Új Néplap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-22 / 195. szám
1997. augusztus 22., péntek Sport 5. oldal Csépai horgászvilágbajnok Horvátországban, Varasdinban rendezték a junior és kadett horgász-világbajnokságot, amelyen a csépai iff. Fialka György is részt vett a kadett válogatott tagjaként. Ennek kapcsán faggattuk a nagy „ho-ho-”horgászt. régi 6200 gr volt. Idegesen szaladgáltunk, forrott a légkör. Apa egyszer megszólalt: fiúk, itt valami nagy dolog készül,- Tudjuk, hogy a kadett válogatott először vett részt vb-n, s máris aranyéremmel tért haza. Hogyan történt a nem mindennapi bravúr?- Pedig az első napon rosszul kezdtünk. A vizet „leállították”, sebessége lecsökkent, a szintje is apadt mintegy fél métert. Ez megzavart, s jó ideig csak keresgéltük a halakat. Volt ugyan egy-két félénk kapás, de az nem ragadt meg. Nagyon elkeseredtünk, s igen bánatosan tanakodtunk a másnapi teendőn.- Milyen volt a folytatás?- Jó időben, viszonylag biztató sorsolással kezdtünk, én éppen egy olasz és egy horvát pecás társaságába kerültem. Gondoltam, így legalább szemmel tudom tartani őket. Jól indultam, fogtam egy küszt, s apa szólt, hogy vegyem fel a hosszút, mert jó hal kell! így is történt. Első úsztatásra (18 gr „Fire” úszóval) fogtam egy kis domolykót, másodikra egy nagyobbat. Ekkor éreztem, hogy itt nagyot fogok horgászni, megbirkóztam a 1-1,5 kg-os paducokkal.- Ezután már a mérlegelés következett?- Igen. De csak arra emlékszem, hogy mérlegelés után aláírásokat kértek katalógusokra, amire az volt feljegyezve: NWR 7886 gr. Később tudtam meg, hogy ez azt jelenti, hogy új világrekordot értem el - a mert senkit nem látok örülni. Aztán egy-két perc múlva jöttek az olaszok felénk, nyújtották a a kezüket, gratuláltak. Akkor döbbentünk rá, hogy ez azt jelenti, világbajnokok vagyunk.- Hogyan tovább?- Jövőre Belgiumban lesz a vb., s szeretnénk címvédőhöz méltóan helytállni. Száguldás négy keréken Kisújszállás varosában immár XIII. alkalommal rendezték meg a nemzetközi autós tájékozódási és ügyességi versenyt, melynek fővédnöke, dr. Ducza Lajos polgármester, védnöke: Fekete Miklós őrnagy, a karcagi rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője volt. A 32 versenyző több több száz kilométert vezetett a két nap alatt a rendezők által összeállított igazán nem könnyű útvonalon. A tájékozódási- és az éjszakai túraversenyt a legidősebb induló, az Illés-Mircea páros, akik ketten 123 évesek és a Károly-Abri kisúji legfiatalabb duó a maga 39 évével is sikerrel teljesítette. Az éjszakai viadalon a város bel- és külterületén mindenki meglelte az elhelyezett pontokat, így a hajrában még nyitott volt a helyezések sorsa. Végül pécsi siker született, ők szlovák és cseh duót előztek meg. Sorrend: 1. Sebestyén György - Gyimesi Gábor (Pécs), 2. Jiri Skalnik - Petr Cemy (Prága), 3. Slodicak Stefan - Rusinak Peter (Spiska Belá), a legeredményesebb megyei páros a karcagi Székely István és fia a hetedik helyen végzett. Ügyességi verseny: 1. Slav- kovsky-Debnár páros (Késmárk, 2. Slodicak Stefan - Rusinak Peter (Spiska Belá), 3. Ilyés Csaba - Tóth László (Szatmárnémeti). A legeredményesebb megyei páros itt is a Székely István és fia volt, hatodik helyével. Gyermek gokartverseny: 1. Tóth Tibor, 2. Borúzs Ferenc, 3. Berkes Béla. - de Keceli birokvetés Erőfesztivál Szombaton Veresegyházán, a honi erősportok egyik fellegvárában nagyszabású erőfesztivált rendeznek. Erőemelő viadalt hirdettek meg délelőtt 10 órára a sportklubba a szervezők, élükön Takács Istvánnal, a Takács-lányok edző-édesapjával. Takács István elmondta: a fő látványosság ezúttal a powerlifting verseny lesz, de súlyemelő bemutatót is tartanak. Erőemelésben a háromfogásos - vagyis a guggolásból, fekve nyomásból és felhúzásból álló - műfajban zajlik a vetélkedés. Indulnak a magyar juniorválogatott tagjai is. A veresegyházi seregszemlén elképzelhető rekordjavítás is - nem csak a juniorok részéről. Jó eredményekkel rukkolhatnak ki a súlyemelésben világklasz- szis, de az erőemelésben is felettébb jártas Takács-nővérek, Mária és Erika is. Különösen utóbbi, a Kecskeméti TE-t erősítő versenyző érhet el szokásához híven új magyar csúcsokat a plusz 82.5 kilósoknál. Sakk Almádiban Péntektől Balatonalmádiban rendezik meg a II. Pannóni- kupa nemzetközi nyílt sakk- tornát. A helyi NB I-es KHSE szervezésében sorra kerülő verseny fővédnöke Kunos Péter, a sakkszövetség elnöke és Nagy Jenő országgyűlési képviselő lesz. A torna összdíjazása 300 ezer forint. A szeptember 10. és 13. között Wroclawban sorra kerülő kötöttfogású birkózó világbajnokság előtt a magyar és román válogatott vasárnap összeméri tudását. A keceli csapatviadal kilenc órakor kezdődik. Bállá József, a magyar válogatott szövetségi kapitánya azonnali visszavágót is szeretne, rövid pihenő után tehát ismét „gyúr”" a két gárda. Az esemény kapcsán érdemes emlékeztetni arra, hogy a Nemzetközi Birkózószövetség (FILA) 1998-tól csapat-világbajnokság kiírását tervezi. Aki látta és hallotta, szem- és fültanúja lehetett: Güttler Károly csaknem tajtékzott. Alig esett túl az eredmény- hirdetésen, máris szapulta a világot. Képtelen volt örülni Európa-bajnoki ezüstérmének, amelyet a 100 méteres mellúszásban érdemelt ki. Nem és nem, el nem tűnt az arcáról a hitetlenkedéssel vegyes mérgelődés. Nem csitult a harag, csak mondta a magáét, ellenállhatatlanul törtek elő belőle a csalódott ember szavai.- Nem az ezüstmedál fáj - mondta. - Évtizede gürcölök a győzelemért. Azért, hogy nyerjek egy világversenyen. Erre tessék, előbukkan hirtelen egy fehérorosz úszó, és csak úgy hazaviszi az Eb-aranyérmet az orrom elől. Ráadásul egyedül nekem kellett mennem doppingvizsgálatra. Nekem, aki tíz A vidéki csapattalálkozó nagyszerű alkalom arra is, hogy a Magyar Birkózószövetség kitüntetéseket nyújtson át az arra érdemeseknek. A keceli találkozón várható párosítás (elöl a magyar birkózók): 54 kg: Ma- jer Roland - Marian Sandu, 58 kg: Majoros István - Constantin Borescu, 63 kg: Megyes Mátyás - Leonard Frincu, 69 kg: Bajczik Sándor - Ender Memet, 76 kg: Berzicza Tamás - Mir- cea Constantin, 85 kg: Takács Ferenc - Rezvan Penciu, 97 kg: Káló Béla - Petre Sudureac, 125 kg: Deák Bárdos Mihály - Laurentiu Amariei. esztendeje állandó kontroll alatt vagyok... Érti ezt valaki? Mert én nem. El se indulok a 200 méteren, mert ott is ez lesz, ahogyan már korábban is történt. Mindig jön egy újabb egykori szovjet, s én megint lehetek jó esetben második. Hát nem, ebből nem kérek... Dühe nagyobb lett volna, ha észleli, hogy az eredményhirdetéskor a magyar helyett a bolgár zászlót húzták fel. De hát ki is ez a fehérorosz legény, aki borsot tört Güttler Károly orra alá? Aki élete legjobbját teljesítette, aki Fehéroroszország első úszó Európa- bajnoka és doppingvizsgálatra sem rendelték be? Aki a keddi döntő után szeretett volna többet is megtudni róla, felsült. A nemzetközi sajtótájékoztatón nemes egyszerűséggel közölte, egy szót sem beszél angolul. Güttler teljesen kiborult Magyar futballblama Már a szurkolók sem a régiek. Szerdán délután csupán néhány srácot lehetett fölfedezni a nyíregyházi gyorson, akikről feltételezhető volt az, hogy a sokak által sorsdöntőnek titulált Ma- gyaro.-Svájc labdarúgó vébé selejtezőjére vonatoznak. Bezzeg 16 éve, mikor Nyilasiék játszottak a svájciakkal, a nemzeti színbe öltözöttfiatalokkal telis-tele volt a szerelvény, akik mindannyian a Népstadionba igyekeztek biztatni a kedvenceket. Ezúttal csak a színhely volt azonos, a Nyilasi-féle évjárat kiöregedett, a drukkerek pedig belefáradtak a sikertelenségbe. Ennek dacára összejött vagy negyvenezer ember a korosodó létesítmény betonteknőjében. Ami mondjuk meg őszintén, siralmas látványt nyújt mindannyiunk számára. Nem vitás, hogy a munkálatok a jövő évi atlétikai kontinensbajnokság jegyében zajlanak. Idáig rendben is volna a dolog, de maga a játéktér enyhén szólva elhanyagolt állapotban van. A pálya hepehupás, „jót tett” neki az állítólagos dömper rodeóverseny, amit romeltakarítók végeztek rajta. Az áldatlan állapotokat nem hagyta szó nélkül a UEFA ellenőre sem, sőt az is fülébe jutott, hogy az egyik tréningen a svájciak számára mindössze három labdát biztosítottak vendéglátóik. A helvétek ezt azzal honorálták, hogy a meccs kezdése előtt csak egy fertályórával adták meg játékoskeretüket, így a sajtó képviselői is jókora csúszással kapták meg a két csapat névsorát. Majd a szervezők tovább blamálták magukat, hiszen a svájci újságírók egy része a közönség körében kapott helyet, már amelyiküknek jutott belőle. Akik nem látták a találkozót, ne sajnálják, kevés labdarúgásra emlékeztető esemény történt a 94 perc alatt. Azért tartott ilyen sokáig meccs, mert a belga bíró jogosan hosszabbított, amely idő alatt bekapták szokott góljukat a mieink. Legyünk őszinték, Urbá- nék játékában semmi elképzelés nem volt, futott és rúgott ki merre látott. Ennek ellenére nyerhettek volna, de még bekkelni sem tudtak, így lessük-várjuk, hogy hátha meg botlanak valahol a svájciak. Csank, a kapitány azt mondta a sajtótájékoztatón: később kellett volna kezdeni, de nem engedték a tűzijáték miatt, ebben az országban már az is fontosabb, mint a futball. (vécsé) Férfi kézilabda, Nyíregyháza Nagydíj Meghiúsult a címvédés Szent István ünnepén hagyományos férfi kézilabda tornát rendeztek Szabolcs fővárosában Nyíregyháza Nagydíj elnevezéssel. Az idén nemzetközivé szélesített és két napon át tartó hatos viadalra a Mól Szolnok KK együttese, mint a tavalyi győztes, tehát a címvédő jogán kapott meghívást. Balasi lemondott A neves atléta szakember, a Szolnok Városi Sportcentrum igazgatója, a Szolnoki MÁV SE atlétikai szakosztályának vezetője írásban lemondott sportegyesületi elnökségi tagságáról. Érdeklődésünkre annyit árult csak el a sportvezető, hogy:- Nem akarok egyelőre a sajtó hasábjain megnyilatkozni- Lemondásomat csupán azzal indokolom, nem szeretem, ha átnéznek a fejem felett, amikor úgy érzem, én már sok mindent tettem az egyesületért. Az elnök úr felé tett írásos bejelentésem mellékleteként leadtam az örökös tagsággal járó könyvemet, tiszteletbeli belépőmet. Ilyen egyszerű az egész. Balasi úr azt is fontolgatja, hogy szakosztályvezetői tisztéről is lemond, ámbár jól tudjuk, nála az atlétika szívügy. Kitüntetések Az állami ünnep alkalmából - különböző sportszervek kezdeményezésére, a testnevelési és sportfeladatok végrehajtásában hosszú időn keresztül végzett kiemelkedő munkájuk elismeréséül, az OTSH elnökének előterjesztésére - Kuncze Gábor, a sportot felügyelő belügyminiszter kitüntetéseket adományozott. Ezeket a miniszter nevében csütörtökön dr Harcsár István államtitkár, az OTSH elnöke adta át. A Magyar Sportért kitüntető címet érdemelte ki: Kómár József, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kézilabda-szövetség elnöke. Kővári László, a Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei Testnevelési és Sportintézet igazgatója. Patay István kosárlabda-já- tékvezető, a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium tanára. EVEZÉS Tizennégy csapat részvételével Mohácson rendezték meg a XXVIII. Duna-kupa evezős versenyt, amelyen a szolnokiakat a Tisza Evezős Egylet tagjai képviselték. A Tisza-parti fiatalok 97 pontot gyűjtve a dicséretes 4. helyet szerezték meg a csapatversenyben. Ifjúságiak: női kormányos nélküli kettes: 3. Szabó Annamária, Sárvári Ágnes. Fiú tanuló: 2. Dobos Kristóf, 3. Sárvári Gergely. Fiú két pár evezős: 2. Dobos Kristóf, Sárvári Gergely, 3. Deák Gábor, Ki- szely Imre. Leány mini 11. évesek: 3. Csendes Szilvia, Csényi Szilvia. 12 évesek: 2. Molnár Nikolett, 3. Molnár Renáta. 13 évesek: 3. Dögéi Vanda. Férfi veteránok: 1. Molnár Dezső, 3. Csendes Ferenc. TEKE Az idén negyedik alkalommal rendezték meg Török- szentmiklóson az amatőr te- kézők országos bajnokságát, amelyen 12 csapat ösz- szesen 92 tekézője állt gurítóállásba. Csapatban: 1. Clas Hungária Törökszentmiklós 1369 fa, 2.Cinkota TTE 1325, 3. ÁFÉSZ Törökszentmiklós 1318 fával. Női egyéniben: 1. Ruff Lász- lóné Békéscsaba 235 fával Férfiak: 1. Holp József C.Hungária 258 fával. Több évtizedes szervezői munkája elismeréseként kitüntetésben részesült Futó Ferenc a VTSK elnöke. MTTSZ ügyvezetője. A Tisza-parti együttest a Debrecennel és a házigazda Nyíregyházával sorsolták egy „kalapba”, a másik ágon az NB I. újonca, a Tiszavasvári valamint az Ózd és a jugoszláv Ada gárdája lépett pályára. A núeink jól, mondhatni címvédőhöz méltóan kezdtek, hiszen a Debreceni Dózsát meggyőzően verték 29-21 (13- ll)-re, legjobb dobóink: Szép Kiss R. 8, Szloska 5, Molnár 4, Golovin 3. Húszadikán délelőtt a Kárpáthús-Nyíregyháza jutott ellenfélként, a házigazdák ellen 33-27 (18-14)-re kikaptak a piros-feketék, hozzá téve azt, hogy a második félidő közepéig partiban voltak, de miután a cseresor is lehetőséget kapott, ismét kiderült: a kispadon is nagymértékű erősítésre van szükség. Góljaink közül Makai 7, Tímár 6, Golovin 5-öt szerzett. így aztán a szolnokiak csoportmásodikként a Tisza- vasvárival néztek szembe a harmadik helyért. Nem sikerült megszerezni, mert az újoncok Minden anyagi akadály elhárult, így a kajakszlalom 2000-ben a sydneyi olimpia műsorán szerepelhet. A játékok szervezőiből (SOCOG), a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetségből (ICF) és a leendő szlalompálya helyszínéül kijelölt Penrith-megye tanácsából álló „triumvirátusnak” sikerült megállapodnia a pénzügyi részleteket illetően. Ezek szerint a 6,5 millió ausztrál dollárt felemésztő beruházásból 3,5 milliót - az új- dél-walesi kormány hathatós támogatásával - a SOCOG fedez, a további összeget egyenlő arányban elosztva az ICF és a megyei tanács adja össze.- Minden tőlünk telhetőt elkövettünk. A végleges döntést a Nemzetközi Olimpiai Bizottság mondja ki. Reméljük, az általunk kidolgozott részletekben semmi kivetnivalót nem talál a NOB. Hisztöbb jugoszláv próbajátékossal egészültek ki, s azok bizony meg akartak felelni a szerződés kötésnek. Az eredmény: Tisza- vasvári-Mol KK 28-24 (11-13), ld: Szép Kiss R. 7, Tímár 6, Golovin 5. Mint látható, a szünetig nem akadt különösebb gond, azt követően aztán annál több, mert a „helyettesek” még nem értek el a kezdők sZirftj'éfe, ‘s :l negyedik helyet tudták csak elérni. A nyíregyházi tornán bemutatkozott a mólosoknál a komlói Soós Gábor, a 25 esztendős balkezes jobb oldali átlövő jó benyomást tett, ezért nem kizárt, hogy a jövő héttől ő is a Tiszaligetben készül tovább, mint kölcsönjátékos. Rajta kö- vül is vannak kiszemeltek, ám a „takaró-elv” szerint csak addig szabad nyújtózkodni, ameddig nem látszik ki a ... A jövő héten újabb megméretés vár a csapatra, hiszen csütörtöktől a jugoszláviai Adán vendégszerepei a szolnoki legénység. (ni) szűk, ez a látványos sportág Barcelona és Atlanta után Sydneyben is olimpiai versenyszám lesz - nyilatkozta Michael Knight, a SOCOG elnöke. Kiemelt kezelés A tavalyi atlantai olimpián tapasztalt közlekedési káosz és a robbantásos merényletet megakadályozni nem tudó biztonsági rendszer miatt jelentősebb állami beruházásra készülnek a 2002-es (Salt Lake City) téli olimpián. Legalábbis ezt az ígéretet tette Newt Gingrich, az Egyesült Államok képviselőházának elnöke.- Kiemelt helyen kezeljük a téli játékokat, hiszen ez is egy „amerikai olimpia”. Egy, Atlantánál sokkal jobban megszervezett, biztonságosabb esemény lesz a 2002-es - nyilatkozta Gingrich. Utah állam fővárosa mintegy 85 országból vár sportolókat az öt év múlva sorra kerülő olimpiára. Olimpiai hírek Borsodi. Az élet habos oldala. Iß. Fialka György és a „zsákmány”