaki mentésben a herényi tűzoltóknak. A portelki tüzet természetesen eloltotta az eset után riasztott má­sodik vonuló kocsi, és a hatvani tűzoltóktól is kaptak segítséget. Még tartott a felborult autó talpra állítása, amikor Jászárokszállás- ról kazaltüzeket jelzett a riasztás. Ide már nem tudott herényi tűz­oltó vonulni, az árokszállási ön­kéntesek, és a gyöngyösi hivatá­sosak szálltak szembe a lán­gokkal. Az ünnepélyes állománygyű­lést, annak jegyében, hogy az élet megy tovább és a feladatokra kell koncentrálni, este némi csúszás­sal megtartották. Itt megemlékez­tek a helyi tűzoltóság megalapítá­sának 120 éves jubileumáról, va­lamint jutalmat adtak át Gregor István és Györgyfi Károly fő­törzsőrmestereknek, Nagy Zol­tán törzsőrmesternek, soron kí­vül léptették elő Gugi Istvánt és Oravecz Istvánt főtörzsőrmes­terré, Ludasi Károlyt és Szek- szius Józsefet törzsőrmes­terré. bcs Többmilliós kár keletkezett a tűzoltóautóban Csarnokra, raktárra, esetleg bemutatóteremre van szüksége? Mi megoldjuk helyiséggondjátl A svéd minőséget képviselő Llentab csarnokrendszer könnyen az Ön igényeihez igazítható. Győződjön meg rólal Hívjon bennünket, kollégáink segítenek Önnek! Számtalan ötlet, variáció, megoldási mód áll rendelkezésére, hogy megvalósíthassa elképzelését. LLENTAB Kft. 1118 Bp., Dayka G. u. 3. Tel.: (1)319-0495 Tel./fax: (1)319-2679 A DEl-MAGYARORSZAGI MÉH Rt. SZOLNOKI TELEPE, Szolnok, Piroska út 1. Tel.: 56/423-322 és JÁSZBERÉNYI TELEPE, Jászberény, Nagykátai út 1. Tel.: 57/400-689. - TOVÁBBRA IS emeftáróii VESZI ÁT a SAVAS AKKUMULÁTOROKAT! Hivatalos forg Tiszavidék Áruház ZJIIIiii Dl Szolnok, Ady E. u. 4. R.tel.: 30/410-062 (SIEMENS! @©/m£^SH!§ rr AzlU|[AKCIOHOSOK! RÁDIÓTELEFONOK: ALCATEL SL: SIEMENS SL: 1 9.900.-+áfa 23,900 ®+áfa NESZTOR Szolnok, Baross út 44. 56/375-201.410-330 Uj szolgáltatás a XESZTOR nát! Minden októberben megrendelt Ford modellhez extra garanciát kap! Használtautó-beszámítása! Hitel, tartós bérlet! A RÉSZLETEKRŐL ÉRDEKLŐDJÖN A NESZTORNÁL!

Next

/
Oldalképek
Tartalom