Új Néplap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-15 / 215. szám

2. oldal 1997. szeptember 15., hétfő Körkép A NATO és Európa kapujában Atlanti krónika A NATO-hoz csatlakozó országok nemcsak részesei lesznek a szervezet által nyújtott stabilitásnak: belépésükkel maguk is növelik a tagállamok biztonságát - jelentette ki szombaton John Barrett, a NATO politikai ügyek osztályának vezetője. A szakértő a Közép-európai Egyetem (CEU) szervezésé­ben zajló budapesti nemzet­közi konferencia második nap­ján szólalt fel. A tanácskozás a NATO-val, az Európai Unió­val és a közép-európai térség­gel foglalkozott. Kevin Tebbit, a brit külügyi és nemzetközösségi hivatal ál­lamtitkár-helyettese arra muta­tott rá, hogy a NATO gondot fordít a konfliktusok megelő­zésére, a belső reformokra és az együttműködésre a bőví­tésből kimaradó országokkal. Andrej Kortunov egy moszkvai tudományos alapít­vány képviseletében az orosz kormánynak a NATO-val kapcsolatos elképzeléseit is­mertette. Moszkva természe­tesen mindent el fog követni annak érdekében, hogy meg­akadályozza a balti államok csatlakozását a szövetséghez, ez ugyanis - megfogalmazása szerint - „nem a legjobb irányba terelheti” a Baltikum viszonyát Oroszországgal.- Magyarországnak kiemelt felelőssége és érdeke fűződik ahhoz, hogy a NATO és az Európai Unió bővítésének első köréből kimaradó szomszé­dainak politikai támogatást nyújtson csatlakozásuk érde­kében, s megossza velük saját felkészülési tapasztalatait - hangsúlyozta előadásában Ko­vács László külügyminiszter. A magyar diplomácia vezetője arról beszélt, miként kerülhető el Európa esetleges új megosz­tottságának kialakulása. * „A NATO kapujában” címmel a Budapesti Nemzetközi Vá­sár A pavilonjában közös in­formációs standot alakított ki a Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium. Milliárdok maradtak a kasszában a csökkenő táppénzkiadások miatt Orvosok felülvizsgálat” alatt Az Egészségbiztosítási Alap idei pótköltségvetéséből „kiug­rik” egy adat, amely nem a túlköltekezésről, hanem a taka­rékoskodásról tanúskodik. A hiány 48 milliárd forint, csak­nem minden költség meghaladta a tervezettet, ám a táp- pénzkiadásokban megtakarítás keletkezett. Az eredeti előirányzat 39,4 milliárd forint, a pótköltség­vetésben szereplő összeg azonban csak 36 milliárd. Előre kiszámítható, hogy ke­vesebb lesz a betegek száma? - kérdeztük Dr. Mersány Gé­zát, az Országos Egészségbiz­tosítási Pénztár orvosszakér­tői főosztályának helyettes vezetőjét.- Természetesen nem erről van szó. A kiadások csökke­nése az 1995 óta tapasztal­ható tendenciából következ­tethető ki: akkor lépett ugyanis életbe a korábbiaknál szigorúbb ellenőrzési rend­szer. Létrehozták az ellenőrző főorvosi hálózatot. Ez nem a betegek, hanem az orvosok „felülvizsgálatát” végzi. 270 ellenőrző főorvos járja az or­szágot, s elsősorban a 28 na­pon túli illetve az ismételt táppénzfelvételeket veszi górcső alá. Kivizsgálják az olyan eseteket, ahol helytelen vagy hiányos volt a diagnózis megállapítása. Kedvezően befolyásolta a táppénzkiadásokat a beteg­szabadság 10-ről 15 napra emelése. A táppénz mértéke ugyan 70-ről 60 százalékra csökkent, a bérnövekedés mi­att azonban ennek számot­tevő hatása nem volt. A táp- pénzrevétel lehetősége a munkaviszony megszűnte után a korábbi 15 nap helyett 3-ra redukálódott. A megváltozott gazdasági viszonyoknak tudható be, hogy a munkanélküliség kö­zepette az emberek féltik állá­sukat, ezért akkor sem mindig mennek táppénzre, ha bete­gek. A jogosultaknak csak 3,3 százaléka van naponta táppén­zen, szemben a korábbi 5 szá­zalékkal. 40-ről 37-re csök­kent az egy esetre jutó táppén­zes napok száma. Cs. J. Egyház és a modem társadalom Egyház és modern társadalom, gazdaság és szolidaritás címmel harmadszor rendezett konferenciát a Friedrich Neumann Ala­pítvány a Németajkú Evangélikus, Katolikus és Református Gyülekezetek bevonásával a Magyar Kultúra Alapítvány bu­dapesti székházában. Milyen szerep hárul az egyhá­zakra az ezredfordulón, s vajon a társadalomban elfoglalt hely­zetük lehetővé teszi-e annak el­végzését? Ezek a kérdések fog­lalkoztatták a konferencia résztvevőit. Megnyitó előadásában Otto Graf Lambsdorff, a Bundestag képviselője hangsúlyozta: az egyházak szerepét nem lehet kizárólag karitatív funkciójukra redukálni, mert nem szabad megfeledkezni szellemi üzene­tük és a hitből való merítkezés fontosságáról sem. Megítélése szerint a „poszt­szocialista” államokban külö­nösen fontos, hogy az egyházak az emberek közelében marad­janak, és morális alapot, biz- ' to'ná’ágbt' nyújtsanak számukra. Ez ugyanakkor nem azt jelenti - tette hozzá -, hogy gyámkod­niuk kell a keresztény emberek fölött. Az egyházak és a gazdaság kapcsolatáról szólva kiemelte, hogy az általa „gazdasági ego­izmusnak” nevezett jelenséget csak az intézményes erkölcs alapján hozott rendeletekkel le­het elkerülni. Lukács László, a Magyar Ka­tolikus Püspöki Kar sajtóiro­dájának vezetője a püspöki kar 1996. augusztus 20-án megje­lentetett „Igazságosabb és test- vériesebb világot!” című körle­veléről, annak hatásáról be­szélt. Mint mondta, az egyhá­zak az elmúlt évtizedben több hasonló helyzetben lévő kelet- közép-európai országban fog­lalkoztak a gazdasági, társa­dalmi egyenlőség kérdésével hasonló tartalmú körlevélben, több-kevesebb eredménnyel. Engesztelő zarándoklatot rendeztek Máriaremetére szom­baton abból az alkalomból, hogy Mindszenty József bíboros hercegprímás 50 éve hirdette meg a Boldogasszony évét, és 100 ezer férfi zarándokot vezetett a kegyhelyre. Az ünnepi szentmisét Paskai László bíboros celebrálta. fotó: feb Fidesz-MDF és KDNP-FKGP együttműködés? Ellenzéki szövetségkötések A Fidesz Országos Választmá­nya támogatja a 11 volt KDNP-s képviselő felvételét a párt parlamenti frakciójába - kö­zölte Várhegyi Attila, a testület elnöke. Közölte azt is: annak el­lenére, hogy összegyűlt az ellen­zéki pártok által kezdeményezett népszavazás kiírásához szüksé­ges 200 ezer aláírás, nem hagyják abba az aláírások gyűjtését. A vá­lasztmányi elnök szerint egyéb­ként az aláírások mintegy felét gyűjtötték össze a fideszesek. Az MDF Országos Választ­mányának ülése után Herényi Károly szóvivő elmondta: jó esély van arra, hogy az MDF és a Fidesz közötti választási együtt­működési megállapodást már ok­tóber közepén megkössék. Sep- sey Tamás, a választmány alel- nöke kijelentette: a párt eddig 130 ezer aláírást gyűjtött a kül­földiek földszerzése ellen. A KDNP vezető politikusai vasárnap szűk körben tárgyalták meg a Fidesz, illetve az MDF nyilatkozatait - közölte László Ildikó, a KDNP sajtófőnöke. Fü- zessy Tibor országgyűlési képvi­selő jelezte, a KDNP közeledő lépéseket tervez az együttműkö­dését és segítőkészségét számos esetben már bizonyító FKGP felé. Mert vannak egyértelmű dolgok. Ha biztosítás, akkor ÁB. Cégem, a mindenki által jól ismert, szilárd pénzügyi háttérrel rendelkező biztosító azt vátja tőlem, hogy tudásom legjavát adjam, amikor biztosítási-befek­tetési tanácsokkal segíteni Önöket dön­téseikben. Szeretem a munkám, mert hiszek ben­ne. Az AB élet-, nyugdíj-, lakás- és gépjárműbiztosításai valóban korszerű­ek, testreszabottak, ezért valódi bizton­ságot jelentenek az ügyfeleknek. Jó érzés közreműködni az emberek biz­tonsága, megalapozott és nyugodt jövő­je megteremtésében. Befektetés a biztonságba. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNÓK MEGYEI NAPILAP a/. Axel Springer-Magyarország Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Laczi Zoltán Tervezőszerkesztő: Einvág Zoltán • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, fax: 56/422-853 • Készíti a Cofinec Hungary Rt. - Petőfi Nyomda, 6001 Kecskemét, Mindszenti kit. 63. • Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató • Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 4. Tel.: 56/390-959, 35. mellék vagy 06-60-454-865, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 595 forint, negyedévre 1785 forint, fél évre 3570 forint, egy évre 7140 forint. • Az áruspéldányok ára: 29,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1532 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133

Next

/
Oldalképek
Tartalom