Új Néplap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-23 / 222. szám
1997. szeptember 23., kedd Körkép 7. oldal Két örökbe fogadott gyermeket nevel egyedül / „En a szívedben születtem” Katalin egyedül neveli két gyermekét. Idáig nincs is ebben semmi rendkívüli. A dolog attól más, hogy a gyermekek nem az övéi. Mindkettőt örökbe fogadta. Ez a külföldön már elterjedt szokás ma Magyarországon még furcsának tűnik. Azt még megértik az emberek, ha valaki azért, mert gyermektelen, örökbe fogad egy gyermeket. De kettőt? Szerényen, de szeretetben Pedig Katalin sem azért tette, mert annyira jómódú, hogy nem tudja hová tenni a pénzét. Egészen más indokok vezették.- Úgy alakult az életem, hogy nem kötöttem házasságot. Volt egy hosszú kapcsolatom, amiben nem szülhettem, mert a társam nem akarta.- Én mindig is vonzódtam a gyermekekhez. Eredetileg gyerekpszichológus akartam lenni, aztán gyógypedagógus. Amikor fölvettek a gyógypedagógiai tanárképzőbe, lebénult a lábam. Megműtötték, akkor lebénult a másik oldalam.- Mivel édesanyám akkor már nagyon beteg volt, és nem tudott bennünket eltartani, elmentem tanítani az akkori kisegítő iskolába, aztán ideggondozóban vállaltam munkát. Később vezető asszisztensként is dolgoztam.- Édesanyám meleg otthont teremtett, igen szerényen, de nagyon nagy szeretetben éltünk. Bizonyára ennek az otthoni légkörnek is köszönhető, hogy van egy adottságom. Más például rajzolni tud, én pedig odafigyelni az emberekre, segíteni másokon.- A nagyobbik gyerek sérült. Örökbe fogadáskor tudta ezt?- Akkorra meghalt az édesanyám, az öcsém, minden rokonom. Nagy baráti köröm volt, de nem tartoztam senkihez, egyedül maradtam.- Érlelődött bennem a dolog, hogy örökbe fogadok egy gyereket. Harmincvalahány évesen bementem a gyermekvédő intézetbe ezzel a kéréssel. De akkor azt mondták: maga fiatal, csinos, várjon még.- Néhány év múlva azonban sikerült. Egyszer csak kaptam egy értesítést, hogy van örökbe fogadható gyerek.- Amikor kihoztam a lányomat a gyerekotthonból, a papír szerint egészséges, értelmes volt. Később kiderült azonban, hogy részképességzavara van. Egy huszonegy hónapos gyereknél ezt azonban nem lehetett észrevenni.- Akkor én voltam a világ legboldogabb embere, és most is az vagyok.- Közben úgy hozta a sors, hogy kötöttem egy házasságot. A férjem akart gyereket, és mivel nekem már nem lehetett, ezért örökbe fogadtuk a kisfiámat is. Igaz, hogy közben a házasságom megromlott, most válunk, de a fiú velem maradt. Úgy éreztem, becsaptak- Hogyan fogadta, hogy a kislánya sérült?- Becsapottnak éreztem magam, mert nem kaptam kellő információt, úgy kellett nyomoznom az állapota után. Voltak elkeseredett pillanataim, mert türelmetlen voltam hozzá, nem értettem meg őt. Neki ugyanis nincs számfogalma, és nem tudtam, miért van az, hogy magyarázok neki, és nem érti, csak néz rám és bőg, s akkor már én is bőgtem.- A kisfiam négy hónapos volt, amikor örökbe fogadtuk. A lányom szinte kivirult, hogy testvére lett. „Hogy mered csinálni”?- Mi két születésnapot ünnepiünk minden évben. Azt a napot, amikor születtek a gyerekek, meg azt, amikor idehoztuk őket.- Mindnyájan boldogok vagyunk, a két gyerek is, én is. Jó lenne egy apa, de hát nincs.- Nem bánta meg az örökbe fogadást?- Olyannyira nem, hogy az örökbe fogadó szülők klubját is én alapítottam meg a városban. Sokszor csodálkoznak rajtam az ismerősök, hogy: ezzel a gerinccel mered csinálni? Ugyanis kétszer műtötték a gerincemet. Megkérdezik azt is: ennyi pénzből mered csinálni?- Hát persze hogy csinálom, mert ez az élet értelme. Amikor rájuk nézek, boldog vagyok. A kislányom azt szokta mondani, hogy én nem a hasamban hordtam őt. Úgy fogalmaz: „Én a te szívedben születtem.”- Mit szeretne elérni a gyerekekkel?- Nem tudom, a képességeik mit tesznek lehetővé. Szeretném, ha annak megfelelően boldog, becsületes emberek lennének, összetartanának. Szeretném átadni nekik azt a szere- tetet, amit édesanyámtól és Istentől kaptam. Paulina Éva Magániskolát létesítene a rászorultaknak Mérnök, cipész és nyelvtanár Ha nagyon sok pénze lenne, szíve szerint magániskolát nyitna a hátrányos helyzetű tanulóknak Adeola Fashola, a Nigériából származó, Angliából hazánkba áttelepült angoltanár, a GATE Mezőtúri Mezőgazdasági Főiskolai Karának pedagógusa. Adi, ahogy a főiskolán mindenki ismeri, hosszú út megtétele után került Mezőtúrra. A nigériai Jós városában látta meg a forró afrikai napvilágot. Hat testvérével a fővárosban, Lagosban nőtt fel, általános iskolába is oda járt. Az érettségit egy amerikai rendszerű gimnáziumban tette le, majd útra kélt Európa, pontosabban Nagy-Britannia felé. Élmondta, tanulni mindig szeretett, nem okozott gondot számára a magasépítő mérnöki szakképzettség megszerzése. A ’80-as évek közepén már Magyarországon élt, itt dolgozott. Budapesten felkeresett egy cipőkészítő mestert, hogy készítsen részére egy általa elgondolt, a szokásostól eltérő cipőt. Látogatása során olyannyira megtetszett ez a munka, hogy ott ragadt, kitanulta a szakmát. Hogy a cipészeiről bizonyítványa is legyen, elvégezte a könnyűipari főiskola cipőtervezői szakát is. Ezen a területen keresett állást, ami hamarosan sikert hozott. Gyomaendrődre, az azóta megszűnt Énei cipőgyárba került, mint tervező. A cég tönkremenetele előtt megvált munkahelyétől, a békési gimnáziumba ment angol nyelvet tanítani. Négy évvel ezelőtt innen csábították el Mezőtúrra.- Jól érzem itt magam, a munkatársak befogadtak. Magyarországon ahol eddig jártam, mindenütt nagyon kedvesek voltak az emberek.- Februárban megkaptam az állampolgárságot, Endrődön lakásom van, talán most már Adeola Fashola fotó: t. a. megállapodok - fejtette ki Adi. A családalapításról elmondta, mindennek megvan a maga ideje. A házasságnak még nem jött el. Terveiről megtudtuk, ha elég pénzt sikerül összegyűjtenie, magániskolát nyit a rászorultak részére. scs „Lentről” is szervezik a médiahajót Szerdán is elindul egész napos útjára a médiahajó, a magyar szellemi és politikai élet sok szereplőjével. Az idén azonban az eseménynek különleges szolnoki vonatkozása van: az Ars-in- Kom Kft. jelentős részt vállal a szervezéséből. Erről beszélgettünk Vass Lajossal, a kft. ügyvezető igazgatójával. Tavaly a Magyar Kultúraközvetítők Kamarája elismeréseként Vass Lajos, az Ars-in- Kom ügyvezető igazgatója és a Klub Szolnok vezetője megkapta a Fehér Rózsa-díjat, amellyel minden alkalommal az év kulturális vállalkozóját tüntetik ki. Az Ars-in-Kom és vezetője országosan is jelentős szerepet játszik a szakmai közéletben, ezért nem véletlen, hogy megbízták, vegyen részt a médiahajó útjának megszervezésében. Vass Lajost széles ismeretségi köre és több sikeres rendezvénye alapján kérték föl a művészek kiválasztására és meghívására. Az általa meghívottak között van például Rolla János, Kézdy György, Pege Aladár, Verebes István. Diny- nyés József, Kincses Veronika, Rost Andrea, Szikora János, Sztárek Andrea, Somló Tamás és mások. A reggeltől estig tartó programban egyébként napirendre kerülnek többek között a gazdaság, az igazságszolgáltatás, az oktatás, és természetesen a sajtó legfontosabb kérdései, beleértve a regionális sajtót is. 1973-ban volt az utolsó akasztás Huszonöt év a rácsok mögött Szabó Miklós 1943-ban Besenyszögön született. Noha világéletében törvénytisztelő emberként ismerték, mégis valahogyan úgy alakult az élete, hogy eddig már huszonöt esztendőt töltött a rácsok mögött, között. Sőt valahogyan még arra is maradt ereje, hogy közben főiskolai oklevelet szerezzen. Akit esetleg az is érdekel, hogy mindez hogyan történhetett, az itt ne hagyja abba az olvasást! Mint a megyeszékhelyen vagy annak környékén élő végzett nyolcadikosoknak, természetesen a besenyszögieknek is Szolnok jelentette a további lehetőségeket. így volt ezzel Szabó Miklós is, hiszen négyen lévén testvérek, neki dolgoznia kellett. Előtte azonban kitanulta a járműfényező szakmát, majd a katonaság, később a járműjavító következett, 1967-ig. Utána a „vizeseknél” újabb öt esztendő követte egymást. Időközben leérettségizett, majd megnősült. Az apósa megtudta, hogy a büntetés-végrehajtási intézetbe, közismert nevén a szolnoki börtönbe keresnek élelmező-előadót. Kedve volt hozzá, ezért 1972. augusztus 6-án belépett a rácsok világába, és ma is ott dolgozik. Természetesen belekóstolt sok mindenbe, végigjárta a lépcsőfokokat, szolgált az őrségnél, volt őrsparancsnok, és elkezdte, majd befejezte főiskolai tanulmányait is. Nevelőtiszt volt pár évig, 1985-től pedig úgynevezett anyagi szolgálatvezető. A beosztásából is kitűnik, az anyagi természetű ügyek tartoznak hozzá. Huszonöt év hosszú idő egy helyen, és sok mindent tapasztalt. 1973-ban volt az utolsó akasztás, egy rablógyilkost lógattak fel, aki a lovaiért agyonütött egy tanyasi gazdát. Még emlékszik a sötétzárkákra is, ide büntetésből rakták a rabokat. Mára ezek megszűntek, eltűntek, csak a dühöngő maradt. Ez egy gumiszoba, amelynek nyugodtan rohanhat fejjel, arccal bárki, rugalmas az alja, a fala, a teteje. Itt általában öt év alatti büntetésüket töltők az őrzöttek. Jellemző rájuk: egyre több a fiatal, és sok az iskolázatlan, a szakképzetlen. Temérdek a lopásért bezárt. Azért akadt itt olyan „úr” is, aki hol papnak, hol ügyvédnek, hol állatorvosnak, hol doktornak adta ki magát. Vannak családok, akik retúrjegyet váltanak a rácsok közé: ha az apát kiengedik, már biztosan benn van a nagyfiú, ha neki is letelik, jön az öccse. Érdekes, kevés a lebukott sikkasztó: úgy tűnik, akik ezt űzik, vagy ügyesen csinálják, vagy nehéz a bizonyítás. Azért a börtönnek ma is meg van a nyomasztó súlya, mert nem mindegy, hogy kivel tölt éveket az ember összezárva. Bizony, nem könnyű huzamosabb ideig egymást elviselni. Szabó Miklósnak két gyermeke született. Édesapjuk foglalkozását egyik sem folytatja. Talán azért, mert a rácsok mögött valahogyan más az élet, kissé kötöttebb. Még akkor is, ha valaki az acélrudak külső, innenső oldalán tölti el ezt a tengernyi időt. D. Szabó Miklós Szabadon engedték a bosszú Hónapok óta dédelgetett csízt a szolnoki Herman Ottó Általános Iskola természetbúvárai. Orwadászok lépes vesszővel nagyon sok madarat befognak, a mostani csíz is az ő csapdájukból került az iskolába. fotó: mészáros A szelídgesztenyekór ifjú kutatója Tavaly harmadik, idén pedig második helyezést ért el a karcagi Czina Ferenc a DuPont cég diákpályázatán. A növényvédő szakirányú agráregyetemisták számára kiírt pályázat témája idén a mennyiségi kontra minőségi növénytermesztés kérdése volt. A hallgatóknak tíz oldalas dolgozatban kellett feldolgozniuk ezt a témát egy termesztett növény példáján keresztül. Ferenc, a Debreceni Agrártudományi Egyetem ötödéves hallgatója az őszi búza minőségi termesztésének lehetőségeit elemezte, és ezzel a második helyet, valamint a vele járó, egy tanévre szóló havi 10 ezer forintos ösztöndíjat nyerte meg.- Tavaly harmadik lettél, most második... Gondolom, csak azt sajnálod, hogy nem hat éves az egyetem?- Igen, ha a sorozat folytatódna, jövőre jó esélyeim lehetnének. De azt hiszem, így sem panaszkodhatom. Elnyertem a köztársasági ösztöndíjat, második lettem a DuPont pályázatán, és két nappal az értesítés kézhezvétele után megnősültem.- Akkor jól telt a nyár. De tudod-e, hogy mihez kezdesz az egyetem elvégzése után ?- Nincs még konkrét tervem, de gyakorló növényvédős szeretnék lenni. Régen eldöntöttem már ezt. A mezőgazdasági szakközépiskola után sima út vezetett az agrártudományi egyetemre. Végül is kilencedik éve tanulom a szakmát, nem szeretném, ha kárba veszne ez a sok év.- Miről szól majd a diplomadolgozatod?- A szelídgesztenyekórról. Ez a betegség az észak-amerikai állományt szinte teljesen kipusztította, most Európában küzdenek a szakemberek, hogy ez itt ne ismétlődjön meg. Dr. Radócz László vezetésével ebbe a munkába, kapcsolódtam be én is.- Mi okozza ezt a betegséget, és hogyan próbáljátok leküzdeni?- A tömlősgomba a kórokozó, és több módszerrel is igyekeznek legyőzni. Hipoviru- lens gombatörzsekkel (amik a fákra nem veszélyesek), ellenálló gesztenyefa fajtákkal és a kórokozó gombákkal táplálkozó baktériumokkal. Én a saját referenciaterületem, a megfelelő hipovirulens gombatörzsek kiválasztásával jó rész- eredményeket értem el. Ezek a gombák mintegy „megfertőzik”, veszélytelenné teszik a virulens törzseket, így küzdhető le a betegség. L. Z. Felhős naplemente Jászladány határában fotó: mészáros János
