Új Néplap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-11 / 238. szám
1997. október 11., szombat Körkép 5. oldal Nézőpont A M.É.Z. együttes műsorát láthatták csütörtökön este- Szolnokon, a megyei Verseghy Ferenc Könyvtárban a zene barátai. A nagy sikerű koncerten ír, skót és angol népzenét játszott az együttes. fotó: cs. i. A velencei kalmár a holocaust után A szállóigévé vált mondás szerint Auschwitz után nem lehet verset írni. Kétségbeesett leszámolás ez az optimista 19. századdal, amely azt hitte, hogy a tudományos-technikai haladás az élet minőségének javítása mellett szinte automatikusan meghozza az erkölcsök tökéletesedését is. Az első világháború és a nyomában bekövetkezett változások alaposan megingatták ezt a naiv hitet, de a kegyelemdöfést a holocaust adta meg neki. Bebizonyítottá, amit korábban legföljebb csak elméleti lehetőségként vettek számba, hogy a tudomány és a fejlett technika erkölcstelen, bűnös célra is használható. A mondás, tudniillik, hogy Auschwitz után nem lehet verset írni, tömören fejez ki egy életérzést, hogy valami nagy, végzetes változás történt a világban. Ezek a gondolatok foglalkoztattak, amikor kijöttem a Szigligeti Színházból A velencei kalmár előadása után, és föltettem magamnak a kérdést: lehet-e ezt a darabot játszani a holocaust után? Az első válasz az, hogy természetesen lehet, hiszen játsszák a világ minden részén. Ugyanúgy, mint ahogy verset is írnak Auschwitz után, mert a költészet az emberiség olyan elemi igénye, minden ezt cáfolni látszó tény ellenére, hogy folyamatát nem képes semmiféle kataklizma feltartóztatni. De egyértelmű tévedésnek sem tarthatjuk az idézett megállapítást, hiszen ugyanúgy már valóban nem lehet verset írni, mint Auschwitz előtt. Menthetetlenül naivnak, korszerűtlennek, gyermetegnek tűnik ma, aki az emberbe, az emberi haladásba vetett olyan hittel ír verset, mint írtak a múlt században vagy e század elején. Ha pedig igaz, hogy létezik ez a cezúra a költészetben (s tegyük hozzá, hogy a művészetekben általában), akkor sokszorosan igaz Shakespeare velencei kalmárára, amely mintegy sűrítve hordozza mindazokat az erkölcsi dilemmákat, amelyek e kérdéskörrel kapcsolatban fölmerülhetnek. A szavak, egyszerű, hétköznapi szavak is más, mögöttes értelmet nyernek, a mese elveszíti báját, a néző nem képes belefeledkezni, mert szinte brechti elidegenítési effektusként tolulnak föl a háttérben a történelem eseményei. ÉS'ezen az sem változtat, hogy a rendező, Schwajda György, tisztességes szándékkal közelít a műhöz, láthatóan szeretne megfeledkezni a mögöttes tartalomról, és csak a történetre, a jellemekre összpontosít. Nem rajta múlik, ha a néző mégsem tud teljesen feloldódni, nem tlidja önfeledten átadni magát a színházi élménynek. Nem tudom, lehetne-e úgy eljátszani A velencei kalmárt,! hogy ezek a történelem által hozzátapasztott mögöttes tartalmak is megjelenjenek benne. Félő, hogy úgy meg hamis aktualizálásba fulladna a vállalkozás. Valószínűbb, hogy A velencei kalmár a maga eredeti mivoltában egyszerűen*élveszett a holocaust utáni néhány nemzedék számára. Reménykedjünk, hogy lesz olyan idő, amelynek emberei a szörnyűségek árnyától végleg megszabadulva úgy tudják majd élvezni, mint a régi korok nézői tették. . Mindennapi beszédtémák Már a kertek alá szökött az ősz, az utcákon estefelé fűrészfogú szelek rohangálnak az ember gallérja alá. Vajon ilyentájt mi foglalkoztatja az utca emberét? Szépes Andrásáé (kunhegyesi tanárnő): - Legjobban bosszant az energia szakadatlan áremelése, ami nem a keresetekhez igazodik, és lehetetlen helyzetbe hozza a családokat. Minek kellett kiárusítani, ha a vevő ezt „kínálja” a lakosságnak? Az iskolában sajnos sokba kerülnek a tanszerek, könyvek, és ezekben is bizonyára benne van az energia meredeken emelkedő ára. Pedig ahol lehet, megalkusznak, a legolcsóbb is jó, de hát el lehet képzelni, mibe kerül ott a szeptember, ahol több gyerek indul iskolába. Még nem beszéltem a tankönyvekről, mert lassan oda jutunk, ahány iskola, annyiféle könyv. Kisbus Imréné (Tószeg): - Felháborít, hogy kaphatnak ennyi pénzt az emberek, mint például a megyei kórház új kormánybiztosa: ki, kik szavazták ezt meg nekik? Miközben egy átdolgozott életért örül az ember, ha 20 ezren felüli a nyugdíja. Ráadásul aki kórházba megy, aligha a kórházi biztosban reménykedik, hanem abban, hogy meggyógyítják. Ezt pedig tudtommal az orvosok, ápolók végzik. Horváth Krisztina, (18 éves vendéglátó szakos főiskolás Szolnokon): - Minket a barát- • nőmmel most az foglalkoztat, hogy jó legyen a félévünk. Ezután esetleg kimehessünk külföldre nyelveket tanulni. Az már egy kicsit meredek, hogy havonta 25 ezerbe kerülök a szüleimnek, akik gazdálkodók. Még két testvérem van, az egyik már dolgozik, a másik középiskolás. Nyaranta én is sokat segítek nekik, mert szükség van rá. Tudom, nagyon nagy teher az én taníttatásom, ezért igyekszem jó eredményt elérni. Várhegyi József (56 éves rokkantnyugdíjas): - Itt a szolnoki piacon az a beszéd tárgya, hogy már megint emelték a fűtés és a világítás árát. Uram, 38 évet dolgoztam, és akár hiszi, akár nem, 10 ezer 500 forint a nyugdíjam. Én azt mondom, nem nekem szégyen, szégyellje magát az állam. Lehet, most segít az önkormányzat, mert vasárnap kinn jártak nálam, afféle környezettanulmányon. Azt mondták, annyira kevés a nyugdíjam, hogy a számítógép a legelsők között dobta ki. Haleb Tünde (bolti eladó, 24 éves és két gyermek édesanyja): - Érthetetlen, miért emelték már most harmadszor is a gáz árát. Nekem meg évente sorba kell állni a családi pótlékért. A kicsinek most vettem szandált: 1700 volt, és még örüljek, hogy eny- nyibe került. Évek hosszú sora óta nem nyaraltunk a féijemmel, mert ez manapság luxus a hozzánk hasonlóaknak. Ez nem érdekli a politikacsinálókat? Helyette az, hogy végre megszabadultunk az egyik nagy testvértől, most a NATO-val a másikat vesszük a nyakunkba. Csak az a baj, hogy ennek az árát mi, kis keresetű emberek fizetjük. Baloghné Éva (gyesen lévő kétgyermekes anyuka): - Emeleten lakunk, szóval ott, ahol a zöldség is pénzbe kerül. A párom reggeltől estig dolgozik, hogy legyen valamink, én meg a gyerekekkel foglalkozom. Eredetileg ápolónő voltam, de a keresetemből még a vízre sem futotta. Később pályát módosítottam, varrtam. Éz jobbnak tűnt, de olykor szombaton meg vasárnap is menni kellett. Ha letelik a gyes, nem tudom, mi lesz, kikre maradnak hétvégére a kicsik. Mert ha sok a munka, akkor nincs szombat. Ha meg esetleg a hétvégi műszakot nem vállalom, ennek aligha fognak örülni. D. Szabó Miklós Látogatóban Száz tanár úréknál - Fiuktól vehették át az aranydiplomát Az a csodálatos pillanat Az ember életében vannak pillanatok, amelyek fényükkel be- ragyogják még a legszürkébb hétköznapokat is. „Soha nem gondoltam, hogy ezt megélhetem” - mondja a tanár-édesanya, s a szemében most is megcsillan a könny, a meghatódottságé, ahogy visszagondol arra a szeptemberi délelőttre. Az aranydiplomás szülők dékán fiukkal- Amikor már nem hittem, hogy valaha is tudok még örülni maradéktalanul, átélvén életem legnagyobb fájdalmát, lányom elvesztését, most mégis megadatott - így a tanár-édesapa, amikor együtt próbáljuk felidézni ama nagyszerű pillanatot, doktor Százék szolnoki családi otthonában, s közben egy díszes dokumentumot is nézegetve. A félj és feleség ugyanis éppen ötven esztendeje, hogy diplomáját megkapta a Közgazdaság-tudományi Egyetemen, s e jeles jubileum alkalmából hivatalosak voltak ők is a hajdani alma materbe, hogy átvegyék az életmű elismerésnek jelét, az aranydiplomát. - Az egyetem hatalmas aulája zsúfolásig telve volt - kezdi mesélni Ida asszony, s hangjában most is érezni az izgalmat. - A műsorvezető egymás után szólította a jubilánsokat, már a végénél tartott, de bennünket még mindig nem hívott. Aztán kisvártatva, hangját megemelve, talán hogy így is jelentőséget kölcsönözzön szavainak, így szólalt meg: végezetül hívjuk dr. Száz Jánost és dr. Száz Jánosné Koska Idát... - majd újabb szünet - és felkérem Száz János dékán urat, szíveskedjék édesapjának s édesanyjának átadni az aranydiplomát. Éire aztán a nézőtéren kitört a taps. És akkor jött Öcsi - rögtön javítja - János fiunk díszes talárban, a tisztségét jelképező hatalmas éremmel a mellén. És megtörtént a csoda.- Olyan pillanat ez, amelyhez fogható nem volt még Európában, de talán a világon sem! Ezek annak a francia professzornak a szavai, aki elsőként gratulált nekünk - tette hozzá Százné. - Mit éreztem? Végtelen meghatódott- ságot és hálát. Mi hárman így, együtt, a család. Hálát, hogy a sors megadta ezt nekünk.- Az elismerés örömeiben többször is volt részem, de hogy ennek jelét a fiam kezéből vegyem át... - Az apa kemény, férfias hangja is mintha ellágyulna. Majd folytatja, mintegy magyarázatképpen. - Volt ebben valami mélyebb is, hogy érthetőbb legyek: a szülő gyermekében nemcsak a maga folytatását látja, hanem titokban reményeinek, vágyainak beteljesülését is.- Vágyai szerint talán ott szeretett volna maradni hajdan, ahol most fia professzor? Közgazdaságtant tanítahi felsőfokon?- Amikor '45-ben iskolám hívására a szolnoki középiskolai tanársággal cseréltem fel a tanszéki munkát, lemondtam egy remélt egyetemi karrier lehetőségéről.- Es most talán, visszagondolva, csalódott? - amire ő hevesen tiltakozik.- Ugyan kérem, ha hússzor születnék, hússzor is pedagógus lennék, és tudatosan középiskolában tanítanék. Mc/t ott is lehet professzor az ember - gondolom hozzá ismerve a gazdag életpályát. És Ida asszony is határozottan igenli félje hitvallását. És teljesen joggal. Túl szakmai elismertségén - országos versenyeken győztes diákok, tanítványainak hosszú sora bizonyítja, hogy az ő kezében arannyá válik a tudás.- Csak azt sajnálom - jegyzi meg férje -, hogy énmiattam nem ismerték el munkáját sok éven át. Hogy elkerülte a „hivatalos” elismerés - hangjában némi keserűség. Próbálom faggatni, vajon az ok mi lehetett? Ami úgy hátráltatta feleségének tisztes elismerését, hisz a tanítványok rajongva szerették. Ám ő elhárítja a magyarázatot. Láthatóan nem kívánja sebeit nyalogatni, utólag sem,„,- Ami volt, yplt_,T zárja le tömören. A Száz házaspár élete összenőtt a szolnoki kereskedelmivel, később közgazdaságival, amíg tanítottak és csak itt tanítottak mindvégig, kicsiket és nagyokat, felnőtteket, közgazdászok nemzedékeit nevelték fel. Bár az iijú Száz a valóságban nincs jelen, a szülők minden szaván átsüt, mintha közöttünk lenne a kedves gyerek, aki ha baja támadt, anyjához menekült, s ha pedig gondja akadt a tanulásban, akkor apja fogadta be Öcsit, aki professzorként is megmaradt nekik gyereknek. S akinek most is ott áll a szobája készen a családi házban, hogy fogadja. S nem hiába várja, ha csak teheti, ő hazaruccan. S nincs annál kellemesebb, mint amikor nyűik az ajtó és megérkezik, vallja az édesanya.- Honnan ez a szoros kapcsolat? - kérdezem.- Évtizedek alatt épült ki közöttünk. Bennünk mindig társra talált, és mi is társai maradtunk - a szeretetben.- Persze ma már... Volt, amikor őt tartották a Száz tanár úr fiának, most fordítva, minket tekintenek úgy, a Száz professzor úr szülei. Volt idő, amikor ő jött utánam, most pedig már én megyek utána - ismeri be az apa. - „ Főleg, ha a „számítógépre, gangotok, az ő kedvéért, no meg érdekelt is, tanultam meg vele bánni. - A szomszéd helyiségben ott is díszeleg a modem masina. - Haladni kell a korral! - vallja gazdája. Az udvar zárt világ, dús növényzettel, zajunkra a tűzpiros bogyójú bokorról rigó, fekete reppen fel. - Öten vannak, itt laknak és lakmároznak, a barátaink, mindig is szerettem a madarakat. Hajnalban az ő énekük ébreszt, a családot, a közeli nagytemplom harangszava pedig az est közeledtét jelzi nekünk - mondja Száz tanár űr. Irigylésre méltó békesség és nyugalom! És ha meg is zavarja olykor az utcán járó gépkocsik zaja, ha Öcsi érkezik kocsijával az ablak alá, az mindig kellemes. És ez gyakorta megesik. - Tudja, a fiam azt mondja, itthon mindig megnyugszik. Ha munkája messzi földre szólítja - toldja még meg az édesanya -, az én mézesemet viszi mindig magával. Talán, mert érzi: nincs annál édesebb sehol a világon - de ezt már én teszem hozzá, távozóban. Valkó Mihály Képviselői mérleg a ciklus utolsó évében A koalíció további együttműködése szükségszerű Dr. Kis Zoltán az SZDSZ parlamenti képviselője a Felső-Jászságban, és a Földművelésügyi Minisztérium politikai államtitkára. Arra kértük, vonja meg eddigi országgyűlési képviselői tevékenységének mérlegét. •- A munkám sokkal több, mint az előző parlamenti ciklusban volt - kezdi a beszélgetést -, de a fogadóóráimat és a fórumaimat mindig megtartom, rendszeres kapcsolatot tartok a választókkal.- A közvélemény elvárja, hogy a képviselő' lobbizzon kerülete érdekében.- Elválja, ám ebben benne van az a lehetőség, hogy nem minden döntés születik meg a teljes racionalitás jegyében, hanem egyes képviselők nyomásának engedve. Persze én is lobbizok a kerületem érdekében. Sajnos ez gyengébben megy, amióta kormányzati pozícióban vagyok, hiába hinné bárki az ellenkezőjét. Most könnyebben mondanak nemet a minisztériumokban, mint amikor ellenzéki képviselőként mentem be. Sikerélményként a gázt, a telefont említhetném, vagy a jászkiséri hűtőházat. Itt volt a szeméttelep megépítése, megegyeztek a helyben, megvan a pénz is. Persze ebben Szekeres Imrének is nagy szerepe volt, hiszen együtt kell működnünk, mint például a Jászsági-főcsatorna ügyében, nem húzhatunk határt a két választókerület közé. A fejlesztések nyomán sikerül tőkét hozni a területre, ami a munkahelyteremtést segíti.- Annak idején önnek voltak kételyei a koalíciót illetőén.- A szocialisták 54 százalékos győzelme után nem voltam annak a híve, hogy mindenáron koalíció jöjjön létre. Ezt az első küldöttgyűlésen el is mondtam. A többség azonban úgy határozott, hogy tárgyalások kezdődjenek a szocialista párttal. A szocialisták elfogadták a feltételeinket, és a választók túlnyomó többsége is azt akarta, hogy ne egyedül kormányozzanak, és hogy mi legyünk a partnereik. Voltak súrlódások, de ezek nem voltak igazán jelentősek. Én szerencsére mindkét miniszteremmel jól együtt tudtam működni. Nagyon zavarnak a korrupciós ügyek. Kemény áldozatot kérünk az emberektől, és akkor jönnek ezek az ügyek, amelyeket néha keményen be is olvasnak a fómmokon, és az ember magyarázhatja, hogy majd jobb lesz, de érzi, hogy ha ez igaz is, nem igazán meggyőző abban a szituációban. Úgy látom, ennek a két pártnak az együttműködése a továbbiakban is szükségszerű lesz. Nincs olyan erő, amellyel elképzelhetőnek tartom a koalíciót, már túlságosan eltávolodtak a programok. A következő kormányzás könnyebb lesz. Nem azoknak, akik kormányoznak, hanem a lakosságnak. Látszik, hogy a fellendülés, az államháztartási egyensúly tartós.- Indul a választásokon ?- Igen. A párt már bizalmat szavazott, most szeretném megtudni, hogy az ottani választók hogyan értékelik az eddigi munkámat. Kormányzati tisztséget viszont már nehezebben vállalnék. B. A. A kunsági malomváros naiiagi uiaiiiiun cs a Hungária malom történetét mutatja be Kovács Pál napokban megjelent, A hatvan malom városa című könyve, melyet Karcag város ön- kormányzata adott ki. A szerző Karcag egyik legfontosabb iparágának, a malomiparnak - egykoron hatvan malma volt a városnak - történetét mutatja be a törökdúlástól az 1970-es évekig. így szól a kézi- és szárazmalmokról. Eszerint 1857-ben 41 szárazmalma volt Karcagnak, melyek közül az utolsó az 1960-as évek elején tűnt el. Érdekes a molnárokról és a céhrendszerről szóló rész. A molnárok az ácsokkal, fazekasokkal és bognárokkal alkottak egy céhet 1819-ben. A céhlevél szerint a „remeket” a molnárlegény 3 éves vándorút után készíthette el. Ötven év alatt 408 molnárlegény fordult Kovács P»? A hatvan malom városa A Sjrisx&i ntubfcoi. é«r a Ihwtíáísa nssk-m WIJ meg a céhben. Olvashatunk a nagykun településen működő gőz- és szélmalmokról, valamint a hántoló- és őrlőmalom történetéről is, melyek közül már csak egy látható. Az iparág helyi kísérleti eredményeivel is megismertet bennünket a szerző, aki egykoron üzemvezetőként dolgozott itt. de
