Új Néplap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-08 / 209. szám

1997. szeptember 8., hétfő 5. oldal Hazai Tükör Polgármester-választás Nagykanizsán A koalíció jelöltje győzött Több juthat oktatásra, kutatásra Megállítják az egészségügyi kiadások reálértékének csökkenését Vezető személyiségek jelenléte és felszólalása avatta közéleti eseménnyé a hétvégi egyetemi tanévnyitó ünnepségeké^ Göncz Árpád a szegedi József Attila, Gál Zoltán a Miskolci Egyetem, Kökény Mihály pedig a budapesti Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem hallgatói előtt beszélt időszerű belpolitikai, oktatási kérdésekről. Tüttő István, a koalíció je­löltje lett Nagykanizsa új pol­gármestere a szombati idő­közi polgármester-választás eredménye alapján. Az előzetes eredmény szerint a választói listára felvett 43 338 szavazásra jogosult kanizsai polgár közül 9325 járult az ur­nákhoz, ami 21,05 százalékos részvételi arányt jelent. A leadott 9255 érvényes sza­vazat közül Tüttő István alpol­gármester, az MSZP és az SZDSZ közös jelöltje 4814-et kapott és szerezte meg a győ­zelmet. A hat ellenzéki párt ál­tal támogatott Marton Istvánra 3569-en, míg a független je­löltként indult Szányiné Kovács Máriára 872-en voksoltak. A kanizsai voksolást megkü­lönböztetett figyelem kísérte, A hétvégén több parlamenti párt vezető testületé tanács­kozott és fejtette ki vélemé­nyét időszerű bel- és pártpoli­tikai témákról. Torgyán József pártelnök a kis­gazdák parlamenti képviselő- csoportjának véleményét tol­mácsolva közölte: frakciójuk úgy véli, hogy az MSZP és a Fidesz titkos paktumot kötött a tizenegy volt keresztényde­mokrata képviselő Fidesz-frak- cióba való átülésével kapcso­latban. Ez az eljárás házsza­bályellenes. Torgyán József szerint az MSZP és az SZDSZ szintén titkos paktumot kötött a rádió- és televíziótörvény egy­oldalú módosításáról. Az SZDSZ Országos Taná­csa — mint Kuncze Gábor párt­Még ebben az évben megkez­dik működésüket a regionális idegenforgalmi tanácsok, az­zal a céllal, hogy összehangol­ják és segítsék a turizmus fej­lesztését szolgáló helyi kez­deményezéseket.- A tanácsok felépítésükben a területfejlesztési regionális szervezeteket követik és köz­vetlenül az Országos Idegen- forgalmi Bizottság alá tartoz­nak - jelentette be a büki gyógyfürdő megnyitásának 35. évfordulója alkalmából rende­zett szombati ünnepségen Ka­tona Béla, az OIB elnöke. - Összesen nyolc idegenforgalmi központot állítanak fel vidéken, egyet pedig a fővárosban. mert három év óta ez volt az első eset, hogy megyei jogú vá­ros első emberére szavaztak a polgárok. Az eredményt az egyik vesztes, Marton István úgy kommentálta, hogy a koa­líciós pártok rendkívül erős csapattal kampányoltak, szem­ben az ellenzéki erőkkel. Bu- rány Sándor, az MSZP frakció­vezető-helyettese úgy véleke­dett: az eredmény nem meg­lepő, bár várakozását felül­múlta a siker, amely arra utal, hogy a koalíciós pártok ázsiója felmenőben van. Surján László ellenzéki or­szággyűlési képviselő szerint messzemenő következtetéseket hiba volna levonni a nagykani­zsai eredményekből, miként a korábbi - az ellenzéki jelöltek győzelmét hozó - időközi vá­lasztások eredményeiből is. elnök elmondta - a sátoraljaúj­helyi romák körül kialakult helyzet kapcsán leszögezte: az ország egész területén ugyanaz a demokratikus alkotmány ér­vényes, amely tiltja az etnikai megkülönböztetést és a kollek­tív bűnösség elvét. Kuncze va­lótlannak nevezte Torgyán mé­diával kapcsolatos állítását. A KDNP vezetősége meg­hívta az MDF Ügyvezető El­nökségét, hogy tárgyaljanak a két párt együttműködésének további lehetőségéről - jelen­tette be Mizsei Zsuzsanna vá­lasztmányi elnök, az országos elnökség ülése után. Az elnök­ség felszólította a párt tagjait, hogy ne csatlakozzanak a Ma­gyar Kereszténydemokrata Szövetséghez, illetve lépjenek ki abból. A testületek számára az OIB saját költségvetéséből biztosít forrásokat. Önálló jogkört is kapnak, például különböző pá­lyázatok elbírálására, és szere­pük lesz a mainál szervezettebb országos turisztikai informá­ciós rendszer kialakításában. Napjainkban 57 tájékoztató iroda működik az országban. A tájékoztató irodákat számí­tógépes hálózattal kapcsoljuk egybe - hangsúlyozta Katona Béla. - Az a terv ugyanis, hogy a turista az országban minde­nütt megkapja ugyanazokat a naprakész információkat, ame­lyek segítik őt a különböző szolgáltatások kiválasztásában. Ez az elképzelés egy éven belül megvalósulhat. Az egyetemek állami támoga­tása a jövőben sem fog látvá­nyosan növekedni, ezért a fel­sőoktatási intézményeknek arra kell törekedniük, hogy pá­lyázati úton szerezzék meg a magasabb szintű működésük­höz szükséges pénzt - hangoz­tatta Göncz Árpád. Az államfő követendő példaként emlí­tette, hogy a szegedi tudo­mányegyetem együttműködést tervez az újvidéki és a temes­vári társintézményekkel. A Miskolci Egyetemen Gál Zoltán, a parlament elnöke ar­ról szólt, hogy korszakos vál­tozás időszakát éljük, mert - minden depressziót, idegessé­get sugárzó véleményt és reto­rikát cáfolva - fokozatosan növekszik az ország gazdasági teljesítménye. Ennek eredmé­nyeképpen jövőben több jut­hat oktatásra, kutatásra, fej­lesztésre. Korszakhatáron va­gyunk abban az értelemben is, hogy megnyíltak előttünk Európa kapui. Ez lehetővé te­szi, hogy biztonságunkat, jö­vőnket szervezetileg, intéz- ményileg hozzákapcsoljuk Európa fejlettebb régiójához. Magyarország képes arra, hogy eleget tegyen az uniós tagság feltételeinek. Kökény Mihály népjóléti miniszter bejelentette: a gaz­dasági helyzet stabilizálódása - hosszú idő óta először - le­hetővé teszi, hogy a következő' évben az egészségügyi kiadá­sok reálértéke ne csökkenjen. Hirtelen változást illúzió volna remélni, de már lépést tehetünk afelé, hogy a bérek elmozduljanak a jelenlegi szintről - mondta a népjóléti tárca vezetője. Alkotmánybíróság. Ülést tart holnap az Alkotmánybíróság, és megvitatja azt a fölvetést, amely szerint sérti az alkot­mányt, hogy a Magyar Hon­védség átalakításának irányai­ról országgyűlési határozat rendelkezik, holott a fegyveres erőket érintő feladatokat két­harmados szavazataránnyal el­fogadott törvényben lehet csak szabályozni. Új veszprémi érsek. A veszp­rémi Szent Mihály-bazilikában szombaton beiktatták a Veszp­rémi Katolikus Főegyházme­gye új érsekét, dr. Márfi Gyu­lát, a korábbi egri segédpüspö­köt, aki a nyugállományba vo­nult dr. Szendi József utódja. Emlékezés Klebelsbergre. A katolikus fiúpolgári iskola alapításának 70. évfordulóját ünnepelték tegnap Makón, és felavatták az intézmény egy­kori névadója, gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter emléktábláját. G. Nagyné Maczó Ágnes, az Or­szággyűlés alelnöke beszédé­ben István király templomépítő munkásságához hasonlította az egykori kultuszminiszter isko­laépítési programját. Fidesz-jelölés. Az Ország- gyűlés megüresedett alelnöki posztjára a Fidesz Áder Jánost jelöli - döntött a fiatal demok­raták képviselőcsoportja. Szá- jer József, aki a párt választási felkészülését vezeti, lemondott csoportelnöki tisztéről. Helyét a jövőben Pokorni Zoltán, a frak­ció eddigi helyettes vezetője tölti be. Bányásznap! ünnepség. A bányászat jövője mára bizto­sabbnak látszik a Mátraalján, mint az utóbbi években bármi­kor - jelentette ki Sándor László, a Magyar Szakszerve­zetek Országos Szövetségének elnöke a szombati, Gyöngyö­sön megrendezett bányásznapi ünnepségen. Ez azt jelenti, hogy még a következő évezred első két évtizedében is bizto­sítva lesz ü'társaság közel 3 ezer bányászának a foglalkozta­tása. Kutatási egyezmény. A holo­caust feltárásának megkönnyí­tését szolgálja majd az az egyezmény, amely Izrael és Magyarország között jön létre, és amelynek előkészítéséről Gecsényi Lajos, a Magyar Or­szágos Levéltár főigazgatója most befejeződött izraeli útján tárgyalt. Meghalt Zsurzs Éva. Zsurzs Éva filmrendező, Kossuth-dí- jas, kiváló és érdemes művész néhány nappal 72. születés­napja előtt szombaton elhunyt. Nagy sikerű tévéjátékok, köz­tük a Fekete város és az Abigél című sorozatok rendezője volt. Negyvenszázalékos kamattámogatás a takarékoskodóknak Segítség a lakásgondok enyhítésére Jövőre még nem várható látványos növekedés a lakásépítke­zés területén. A költségvetési törvény tervezete azonban már 30 ezer új otthon létrehozásának finanszírozásáról szól, s ez hozzájárulhat a lakáspiac megélénküléséhez, az építési kedv növekedéséhez. Lakáscélú kiadásokra 1998- ban összesen mintegy 84 mil­liárd forintot szán a pénzügyi kormányzat, az idei 76 milli- árddal szemben. Ez az összeg reálértékben ugyan nem több az ez évinél, de - a lakástaka­rékossági akcióban részvevők támogatása révén - jobban hasznosul. A kormányzat a lakásgaz­dálkodásban - az építés és fel­újítás finanszírozásának tavaly nyáron elfogadott koncepciója alapján - a piaci viszonyok megteremtését tartja a legfon­tosabb feladatnak. Ennek megfelelően alakítják át a la­kásgazdálkodás intézmény- rendszerét. Ezek egy része már működik, más részének kiépítése pedig folyamatban van. Az idén kezdték meg te­vékenységüket a lakás-taka­rékpénztárak, és az ingatlan- piacon hamarosan érezteti majd kedvező hatását a jelzá­log-hitelintézetről, valamint a jelzáloglevélről a közelmúlt­ban született törvény is. A lakás-takarékpénztárak útján a lakossági megtakarítá­sokhoz idén 40 százalékos kamattámogatással járul hozzá az állam. A Pénzügyminiszté­rium szerint ez csaknem 6 mil­liárd forinttal terheli meg a jövő évi költségvetést. Az önkormányzatok 14,4 milliárd forintos központi jut­tatással egészíthetik ki a la­kásgondok enyhítésére szánt saját előirányzataikat, a fegy­veres testületeknek pedig 4 milliárd forint jut a költségve­tésből lakásépítésre. A szakemberek véleménye szerint adottak a feltételek ah­hoz, hogy a különféle ösz­tönző, támogatási rendszerek révén 1998-ban, majd az azt követő években folyamatosan emelkedjen az újonnan tető alá kerülő otthonok száma. Mérsékelt érdeklődés a felnyitható zárt dossziék iránt Előkerültek Vörös János memoárjai is Egyelőre aránylag kevesen fordultak a Budapesten szeptem­ber 1-jén megnyitott Történeti Hivatalhoz. Az első héten személyesen csupán 147-en, levélben 79-en, telefonon mint­egy százan érdeklődtek arról, mikor, hogyan ismerkedhet­nek meg a róluk titokban készült följegyzésekkel, informáci­ókkal és jelentésekkel. Mint Markó György, a hivatal elnöke elmondta: a titkos - operatívnak nevezett - nyil­vántartás 1990 előtt kiszol­gálta a III/III-as csoportfőnök­séget, amely a belső elhárítás, a politikai rendőrség feladatait látta el, továbbá ellátta ada­tokkal a katonai elhárítást il­letve felderítést. A III/III-as csoportfőnökség 1990. február 14-én jogutód nélkül megszűnt. Iratainak egy részét más intézmények vették át, további része 1990-ben az emlékezetes iratmegsemmisí­tés áldozatául esett. Az akták több csoportra oszthatók. A „B” dossziék a beszervezéssel kapcsolatosak, annak előkészítését, megter­vezését rögzítik. (Ezeknek 90 százaléka megsemmisült.) Az ,M” dossziék az ügynöki munkával kapcsolatos jelenté­seket tartalmazzák. Äz „O” dossziék az operatív, konkrét megfigyeléshez kapcsolódó ügynöki munka dokumentu­mait rögzítik. A „V” dossziék a bíróság elé kerülő ügyekhez biztosítottak anyagot. Mindenki csak saját magá­ról, illetve arról kérhet infor­mációkat, aki felhatalmazta erre. Az első kérelmezők fel­tehetőleg szeptember végén ismerkedhetnek meg a rájuk vonatkozó információkkal. A dossziék anyagában talál­ták meg többek között az 1947-ben letartóztatott Vörös János volt hadügyminiszter memoárját, amelynek közlése a kor sok érdekes részletét tár­hatja a nyilvánosság elé. Torgyán a színfalak mögötti paktumokról KDNP-MDF kézfogó? Regionális idegenforgalmi tanácsok alakulnak Jobb minőségű tájékoztatás Az emberölések túlnyomó részét „ismerős gyilkos” követi el Sok gyilkosság, egy tanulság A közvéleményben félelmet keltenek az alvilági leszámolások. Pedig a nagyobb veszély nem kívülről, hanem a szőkébb kör­nyezetből leselkedik az emberekre. Erre a meglepő következtetésre jutott az utóbbi hat év ember­öléseit vizsgálva Hernádi Já­nos alezredes, az ORFK életvé­delmi alosztályának munka­társa. Megállapította, hogy az áldozatok 70 százalékát roko­nok, ismerősök ölték meg. 1991. január 1 -je és 1996. december 31-e között 1772 ember meggyilkolása jutott a hatóságok tudomására. Közülük 1240 esetben az emberölés elkövetői az áldozat családi, rokoni, ismeretségi kö­réből kerültek ki. A gyilkosok kilétére ez időszak alatt 167 esetben nem derült fény. Mivel magyarázható az „is­merős gyilkos” jelenség? A szakértők szerint a társadalmi konfliktusok kiéleződésével, az anyagi gondok szaporodásával, ami a családban is érezteti ked­vezőtlen hatását. Míg korábban például a házastársak az ellen­téteket okos kompromisszu­mokkal csillapítani tudták, ne­hezebb körülmények között a fékek lazulhatnak. Ez nem fel­tétlenül vezet az élet elleni tá­madáshoz, de a kapcsolatok el­durvulását okozhatja. Számításba kell venni azt is, hogy a társadalom perifériájára csúszott emberek között az át­lagosnál jóval több az idült al­koholista, aki sokszor az italért, a pénzért a szó szoros értelmé­ben ölni tud. Hernádi alezredes megállapí­tásai a bűnüldözés szempontjá­ból is fontosak. Ha ugyanis a gyilkosságok 70 százalékát a szűkebb környezet tagjai köve­tik el, akkor ezeknek a bűncse­lekményeknek a megelőzésé­ben döntő szerepet játszik min­den olyan tényező, ami befo­lyásolja a családok és más kö­zösségek életét, helyzetét, konf­liktustűrő képességét. E téren azonban a rendőrség lehetőségei korlátozottak, mert a dolgok alakulása főleg a szo­ciális ellátás, az oktatás, a neve­lés hatásától függ. (némethy) Tüntetés a ,,másság” elismeréséért. Homoszexuálisok vonultak végig szombaton Budapest belvárosában, nyíltan vállalva másságukat és tiltakozva a velük szemben megnyil­vánuló hátrányos megkülönböztetés miatt. fotó: feb/kallus györgy Jászberény: Bercsényi út 5.1:57/412-564 Alattyán: Berta Istvánné, Erzsébet királyné u. 17. Jászboldogháza: Oláh Béla, Úttörő út 2. Jászivány: Jász Imréné, Alkotmány út 34. Jászjákóhalma: Fejes Attila, Rákóczi út 26. Jászladány: Borbély Károly, Rákóczi u. 16. Major Lajosné, Alkotmány u. 16. Jászszentandrás: Fehér Sándorné, Mártírok út 67. Jásztelek: Nagy Ferencné, Vörös Hadsereg, út 31. Újszász Szabó Józsefné, Nagy út 28.

Next

/
Oldalképek
Tartalom