Új Néplap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-27 / 199. szám

4. oldal Körkép 1997. augusztus 27., szerda Túl kíváncsi az APEH A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogat minden olyan ésszerű törekvést, amely az arányos közteherviselés érdekében az adózási fegyelem javítására és a feketegaz­daság visszaszorítására irányul. Nem ért viszont egyet az­zal a nyomtatványcsomaggal, amelynek kitöltésére és visszaküldésére szeptember 1-ig kérte az adózók egy bi­zonyos körét az APEH - áll a köztestület lapunkhoz eljut­tatott állásfoglalásában. Az MKIK már a nyomtatvá­nyok kiküldésére, tartalmára vonatkozó jogszabály és irányelv véleményezésekor kifejtette ellenvéleményét, mely szerint a kért adatok egy bizonyos része adatvédelmi, alkotmányossági szempontból aggályos, hiszen magában rejti a vagyonelszámoltatás lehetőségét, és az adminiszt­ráció kívánatos csökkentése helyett annak növeléséhez vezet. A kamara elsősorban az egyéni és kisvállalkozók számára olyan egyszerűsített adómegállapítási és bevallási rendszer kialakítását szor­galmazza, amely a jelenlegi­nél lényegesen kisebb admi­nisztrációval és költséggel jár, és az adóbevételek növe­kedését is eredményezheti a korábbi tapasztalatok alapján. A kifogásolt kérdőívek a kamara véleménye szerint el­sősorban a bizalmatlanság, az adózó és az adóhatóság kö­zötti rossz viszony fenntartá­sára, az adóbevételek bővü­lése helyett az adóztatással összefüggő költségek növelé­sére alkalmasak. Az MKIK ezen véleményét eljuttatta a pénzügyi tárca és az APEH illetékes vezetőihez annak érdekében, hogy csak a vállalkozások működéséhez szorosan kapcsolódó bevéte­lek és költségek becslését, ér­tékelését végezzék. A kedvezményezetteknek október végéig átutalják a pénzt Jó úton adónk egy százaléka (Folytatás az L oldalról) Az APEH-nál hónapok óta folyó munka most érkezett abba a stádiumba, hogy meg­kezdték az érintettek kiértesí­tését. Az adóhatóság küldemé­nyében megtalálható a 9737- es számú adatlap, amelyen a polgárok pénzére áhítozó szervezetnek nyilatkoznia kell, kéri-e a felajánlott ösz- szeget. (Ha a kedvezménye­zett valamely adata nem egyezik meg az APEH nyil­vántartásával, akkor termé­szetesen még egy adatmódo­sító lap is szükséges.) Kissé komplikáltabbaknak tűnnek azok a mellékletek, amelyeket a kitöltött adatlap­pal együtt kell lehetőleg sze­mélyesen bevinni vagy visz- szaküldeni az APEH-hoz, a szeptember 30-i jogvesztő ha­táridőig. A kedvezményezet­teknek ugyanis nyilatkozniuk kell, eleget tettek-e a társada­lombiztosítás felé fennálló kötelezettségeiknek, valamint arról, hogy politikai pártoktól függetlenül működnek, nem állítottak és nem támogattak a ’94-es választáson országgyű­lési képviselő-jelöltet, s a jö­vőben sem tesznek ilyet. Csa­tolni kell az adatlaphoz az alapszabály vagy alapító ok­irat, illetve az esetleges mó­dosítás másolatát, valamint 30 napnál nem régebbi vámható­sági és önkormányzati igazo­lást a köztartozásokról. Ha mindez megtörtént, és a kedvezményezett megfelel a törvényi előírásoknak, úgy az APEH október 31-ig átutalja a pénzt. L. Z. w:. r " __va: ---- ' : A Fémfeldolgozó Bt. mezőtúri gyáregységében nem panaszkodhatnak a dol­gozók munkahiány miatt. A Németországba (Rational cég) szállított fő termékük és hagyo­mányos irattárolóik, vendéglátó-ipari gépeik mellett igen sok egyedi megrendelést is kap­nak. Az asztalosüzem is folyamatosan „túlterhelt” az egyedi irodabútor- (képünkön), bárbe-' rendezés- és műmárványrendelésektől. fotó: mészáros János Egymilliárd Záhonynak. Tizennyolc, magántőkére épülő gazdasági társaság és húsz önkormányzat ter­vez beruházást a záhonyi vállalkozói övezetben. Összesen egymilliárd fo­rintot fektetnek be, 700 milliót az ipar és a mező- gazdaság fejlesztésére, 300 milliót pedig az infra­struktúra további javítá­sára. Vitatott beszerzés. A Közbeszerzési Döntőbi­zottság péntekre halasz­totta a határozathozatalt a Ford Hungária Kft. és a BM Központi Beszerzési Iroda közötti vitában. A rendőrség gépjárműpark­jának fejlesztéséről kiírt pályázathoz kapcsolódó ügyben nem állt rendelke­zésre az objektív döntés­hez szükséges összes do­kumentum. A Ford azt állítja: aján­lata kedvezőbb volt a nyer­tes Opelénél. Bábolnai gazdanapok. Nagy érdeklődés mutatko­zik az idei bábolnai nem­zetközi gazdanapok iránt: 282 cég jelezte részvételi szándékát. A kiállítók mintegy 31 ezer négyzet- méternyi területen mutat­hatják be termékeiket szeptember 3-a és 7-e kö­zött. Az Electrolux újabb üzletágától válik meg Az Electroluxban zajló racio- nalizációs program részeként a multinacionális cég szinte valamennyi üzletágát érinti a szervezeti átalakítás. Ennek során két év leforgása alatt 25 gyárat és 50 raktárát zárnak be, illetve 12 ezer fővel csök­kentik az alkalmazotti lét­számot világszerte. A minap kötötték meg egy svéd befektetői csoporttal az MVI-vel a megállapodást, melynek értelmében az Elect­rolux értékesíti áruvédelmi üzletágát. Az eladás a Svéd­országban működő partillei Jonserds Miljosystem AB-t és más vállalatokat is érint. A vi­lágcég ezen üzletága a terme­lés és értékesítés mellett az időjárási viszontagságok el­leni védelmi eszközök (víz­hatlan ponyvák, rakterek) kölcsönzésével foglalkozik. A svéd, dán, finn leányvállala­tokkal rendelkező cég 230 főt foglalkoztat, múlt évi for­galma 250 millió svéd korona volt. Az eladás visszamenőleg 1997. június 30-i hatállyal életbe is lépett. bcs A biztonságot nagy betűkkel írták Szeptemberben jelenik meg a piacon a Saab történetében mér­földkövet jelentő 9-5-ös modell. Az új felső kategóriás kocsi megalkotásakor arra törekedtek a svéd autógyár mérnökei, hogy a 9-5 minden tekintetben felülmúlja elődjét, a 9000-est. biztonságot nyújtja, amely azonban nem megy a kénye­lem és a kezelhetőség rová­sára. A Saab turbófeltöltéses mo­torok új generációjával indítja útjára a 9-5-öt. A kétliteres A hagyományos „Saab-arc” megmaradt alapmotor 150 lóerős, míg a legnagyobb, háromliteres V 6-os 200 lóerőt mozgósít. Ez utóbbi érdekessége az asz- szimmetrikus turbófeltöltő, amelynél a turbinát csak az egyik hengersor hajtja, a kompresszor viszont mind a hat hengert tölti. Persze több más forradalmi újdonság is helyet kapott a ko­csiban. Ilyen például az aktív fejtámla, amely meggátolja üt­közés esetén a fej orsószerű visszacsapódását, ezáltal a komolyabb csigolyasérülése­ket. Hogy a Saab maximálisan vigyáz az autóban ülőkre, bi­zonyítja a széles első ütközési zóna, a különleges oldalvéde­lem, a számos újítást tartal­mazó biztonsági utascella, va­lamint a nagy szilárdságú acélból készült ajtómerevítők is. Szintén újdonság a két, független zónás klímaberen­dezés, a szellőztetett első ülése, és az automata hangerő­szabályozású audiorendszer. A Saab 9-5 az október elején nyíló Budapesti Autószalonon mutatkozik be a hazai közön­ségnek. -Íz­Világos, mint a sör? Huszonöt év telt el azóta, hogy a laktanyákban szeszes italt lehe­tett kapni és fogyasztani. Honvédségünk felső vezetése e jubile­umi évfordulón úgy döntött, ideje véget vetni az alkoholmentes állapotnak odabent. Persze nem mindenütt, hanem először csak kísérleti jelleggel két kiképző laktanyában, Szabadszálláson és Tapolcán, ahol októbertől újra mérnek majd csapolt sört a kantin­ban. A hírt kommentáló dandártábornok meg is magyarázta ezen engedékenység okát: jobb, ha a sorkatona (vagy most már sorka­tona?) odabent fogyaszt el néhány korsóval kulturáltan, mintha odakint, a civilek között issza magát holt’ részegre, az egyenruha nagyobb dicsőségére. A parancsnok egyébként nem fél attól, hogy a laktanyákban majd a katonák ne tudnák a mértéket. Nos, ennél a pontnál azért vitatkoznék a dandártábornokkal. Éppen azért, mert jómagam is voltam katona - igaz, még nem a NATO-ba készülődő honvédségben, hanem a varsói szerződéses néphadseregben -, s megtapasztalhattam, mi is volt a bakák ál­landó vágyakozásának két tárgya: az egyik a nő, a másik pedig az alkohol. Sose felejtem el azt a katonatársamat, aki még a kölnivi­zet is megitta, ha nem jutott jobb itókához. De ugyanígy koty­vasztott magának valamiféle irtózatos italt mentolos fogkrémből is, ha nagyon megszorult. (Akkor még nem lehetett mindennap kimenni.) Márpedig ő nagyon rászorult, mert nem volt szinte olyan nap, amikor valamit ne dobott volna be. Aztán meg folyton azt ordítozta: adjanak neki valamilyen fegyvert, mert ő most neki­indul, és lelő mindenkit - főleg a feljebbvalóit. A katonák pedig rendszeresen kiszöktek, hogy valami kegyetlen ízű pálinkát hoz­zanak a szomszédos tanyáról. Olyan is volt, hogy úgynevezett „bejátszás” gyanánt - amikor is az ifjabb süvölvényt idősebb társa végigvitte azon címeken, ahol riadókor ki kell értesítenie a feljebbvalóit - az első út a kocsmába vezetett, legurítani néhány korsó sört. Persze ez alól nem voltak mentesek a tisztek sem (tisz­telet a kivételnek), hiszen ők is sokszor jócskán felöntöttek a ga­ratra, s ekkor válogatott „nyalánkságokkal szórakoztatták” a so­rállományt, csak úgy jókedvükben. Egyszóval veszélyes dolog ez az alkohol. Olyan fegyver - ha már a hadseregnél vagyunk -, ami bizony csupa jó szándék mel­lett is könnyen visszafelé sülhet el. Hiszen a laktanya is egyfajta munkahely, csak éppen sokkal nagyobb a veszélyességi foka. Mert itt mégis csak fegyverek, harceszközök vannak, és aki is­meri a belső fegyelmi viszonyokat, nagyon is jól tudhatja, hogy még a legnagyobb ellenőrzés mellett is előfordulhat „nem várt esemény” alkoholos befolyásoltság alatt álló személyeknél. Pláne egy kiképzőlaktanyában, ahol a frissen bevonultak még nehezen tudják feldolgozni azt az „élményt”, hogy szigorúbb rendhez kell igazodniuk, mint a civil életben. És aztán majd jön a feszültsé­goldó alkohol... Persze kétségem sincs, hogy sokan fogják örömmel üdvözölni a döntést. (Ahogy kollégám fogalmazott: „Na, a kiskatonák már Keletire fognak szavazni”.) Bár valószínű, hogy nem ezen fog múlni NATO-kompatibilitásunk (milyen szép szó, ugye?!), mégis megkockáztatom a kijelentést: az alkoholnak nincs helye a laktanyában. Se csapolva, se üvegben. És ez számomra olyan vi­lágos, mint a sör. Baranyi György Fiatalok a munkaerőpiacon A Központi Statisztikai Hiva­tal az elmúlt év második felé­ben 13 ezer kitöltött kérdőív alapján mérte fel több mint kétmillió, 15-29 éves korú fia­tal munkaerő-piaci helyzetét. A felmérés idején a 15-19 éves fiatalok 76 százaléka tanult. A dolgozó és a munkahellyel nem rendelkező fiatalok pedig 12-12 százalékot képviseltek e kor­csoportban. A 20-24 éves korú férfiak és nők helyzete a munkaerőpiacon már jelentősen eltér: míg a fér­fiak 63 százaléka dolgozik, a nőknek csak 45 százaléka. A nem dolgozó és nem tanuló fér­fiak aránya ebben a korosztály­ban 19 százalék, s közülük 12 százalék a munkanélküli. A nőknél a munkanélküliek aránya 6, a gyermekgondozás miatt otthonlévőké 23 százalék, 8 százalékuk pedig háztartás­beli. A 25-29 év közötti, munka­hellyel rendelkező nők aránya 40 százalékkal kevesebb a fér­fiakénál, akiknek 83 százaléka munkavállaló. A fiatalok gyakran változtat­nak: minden ötödik megkérde­zettnek már legalább három munkahelye volt. Változik a vasúti menetrend 1997. szeptember 1-jén életbe lép a MÁV 1. számú menetrendi értesítője. A Szolnok állomást érintő változások- A Hatvanból 10.39-kor érkező vonat csak munkanapon közlekedik.- A Hatvanból 17.34-kor érkező vonat vasárnap nem közlekedik.- A Jászapátiba 10.51-kor induló vonat csak munkanapon közlekedik- A Jászapátiból 13.06-kor érkező vonat csak munkanapon közle­kedik- A Püspökladányból 6.17-kor érkező vonat csak munkanapon köz­lekedik.- A Záhonyba 6.52-kor induló vonat szombaton és vasárnap csak Püspökladányig közlekedik.- A Nyíregyházára 11.32-kor induló vonat közlekedése megszűnik.- A Bp. Nyugati pályaudvarra 13.15-kor induló vonat csak munka­napon fog közlekedni.- A Nyíregyházára 14.32-kor induló vont csak pénteken közlekedik.- A Kisújszállásra 14.52-kor induló vonat munkanapon ismét fog köz­lekedni.- A Nagybányára és Záhonyba 15.32-kor induló vonat pénteken nem továbbít záhonyi vonatrészt.- A Kisújszállásról 16.17-kor érkező vonat munkanapon ismét köz­lekedik.- A Bp. Nyugati pályaudvarra 16.50-kor induló vonat csak pénteken és vasárnap közlekedik.- A Debrecenbe 21,47-kor induló vonat csak munkanapon közlekedik.- A Békéscsabára 12.49-kor induló vonat megszűnik.- A Bp. Keleti pályaudvarra 16.23-kor induló vonat megszűnik.- Kisújszállásról 6.50-kor Kunhegyesre induló vonat csak munka­napon közlekedik.- Kunhegyesről Kisújszállásra 7.46-kor csak munkanapon közle­kedik.- Karcagról Tiszafüredre 9.45-kor induló vonat megszűnik.- Tiszafüredről 10.35-kor Karcagra érkező vonat megszűnik.- Debrecenből, 14.40-kor Füzesabonyba induló vonat szombaton nem közlekedik.- Kisszénásról 6.09-kor Orosházára induló vonat csak munkanapo­kon közlekedik.- Orosházáról Kisszénásra 7.45-kor érkező vonat csak munkanapo­kon közlekedik. A technikai „forradalmárként” ismert cég formai hagyomá­nyait tiszteletben tartó karos­széria a legmagasabb szintű

Next

/
Oldalképek
Tartalom