Új Néplap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-22 / 195. szám
HOL_______________ML? H eti tévé-, rádió-, moziműsor és programajánlat A kabinet 110 új beruházást támogat 2. old, Önzetlenül segítettek a bajban 3. old, A magyar fotóművészet élő legendája 3. old. Fizet a Mól A Mól Rt. megtéríti azoknak a tápszivattyű-meghibásodásoknak az igazolt javítási költségeit, amelyek a hónap elején az észak-magyarországi térségben forgalmazott benzin minőségének valamilyen, még felderítetlen hibája miatt következtek be - jelentette be Mándoki Zoltán, a Mól Rt. vezér- igazgatója sajtótájékoztatóján. Az eddigi vizsgálatok szerint a százhalombattai és a tiszai finomító közötti termékvezeték falának egy része korrodálódott és nem zárható ki, hogy a leváló részecskék, illetve kémiai vegyüle- tek okozhatták a szennyeződést. Augusztus első hetétől forgalmazott üzemanyag minőségéhez azonban már az ország egész területén nem férhet kétség. KHB-privatizáció Aláírták a Kereskedelmi és Hitel Bank Rt. részvényértékesítési megállapodását. A bank 10 százalékának megvásárlásáról szóló dokumentumot tegnap Budapesten látták el kézjegyükkel a belga Kredietbank és az ír Irish Life összefogásával létrejött konzorcium képviselői, valamint Med- gyessy Péter pénzügyminiszter. A konzorcium 30 millió dollárt fizet a részvényekért, azaz több mint 560 százalékos árfolyamon jut hozzá. A pénzintézet többségi - 57 százalékos arányú - tulajdonosává csak a következő két hónapon belül esedékes 60 millió dolláros tőkeemelés révén válik majd a konzorcium. Németi Judit grafikus- művész akvarelljeiből nyűt kiállítás tegnap a szolnoki Aba-Novák Teremben. Az érdeklődők augusztus 31-ig nézhetik meg a tárlatot. FOTÓ: MÉSZÁROS TELEFONOS HIRDETÉSFELVÉTEL-. HÍVOTT MÁR BENNÜNKET? ■ - .I-1'1 Nincs kiemelt produkció, minden darab egyaránt fontos Megkezdődött az új évad a színházban Sok fiatal arc volt a társulati ülésen Népszerű Szolnokon a Szigligeti Színház. Mint nemrég hírül adtuk, kelendők a bérletei, az igényeknek szinte csak a nézőtér befogadó képessége és az évad hossza szab határt. A műsorterv és a színpadra lépő művészek egyaránt fölkeltették a közönség érdeklődését. A nagy várakozások és tervek jegyében tartották meg tegnap az évadnyitó társulati ülést. Schwajda György igazgató szerint legnehezebb évadját kezdi az idén a szolnoki Szigligeti Színház. Mint mondta, a nehézségek elsősorban abból adódnak, hogy sokfelé elfoglalt művészekkel kell dolgozni. Kérte a társulat minden tagját, hogy türelemmel, figyelmességgel törekedjenek arra, hogy a sokfelől jött ember jó együttest alkosson. A direktor különösen neFOTÓ: MÉSZÁROS héznek nevezte a december 13-ig tartó időszakot, addig ugyanis hat bemutatót tervez a színház, ebből négy bérletes nagyszínházi produkció iesz. A Szigligeti Színház sajátosságai közé tartozik, hogy évről évre sok, országosan ismert kitűnő színészt „hoz el” a szolnoki közönségnek. Ez a gyakorlat most is folytatódik. (Folytatás a 3. oldalon) A haladékhoz pénzt is ígértek a Népjóléti Minisztériumban Lélegzethez jutott az anyaotthon Bár működési engedélyt nem, négy hónapnyi haladékot viszont kapott a tiszasülyi anyaotthon a Népjóléti Minisztériumtól. A haladékhoz pénzt is ígértek. A tárca és az anyaotthon képviselői tegnap tartottak egyeztető tárgyalást. Mint Gáspár Károly főosztály- vezető elmondta: a jogszabályt kikerülni a minisztérium sem tudja. De mivel az anyaotthon állami, önkormányzati feladatot lát el, köztes megoldást kerestek arra, hogyan is működhetne tovább addig, amíg nem felel meg a jogszabályoknak. így a következő megoldás született: szeptember 1-jétől december 31-ig finanszírozzák az otthon működését, egyrészt a minisztérium, másrészt pedig szponzorokat keresnek. Ez a négy hónap „haladék” arra is alkalmas, hogy az anyaotthonban megteremtsék azokat a feltételeket, amelyek birtokában a végleges működési engedély kiadható. November elsején életbe lép a gyermekvédelmi törvény, újabb támpontot adva a feltételek kialakításához. A minisztériumban úgy látják: az otthonnak van esélye, hogy januárra olyan körülményeket alakítson ki, amelyekre megadható a működési engedély. December 15-én tárgyalnak arról, hogyan alakul tovább az otthon sorsa. Addig is szakmai, anyagi kapcsolatot tartanak fenn az otthonnal. P. É. Két vallás egy templomban Augusztus 20-án, ünnepélyes keretek között rakták le Rákócziúj- faluban a község első templomának alapkövét.- Adományokból fog fölépülni a katolikus-református templom - beszélt a tervekről Steiner Sándor, a Rákócziújfalu Templomáért Közalapítvány kuratóriumának elnöke. Felkeresték a környék vállalkozóit, s kérésük kedvező fogadtatásra talált. A tizenöt méter hosszú templom felépítésének költségei az előzetes becslések szerint másfél családi ház árát teszik ki. A konkrét munkálatokkal még várnak, ugyanis az összegyűlt adományok határozzák meg a templom kivitelezését, de a terveket mindenesetre úgy készítették el, hogy az változtatható legyen az anyagi lehetőségek függvényében. Támogatásáról biztosította az önkormányzatot a két egyház is, tehát jó az esély arra, hogy a Tán- csis Mihály úton mielőbb elkészül a templom. PE Túllőttek talán a célon? Sérülések a tűzijátékon Az augusztus húszadikai tűzijáték a nap fénypontja, amely mindig ezreket vonz. Így volt ez az idén is. Néhányan azonban kisebb sérülésekkel hagyták el a Tisza-partot. A NIKE FIOCCHI balatonfűz- fői telepének ügyvezető igazgatója, Szabó Péter tájékoztatása szerint az idén lényegesen magasabbra lőtték a petárdákat, hogy messzebbről is láthatóak legyenek a fények. A tűzijáték valóban nagyon szép volt, ám nem okozott mindenkinek felhőtlen szórakozást. Dr. Imre Anikó, a megyei mentőszervezet vezető főorvosa elmondta, hogy az idén nem volt elég a tűzijátékhoz kirendelt rohamkocsi, mert hat szemsérülést kellett ellátniuk. Közülük négyen a helyszínen megkapták a segítséget, ketten azonban a kórházban fejezték be az estét. A szemészeten megtudtuk, mindketten még aznap hazatérhettek. Mivel szél tegnapelőtt este a meteorológusok szerint nem volt, a szokatlanul sok szemsérülés arra vezethető vissza, hogy a magasabbra lőtt petárdák maradványai nagyobb területen szóródtak szét, vagyis ahol tavaly még nem volt veszélyes nézelődni, az idén ott már nem volt tanácsos. Cs. A. Bizalmatlan szülők Tiszaföldváron Aláírásokat gyűjtöttek a gyermekorvos ellen A belterületi körzet gyermek- orvosának áthelyezését kérte a képviselőtestülettől több tisza- földvári szülő. A polgármesterhez, Marosfalvi Ernőhöz eljuttatott levelet 263-an írták alá - tájékoztatta lapunkat a város vezetője. Nem is olyan régóta két gyermekorvosa van Tiszaföldvár- nak. A város nagy kiterjedése indokolta a körzet kettébontá- sát. A helybéliek elmondása szerint ez a rövid idő is elég volt ahhoz, hogy panasszal forduljanak az önkormányzathoz. Lapunkat is több szülő kereste meg ez ügyben. A polgármesterhez eljuttatott kérésüket azzal indokolták, hogy a doktornő viselkedése miatt nem érezték biztonságosnak az orvosi ellátást. A levélben megfogalmazottak szerint a panaszosok élnek a szabad orvosválasztás adta lehetőségeikkel, s amíg marad a doktornő, addig a gyermekeik betegbiztosítási kártyáját nem adják le ebben a körzetben. A megvádolt orvost nem tudtuk elérni, a hírek szerint kórházban van. Az önkormányzat képviselőtestülete tegnap zárt ülésen foglalkozott az üggyel. A döntésről természetesen tájékoztatjuk olvasóinkat. -p.e.Víz- és hulladékgazdálkodás, idegenforgalmi fejlesztés, útépítés Igény van a területi kiegyenlítésre A megyei területfejlesztési tanács - amint erről tegnap beszámoltunk - augusztus 19-én tartotta ülését. Itt többek között döntöttek - a megyénkben nagy fontossággal bíró - területi ki- egyenlítést szolgáló pályázatokról is. Az alábbiakban ennek számszaki részleteire térünk ki. Mint azt Lakatos István, a megyei önkormányzat térségfejlesztési irodájának vezetője lapunk érdeklődésére elmondta, az ülésen 75 ilyen pályázat került a tanács elé elbírálásra. Az összes támogatási igény a területi kiegyenlítési pályázatoknál 1 milliárd 312 millió forintra rúgott, ebből 900 millió volt az ez évi igény. Ezzel szemben a tanácsnak ez évre 460 millió 829 ezer forint, a jövő évre 133 millió 975 ezer forint állt rendelkezésére, és ezenfelül vállalhatott további kötelezettségeket 1999-2000-re is, 80 millió 385 ezer forint összegben. A tanács elé elbírálásra azok a pályázatok kerültek, amelyek augusztus 7-ig beérkeztek, és azokat befogadták. Ezen felül 12 olyan pályázat van, amely ugyan augusztus 7-ig beérkezett, de valamilyen szempontból kiegészítésre szorulnak. Ezek támogatásigénye további 227 millió forint. A pályázatok elbírálásánál a következő volt a fontossági sorrend: vízgazdálkodás; hulladék- és szennyvízgazdálkodás; összekötő és/vagy kerékpárút építése; idegenforgalmi fejlesztések; egyéb témák - hangsúlyozta Lakatos István. Döntés született arról is, hogy egyik pályázat se kapjon az általa kért összeg 50 százalékánál kisebb pénzügyi támogatást. Huszonöt kiegyenlítő pályázatról született végül tételes döntés: ebből kettőt elutasítottak, és 23 pályázat között osztottak ki összesen 396 millió 462 ezer 200 forintot. (Ebből az ez évi támogatás 264 millió 911 ezer 200 forintot tett ki, 1998-ra pedig 131 millió 551 ezer forint jut.) így marad még ez évre 196 millió, 1998-ra pedig 2,4 millió forint. Hátravan még 50 pályázat is, amelyekről egyelőre nem született döntés, illetve olyanok, amelyek még ezután érkeznek be a területfejlesztési tanácshoz. Az 50 pályázatból egyébként 35 útépítésekhez, illetve idegenforgalmi fejlesztésekhez kapcsolódik, támogatási igényük mintegy 730 millió forint. (Folytatás a 3. oldalon) A Mozgássérültek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete „emberépítő” önismereti ifjúsági tábort szervezett fiatal mozgássérültek számára. Utazásukhoz a MÁV Rt. két speciális önemelős vasúti kocsit biztosított. Egyébként a szolnoki vasútállomás is rendelkezik egy olyan speciális szerkezettel, amely a tolókocsisok felszállását segíti, ezt azonban előre kell igényelni. fotó: mészáros