Új Néplap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-27 / 199. szám
10. oldal Sport 1997. augusztus 27., szerda Magyar Kupa-selejtező ma 17.00-kor a Véső utcában Döntetlennel mindketten továbbjutók NB I-es ellenfelet láthatnak ma a szolnoki futballszurkolók, bár az Ecker Stadler pillanatnyi helyzete nem éppen rózsás az elsőosztályban. A Magyar Kupa 2-es számú csoportjába osztott „magánegyüttes”, vendéglátójával egyforma pontszámmal (4) áll az MK-tábla élén, megelőzve az egy-egy pontos Püspökladányt és a Szerencs-Bekecs gárdáját. Horváth lesz a korelnök a mai szolnoki csapatban A Mól KK-nál zajlik az élet Új játékos a piros-feketéknél Két felmérő tornán jutott túl a Tisza-parti együttes, amelyeken bizony előjöttek hiányosságok is az erények mellett. Tegnapi látogatásunkkor egy új arcot fedeztünk fel a délelőtti edzésen. Soós Gáborról van szó, aki Komlóról került a Tiszaligetbe. Huszonöt éves vagyok, erre a bajnoki szezonra kerültem a mólosokhoz - kezdte a játékos. — Szerepeltem többek között: Várpalotán, Veszprémben és Komlón, tagja voltam annak idején a utánpótlás válogatott keretnek is. Ez itt az első edzésem, de a nyíregyházi tornán már kipróbáltak a vezetők, tehát nem ismeretlenek a srácok. Remélem, minél hamarabb beilleszkedem közéjük, és gólokkal hálálom meg a bizalmat. Miért jött el Komlóról? Megmondom őszintén, hogy mostanság sok jó képességű kézilabdás található a Bányásznál. Én pedig folyamatosan játszani szeretnék, nem akarok a kispadon ücsörögni. Azt gondolom, állandó játéklehetőséghez jutok majd a itt a Mól KK-nál. Amint az adminisztratív dolgok is rendeződnek, ide költözik feleségem és kislányom is - fejezte be Soós Gábor. Utazás Adára A napi tréningek mellett, talán egy kis kikapcsolódást nyújt majd a hét végi adai tóra Nagy Károly legénységének. Azért nem kell félreérteni, Golovinék nem víkendezni utaznak az újvidéki kisvárosba, ahol egy nemzetközi tornán vesznek részt a helyiek a Metalac és a Nyíregyháza társaságában. A mezőny erősnek mondható, hiszen a mindkét jugó csapat első ligás, míg a nyírségi gárda nem szorul bemutatásra a sportág kedvelői előtt. (v.cs.) Újrajátszás szeptember 17-én? A labdarúgó NB I. ötödik fordulójában szombaton félbeszakadt a Székesfehérvárott lebonyolított Gázszer FC - Zalahús-ZTE FC mérkőzés. A villámlás, vihar és esőzés miatt szünet után már képtelenség volt folytatni a küzdelmet. A vendég zalaiak 1 -0-ás vezetésüket sirathatják, tudniillik a mérkőzést újrajátsszék. Kedden az MLSZ-ben tanulmányozták a játékvezetői jelentést, majd pénteken - amikor az élvonalbeli egyesületek további műsoregyeztetésükön érdekeltek - a két klub képviselői e találkozóról is szót ejtenek. A különféle időpontok közül a szeptemberi 17-i tűnik valószínűnek. Mednyánszky, Storcz és Belicza a ranglista élén Nyilvánosságra hozták a kajak-kenusok Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) ranglistájának végeredményét. A ranglistákat öt esemény, a két hazai válogatóverseny, a magyar bajnokság, a szegedi nemzetközi viadal, valamint a világbajnokság eredményei alapján állították össze. A női kajakosoknál Mednyánszky Szilvia, ugyanezen szakág férfi képviselőinél Storcz Botond, míg a kenusoknál Belicza Béla végzett az élen. A ranglista: női kajak: 1. Mednyánszky Szilvia 117.05 pont, 2. Kovács Katalin 115.45, 3. Barócsi Andrea 110.65, 4. Terhes Beatrix 108.00, 5. Luchterhand Larissza 102.05, 6. Dékány Kinga 102.00, férfi kajak: 1. Storcz Botond 196.9 pont, 2. Fehérvári Vince 128.7, 3. Hegedűs Róbert 127.7 4. Bártfai Krisztián 100.8, 5. Vereczkei Ákos 91.3, 6. Horváth Gábor 86.8. Kenu: 1. Belicza Béla 194.4 pont, 2. Kolonics György 167.05, 3. Horváth Csaba 132.45, 4. Hüttner Csaba 102.2, 5. Szuszkó László 97.2, 6. Zala György 90. Svédországi merénylet Futapest Klub A Futapest Klub szombaton rendezi meg ötfordulós nyári krosszfutó versenysorozatának zárófordulóját. A 10 órakor kezdődő viadalt Pécelen bonyolítják le. Három kategóriában várják a jelentkezőket: a 14 éven aluliaknak és a 14-18 év közöttieknek 4,3 km kell teljesíteniük, a 18 éven felülieknek pedig 15,6 km a versenytáv. A rajt és a cél helyszíne a péceli Petőfi Sándor Általános Iskolánál lesz. Nevezni a verseny előtt, 8- tól 10.45 óráig lehet. A nevezési díj 18 éves korig 100 forint, 18 év felett 250 forint. A rendezvény felkészülési lehetőség a szeptember 21-i ’’Futapest” viadalra. Murdochék útjában Az ausztrál médiamágnást, Rupert Murdochot és fiát, Lachlant nem engedték be egy jachtklub nyitóestjére Hamilton Isländern Az ajtóban álló biztonsági ember azért tagadta meg az ismert személyiségek belépését, mert Murdochék nem viseltek cipőt. - Az ajtónálló nem ismerte fel őket. Tulajdonképpen nem is tehetünk neki szemrehányást, mivel egészen más valakit fényképen látni öltönyben, mint egy jachtklub bejáratában shortban, pólóban és cipő nélkül - mondta Susan Sullivan, Hamilton Island jachtklubjának PR-mene- dzsere. Ézek után a helyi „Mezítlábas Bárban” sörrel köszöntötték Murdochékat. AFE-sztrájk A madridi helyi televízió értesülése szerint a Spanyol Labdarúgók Szövetsége (AFE) sztrájkot hirdet abban az esetben, ha nem korlátozzák az egy csapatban szerepeltethető nem Európai Unióból érkező játékosok számát. A sztrájkkal azt akarják elérni, hogy több játéklehetőséget kapjanak azok a fiatal, tehetséges labdarúgók, akik jelenleg nem jutnak szóhoz első vagy másodosztályú együttesükben. 5000-es csúcskísérlet Haile Gebrselassie a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) „Golden Four” versenysorozatának utolsó viadalán, a keddi berlini Grand Prix-eseményen vissza akaija hódítani az 5000 m-es síkfutás világcsúcsát. - Sok minden függ az időjárástól - jelentette ki a 24 éves etióp futó, akinek korábbi világrekordját a kenyai Dániel Komén szárnyalta túl múlt hét pénteken, a brüsszeli GP-versenyen, amely a „Golden Four” harmadik állomása volt. Mincza bronzérmes Mincza Ildikó szerezte meg a magyar Universiade-kül- döttség második érmét. Az MTK tőrvívónője a négyes döntő első mérkőzésén szenvedett vereséget az olasz Giacomettitől. Eredmények: női tőrvívás, négyes döntő: Anna Giaco- messi (olasz) - Mincza Ildikó 15-8, Valentina Vez- zali (olasz) - Aihua Xiao (kínai) 15-13, döntő: Vez- zali - Giacometti 15-9. Börtönbüntetés A haarlemi bíróság börtön- büntetéssel sújtott öt olyan Ajax Amsterdam-szurkolót, akik részt vettek abban a verekedésben, amelynek következtében a Éeyenoord egyik híve életét vesztette. Az amszterdami drukkereket öt-hat hónapos - ebből két hónap felfüggesztett - szabadságvesztésre ítélték, továbbá azzal is büntették őket, hogy két hónapig nem látogathatnak labdarúgó mérkőzéseket. Mint ismert, a két együttes több mint negyven szurkolója egy autópálya mellett csapott ösz- sze még márciusban. Ha a nagyok ki akarnak kukori- cázni a kicsikkel, akkor ma a Véső utcában döntetlent játszanak és abban az esetben a Püspökladány hiába győzi le a szerencsieket, pontszámban nem tudja utolérni sem a Szolnokot, A bajnokság Északi csoportjában szerepel az Abony KC gárdája. Náluk a nyárelőn beharangozott magas röptű tervekből semmi sem valósult meg, ugyanis a csodatévőként várt egykori világválogatott, Varga István nem vállalta a menedzseri tisztet. A tavalyi csapatból: Berkó Lajos a Ceglédre, Baranyi Antal pedig Török - szentmiklósra a igazolt. Ráadásul a két Attila: Petrezselyem és Berkó, valamint és Vereckei Arnold sérülés miatt hosszú időre kiváltak a sorból. Új emberek igazolására nem tellett, így nem elképzelhetetlen, hogy örökifjú Kocsis Lajos játékosedzőként tevékenykedik a továbbiakban. Céljuk csak a biztos bentmaradás lehet a harmadosztály legerősebb gruppjában. A nyitány hazai pályán szombaton este hatkor lesz a Pi- lisvörösvár csapata ellen. A Martfűi VSE legénysége a tavaly évadban az egyik bajnokesélyesnek számított, sajnos a végjáték nem úgy sikerült számukra, ahogy azt várták, még a dobogóról is lemaradtak. Az idei bajnokságban már nem lehetnek vérmes terveik, hiszen a nevek alapján gyengülni látszanak. Ugyanis Szloska Krisztián a Mól KK-ba, Récsi József kapus Debrecenbe igazolt tőlük, míg a jó kezű irányító Ba- lanescu abbahagyta az aktív szereplést. Pótlásukra a TSE- ből kapnak kettős játékengedéllyel rendelkező tehetséges fiatalokat. Trénerük továbbra is egykori játékosuk, Gellér István maradt. Aki optimista, szerinte csapata fegyelmezett játékkal az első öt hely valamelyikére befuthat. Ezt el is várja tőlük lelkes közönségük, amelyik nem sokára egy önálló klub színeiben láthatja kedvenceit játszani, a közeljövőben leválnak az anyaegyesületről a martfűi kézilabdázók. A Mól Szolnoki KK-SI fiasem a Stadlert. Más esetben persze, ha például a MÁV-osok nyernek, akkor az NB I-esek könnyen bajba kerülhetnek, mert 4-2-es gólkülönbségük romlását a Püspökladány (1-3) már 3-0-as győzelemmel is taljai kellemes meglepetésre, miután megnyerték a megyei bajnokságot, vállalták a megméretést a magasabb osztályban is. Hogy a fiatalos lendület és erő a felnőttek között mire lesz elég, azt még a Kátai Fe- renc-B.Tóth János trénerduó sem tudja. Abban viszont biztosak, hogy a játék nélkül nem lesz tanítványaikból kézilabdás, tehát a „nagyok” közötti szereplés minden bizonnyal a hasznukra válik majd a gyerekeknek. Érdekesség, hogy a szolnoki Mol Sí első NB Il-es találkozóját a fentebb említett martfűi csapat otthonában játssza szombaton délelőtt tizenegy órakor. Megyénk egyik kézilabdás fellegvárában, Tiszaföldváron a nyáron kiadták a jelszót, irány a magasabb osztály, vagyis az NB I/B. A jó szerepléshez a városban minden feltétel maximálisan adott, remélhetőleg a fiúk meghálálják a bizalmat - mondják a vezetők. Az biztos, hogy csapatot sikerült megerősíteni, hiszen hozzájuk került a legfelsőbb osztály is megjárt, Rigó Gábor és Fejes László - mindkettő TSE-ből - valamint az Orosháza volt irányítója, Száva Flórián. A fiatalabbik Nagy József pedig visszajött Ceglédről, tehát teljes a csapatuk. Ráadásul két trénerük is lesz, ezután az idősebbik Nagy József mellett a Bozsó Béla is irányítja a földvári kéziseket. A klubnál az utánpótlással is többet törődnek a továbbiakban az ifjúságiakért Nagy József a serdülőkért Nemes Tibor lesz a felelős, míg a (kis)kapusokat dr Varga Árpád veszi pártfogásába. A sorsolásra nem panaszkodnak, nincs gyenge és erős csapat, mindenki ellen hajtani és győzni kell - vélik. Az első körben, szombaton Gyulára bu- szoznak, ahol igazán nem szeretnének befürödni. (vécsé) egálba hozhatja, ha pedig egy- gyel többet szerezne, akkor csoportmásodikként kerülhetne a legjobb harminckettő közé. Arra persze gondolni sem merünk, hogy a vasutasok (gól- különbsége 6-1) nagy vereséget szenvednének Sándor István legényeitől, hiszen akkor a kéksárgák vehetnének búcsút a további küzdelmektől. Szatmári János a neusiedle- resek szakvezetője elmondta, hogy csapatában többen sérülés miatt hiányozni fognak a szerdai mérkőzésről. - Semmiképpen nem számolhatok az összeállításnál Major Sanyival, aki Pécsen kapott jókora „csomagot” a bokájára. Géléi Karcsinak a combjába térdeltek bele, ezért ő sem állhat a háló elé, sőt, a hetek óta maródi Bonto- vics sem harcképes még. Annak azért örülök, hogy csapatkapitányunk már lábadozik, megkezdte a könnyített edzéseket. Szerencsére Szecsei is megszabadult kettős „ terhétől”, sérülése meggyógyult, sárga lapjaiért kapott büntetése is letelt, tehát visszaáll a védelembe. A tervezett kezdőcsapat: Bicskei - Major L. - Dras- kóczi, Balogh, Szecsei, Kohári - Horváth, Lilinger, Ludasi - Fedor, Dorcsák. Ma délután tehát Szolnoki MÁV Neusiedler - Ecker Stadler a Véső utcában. A vasárnapi KTE elleni NB I/B-s bajnoki találkozó előtt - ha egyáltalán pályára lépnek majd a kecskeméti futballisták - jó felvezető ösz- szecsapásra van kilátás, remélhetően a szolnokiak megtartják csoportbeli elsőségüket és ebben az összetételben is bejutnak a Magyar Kupa legjobb harminckettője közé, ahol tényleg nincs már könnyű ellenfél. Az MK-meccsekre a bérletek nem érvényesek. Felhívás Sportoktatók képzésére A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Testnevelési és Sportintézet felvételt hirdet az 1997/98-as tanévre azok részére, akik a szakképesítést adó SPORTOKTATÓI tanfolyam elvégzésére kedvet éreznek. Harminchárom sportági szakterületre és sportrekreációs képzési formára várják a jelentkezőket, akik ne feledjék! Határidő: 1997 augusztus 31 Jelentkezési lapokat és részletes felvilágosítást a sportintézet székházában lehet kapni - a hónap végéig a Mátyás király út 31. sz. alatt - személyesen, a telefonon érdeklődők az 56/433-122- es vagy a 344-393-as számot tárcsázzák, ha a szándékuk komoly valamelyik sportszakma iránt. Jaj a Focicsalóknak! Az MLSZ keddi elnökségi ülésén többek között, felkérték a Hivatásos Labdarúgó Ligát arra, hogy a bajnoki mérkőzések kezdési időpontjait féléves időszakra előre rögzítse. A Kispályás Bizottság előterjesztésével is foglalkoztak, jóváhagyták, így Mucha József a kispályás nemzeti válogatott szakvezetője. Az elnökség a labdarúgó szabálykönyv 9. paragrafusa 1. pontjához magyarázatot fűzött. Eszerint csak a jogelőd nélküli új sportegyesületek labdarúgó-csapatait kell a területileg illetékes megyei (budapesti) legalacsonyabb szintű bajnokságokba besorolni. Bodnár György tájékoztatta az elnökséget arról, hogy a Focicsalók című könyv tartalma miatt rövidesen feljelentést tesz a kiadó, valamint a könyvben dokumentumként feltüntetett írásos anyagokat rendelkezésre bocsátó társaság ellen. A feljelentéssel párhuzamosan sajtótájékoztatót tart Bodnár György. Újabb merényletet követtek el Svédországban egy sportlétesítmény ellen. Ezúttal a célpont Göteborgban a közismert Ullevi Stadion volt, ahol a 2004-es nyári olimpia megrendezése esetén a férfi futballmérkőzéseket játszanék. Nem sokkal a sajnálatos esemény előtt telefonon felhívták a göteborgi rendőrséget, és egy férfihang közölte, hogy valahol Svédországban rövid időn belül merényletet követnek el. Ezután történt a robbanás az Ulle- viben. Amint Lena Canefur, a göteborgi rendőrség munkatársa elmondta, egyelőre korai még bármilyen álláspontot kialakítani a történtekkel kapcsolatban, mivel jelenleg is folyik a technikai kivizsgálás. Az ügy érdekessége, a stadionba valaki vagy valakik a bekapcsolt biztonsági rendszer ellenére be tudták juttatni a robbanó szerkezetet, és a riasztó- rendszer nem jelzett. Claes Cassel, a stockholmi megyei rendőrség szóvivője sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem tudta, hogy a göteborgi robbantásnak köze volna a május óta Stockholmban és környékén sportlétesítmények ellen elkövetett merényletekhez. A múlt héten, az AP londoni irodájához eljuttatott fenyegető levéllel kapcsolatban a svéd rendőrség álláspontja továbbra is az, hogy annak írója vagy írói csupán feltűnést akartak kelteni. Az eredeti levelet egyébként nem kapták meg, és a másolatot pedig Svédországban sehol sem hozták n3'ilvá- nosságra. A rendőrség többször is hangoztatta, hogy a „Mi, akik felépítettük Svédországot” (Vi som byggde Sverige) szervezet minden valószínűség szerint rasszista elveket vall, mivel levelükben rendkívül kedvezőtlenül nyilatkoztak a négerekről. Cassel szerint ennek a szervezetnek nincsen semmi köze a 2004-es nyári olimpiai játékok stockholmi megrendezése ellen tiltakozókhoz. Férfi kézilabda körkép Abonytól, Tiszaföldvárig E hét végén becsengetnek a kézilabdázóknál, legelőször az NB Il-ben indul útjára a pontvadászat. Régiónk férfi csapatainál az előkészületekről és a tervekről kíváncsiskodtunk. A balkezes lövő posztján számítanak Soósra fotó: m.j.