Új Néplap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-02 / 230. szám

Átalakulás előtt a NATO 2. old, A szerkesztőség postájából 4. old, Vélemények a népszavazás kérdéseiről 5. old. Átvészelték az első esztendőt 7. old, Gazdaság 9. old, Jász-Nagykun-SzolnoN megyei napilap Vili. évfolyam, 230. szám 1997. október 2., csütörtök Az október 3-i KÖRÖS-VÖLGYI alkalmából 24 oldalas színes melléklet a Békés Megyei Hírlappal közösen, az Új Néplap-ban Foltozni kell a költségvetést Harmincmilliót vesz fel Füred A polgármester szerint elfogadhatatlan Szolnok köztisztasága Közokirat-hamisítás a megyénél? A jegyző kontra önkormányzat per, a megyei közoktatási köz- alapítvány pontatlan bejegyzése, látogatás a lengyel testvérvá­rosba, Szolnok köztisztasági állapota és a gyámügyi hivatal lét­rehozása - e témák szerepeltek a hígnapi, szokásos szolnoki vá­rosházi sajtótájékoztatón. Tiszafüred város önkormány­zata keddi ülésén ismét rövid lejáratú hitel felvételéről ha­tározott. Az év eleji 50 millió forint után most azonban „csak” 30 millióról van szó. A hitel felvételének indoklása azonban csaknem szóról szóra megegyezik a januárival. A hitelfelvétel célja a likvidi­tási, finanszírozási gondok enyhítése. Ballagó László, a pénzügyi iroda vezetője érdeklődé­sünkre elmondta, hogy közel 20 millióra „rúgnak” a szállí­tói követelések, a számlatar­Sok múlott azon az elmúlt pénteki tiszakürti tanácsko­záson, amelyen a régió pol­gármesterei és országgyűlési képviselői szakemberek tár­saságában arról tanácskoz­tak, milyen követelmények­nek kellene teljesülni ahhoz, hogy borvidék lehessen a Ti­szazug.- Nagyon jó eredményt értünk el, kérésünkkel nyitott kapukon kopogtattunk - közölte lapunk­kal a tárgyalások eredményét Kasza József kunszentmártoni Évek óta fájó pontja Mező­túrnak a jelenleg kiállítási csarnokként használt volt zsinagóga állapota. Az épület leromlott állagú, falai vizesek, a tetőszerkezet korhadt. A közelmúltban született testü­leti döntés pontot tehet e szo­morú állapot végére. A város pályázatokat nyújt be a kiállí­tási csarnok felújítására külön­böző alapokhoz, remélhetőleg sikerrel. Oltyán Gábor, a pol­gármesteri hivatal főtanácsosa elmondta, a tervezett felújítási munkák mintegy 45 millió fo­rintba kerülnek majd. Megújul­hat a tetőszerkezet, kiépítik a fűtést, amelynek eredménye­ként télen-nyáron tarthatnak különböző rendezvényeket az tozások, amelyek az önkor­mányzattal s intézményeivel szemben fennállnak. Ennek kifizetése elodázha­tatlan, ami jelen állapotban nem oldható meg hitel nélkül. A tetemes összeg visszafize­tési határideje következő év június 30-a. A képviselő-testület fede­zetként az önkormányzat saját bevételeit és a havonta jelent­kező személyi jövedelemadót ajánlva garantálta az OTP- nek, hogy a visszafizetés az 1998-as költségvetésében el­sőbbséget élvez. -p­polgármester, a Tiszazug egyik szószólója.- A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára, ár. Urbán András elmondta ne­künk, hogy a szakma is elkészí­tett egy tervezetet, mely szerint a készülő bortörvényben térsé­günk a Kunság borvidék egyik borkörzete lesz. Ez a lehetőség sokat jelen­tene a környék szőlősgazdái­nak, ugyanis a pályázati pén­zekre, támogatásokra mint a borvidéki besorolásban sze­replő tájegység igényt tarthat­nak. (Folytatás a 3. oldalon) épületben. Hangsúlyozta, a fenti összeg minimum szüksé­ges lesz, mivel a műemlék-fel­ügyelet előírásai igen szigo­rúak, azoktól csak az egyetérté­sükkel lehet eltérni. A pályázatokat három ütem­ben tervezik beadni. A műem­lékvédelmi felügyelethez már eljuttatták az anyagot, mely alapján 30 százalék vissza nem térítendő és 10 százalék vissza­térítendő kamatmentes támoga­tást remélnek a Központi Kör­nyezetvédelmi Alapból. A mű­emlék-felügyelettől 4 millió fo­rintot kémek a ’98-as felújítási keretből, és a területi kiegyenlí­tést szolgáló támogatással kí­vánják elérni, hogy a beruházás tízmillió forintos saját részből megoldható legyen. scs Várhegyi Attila polgármester, mintegy lezárva a ár. Krizsa Sándor jegyző kontra önkor­mányzat ügyben kialakult „nyi­Kunszentmárton és Kungyalu között, a Körös-gát közelében a minap akciót hajtottak végre a megyei rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni osztá­lya és a helyi rendőrkapitány­ság nyomozói, akik kábítószer­termesztőket értek tetten. Épp aratáskor ütöttek rajta a két fér­fin. A rendőrség megérkezéséig latkozatháborút”, leszögezte: a továbbiakban ez ügyben a jog­erős bírósági ítélet megszületésé- éig semmiféle vitába, vélemény­egy mázsa kábítószeres ciga­retta-alapanyagot szedtek le. A tettesek az eldugott, bok­ros területen levő ültetvényt gondosan ápolták, rendszeresen locsolták és még a rágcsálók el­len is megvédték a jó bevételi forrást jelentő töveket. A lefoglalt anyagról - amelyből egyébként mintegy cserébe nem kíván bocsátkozni sem az önkormányzat, sem a polgármesteri hivatal. Egy korábbi képviselő-testü­leti döntés értelmében a szobioki önkormányzat a megyei önkor­mányzattal közösen Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Közokta­tási Közalapítványt hozott létre. (Folytatás a 3. oldalon) hétezer hódító cigarettát lehe­tett volna sodorni - megállapí­tották: tartalmaz kábítószernek minősíthető hatóanyagot. A nyomozók feltételezik, a minikertészet már évek óta működik. Az ügy kapcsán gya­núsítottként kihallgatott szemé­lyek között van, aki több éve innen szerezte be maga szá­mára szükséges „füvet”. Egy­előre öt személy ellen folyik a nyomozás, de várhatóan bővül a gyanúsítottak köre. Azt egy­előre még kutatják, milyen szá­lakon folyt a tiltott anyag érté­kesítése. -hgy­Kétszáz igénylő kell Szerveződik a kábeltévé A nagyiváni önkormányzat szórólapokon teszi fel a kérdést a falu lakosságának: legyen-e kábeltelevíziós rendszer a tele­pülésen? Ennek feltétele, hogy legalább kétszázan azt mond­ják, hogy legyen! A tervek szerint egy buda­pesti vállalkozás építené ki a rendszert, a Titász oszlopain vezetve a hálózatot. A kalkulált bekerülési költség megközelí­tően 25 ezer forint lakásonként. Az önkormányzat ugyan anyagilag nem tudja támogatni a fejlesztést, de egyéb módon segíteni kíván. Ha összejön a minimális létszám, akkor a tu­lajdonában lévő, volt mozi épü­letét ingyen biztosítja a köz­ponti fejállomás üzemeltetésé­hez. -p­ÁPV Rt.-döntés Még mindig eladó a Vegyiművek Ülésezett szerdán az Állami Privatizációs Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. Az rt. igazgatósága ekkor határozott a Tiszamenti Vegyiművek (TVM) Rt. rész­vényeinek értékesítéséről. Ezek szerint az ÁPV Rt. új, nyílt, egyfordulós pályázatot ír ki a „vegyi” 100 százalékának el­adására. Pályázni a társaság jegyzett tőkéjének 85 százalé­kára lehet, 15 százalékot a dol­gozóknak ajánlanak fel. A pá­lyázati kiírás szerint a vételár maximum 40 százalékát kárpót­lási jegyben, legalább 60 száza­lékát készpénzben kell befi­zetni. Az ajánlattevőnek vállal­nia kell, hogy a létszámot há­rom éven keresztül 3 százalékot meghaladó mértékben nem csökkenti, és tartózkodik az ér­vényben lévő kollektív szerző­dés egyoldalú módosításától. A pályázati kiírás szerint a vevő­nek a társaság területén lévő mintegy 600 ezer tonna veszé­lyes hulladékot el kell távolíta­nia. A munkavállalók a pályá­zat lezárását követően, az elfo­gadott árfolyamérték 50 száza­lékáért vásárolhatnak. * A TVM Rt.-t eddig már több­ször is meghirdették eladásra, de eddig ezek nem vezettek si­kerre. Nyitott (pince)ajtókat döngettek Borkörzet lehet a Tiszazug Megmentik a régi építményt Felújítják a zsinagógát Indiaikender-ültetvényen „arattak” a nyomozók a kunszenti határban Egy mázsa drog hiányzik a piacról Már nem az első eset, hogy egyes Kunszentmárton környéki „vállalkozók” tiltott növények termesztésén buknak le. Úgy hírlik, ez a környék felel meg leginkább a sok napsütést igénylő indiai kender termesztéséhez. A kockázat nagy, nem tudni ugyanis, mikor jön rá a rendőrség a tilosban végzett, igen jól jövedelmező növénytermesztésre. Zenei világnap Jászberényben Rendhagyó helyszínen emlé­keztek meg Jászberényben teg­nap a zene világnapjáról. Darázs Árpád világhírű kar­mester a Lehel Vezér Gimná­zium falán elhelyezett emlék­táblájánál rendezték meg a csa­ládias ünnepséget. Az ebből a középiskolából indult zeneóriás 75. születésnapjára való emlé­kezés és a zene nemzetközi napjának megünneplése idén összefonódott a városban. Sas István, a Déryné Műve­lődési Központ igazgatója ki­emelte, Bartók és Kodály orszá­gában különösen fontos a zene­kultúra. Hangsúlyozta, Jászbe­rénynek nemcsak gazdag a ze­nei öröksége, de a jelenben is irigylésre méltó, nyüzsgő zenei élete van. Darázs Árpádra em­lékezve kiemelte, a Berényből indult zseni a Kodály-módszer első, legjelentősebb apostolává vált az USA-ban. bcs A kunhegyesi vasútállomás iparvágánya mellett a múlt hónap közepén elkezdődött a répaszezon. Kisgyócs és Abádszalók térségéből december 8-ig a tervek szerint 21 ezer va­gon répát fogadnak, amit a hatvani cukorgyárba szállítanak. fotó: csabai Őszét „rokonok” látogatása A Vlagyikavkázi Agrártudományi Egyetem oktatóiból és nö­vendékeiből álló Eszáti férfikórust látták vendégül tegnap Jászberényben. Az Északoszét Köztársaságból érkezett dele­gáció ismerkedett a Jászság történetével, de érdeklődtek Jász­berény és a térség mezőgazdasága, kulturális élete iránt is. A kórus a pécsi bordalfeszti­válra érkezett hazánkba, de ké­résük volt, hogy itt-tartózkodá- suk idején látogathassanak el az őszét nép magyarországi roko­naihoz, a jászokhoz. így történ­hetett meg az Orosz Kulturális Központ közreműködésével szervezett találkozó. Először a Jász Múzeumba lá­togattak, ahol H. Bathó Edit igazgató vezetésével nyertek betekintést a jászok eleinek tör­ténetébe. Érdeklődéssel fedez­ték fel az ősi jász szavak és az egyik mai őszét nyelvjárás kö­zötti összecsengést. Ezt köve­tően a polgármesteri hivatal dísztermében helyi mezőgazda- sági szakemberekkel a Jászság és Jászberény állat- és növény­termelésének legapróbb részle­teiről, jellemzőiről zajlott az eszmecsere, de szóba került az őszét és jász kultúra rokonsá­gának kérdése is. A találkozó konkrét eredménye a vlagyi­kavkázi delegáció és a részt vevő herényi képviselők által megfogalmazott szándéknyi­latkozat: kinyilvánították azt a törekvést, hogy fotós, filmes, videós anyagok cseréjével, kiál­lítások szervezésével, mind na­gyobb közönséggel ismertetik meg a két térség lakosságának közös kulturális értékeit, hagya­tékát. Este, megköszönve a he­rényiek vendéglátását és meg­ünnepelve a zenei világnapot, a kórus hangversenyt adott a mű­velődési központban. bcs Nyitott kapuk a Henkelnél mottóval rendezte meg nyűt napját tegnap a Henkel Ma­gyarország Kft. szolnoki gyára. Az előadások mellett a vendégek gyárlátogatáson vehettek részt, megismerve a korszerű mosóporgyártás folyamatát. fotö: csabai

Next

/
Oldalképek
Tartalom