Új Néplap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-02 / 230. szám
1997. október 2., csütörtök Gazdasági Tükör 9. oldal Bio-oktatócentrwn épült a Pest megyei Galgahévízen az EU támogatásával. A 60 millió forintos beruházás elsősorban a környezetet kímélő, a kemikáliákat mellőző gazdálkodás fejlesztését, népszerűsítését szolgálja. Az EU tíz országban tette lehetővé hasonló központok kialakítását, széles körben ösztönözve a biztos megélhetést nyújtó biotermesztés térhódítását. Skála-részvények. Több mint egymillió darab, alaptőke-emelésből származó Skála-részvényt vezetnek be pénteken a Budapesti Értéktőzsdén. A Skála-Coop Rt. májusban zárt körben kibocsátott részvényei 1997 után időarányos osztalékra jogosítanak, ezért a tőzsdei kereskedésben eltérő kódjelzéssel különböztetik meg őket a már tőzsdén forgó Skála-részvényektől. Adósságbehajtás. Kilencen adtak be ajánlatot a Magyar Államvasutakkal szemben meglévő jugoszláv adósság behajtására kiírt pályázati felhívásra. A jugoszláv vasúti társaság 60 millió svájci frankkal tartozik a ÁV Rt.-nek. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 315,00 Francia frank 32,96 Japán jen (100) 161,61 Német márka 110,71 Olasz líra (1000) 113,05 Osztrák schilling 15,73 Svájci frank 134,62 USA-dollár 194,95 ECU 217,02 Nyilvántartás csak pontosan, szépen Számítógépen a tulajdoni lapok, épül az adatátviteli hálózat Hazánkban 8,7 millió ingatlant tartanak nyilván, s a földhivatalokhoz évente 2,4 millió ügyirat érkezik. 1992-ben megkezdődött a hivatalok korszerűsítése, az ingatlan-nyilvántartási adatok számítógépre vitele. A technikai megújulás időszerűvé tette a nyilvántartásra vonatkozó jogszabályok megújítását is. Az Országgyűlés már megkezdte az új nyilvántartási törvény tervezetének tárgyalását. Apagyi Géza, az agrártárca főosztályvezetője elmondta: a tulajdonreform, a privatizáció hatalmas feladatot rótt az ország 20 megyei, illetve 116 körzeti földhivatalára. A Phare-támo- gatással fél évtizede elkezdődött számítógépesítési program végrehajtását a költségvetés évente 2 milliárd forinttal segíti. így az idén befejeződik a tulajdoni lapok adatainak számítógépre vitele és az országos adatátviteli hálózat kiépítése. A Ház asztalán levő törvény- tervezet szerint az egységes ingatlan-nyilvántartások vezetése a jövőben is a földhivatalok feladata marad. Új elem viszont, hogy ezentúl az öt évnél hosszabb haszonbérleti jogot is be lehet majd jegyezni. Ennek révén minden bizonnyal átláthatóbbá válnak a termőföld használati viszonyai. A földhivatalok adatbázisainak összekapcsolását követően a hiteles tulajdoni lap másolatát bármely körzeti földhivatal, valamint a közjegyző és az ingatlan fekvése szerint illetékes ön- kormányzat jegyzője is kiállíthatja. Mindez jelentős költség- és időmegtakarítást eredményez majd a szolgáltatást igénybevevők számára. A törvény - amely várhatóan 1998 második felében lép életbe - biztosítja az ingatlannyilvántartás rendezett jogi alapjait. A kimutatások azonban akkor lesznek valóban megbízhatóak és áttekinthetőek - hangsúlyozta a főosztály- vezető -, ha mielőbb lezárul a kárpótlás, a részarány-nevesítés folyamata és mindenütt sikerül feldolgozni a felgyülemlett ügyirat-hátralékot. (újvári) Rekordtermést takarítanak be a gazdák, de így is ráfizetéssel számolnak Cukor, keserű mellékízzel A cukorrépa-termesztők az évtized legnagyobb termését takarítják be az idén. A kedvező, csapadékos időjárás hatására a répa cukortartalma is magasabb az előző évek átlagánál. A termelők számára mégis keserű mellékíze lesz a cukornak, mert többségüknek a remélt jövedelem helyett veszteséget hoznak a mégoly magas hozamok is. A MOSZ-ban az ipari növényeket termelők országos választmányának tegnapi ülésén a Cukorrépa-termesztők Országos Szövetségének képviselői arról számoltak be, hogy hasztalan szorgalmazták a múlt év végén a cukorgyárakkal kötendő szerződések felülvizsgálatát. A feldolgozók halogató taktikája miatt erre csak ez év elején, közvetlenül a szerződések megkötésekor került sor. Akkor, amikor a répatermesztők már tetemes összegeket költöttek szerves- és műtrágyavásárlásra, talajmunkákra. így a tárgyalások során rossz pozícióba kerültek, nem tehettek más, futniuk kellett a pénzük után. Az is a termelőkre ütött visz- sza, hogy tavasszal a cukorgyárak árprognózisát szinte készpénznek vették, és az árajánlatokat elfogadták. Pedig lényegesen jobban jártak volna, ha csak a cukor kinyerése, értékesítése után kötötték volna meg az áralkut. Rontotta a gazdálkodók pozícióját, hogy a cukorrépa exporttermeltetését végző gyárak nem teljesítették korábban vállalt kötelezettségüket, hogy tudniillik ha a répát nem tudják eladni, akkor az abból készült cukrot értékesítik külföldi piacokon. Ennek elmaradása tetemesen csökkentette a termelők bevételeit. A kedvezőtlen tapasztalatok alapján a gazdák véleménye, hogy a cukorgyárak szűk tulajdonosi körével szemben csak közös fellépéssel érvényesíthetik érdekeiket. De az is fontos, hogy a kormány minden lehetséges eszközzel csökkentse a termesztők verseny- és alkuhátrányát a multinacionális tulajdonosokkal szemben. U. G. Várhatóan bővül a magyar-román kereskedelem Fokozatosan eltűnő vámok A Közép-európai Szabadkereskedelmi Társulás (CEFTA) július 1-jétől új taggal bővült: Románia is belépett azon országok közé, amelyek egymás közti kereskedelmüket a legnagyobb kedvezmény elve alapján bonyolítják le.- Bizonyos, hogy ennek nyomán a magyar-román kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok már a közeljövőben új lendületet vesznek - nyilatkozta munkatársunknak Győr Mihály, az ipari tárca főosztályvezetője. Ez már csak azért is biztató, mert a volt szocialista országok közül - Oroszország után - jelenleg is második legnagyobb kereskedelmi partnerünk Románia. Forgalmunk mennyiségileg 1995-ben érte el csúcsot: 488 millió dollárt tett ki. A Romániába irányuló exportunk zömét, mintegy 80 százalékát ipari termékek, jelentős részben vegyipari alapanyagok alkotják. Várható, hogy a CEFTA-tagsággal együtt járó vámkedvezményeknek köszönhetően a közeljövőben mind az ipari, mint a mezőgazdasági kivitelünk növekszik. Az ipari termékek forgalmának 75 százaléka július 1-jétől vámmentesen bonyolódik, a fennmaradó részre már most 25 százalékos vám- kedvezmény lépett életbe. A vámok fokozatosan 2000. december 31-ig bomlanak le. Ez alól a személygépkocsik kivételek, itt a vámok egy évvel később szűnnek meg. A CEFTA-csatlakozással az agrárexport vámkedvezményei csökkentek a legjelentősebben, 72-ről 40 százalékra estek vissza. Csernyánszki Az alapinformációkért nem kérnek majd térítést Együtt a kamarákkal Fazakas Szabolcs ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter tegnap Me- lega Tibort nevezte ki a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Rt. - ITD Hungary - élére. Az új elnök korábban négy hónapig miniszteri biztosként vezette az rt.-t. A beiktatás alkalmával a miniszter elmondta, hogy az új elnök feladata lesz egyebek között a szervezet átalakítása közhasznú társasággá. Melega Tibor közölte, hogy az ITD átszervezését követően együttműködési megállapodásokat írnak alá a köztestületi kamarákkal. Minden megyében szeretnének velük együttműködve információs központokat létrehozni, korszerű és naprakész céginformápiós adatbázissal. Az ITD irodái az alap- információkat díjmentesen közvetítik majd a vállalkozásoknak, ám az idő- és költség- igényes, valamint egyedi adatokért költségtérítést kémek. VAN SEGÍTSÉG! ÚJ GYÓGYMÓD AZ ÉRSZŰKÜLET, ÉRELMESZESEDÉS GYÓGYÍTÁSÁBAN A gyógyítás alacsony frekvenciájú hanghullámokkal az egész testben kitisztítja az elmeszesedett ereket. Fájdalommentes, mellékhatások nélküli gyógyítás, minden egyéb gyógymóddal kombinálható. A kezelés hatására:- a járótávolság, fájdalom, görcs nélkül meghosszabbodik vagy normálissá válik- hideg kéz, láb megszűnik- szédülékenység, fülzúgás, feledékenység csökken vagy megszűnik- a szívtáji panaszok enyhülnek- koncentráció, életkedv, jó közérzet, fittség javul. A terápiát szakorvosi vizsgálat, javallat előzi meg, valamint a kezelés folyamatát is szakorvos felügyeli. Az érdeklődők felvilágosítást, előjegyzést a vizsgálatra, kezelésre hétköznap 8.00-12.00 óráig az 56/375-685 telefonszámon kaphatnak. a Törökszentmiklós és Vidéke ÁFÉSZ üzleteiben Q Afész téli tárolásra alkalmas ALMA- és BLRGONYAVÁSÁR 59 rt/kg 25 ft/kg Boltjaink akciós árukínálatából: SOIAMI párizsi 299 Ft Kristálycukor 109 Ft Cappy narancs 109 Ft Lecsókolbász 299 Ft A fentieken kívül több mint 150 féle terméket kínálnak boltjaink , ENGEDMÉNYES ÁRON. Várjuk kedves vásárlóinkat üzleteinkben! 730 17OO > 1 - 1/ óráig SZOLNOK, Kossuth Lér 1. I. sz. IRODAHÁZ Köszönjük, ; 1 lacgjUgKívt válaszí< »< la! í---------í T egnap mondták, ma is igaz A jó kereskedő a reklámtól üzleti hasznot vár, a maradi kereskedő a reklámban csak rezsijének növelőjét látja Egy jótanács... Avagy, milyen befektetési lehetőségeket nyújtanak a Magyar Állampapírok? Szeretné tudni a választ? Most lehetősége nyílik rá, hogy megismerje. 1997. október 15-én délelőtt Magyar Állampapír szimpóziumot rendezünk Szolnokon. Előadók: dr. Thuma József, a Magyar Államkincstár elnöke Ács Zsuzsanna, az Államadósság Kezelő Központ igazgatója dr. Máté Zoltán, a Kincstár megyei fiókjának igazgatója Az előadások során megismerkedhet a Kincstárral a Magyar Állampapírokkal és befektetési lehetőségeikkel és az aktuális helyi információkkal. Ugyanakkor technikai tanácsokat is nyújtunk önnek a Magyar Állampapírok vásárlásával és forgatásával kapcsolatban. Szeretne Ön is a tájékozott befektetők közé tartozni? Most lehetősége nyílik rá. ÁLLAMI GARANCIÁVAL-H*C_________________________________________________________________________________ Amennyiben részt kíván venni az „EGY JÓTANÁCS... A Magyar Állampapírok nyújtotta befektetési lehetőségek" című szimpózium előadásain, küldje el címünkre ezt a kupont. Igen, részt kívánok venni az előadásokon. Címünk: Magyar Állampapír 1300 Budapest 3, Pf. 225 Kérjük, hogy a kupont mielőbb küldje vissza, mivel a résztvevők száma korlátozott. Részvételi meghívóját postafordultával megküldjük. i____________________________________________________________________________________________________________i .4) i 1 j MAGYAR ÁLLAMPAPÍR >