Új Néplap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-16 / 164. szám
8. oldal Kultúra - Műsorajánlat 1997. július 16., szerda Nemzetközi alkotótábor Kisújon Kisújszállás először adott otthont nemzetközi alkotótábornak, melyet a Művelődési Minisztérium, a Nemzeti Kulturális Alap, a Fiatal Művészek Stúdiója, a Képzőművészeti Alap, a helyi művelődési ház és a Kossuth iskola támogatott. A Papi Lajos Alkotóházban ma nyílik az itt készült képekből kiállítás. Mint a tábor vezetőjétől, Czo- bor Sándor kisúji szobrászművésztől megtudtuk, a táborba eljöttek a Block-csoport tagjai: Nayg István (a művész így írja a nevét), Katona Zoltán, Palkó Tibor és Sebestyén Zoltán, valamint Bukta Imre, Nagy Árpád (Pika), Ócskái László, Bangócs Gábor, Dor- bach Pál, Elekes Károly, Finnországból Tiina Saló, Bécsből Pusztai Éva. A Block-csoport tagjai közösen térinstallációkat készítenek. Kiállításaik voltak már Berlinben, Bécsben, Szentendrén, Gödöllőn, Jászberényben is. Itt mind a négy festőművész önállóan alkotott. A finn Tiina Saló textilművész Kisújon absztrakt, figurális képeket, fejeket készített többfajta technikával. Több alkotót azonban megihletett a kun táj is. A táborból néhányan már elmentek más táborba vagy kiállításra. Bukta Imre Bor- deaux-ba szobrász-. Pusztai Éva bécsi kiállítására utazott el, míg Elekes Károly Szegedre egy alkotótáborba. A tábor végén több alkotást kap majd ajándékba az alkotóház. D. E. Nyári egyetem az időszerűség jegyében Mint arról hírt adtunk, pénteken befejeződött a VIII. Tisza nyári egyetem előadás-sorozata Szolnokon. A tapasztalatokról Nyáry Lászlót, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei TIT elnökét kérdeztük.- Többéves szünet után tavaly rendezték meg ismét a szolnoki nyári egyetemet hadtudományi témákról. Az újraindítás igazolta a várakozásokat?- Valóban többéves szünet után indult újra a kezdeményezésünk a TIT és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Szolnoki Repülőtiszti Kara közös rendezésében. A szünetet annak idején a rendszerváltásnak a hadseregre és a Honvédelmi Minisztériumra gyakorolt hatása okozta, de tavaly már ismét meg tudtuk rendezni a nyári egyetemet. Erre többfelől mutatkozott igény.- Mennyiben épült be a nyári egyetem Szolnok szellemi életébe?- Rendezvényünk szerepel a nyári egyetemek listáján, meghirdetik az egész országban, sőt idegen nyelvű kiadványokban is. A nemzetközi jellegtől ugyan még távol van, de a presztízse gyarapszik. Meggyőződésem, hogy a város hírnevét is öregbíti.- Milyen volt az érdeklődés iránta?- Az érdeklődők száma naponta húsz és harminc között volt. Jöttek a megyéből és a megyén kívülről. Aki idejött, érdekes információkat kaphatott az elhangzott huszonhárom előadáson. De a hallgatók egymás közötti kötetlen beszélgetése is hasznosnak bizonyult, hiszen a téma iránt érdeklődő emberek jöttek össze, akik maguk is sok mindent tudtak ezekről a kérdésekről. Az eszmecserék néha műhelybeszélgetés jelleget öltöttek.- Részt vettem egy programon, amit a NATO-ról folytatott vitának hirdettek, de vita nem nagyon volt. Inkább csak kérdések merültek föl.- Éles viták tényleg nem voltak, de mivel egy-egy témáról általában három előadó beszélt, hangsúlybeli eltérések azért előfordultak az előadók között is. A hallgatók pedig elmondták, hogy még mindig nem érzik magukat eléggé tájékozottnak az érdemi vitához, hiszen a kérdésnek nem csak katonai, de politikai, gazdasági, pénzügyi vonatkozásai is vannak, ezeken a területeken pedig alig-alig csordogálnak az információk.- Lesz-e jövőre ilyen nyári egyetem Szolnokon ?- Ha rajtunk múlik, lesz. Vannak elképzeléseink a programra vonatkozóan. Például több teret szentelünk hadtörténeti kérdéseknek, de az időszerű témák sem kerülnek le a napirendről, így a NATO sem. B. A. Az „ember” megörökítője A karcagi Fehér Holló fogadó és étterem galériájában a napokban nyílt meg Bálványos Huba Munkácsy-díjas grafikusművész kiállítása. Bálványos Huba egyik alkotása tudhat maga mögött. Pályafutása alatt képeivel jelen volt Firenzében, Berlinben, Barcelonában és több nemzetközi bien- nálén is. 1979-ben Munkácsy- díjjal ismerték el grafikus munkásságát, s a közelmúltban tanárként pedig Szentgyörgyi Al- bert-dijjal tüntették ki. Mint mondta, erre a legbüszkébb. A karcagiak egy hónapig tekinthetik meg színes litográfiáit (síknyomás), színes rajzait és portréit. Bálványos Huba, aki 25 évvel ezelőtt járt a Nagykunságban, legszívesebben az embert örökíti meg képein, a természet számára csak szórakozás. Miután az elmúlt 15 évben csak grafikákat készít, úgy tervezi, hogy ha nem fog tanítani, az olajjal is megpróbálkozik. Most azonban még nem tudná magát elképzelni festőállványnyal a tájban. -deNem kell attól tartani, hogy veszélybe kerül a magyar nyelv Magyar kultúra az Európai Unióban Sok szó esik manapság arról, hogyan alakulhat a Nyugat-Euró- pához csatlakozó Magyarországon a gazdaság, a politika, az emberek mindennapi élete, de feltűnően kevés arról, hogy kultúránk fejlődését hogyan befolyásolná az integráció. Török András, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke a minap erről beszélt szolnoki látogatása alkalmából. Gondolatait még némi idő elteltével is érdemes felidézni, különös tekintettel arra, hogy integrációs „menetelésünk” az utóbbi napokban gyorsulni látszik. Az európai integráció kibővülése jelentős hatást gyakorol kultúránkra is. Várhatóan lezajlik egy modernizációs folyamat, ez azonban nem jelenti azt, hogy minden alapvetően megváltozik. Ami elsősorban változatlan marad, az a nyelv. Nem kell attól tartani, hogy akár a leghosszabb távon is veszélybe kerül a magyar nyelv. A tények azt mutatják,’ hogy a kis nyelvek inkább erőre kapnak az egyesülő Európában. Elegendő a baszk, a katalán nyelv reneszánszára utalni, sőt olyan már-már elfeledettnek tűnő nyelvek is újjászületni látszanak, mint az ír, amelyet az angol árnyékában a század folyamán sohasem beszéltek annyian, mint most. De Hollandia példáját is föl lehetne hozni, ahol a felnőtt lakosság szinte száz százaléka beszél alacsonyabb vagy magasabb szinten angolul, ám ez nem járt az anyanyelv visszaszorulásával. Az egy-két idegen nyelv elsajátítása nem csökkenti, inkább növeli a nyelvi öntudatot, hiszen az anyanyelv megmarad a nemzeti intézmények, a nemzeti kultúra és természetesen a magánélet nyelvének. A nyelvtudás gyarapodása kitágítja kulturális horizontunkat, de nem az anyanyelvi kultúra rovására, sőt gazdagítja azt, termékenyítő hatásokat közvetít. Miközben földrajzilag itt maradunk, olyan érzetünk lesz, mintha nyugatabbra kerültünk volna. S ezzel lényegében eljutottunk a változásokhoz, hiszen, mint említettük, sok minden megváltozik. A minket körülvevő világot bizonyos szempontból kisebbnek fogjuk érezni. Bővülnek az információk, ezzel a részvétel lehetőségei is. Például „elugrani” egy bécsi operapremierre, bizonyos körben egyáltalán nem számít majd különlegességnek. Az idősebbek számára furcsa lehet, hogy gyermekeik esetleg külföldre mennek dolgozni, anélkül, hogy szoros kapcsolataik megszakadnának, nálunk pedig gyakrabban lehet majd külföldiekkel találkozni, nemcsak turistákkal, de olyanokkal is, akik itt keresik a kenyerüket. Mindez befolyással lesz a kultúrára is. Azt mondják, az Európai Unió a kultúra szempontjából alig létezik. Ez azt jelenti, hogy intézményesen nem kíván beavatkozni egy-egy ország kultúrájába, sőt - bár erről vannak viták Európában - a belső, állami beavatkozást sem helyesli és támogatja. Ez azzal a következménnyel jár, hogy a kultúra egy jelentős szelete hangsúlyosabban a civil szféra része lesz. A kapcsolatépítés hangsúlyai is változnak, irányuk a hivatalos szervezetektől a közvetlen kapcsolatok felé mutat. A magyar kultúra az eddigi tapasztalatok alapján keresett partner lesz, lehetőségei növekedhetnek. Végül, egy vázlatos áttekintésben is fontos megjegyezni, hogy kitágul a kultúra fogalma, integrálja például a táplálkozáskultúrát, a testkultúrát, a környezetkultúrát, s ezzel némileg visz- szatér a kultúra klasszikus értelmezéséhez. RÁDIÓ MR SZOLNOKI KÖRZETI SZERKESZTŐSÉGE Szolnok, 1350 kHz (222,22 m), kábel- frekvencián 102,8 MHz. Telefon: 56- 421-133. ,11.55-18.00: Alföldi magazin. Szerkesztő: Korim Éva. Alföldi krónika. Szerkesztő: H. Tóth Andrea. A tartalomból: Hírek óránként -12.30: Beszédtéma - 13.00: Alföldi krónika - 13.20: Stúdióvendég - képviselők a parlamenti munkáról -14.15: Mindent bele!- zenés kavalkád -15.10: Jelenidőben - Várszínházi szezon Gyulán - 16.00: Krónika, a Kossuth rádió műsora - 16.15: Ritmusrodeó fiataloknak - 17.00: Szóváltás, 100 éves családi vállalkozás- 17.30: Alföldi krónika II. Felelős szerkesztő: Szőke György. RÁDIÓ 2000 Az FM 92,2 MHz-en és a 107,6 MHz kábelfrekvencián. Telefon/fax: 56-426- 400, 56-414-321. 5.00-12.00 A Rádió 2000 és a Rádió 21 közös műsora 5.00 Kávé helyett - 6.00 Ébresztő. Benne: 6.00, 6.30, 7.00 Hírek, időjárás 7.30 BBC-világhíradó - 7.45 Helyi információk - 8.00 Napról napra. Benne: 8.05 D. J. Service ajánlóműsor - 10.00 Kívánságműsor. Közben: 10.30 A nap menüajánlata - 11.45 Info blokk - 12.00 Műsorzárás RÁDIÓ 21 Az FM 90,4 MHz-en és a 101,45 MHz kábelfrekvencián. Telefon: 60-458-081, telefon/fax: 56-414-321. 6.00-12.00 A Rádió 21 és a Rádió 2000 közös műsora - 16.00-22.00 A ’70- es, ’80-as, '90-es évek slágerei. 16 órától félóránként hírek, információk AKTÍV RÁDIÓ Az FM 92,2 MHz-es és a 107,6 MHz kábelfrekvencián. Telefon: 56-412-922, 414-922. 12.00-13.00 Délutáni mix - 13.0014.00 Nagy slágerek -14.15-14.30 Egyből három - 14.30-16.00 Szendvics (S. Tóth Anikó műsora) Benne: riportok, játékok, érdekességek - 16.0Ö-17.00 Hangár (szerk.: Kiss István Zoltán) 17.00-18.00 Matróz Jam - 18.00-18.30 Ami kimaradt (zenei hiánypótló műsor) - 18.30-19.00 Záróhírek, lapszemle, műsorajánlat, esti mese - 19.00-20.00 Kvízjáték * Adás közben 12.30-tól óránként hírek. RÁDIÓ JÁSZBERÉNY Az FM 97,7 MHz-en. Telefon: 57-412- 416, 404-404. 6.30-8.00 Vekker! Benne: BBC-hírek, Börze, Névnapköszöntő, Eseménynaptár, Útinform, Lapszemle - 16.00-19.00 Aktuális, BBC-hírek, Turmix, Paragrafus, Hírmagazin - riportok a Jászság területéről RÁDIÓ TÖRÖKSZENTMIKLÓS Az FM 96,4 MHz-en. Telefon: 56-390- 676. 6.00-8.00 Jó reggelt, Törökszentmiklósi Benne: 6.30 BBC-hírek - 7.00 Lapszemle - 7.30 Aktuális riportok - 8.0011.00 Zenei turmix. Benne: 8.20 Újdonságok magnósoknak - 10.20 Rocklegenda - 17.00-20.00 Zenés szórakoztató műsor. Benne: 17.00 Alföldi krónika - 17.30, 19.00 BBC hírek - 17.35 A DL Stúdió műsora - 19.50 Esti mese 20.00-22.00 Slágermúzeum KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli krónika. Benne: - 4.40 Határok nélkül - 5.38 Falurádió - 8.00 Krónika. Sport. Lapszemle - 8.15 Műsorszemle - 8.17 Mindennapi tudomány - 8.35 Paragrafus - így döntött... - 8.45 Gyorsfénykép a kultúráról - 9.05 Napközben - 11.05 Slágerfilmek - filmslágerek - 11.36 Varázsos évek pórázon 12.00 Déli krónika -12.40 Ki nyer ma? - 12.50 Törvénykönyv - 13.05 Vendég a háznál -13.20 Gyülekezeti énekek tára 13.30 A református egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek -14.35 Irodalmi figyelő - 14.55 Első közlés 15.06 Beszéljük meg! - 15.55 ’97... Magyarország - 16.00 Délutáni krónika 16.10 Mindennapi gazdaság - 16.20 Hasznos tudnivalók - 16.25 Harmóniában a Matáwal -17.05 Magyarországról jövök... - 18.00 Esti krónika - 19.06 Sportvilág - 19.25 Műsorismertetés 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! - 19.45 A mi utcánk. Tar Sándor regényének rádióváltozata - 20.05 Népdalkörök és ci- terazenekarok felvételeiből - 20.30 Határok nélkül a gazdaságban - 21.05 Az After Crying felvételeiből - 21.25 Kos- suth-klub - 22.00 Késő esti krónika 22.30 Mérleg - 23.00 Hírek. Időjárás. Kenő - 23.05 Nagy mesterek - világhírű előadóművészek - URH-ADÓN - 6.55 Körzeti magazinok - 18.30 Nemzetiségi műsorok - 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora - 23.00 A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás - 4.33 Hajnali dallamok - 6.03 Reggeli csúcs - 6.33 Útközben - 7.00 Hírek. Lapszemle. Időjárás - 7.30 Hírek. Lapszemle. Időjárás - 7.46 Sportreggel. Labdarúgó-magazin 8.00 Petőfi-délelőtt Közélet, kultúra, sport, tudomány, játék - 9.54 Manapság... - (jegyzet) -11.20 Klasszikus operettekből - 11.47 Apró-cseprő - gyerekekről - 12.00 Nóták. Gergely Anna, Varga András, Kormos Margit és Tur- pinszky Béla énekel, Suha Balogh Kálmán zenekara játszik -13.00 Hírek. Időjárás - 13.03 Manapság... - (ism.) - 13.08 Állomáskereső - 13.15 Boldog születésnapot! -13.45 Időjárás- és vízállásjelentés - 14.00 Hintaszék. Zenés délután - 15.00 Hírek. Időjárás - 16.47 Korhatár nélkül. Tanácsok, ötletek nyugdíjasoknak -17.00 Hírek. Időjárás 17.03 Petöfi-délután - 18.54 Gordiusz plusz -19.00 Hírek. Időjárás -19.03 Kö- lyökóra. Vük - 19.54 Kulturális kalauz - gyerekeknek - 20.00 Sport. Közvetítés a vívó-vb-ről - 20.15 Metal album - 20.31 Dzsesszmelódiák - 21.00 Hírek. Időjárás - 21.03 Kárpáthy Zoltán. Rádiójáték Jókai Mór regényéből - 22.02 Gömöri Zsolt szerzeményeiből - 22.20 Blues - 2Í00 Hírek. Időjárás - 23.03 Sporthíradó 23.10 Korzó - 0.15 Éjszaka (Petőfi urh) - 0.15-1.00 Szent Lajos király hídja. Fiala János műsora - 1.04-2.00 Korklub - zenei melléklet - 2.04-3.00 Dallamról dallamra - 3.04 Operaparádé - 4.04 Csárdásmuzsika BARTÓK 6.00 Hírek. Időjárás 6.03-7.58 Muzsikáló reggel - 8.00 Hírek. Időjárás - 8.03 Műsorismertetés - 8.10 Pódium. Jurij Bas- met brácsázik - 9.20 Operafinálék 10.00 Hírek. Időjárás - 10.05 Nevek ürügyén - 11.05 Barokk zene - 11.40 Országok, tájak zenéje - 12.00 Hírek. Időjárás -12.05 Hangverseny délidőben - 13.19 Házy Erzsébet operafelvételeiből -14.00 Hírek. Időjárás -14.05 Birkózás a szóval - 1956 - 15.35 Haydn: fisz- moll (Búcsú) szimfónia No. 45. - 16.00 Hírek. Időjárás - 16.05 Romantikus kamara muzsika -16.40 Hitélet és történelem - 17.00 Világhírű előadóművészek lemezeiből - 17.50 Ez van! - 18.00 Hírek. Időjárás - 18.05 Metszet - 19.00 RCA Victor kompaktlemezeinkből. Weber: A bűvös vadász - 20.31-20.36 Hírek. Időjárás - 20.36-20.51 Sebők Éva versei - 21.35 A régi zene kedvelőinek 22.00 Hírek. Időjárás - 22.05 Századunk zenéje - 22.46 Éjszakai dzsesszklub. Dzsessz a Márványteremben - 24.00 Hírek. Időjárás. Szózat Valamennyi magyar és külföldi adó adáskezdetig fenntartja a műsorváltoztatás jogát. TELEVÍZIÓ SZOLNOK VÁROSI TV Sugárzásban az UHF 47-es csatornán 15.00 Képes képújság - 19.08 Cine- mania. Érdekességek a film és videó világából (ism.) -19.38 Kapcsolat 4. Gazdasági magazin - 20.00 2x2 néha öt (magyar vígjáték) - 21.29 Reklám * Hírek, információk a 426-244-es telefonszámon közölhetők MARTFŰ VTV A keddi adás ismétlése: 17.35 Mese: Tavi tündér -18.00 HIR-7 első kiadás - 18.15 Programajánló - 18.20 Natura magazin - 18.35 Aktuális - 18.45 Motorostalálkozó -18.55 Könyvajánló -19.00 HIR-7 második kiadás -19.15 Celeste - brazil filmsorozat 15. rész TV 1 5.40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte 9.00 Műsorismertetés 9.05 Marienhof (német tévéfilmsorozat) 52/26. rész: Hétvégi kirándulás 24’ 9.35 Hírek 9.40 Linda (tévéfilmsorozat, ism.) Egy infánsnő halála 64’ 10.45 Cigánykerék (ism.) 11.10 Három a doktor (német tévéfilmsorozat, ism.) 25/18. rész: Tengeri tortúra 45' 12.00 Déli harangszó. Hírek. Időjárás 13.53 Műsorismertetés 13.55 Úzlet 14.15 Srpski Ekran 14.40 Ecranul nostru 15.05 Cápali és Cápeti (francia rajzfilmsorozat) 15.30 Hírek. Időjárás 15.35 Kaliforniai álom (amerikai sorozat, ism.) 16.30 A homok titkai (brazil tévéfilmsorozat) 180/165. rész 30’ 17.05 Egy szerb kolostor magánya 17.35 Cimbora (ism.) 18.00 Gyorssegély 18.10 Életjel 18.15 Alfa szolgálat 18.30 Kép-játék 19.00 Pow Wow (angol rajzfilmsorozat) A szobor 19.15 Magyarok cselekedetei 19.30 Híradó. Időjárás 19.55 Sporthírek 20.10 40 éves a Magyar Televízió. Vetélkedőműsor 8/3. 21.25 Mocorgó (magyar tévéfilm, ism.) 22.50 Vers mindenkinek 22.55 Médiamix (ism.) 40’ 23.35 Híradó TV 2 15.35 Műsorismertetés 15.40 Egy kis Dél (angol kisfilmsorozat) 26’ 16.10 40 éves a Magyar Televízió A csengő Donizetti vígoperája magyar tévéfilmen 60’ 17.25 Segítőtárs 17.55 Időjárás 18.00 Körzeti híradók 18.15 Hazanéző 19.05 Repülni könnyebb (olasz tévéfilmsorozat) 4/1. rész 58’ 20.05 Telesport Benne: NBA kosárlabda-mérkőzés. Vívó-vb 21.25 Hívószámunk 107 A legfrissebb rendőrségi hírek 21.30 Mindent vagy semmit! 22.00 Híradó 22.10 Időjárás 22.15 Aktuális 22.40 Kenő 22.45 Telesport Benne: Vívó-vb. Női párbajtőr és férfi tőr egyéni 23.45 Magyarok cselekedetei TV 3 15.05 Műsorajánlat 15.10 Negyedóra (ism.) 15.25 Gillette World Sport Special (ism.) 15.50 Országjáró kamera (ism.) 16.25 Sztár-bár - könnyűzene itthonról (ism.) 17.00 Gyilkos vagy áldozat (ausztrál film) 102’ Fsz.: David Hem- mings, John Hargreaves 19,00 Híradó. Sporthírek 19.15 Kisasszony (brazil sorozat - 83.) 19.45 Sportvonal - játék 20.25 Cinema 21.00 Forradalom sugárút (jugoszláv film) 92’ Fsz.: Bojana Maljevity, Braniszlav Lecsit, Miralem Zupcsevity 22.50 Napi profit 23.05 Negyedóra internet 23.20 Cream 21 - könnyűzenei toplista 45’ HBO 10.00 Két város meséje (amerikai rajzfilm) 75’ 11.25 Roger nyúl a pácban (amerikai vígjáték) 100’ 13.10 Zöld szója (amerikai sei- fi) 93’ 14.45 National Geographie (amerikai természetfilm) 52’ 15.40 Végsebesség (amerikai akciófilm) 98’ 17.30 Animánia 18.00 Egyről a kettőre 18.35 A gyereknepper (amerikai filmdráma) 88’ 20.05 Salvador (amerikai film) 123’ 22.10 Sorsjegyesek (amerikai vígjáték) 10T 23.50 Ponyvaregény (amerikai vígjáték) 149’ 2.20 Langolie- rek, az idő fogságában 2. (amerikai sci- fi) 92’ DUNA TV 7.30 A BBC Rádió adása 7.45 A Vatikáni Rádió adása 8.00 Segítség! Tanulok?! Távoktatás 8.30 MVA Vállalkozóképző Akadémia 20/5. rész (ism.) 9.00 Képes krónika 10.50 Héthatár (ism.) 11.25 Gazdakör (ism.) 12.00 Déli harangszó. Vers 12.05 Lapozó 12.25 Esti kérdés (ism.) 12.40 Borotvaélen (német ismeretterjesztő film) 42’ 13.25 A fekete arany - a kőolaj története (német ismeretterjesztő film) 13/5. rész: A hét nővér 13.50 A nagyember (magyar animációs film) 13.55 Lássuk, hogyan növekednek Vízi állatok: a szalamandra 14.10 Kapcsok (ism.) 14.45 A kerékpár (angol ismeretterjesztő film) 15.05 Az én szeretett városom Ulánbátor (ism.) 15.20 Kicsoda a micsoda (ism.) 15.50 Váratlan utazás (kanadai sorozat, ism.) 13/7. rész: Családi viszály 47’ 16.50 Kismamaklub 17.20 Babar: Az aranypénz 17.45 Műsorajánlat 18.00 Híradó 18.20 Butaságom története (magyar filmvígjáték) 83’ 20.00 Régiók 20.35 Esti kérdés 20.55 Műsorajánlat 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.35 Csak félelem (lengyel játékfilm) 90’ 23.10 Tiszta fekete (magyar dokumentumfilm) 23.25 Híradó SZÍV TV 16.30 Torna 17.00 Álmodozás (amerikai vígjáték) 19.00 Rin-Tin-Tin (amerikai sorozat - 41.) 19.30 Tabuk nélkül 20.00 Egészségmagazin 21.05 A terror hálójában (amerikai akciófilm) 23.00 Szédülj el! 23.30 Divatház SPEKTRUM 13.00 A vadonban A tigris 14.00 Végveszélyben A koronás sas 14.30 A vadon gyilkosai Magányos vacsora 15.30 Létérzések, életünk az állatok szemével 16.00 A vadonban A szürke bálna 17.00 Csodák világa 17.30 Érintetlen Afrika Az éhező Duma 18.00 Közelképek Kínáról 19.00 Az Északi-sark Az Arktisz királya 19.30 A gyógyulás művészete A tudomány varázsa 20.30 A terrpészet nagy színjátékai A nagy. vándorlások 21.30 Nautilus A II. világháború 22.25 A szex: Mindenki másképp csinálja 3. 25’ RTL 12.00 Déli magazin 12.30 Magnum 13.30 Barkácsbajnok 14.00 Bärbel Schäfer Árvaházból jöttél, mit akarsz? 15.00 Ilona Christen 16.00 Hans Meiser Férfiak és az abortusz 17.00 Agytorna 17.30 Egymás közt 18.00 Vidéki magazin 18.30 Sztármagazin 18.45 Híradó 19.10 Robbanékony - magazin 19.40 Jó idők, rossz idők 20.15 Félelmetes látomások (amerikai thriller) 22.05 Stem Tv 24.00 Hírek SAT 1 12.00 Vera délben (talkshow) ,13.00 Sonja 14.00 Trapper John 15.00 Űrszekerek - A következő nemzedék (amerikai sorozat) 16.00 Parti sétány, Ausztrália 17.00 Mindenki mindenki ellen 17.30 Regionális műsorok 18.00 Villám - bulvármagazin 18.30 Hírek, sporthírek 19.10 Kedves nővérek 19.40 Szerencsekerék 20.15 Halló, doktor bácsi! (német sorozat) 21.15 Rosenau szanatórium 22.15 Ebből elég! 23.15 Harald Schmidt show-ja 0.15 Tűzkeltő (amerikai horrorfilm)-PRO 7 12.30 Matlock 13.30 Déli magazin 14.00 Arabella Kiesbauer talkshow-ja 15.05 MacGyver 16.05 Hupikék törpikék 16.35 Tapsi Hapsi 17.00 Rózsaszín Párduc 17.25 Simpsonék 17.55 Egy fedél alatt 18.25 Roseanne 18.55 Borzasztó kedves család 19.30 Hírek 19.45 Taff 20.15 Berlini utcák (német krimi) 22.30 Édes bűn (szexuális magazin) 23.20 Cinema Tv 0.25 Éjszakai hívás (amerikai erotikus thriller) EUROSPORT 8.30 Motorsport 9.30 Tour de France összefoglaló (ismétlés) 10.15 Labdarúgó-torna, Írország 12.00 Gyorsasági motorverseny 13.00 Autós-motoros magazin 13.30 Labdarúgó magazin 14.00 Tour de France összefoglaló 14.30 Tour de France (élő közvetítés) 16.30 Triat- lonverseny 17.30 ATP teniszverseny, Stuttgart 19.00 Atlétika: IAAF nagydíj, Nizza 22.30 Tour de France 23.30 Vívó- vb, Fokváros 0.30 ATP tour összefoglaló 1.00 Vitorlásmagazin MOZI Szolnokon a Nemzetiben Légörvény (amerikai) 16.30, 18.30, 20.30; Tisza A Murder at 1600 - Gyilkosság a Fehér Házban (amerikai) 18; Lost Highway (am.) 20.00; Tallinn Hajszál híján szeretem (am.) 18.00 és 20.00; Jászberény Hullázó kedélyek (am.) 18.00 és 20.00; Törökszentmiklós Beverly Hills-i nin- dzsa (am.) 19.00; Jászárokszállás Sleepers (am.) 18; Cibakháza Ragadozók (am.) 19 óra. Az alkotó 1962-ben végzett a képzőművészeti főiskolán, s húsz éve a budapesti tanítóképző főiskola vizuális nevelési tanszékének a vezetője. Mára már több mint száz kiállítást