Új Néplap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-22 / 221. szám

1997. szeptember 22., hétfő Hazai Tükör 5. oldal Becsületzászló Hódmezővásárhelynek Egyetértés a csatlakozásban Az Európa Tanács az Euró­pai-díj második fokozatát, Becsületzászlót adományo­zott Hódmezővásárhelynek, ahol ebből az alkalomból szombaton politikai vitafó­rumot tartottak. A zászlót azok a települések kaphatják meg, amelyek kima­gasló munkát végeznek az eu­rópai eszméért, a testvérvárosi együttműködésért. „Az európai integráció és Magyarország” címmel rende­zett fórumon a politikusok egyetértettek abban, hogy az ország előtt egyetlen út áll: be­lépni az Európai Unióba. Arról megoszlottak a véle­mények, hogy milyen áron vál­lalhatja az ország a csatlako­zást. Eörsi Mátyás külügyi ál­lamtitkár Írország és Portugália példájára hivatkozva úgy vélte: eddig nem látott fejlődés vár hazánkra az unió tagjaként. Kövér László, a Fidesz alel- nöke elvi lehetőségként vá­zolta: vagy belépünk az unióba, vagy nem fogadjuk el a feltéte­leket, netán az unió nem fo­gadja el a mi kívánalmainkat. Ám a gyakorlatban, remélhető­leg, csak egyféle eredmény szü­lethet - a csatlakozás. Póda Jenő (MDF) szerint ha kedvezőtlen feltételeket válla­lunk, a fejlett piacgazdaság le­gázolhat bennünket. Szabó Iván, az MDNP elnöke arra in­tett: tanulmányozni kell az in­tegráció hatását az egészség­ügyre és a kultúrára. Átadták a Széchenyi Professzori Ösztöndíjakat Jövőre újabb oktatói pótlék Második alkalommal adtak át egyetemi, főiskolai okta­tóknak Széchenyi Professzori Ösztöndíjakat. Az ünnepsé­get tegnap az Iparművészeti Múzeumban tartották. • A pályázati feltételeknek meg­felelt ötszáz oktató a jövő év januárjától négy éven át kapja fizetésén felül az ösztöndíjat, amelynek a havi bruttó összege a minimálbér nyolcszorosa. A mostani, második forduló­ban meghirdetett pályázat új­donsága, hogy azok is részt ve­hettek benne, akik könyvtár­ban, levéltárban, múzeumban, kutatóintézetben dolgoznak. Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter köszöntő­jében hangoztatta: az ösztöndíj bevezetésével az volt a cél, hogy a legjobb tanárokat, kuta­tókat megtartsák a hazai felső- oktatás számára. Várható, hogy a pályázók köre jövőre tovább bővülhet az eddigi 55 éves kor­határ eltörlésével. Újdonság lesz az is, hogy a pályázatok ér­tékelésénél az utolsó öt év tel­jesítménye számít majd, az ösz­töndíjjal tehát nem életműdíjat kívánnak adni. A miniszter kitért arra is, hogy ugyancsak jövőre a ve­zető oktatók részére minőségi pótlék bevezetését tervezik. Ez az egyetemi tanárok esetében a pótlékalap négyszerese (54 ezer forint), a főiskolai tanárok és egyetemi docensek esetében pedig két és félszerese (33 750 forint) lenne január 1-jétől. A főiskolai docensek a pótlékalap egyszeresében (13 500 forint) részesülnének jövő év szep­tember 1-jétől. Labirintus a vár alatt. A világ legnagyobb kiterje­désű, egybefüggő barlang- és pincerendszere húzódik meg a budai vár alatt. A labirintust a tavalyi rekonstrukció után most történelmi tárlatnak rendezték be és megnyitották a nagyközönség előtt. A látogatók fotók, korabeli dokumen­tumok segítségével sétát tehetnek az ős-, valamint a mo­dern korban. - fotó: feb/diósi imre Három év alatt több mint felével csökkent az államadósság Nem kellenek a külföldi hitelek? A nagy nemzetközi pénzintézetek az elmúlt napokban több­ször is kinyilvánították, hogy készek kedvező feltételekkel hi­teleket nyújtani a magyar gazdaság megszilárdításához, a modernizációs programokhoz. A kormányzat azonban je­lezte: köszönjük a lehetőséget, de nem kívánunk élni vele.- Ilyen jól áll anyagilag az or­szág? - tettük fel a kérdést Akar Lászlónak.- Lényegében igen - vála­szolta a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára. - A gazdaság élénkülésének, a tő­kebeáramlásnak, devizatarta­lékaink alakulásának, adós­ságszolgálati terheink csökke­nésének köszönhetően pénz­ügyeink stabilak, rendezettek. Az állam nettó külföldi adós­sága az 1994. évi 15,2 milliárd dollárról 1997 júniusára 6,7 milliárd dollárra csökkent. Ugyanakkor a kormányzat fontosnak tartja, hogy ezt to­vább mérsékelje, s ilyen meg­közelítésben mérlegel minden hitelajánlatot. A Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa néhány nap­pal ezelőtt tekintette át azt a szakértői jelentést, amely or­szágunk gazdaságát és hitel- képességét vizsgálta, és a do­kumentumot elismerően jóvá­hagyta. Ennek jegyében nyil­vánította ki, hogy Magyaror­szág számára 390 millió dollár készenléti hitel bármikor ren­delkezésre áll.- Ezt azonban az említett meggondolások alapján, nem kívánjuk igénybe venni — foly­tatja az államtitkár. - Az aján­latnak ennek ellenére nagy je­lentőséget tulajdonítunk, mert erősíti a bizalmat az ország gazdasága és hitelképessége iránt is. Hasonlóképp elismeréssel nyilatkozott a stabilizációs program végrehajtásáról a Vi­lágbank néhány napja hazánk­ban járt alelnöke, aki bejelen­tette: 600 millió dollár hitel rendelkezésünkre áll' Hozzá­tette, hogy azért nem több, mert úgy tapasztalja, magyar részről nemigen igényelnek kölcsönt. Akar szerint azonban nincs szó valamiféle elzárkózásról. A vállalati, pénzügyi szektor kiigazítási programjára pél­dául a Világbanktól az idén 150 millió dollárt már felvet­tünk, és a forrásbővítés e lehe­tőségével ezután is élni kí­vánunk. Deregán Gábor Mérleg a kormány munkájáról, az uniós csatlakozás esélyeiről Horn a tsz-ek földvásárlása mellett Tarthatatlan, hogy a lakosság zömének kenyeret, tejet, húst adó termelőszövetkezetek nem tudnak termőföldet vásárolni - hangoztatta Horn Gyula, aki a hét végén részt vett Tatán a Baloldali Ifjúsági Tömörülés választási kampánynyitó poli­tikai rendezvényén. A pártelnök-miniszterelnök erről a földtörvény tervezett módosításával összefüggésben beszélt. Mint mondta, ilyen körülmények között teljesen érthető, hogy a szövetkezetek bérleményeiken keveset fordí­tanak fejlesztésekre, beruhá­zásokra. Ugyanakkor ez fékezi a termelékenységet és a gaz­daságosságot, ezáltal pedig nemzetgazdasági károk ke­letkeznek. Hozzáfűzte: reméli, hogy a novemberi népszavazáson az MSZP, illetve a kormány vé­leményével ért egyet a vokso­lók többsége. A kormány leg­fontosabb eredményének azt tartja, hogy meg merte hozni a nemegyszer drákói szigorú- ságú intézkedéseket, ame­lyeknek eredményeként végül is nem omlott össze a nemzet- gazdaság. A lakosság, ha nehezen és sokszor fogcsikorgatva is, de megértette a döntések elkerül­hetetlenségét, és elviselte a nehézségeket. E két tényező eredménye, hogy meg tudtuk alapozni az ország jövőjét, tar­tós fejlődésnek indult a nem­zetgazdaság. így a következő 3-4 évben esélyünk van a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozásra. A kormányfő utalt arra, hogy tények bizonyítják: a semleges országok háromszor annyit költenek védelmi cé­lokra, mint a katonai tömb ál­lamai. Az uniós csatlakozással pedig fokozatosan felzárkóz­hatunk a közösség országai­hoz, amelyektől gazdaságunk teljesítménye és életszínvona­lunk jelentősen elmaradt. Vádlottak padján az alkohol Egymillió szesztestvér, háromszázezer szenvedélybeteg Hazánkban egymillióra tehető azok száma, akik kisebb-na- gyobb mértékben rabjai az alkoholnak. Ebbe semmiképp nem lehet belenyugodni - mondják a szakemberek, akik a hét végén a hatékony megelőzés és a gyógyítás módjairól, le­hetőségeiről tanácskoztak. A Human-Agape Alapítvány Népjóléti Minisztériumban rendezett konferenciáján rá­mutattak, hogy fontos feladat a szenvedélybetegeket gyó­gyító egységes intézményhá­lózat kialakítása. Holzberger Mária, az Or­szágos Alkohológiai Intézet igazgatóhelyettese hangsú­lyozta: azt is tudatosítani kell, hogy az alkoholistát csak a családjával, környezetével együtt, közösségi terápia kere­tében, tehát komplex módon lehet igazán eredményesen kezelni. Egy figyelmeztető adat is elhangzott a tanácskozáson: több mint 600 ezren napi rendszerességgel fogyaszta­nak alkoholt. Ha egy bizonyos ideig képesek lemondani az italról, állapotuk még javít­ható, nem úgy mint annak a közel egymillió alkoholbeteg­nek az esetében, akinek egy- harmadánál már kialakult a függőségi állapot. Ők minél többet isznak, annál szomja- sabbak. Ha sikerül is józan útra térniük, sokéves szünet után egyetlen pohár elfogyasz­tása után is visszaeshetnek. A tanácskozáson felhívták a figyelmet arra is, hogy a kór­házak belgyógyászati, trauma­tológiai és sebészeti osztályain kezeltek 25-40 százalékánál az alkohol közvetve vagy közvetlenül szerepet játszott a betegség kialakulásában. Bezárt a BNV. Tegnap bezárta kapuit a Kőbányai Vásárváros­ban a fogyasztási cikkek őszi seregszemléje. A 101. Buda­pesti Nemzetközi Vásáron a ki­állított újdonságokat 330 ezren tekintették meg. Az idén 25 or­szág több mint ezer cége vonul­tatta fel termékeit. Előtérben a család. A sza­baddemokraták a jövőben na­gyobb figyelmet kívánnak for­dítani a szociálpolitikára. Kü­lönösen fontosnak tartják a csa­ládtámogatási rendszer javítá­sát és a munkanélküliség haté­konyabb kezelését. Minderről Kuncze Gábor pártelnök be­szélt az SZDSZ szociálpolitikai tagozatának hétvégi ülésén. Túl az előfeldolgozáson. Befejeződött a hét végén a ter­mőföld-tulajdonszerzéssel kap­csolatos népszavazás aláírás- gyűjtő íveinek előfeldolgozása, az érvényes ívek és sorok számbavétele. Az Országos Vá­lasztási Bizottságnál most az aláíró polgárok adatait, nevét, személyi számát viszik számí­tógépre. Koszorúzás. Öt ven éve tértek haza az első internáltak a Szov­jetunióból. Ebből az alkalom­ból szombaton megkoszorúzták az egykori meghurcoltak Eger­ben lévő emléktábláját. 1943- tól 1946-ig csaknem 800 ezer magyar állampolgár került a Szovjetunió hadifogoly- és kényszermunkatáboraiba, és közülük 1947 és 1955 között 404 ezren tértek haza. Mégis vízlépcsőt? Szükség van a bős-nagymarosi vízlép­csőrendszer eredeti tervek sze­rinti megépítésére, vonják fele­lősségre azokat, akik ezt eddig megakadályozták. Ezt fogal­mazták meg a résztvevők a Reális Zöldek Klub és a Társa­dalmi Érdekegyeztető Tanács szombati, közös budapesti ren­dezvényén. Elhangzott az is, hogy valamennyi folyón, még a patakokon is vízlépcsőket, vízi­erőműveket kellene építeni. Tizenöt százalékos emelés. Kökény Mihály népjóléti mi­niszter szombati, győri kórház­látogatásán elmondta: az egész­ségügy jövő évi költségvetési tervezete fedezetet nyújt a fej­lesztési és beruházási tervek végrehajtására, a megkezdett nagy programok folytatására, valamint a dolgozói bérek 15 százalékos emelésére. Rablás a Belvárosban. Szombaton délelőtt kirabolta Budapesten az egyik belvárosi Ibusz-irodát egy 50-60 év kö­rüli, jól szituáltnak tűnő férfi. Fegyvert fogott a két alkalma­zottra, akiket a mellékhelyi­ségbe zárt, mielőtt 1 millió 100 ezer forinttal angolosan távo­zott volna az irodából. Beszélgetőpartnerünk: Csurka István, aki biztos a parlamentbe kerülésben Baj van a partnerek háza táján A kormánypártok kezében lévő sajtó és a mindig rajtra kész közvélemény-kutatók hamis híradásai ellenére a MIÉP eszméi fokozatosan terjednek - állítja Csurka István pártelnök, aki szerint magabiztosan, 15 százalék körüli eredménnyel jutnak majd be a parlamentbe.- Elnök úr, várható valamilyen politikai irányváltás a MIEP szeptember végére összehívott országos gyűlésén?-Nem arról vagyunk híre­sek, hogy állandóan változtat­juk irányvonalunkat, legfeljebb a jelen politikai helyzethez való kisebb igazodásról lehet szó.-Igazodás, vagyis ellenzéki szövetségek keresése?- Sajnos, eddig nem találtak pozitív fogadtatásra ilyen irá­nyú törekvéseink. Egyrészt azért, mert a kormánypártok „jobboldali veszedelemről” szóló riogatása itt-ott termé­keny talajra hull. Másrészt, mert a lehetséges partnerek háza táján baj van. A KDNP-t szétszedték, az MDF a szá­munkra elfogadhatatlan Fidesz- szel állt össze, az FKGP meg egyedül kíván próbálkozni. A „magányos” megmérettetést persze mi is vállaljuk.- Úgy tűnik, egyeló're igen alacsony a MIEP-szimpatizán­sok száma.- Teljesen mindegy, hány százalékot hoznak ki rólunk a közvélemény-kutatók, mi egyre Mi egyre terjedünk fotó: feb teijedünk. 220 szervezetünkön és 7000 tagunkon kívül nagyon sokan váiják már egyedi stílusú kampányunkat, amelynek üze­nete: rendet, igazságot, magyar Magyarországot! Az emberek­nek elegük van a korrupcióból, a hatalmas vagyoni különbsé­gekből, a bűnözés terjedéséből. Egyetértenek velünk abban is: a Hom-kormány már mindent el­adott, ami sűrűbb a levegőnél. Szóval 15 százalék körüli vá­lasztási eredményre számítunk.- Lesz pénzük eszméiket nép­szerűsítő' plakátokra, hirdeté­sekre?- Bennünket már rég kiszorí­tottak a médiákból. Saját sajtó- orgánumunk, a Magyar Fórum hasábjain azonban van bőven hely nézeteink kifejtésére.- Ön szerint milyen pártok, milyen eró'sorrendben kerülnek be az új Országgyűlésbe? ­-Visszatetszést keltene, ha idő előtt találgatásokba bocsát­koznék. Nekünk az a fontos, hogy mi jól szerepeljünk, a többit majd meglátjuk. Takács Mariann Kiállítás a. Nemzeti-tervekből. A Nemzeti Színház tavaly decemberben kiírt tervpályázatára beérkezett pá­lyaműveket bemutató kiállítás nyüt a Budapest Kongresz- szusi Központban. Az érdeklődők - Bán Ferenc elsődíjas tervével együtt - összesen 72 pályamunkát tekinthetnek meg a péntekig nyitva tartó tárlaton. Képünkön Bán Fe­renc (jobbról) és Czenner Mihály színháztörténész a leendő Nemzeti makettjével. fotó: feb/diósi imre-----------------------j , — SR ! — , , " 1 ' C HIP-ELEKTRONIK Fix és forgatható parabolakészülékek nagy választékban, kedvező áron kaphatók. Minden készülék alkalmas a TV 2>es programiának vételére. Törökszewtmiklés, Kossuth u. 120. Telelőm S6/39Q-188 Szolnok, Petőfi u. 2- Telefon; 56/378-126

Next

/
Oldalképek
Tartalom