Új Néplap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-28 / 200. szám
Vili. évfolyam, 200. szám 1997. augusztus 28., csütörtök \ ill I Most jó lenni katonának 2. o, A közszereplés illemtana 3. o. A szerkesztőség postájából 4. o. Ecseri Norbert a visszaútra lépett 7.0, Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilap ■■■■ S. Szolnoki Nemzetközi Kiállítás és Vásár S zoittok-TIszaliget 1097 ?fpnt 1-7 Visszakapta tornyát a szolnoki indóház épülete, melyet az eredeti állapotnak megfelelően újítanak fel a MÁV MTM Miskolci Kft. generálkivitelezésében. Igaz, még javában dolgoznak az asztalosok, ácsok, kőművesek, burkolók és bádogosok, de a hétfői átadásra százötven évvel ezelőtti állapotának megfelelően fog pompázni az ószolnoki indóház. fotó: mészábos János Minden száz baleset több mint négy gyermeket érint ősszel „rajzanak” a zabolátlan nebulók A rendőrség közlekedési szolgálata, valamint a megyei balesetmegelőzési bizottság munkatársai évről évre kiemelt figyelmet szentelnek az őszi iskolakezdéssel járó, a gyermekekre leselkedő veszélyek csökkentésére. A szakemberek aggodalma sajnos nem alaptalan. Adatok igazolják ugyanis, hogy bizony meglehetősen veszélyesek a tanév első hónapjai a közlekedésben részt vevő kisdiákok számára. A megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya több évre visszamenően elemezte a szeptemberre, októberre és noAzt persze nem lehet tudni, milyen messzire ér telefonálónk keze, mindenesetre a hatóságok is értesültek az érdevemberre jellemző közlekedés- biztonsági helyzetet. Megállapították, hogy ezekben a hónapokban évről évre számottevő a késnék talált szállítmányról. Ellenőriztek is, és mindent a legnagyobb rendben találtak. A solvexolt, a jövedéki gyermekeket ért bajoknak az ösz- szes közúti balesethez viszonyított aránya. Az utóbbi három év adatai szerint minden száz baleset több mint négy gyermeket érint. A tavalyi ősz még ennél is kedvezőtlenebb képet mutat: az 1996-os esztendő e kritikus időszakában az összes bekövetkezett 177 baleset közel hét százalékának volt gyermek a részese. (Folytatás a 3. oldalon) terméknek nem minősülő, a gázolajhoz megtévesztésig hasonlító faipari kezelőanyagot importáló cég semmilyen szabálytalanságot nem követett el. A vámkezelt 20 vagon, ösz- szesen 900 ezer liter kőolajipari származékból vett minták az árut kísérő okiratokban foglaltakkal egyeztek, nem történt tehát visszaélés. (Folytatás a 3. oldalon) Cukorrépa-szállítás vonaton Hozzávetőlegesen egymillió tonna cukorrépa szállításáról szóló megállapodást írt alá kedden Sípos István, a MÁV Rt. vezérigazgatója és Guy Duphire, a Béghin-Say Budapest Kft. vezérigazgatója, valamint Domonkosi Imre koordinátor, a Szolnoki Cukorgyár vezérigazgatója. A terméstől függően 0,9- 1,2 millió tonna cukorrépa szállítására igényt tartó Béghin-Say Budapest Kft. nevű vállalatcsoporthoz tartozik a Mátra Cukor Mátra- vidéki Cukorgyárak Rt., a Szerencsi Cukorgyár Rt., valamint a Szolnoki Cukorgyár Rt. is. A megállapodás tartalmazza a cukor, a keletkező melléktermékek, illetve a feldolgozáshoz szükséges ásványi anyagok vasúti szállításának feltételeit is. Az aláíró felek tovább tárgyalnak a keleti piacokra szánt és reményeik szerint növekvő mennyiségű cukor, répaszelet és pakura szállítási feltételeiről. A vámosok szerint jogszabály-módosítással meg lehetne oldani a helyzetet A solvexol az évtized feketeüzlete? Többeknek szemet szúrt kedden este a tiszavárkonyi vasútállomásnál zajló jövés-menés. Vasúti tartálykocsikból szivaty- tyúzták át közúti járművekbe a gyanúsnak gondolt folyékony szállítmányt. Már megint működik az olajmaffia - vélhetően azt gondolta az a magát megnevezni nem kívánó asszony is, aki lapunk telefonközpontos munkatársát „fenyegette” meg: ha félvállról meri venni a tudtára adott várkonyi ügylettel kapcsolatos információt, ez akár az állásába kerülhet - mondta. Országos hálózatot létesít az alapítvány Informatikai központ Szolnokon A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) szervezésében, Molnár Mihály ügyvezető igazgató részvételével háromnapos tanácskozás kezdődött tegnap Szolnokon, a Touring Hotelben. A rendezvényen, melyen a fővárosi, illetve a megyei vállalkozásfejlesztési alapítványok informatikai szakemberei vesznek részt, többek között megtárgyalják az MVA országos informatikai hálózata kialakításának aktuális kérdéseit. Értesüléseink szerint jó esély van arra, hogy e nagyszabású tervek megvalósulásának eredményeként Szolnok lesz az országos informatikai hálózat műszaki és diszpécserközpontja. -lzÖnkormányzatok az ifjúság védelmében A drog a jövőt veszélyezteti Összesen négy konferenciából álló sorozat nyitóeseményeként, Önkormányzatok az ifjúság védelmében címmel Jászberényben rendeztek tegnap egész napos tanácskozást a Déryné Művelődési Központban, melyen részt vett Kuncze Gábor belügyminiszter is. A résztvevők megvitatták mind a hazai droghelyzet alakulását, mind az új - hamarosan életbe lépő - gyermek- védelmi törvény rendelkezései nyomán az önkormányzatokra háruló aktuális feladatokat. Az önkormányzatoknak feladata és felelőssége gondoskodni a társadalom két legvédtelenebb rétegéről, a fiatalokról és az öregekről - mutatott rá Magyar Levente, a vendéglátó önkormányzat polgármestere, aki egyben a konferenciát rendező Kisvárosi Önkormányzatok Szövetségének elnöki minőségében is köszöntötte az érdeklődőket. A tanácskozássorozat egyik fő célja feltérképezni azokat a lehetőségeket, amelyeket az önkormányzatok az ifjúságvédelem területén felvállalhatnak. Nem véletlen az a nagyarányú érdeklődés, melyet a konferencia iránt tanúsítanak az önkormányzatok képviselői - jegyezte meg Kuncze Gábor bel üg vminisz- ter a DMK nagytermét zsúfolásig megtöltő résztvevők előtt. A kábítószer-fogyasztás egyre jobban terjedő jelenség, mely legnagyobb mértékben a fiatalságot, ezzel hazánk jövőjét veszélyezteti. (Folytatás a 3. oldalon) Kuncze Gábor A várakozáson aluli lesz a termés Betegeskedik a napraforgó Noha néhány hónapja még ígéretes képet mutatott a napraforgó, a hét elején megkezdett betakarítás eredményei messze nem igazolják vissza a várakozásokat. Ennek oka, hogy komoly növény-egészségügyi problémák jelentkeztek a búza és a kukorica után a harmadik legnagyobb területen termesztett kultúránál. A megyében mintegy 58 ezer hektárnyi napraforgó vár betakarításra az elkövetkező hetekben. Az már biztos, hogy ez nem lesz egy könnyű időszak a termelőknek, hiszen sok helyütt erősen elgyomosodtak a táblák, és az esős nyári hónapok miatt nagyon komoly gombabetegségek ütötték fel a fejüket. Jelentős a fertőzött terület, sok helyütt csak a „lélek” tartja a napraforgó tányérját. így a korábban becsült, hektáronkénti kéttonnás átlagtermés már a múlté, sőt óvni kell az esőtől és a széltől a növényeket, hogy elfogadható termést lehessen begyűjteni. L. Z. Segítség az iskolakezdéshez A tanévkezdés mindig jelentős terheket ró a családokra. Az önkormányzatok erejükhöz mérten igyekeznek a tankönyvvásárlással kapcsolatos kiadásokat csökkenteni. Mezőtúron és környékén ezek lehetőségeiről érdeklődtünk.- Az állami költségvetés által adott 740 forintot ezerre egészíti ki az önkormányzat - nyilatkozta Molnár Mihály, Mesterszállás polgármestere. Ezt a támogatást minden nappali tagozatos diák megkapja az idén százéves községben. A kétpói önkormányzat tájékoztatása szerint, az idei tanévben a központilag kiutalt ösz- szeggel tudják enyhíteni a családok kiadásait, egyéb támogatásra lehetőségük nincs. Mezőhék polgármestere, Halász Vince elmondta, idén a beiskolázást a központilag adott 740 forint felett még ezer forinttal tudja segíteni a község. Ezt a hozzájárulást az alap- és középfokú intézményekben tanulók egyaránt megkapják.- A város lehetőségeihez mérten próbálja enyhíteni a családok beiskolázási gondjait - nyilatkozta Németh István, Túrkeve polgármestere. A kevi családok az állami segítséggel együtt 2 ezer 800 forintra számíthatnak a tankönyvek megvásárlásához, ami meghaladhatja azok árának felét.- Mezőtúron általánosan a 740 forint támogatást kapják meg tankönyvekre a családok - mondotta Adámné ár. Bagdán Piroska polgármester. - Szociális rászorultság esetén, szeptember első napjaiban, az iskolákban lesz igényelhető beiskolázási segély. Erre a célra idén 3 millió forintot különített el a város, ami 500 ezerrel több a tavalyinál. scs m Gépesített hagymaszüret a Jászságban, Szászberek és Jászalsószentgyörgy között. Az elmúlt évekhez képest az idén kevesebb hagyma termett, viszont most van a szedés dandárja. Az augusztus végi meleg napokat kihasználják a termelők, és sietnek a betakarítással. A renden lévő hagymát osztályozógépen (képünkön) válogatják, tisztítják és zsákolják. fotó: m. j ; Szemétlerakó épül Szelevényen Tavaly sokan kételkedtek abban, hogy valaha felépül a tiszazugi regionális szemétlerakó, ugyanis akkor a pályázók a remélt források elmaradása miatt visszaléptek az építéstől. Nos, idén erre aligha kerülhet sor, ugyanis két helyről is kaptak támogatást a tizennégy település szemételhelyezési gondjait megoldó tervhez. Elsőként az állami céltámogatási keretből kaptak mintegy százötvenmillió forintot, majd a megyei területfejlesztési tanács is pozitívan értékelte a pályázatukat, s ötvennyolcmillió forinttal járult hozzá az építkezés sikeréhez. Az új korszerű hulladéklerakó egyébként Szelevény és Kunszentmárton határában (de még Szelevény közigazgatási területén) fog megépülni. PE