Új Néplap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-21 / 168. szám

1997. július 21., hétfő Sport Extra 9. oldal Lábtenisz Kadiék kezében a kupa Immár nyolcadik alkalommal verbuválta össze az ország leg- job lábteniszezőit Ignácz Kálmán, akit Kadiként ismer a ma­gyarság. Talán mondani sem kell, a viadalt Szolnokon, a Tisza- ligeti strandon rendezték meg, Kadi-kupa néven. A változatos idő alaposan pró­bára tette a tíz meghívott csapat tűrőképességét. Hol sütött a nap, hol fújt a szél, olykor zu­hogott az eső. Ettől függetlenül jó kis meccseket láthattak az érdeklődők. A szervezők három gruppot alakítottak ki, ezek győztesei kerültek a fináléba, ahol körmérkőzések után dön­tötték el a felek, hogy ki a (legjjobb közülük. Mindezt megelőzte egy igazi presztízsta­lálkozó, ezen a sportág szövet­ségének főtitkára, Néveri Endre küzdött meg Ignácz Kálmánnal. Óriási derbit vívott egymással a két „vén róka”, Néveri vesztett helyzetből is fordítani tudott és nyerte az összecsapást. A visz- szavágót a jövő évre beszélték meg az érdekeltek. Ignácz Ka- dit alaposan felpaprikázta a vereség, csapata is alaposan beleerősített a döntőben. Igaz, olykor a szerencse is mellettük állt, és ha akartak, cserélni is tudtak. Azért senki ne gon­dolja, hogy érdemtelenül ke­rült hozzájuk a kupa. A veszte­sek sem szomorkodtak, hiszen számukra is jutott a szponzo­rok ajándékaiból. A Kadi-kupa végeredmé­nye: 1. Ignácz-Szentesi-Gaál 2. Ács-Fehér 3. Kun-Szigeti. Ácsék (szemben) nem bírtak Ignáczékkal Kajak-kenu Három magyar a „Top ten”-ben A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) közzétette az idei sprint Világkupa hivata­los végeredményét. Három verseny eredményei alapján született meg a sorrend, s mind a férfiaknál, mind a nőknél 200, 500 és 1000 mé­teres távokon lehetett ponto­kat gyűjteni, méghozzá a má­jus eleji belgiumi (Hazewin- kel, május 2-4.), a május végi-június eleji szegedi és a júliusi lengyelországi (Poz­nan, július 11-13.) regattán mutatott teljesítmények alap­ján. Női és férfi kajak egyes­ben, s kenuban is „szólóban” hirdettek győztest, a Vk-ál- lomások mindegyikén egy- egy szám első helye tíz pontot hozott a konyhára, a második helyezés 8, a harmadik 7, s a még értékeltek közül a kilen­cedik 1 pontot ért. A magyarok közül a legna­gyobb siker a kenus Belicza Béla törekvését övezte, a cse­peli versenyző az olimpiai bajnok cseh Martin Doktor mögött a c-l-eseknél második lett, klubtársa, az olimpiai, vi­lág- és Európa-bajnok Kolo- nics György Vk-szereplésével a tizedik helyet érdemelte ki. A kajakosoknál az MTK új­donsült Európa-bajnoka, Storcz Botond „fért be” a leg­jobb tízbe, övé a kilencedik hely, míg a női kajakosok mezőnyében nincs magyar a „Top ten”-ben. A kajak-kenu Világkupa dobogósai és a magyarok he­lyezése: férfi k-1: 1. Grze- gorz Kotowicz (lengyel) 60 pont, 2. Lutz Liwowski (né­met) 49, 3. Robert Erban (szlovák) 31, ... 9. Storcz Bo­tond 10, (44 versenyző szer­zett Vk-ponto(ka)t). Női k-1: 1. Ursula Profanter (osztrák) 35 pont, 2. Kinga Grzegoro- wicz (lengyel) 27, 3. Ingrid Haralamov-Raimann (svájci) 25, (43-an gyűjtöttek pontot). C-l: 1. Martin Doktor (cseh) 72 pont, 2. Belicza Béla 43, 3. Andreas Dittmer (német) 40, ... 10. Kolonics György 10, (40 kenus jutott Vk- pont(ok)hoz). Nyolcvanöt éves az IAAF Jeles jubileumhoz érkezett a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF), amely 85 éve, 1912. július 18-án alakult. A történelmi esemény helyszíne Stockholm volt, ahol a következő 17 ország képviseltette magát: Ausztrália, Ausztria, Belgium, Chile, Dánia, Egyesült Államok, Egyiptom, Finnország, Fran­ciaország, Görögország, Kanada, Nagy-Britania, Németország, Norvégia, Oroszország, Svédország és Magyarország. Az IAAF első elnökének a svéd J. Sigfrid Edströmöt választot­ták, aki 1946-ig töltötte be a tisztséget, majd a Nemzetközi Olimpiai Bizottág elnöke lett. Az eltelt 85 évben 17-ről 209- re nőtt a tagszövetségek lét­száma. A jubileumi ünnepségre július 29-én kerül sor az athéni Herod Atticus Színházban. A megemlékezés a nemzetközi szövetség 41. kongresszusának eseményei közé tartozik, amely július 31-én, a világbajnokság kezdetének előestéjén zárul. Az ünnepélyes alkalomra számos egykori és jelenlegi hírességet invitált meg az IAAF. A meghívottak: a cseh Emil Zátopek (többszörös olimpiai bajnok és világcsúcstartó), a brit Sydney Wooderson (több­szörös világcsúcstartó), a német Marita Koch (négyszeres vi­lágbajnok), a holland Fanny Blankers Koen (négyszeres olimpiai bajnok), az olasz Mau- rizio Damilano (a 20 km-es gyaloglás olimpiai és világ­bajnoka), a kenyai Kip Keino (akadályfutó olimpiai és vi­lágbajnok), a dél-koreai Sohn Kee Chung (Japán képvisele­tében maratonfutó olimpiai bajnok), a mexikói Ernesto Canto (világbajnok), a norvég Grete Waitz (minden idők leg­jobb női hosszútávfutója), az orosz Valerij Brumel (magas­ugró olimpiai bajnok és világ­csúcstartó), az orosz Viktor Szagyejev (a hármasugrás két­szeres olimpiai bajnoka), az orosz Jurij Szedih (kalapács­vető világbajnok), az amerikai Bob Matthias (a tízpróbázás 1948-as olimpiai bajnoka), az amerikai Bobby Morrow (há­romszoros olimpiai bajnok 1956-ban), az amerikai Dick Fosbury (magasugró olimpiai bajnok, a korszakalkotó Fos- bury-stílus kitalálója) és az amerikai Carl Lewis (kilenc­szeres olimpiai és nyolcszoros világbajnok). Strandröplabda, Amstel-kupa Abádszalókon Indulók - időjárás-felelős 76:0 Madrid Az AS nevű spanyol sport­napilap szerint két, egykori válogatott kapus is elhagyja a spanyol Real Madrid lab­darúgócsapatát. Francisco Buyo és Jósé Canizares a német Bodo Illgner érke­zése óta nem jut játéklehe­tőséghez a királyi klubban. A 39 éves Buyo, aki 542 él­vonalbeli mérkőzésen védte a Real, illetve az FC Sevilla kapuját, tizenegy év után kénytelen távozni Madrid­ból. Buyo után érdeklődik az élvonalból tavaly kiesett madridi Rayo Vallecano és a mexikói Átletico Celya is. A kilencszeres válogatott Canizares távozásához nagyban hozzájárult, hogy Jupp Heynckes, a Real új edzője honfitársa, Illgner mellé leigazolta a Vallecano kapusát, Pedro Contrerast. Tokió A japán profi labdarúgó­bajnokságban érdekelt Jo- kohama Marinos csapata szerződést kötött a jugo­szláv Dusán Petkoviccsal. A futballista korábban szere­pelt hazája olimpiai váloga­tottjában. Az újdonsült játé­kos együttesét a japán baj­nokság július harmincadi- kán kezdődő második sza­kaszában fogja erősíteni. London Az angol labdarúgó Premier League újonca, a londoni Crystal Palace szerződést kötött az olasz Attilio Lom­bardoval. A Juventus 31 éves válogatott középpá­lyása 2.1 millió fontért kerül a szigetországi csapathoz. A tar fejű játékostól sokat vár­nak a klub fanatikus hívei. Pénteken délután valóságos te­lefonáradat zúdult az abádsza- lóki szervezőkre, vajon meg- tartják-e a hét végére tervezett Amstel-kupa strandröplabda­versenyt a Tisza-tó partján. Még a rendezők sem voltak biz­tosak a dolgukban, hiszen hol fújt, hol esett, olykor viszont biztatóan kandikált ki a nap a szürke fellegek mögül. Végül is az időjárás-felelős megkönyö­rült mindenkin, így sikerült lét­rehozni a nagy érdeklődésre számot tartó viadalt, amelyre nem kevesebb, mint 76 csapat adta le nevezését. Annak ellenére, hogy Bala- tonfüreden Grand Prix-versenyt bonyolítottak le, Abádszalókon is szép számmal találkoztunk a sportág jeles képviselőivel. A roppant lelkes amatőrök mellett újra pályára lépett az a Hajdú- Gulyás duó, amelyik két évvel ezelőtt a strandröplabda orszá­gos bajnokának mondhatta ma­gát. A hölgyeknél többek kö­zött a jászberényi Illésné és a Szolnoki MTE csinos lányai is a háló mögé álltak. Szombaton este és vasárnap is jól szerepeltek a magyar sportolók az Izraelben zajló Maccabi Játékokon. Az egyszemélyes úszócsapat, a masters kategóriában induló Kőváry István tovább gyarapí­totta érmei számát, s a már meg­lévő négy arany mellé szerzett egy ezüstöt is. Hogy milyen számban, arról sajnos nem érke­zett jelentés, mert elromlott a verseny eredményeit nyilván­tartó számítógépes rendszer. Felzen Gábor, a magyar csapat egyetlen golfosa kis híján a do­bogóra került, végül a negyedik helyen végzett. A magyar kosa­ras lányok hiába vezettek végig, a kanadaiak az utolsó két perc­A profi férfiak küzdelmében, melyben 13 páros vett részt, fantasztikus csatát vívott a Nei- ser-Illés páros, a Hajdú-Gulyás kettőssel a győzelem ezúttal Il­lés Zsokéknak sikerült, de Haj­dúnak megadatik majd a visz- szavágás lehetősége, akárcsak a többi helyezettnek a győzte­sekkel szemben - jövőre. Egy év múlva újra lesz strandröp­labda Amstel-kupa az abádsza- lóki strandon. Eredmények: Amatőr nők: 1. Zivatar, Szolnok (Mé­száros Rita, Kövér Gabi, Kő­szegi Éva), 2. Hőség zavara, Kunhegyes (Tóbiásné, Szászné, Antal), 3. Primi Team, Szolnok (Molnár Krisztina, Sági Petra, Kiss Eszter). Profi nők: 1. Pi- rókné-Lévainé (Szolnok), 2. Hajnal-Illésné (Szolnok), 3. Hajdúné-Hámásiné (Szolnok). Amatőr férfiak: 1. Csillag- Balogh (Bp.), 2. Boda-Kocsis (Kunhegyes), 3. Pénzes-Ócsai (Szolnok). Profi férfiak: I. Ne- iser-Illés (Bpest-Szolnok), 2. Hajdú-Gulyás (Szolnok), 3. Vecera-Toronyai (K.barcika). ben fordítottak, és 61-59-re megnyerték a mérkőzést. A ma­gyar csapat azonban a vereség ellenére még versenyben van, s legközelebb az izraeliekkel mérkőzik. A férfi kosarasok 81 - 65-re kikaptak a braziloktól, és ez azt jelentette, hogy nem jutot­tak tovább. Karatéban Zalel László a 80 kg alattiaknál kumi- tében egy újabb ezüsttel gazda­gította éremtárát. Színák Attila a 80 kg felettieknél - ugyancsak kumitében - egy bronzot ért el, s ezzel megismételte a négy évvel ezelőtti játékokon nyújtott telje­sítményét. A magyar férfi és női asztaliteniszezők egyéniben még dobogóra kerülhetnek, de hogy ez sikerül-c nekik, az majd csak a hétfőn derül ki. Maccabi Játékok Négy arany után egy ezüst Stuttgartban a cseh Karol Kucera (képünkön) elődöntőbe jutott Sergi Bruguera ellen a Weissenhof-tenisztornán. feb/reuters Keddtől Coca-Cola Tour de Hongrie Keddtől ismét megrendezik a magyar kerékpáros-körversenyt, ami a 26. Tour de Hongrie lesz, a Coca-Cola támogatása mel­lett pedig az ötödik. Sipos János ügyvezető igazgató elmondta, a verseny fővédnöke Kovács László külügyminiszter, egyik védnöke pedig Világosi Gábor, a BM politikai államtitkára. Közülük az egyik tiszteletét teszi a prológ rajtjánál, amelyet jú­lius 22-én, kedden 18 órakor tartanak az Andrássy úton. Ez "egy csapat-időfutamverseny lesz, mégpedig az Okto­gon-Hősök tere-Oktogon út­vonalon. Másnap a fővárosból Győrbe kerekezik a mezőny, majd a második etap célja Sió­fokon lesz, ahol a verseny után jubileumi partira várják a spor­tolókat, a verseny nézőit és a nagyközönséget a Coca-Cola Beach House-ba, amelyben egész nyáron vidámságokkal szórakoztatják a fiatalokat. A harmadik szakasz vége Kis­kunhalason lesz, a negyediké Gyöngyösön, majd vasárnap úgy 13 óra körül érkezik meg a mezőny a városligeti Kós Ká­roly sétányon, a Széchenyi fürdő főbejáratánál felállítandó célba. Az összetettben vezető ver­senyző piros trikót, a gyorsa­sági összetettben élen álló csí­kos, a részhajrában vezető pe­dig pöttyös mezt viselhet. A verseny összdíjazása 700-800 ezer forint lesz. Ami a résztve­vőket illeti: hét országból húsz csapatot, vagyis 80 kerekest várnak. A külföldön szereplő magyarok közül Sipőcz Dávid (Mapei) részvétele biztosnak tűnik, ő a Blikk-Stollwerck csapat színeiben indul. Bodrogi László (Bisontine) nem lesz ott a magyar körversenyen, mert két profi klubbal is tárgyalás­ban áll, s várhatóan július 24-én fontos döntést hoz jövőbeni pá­lyafutása szempontjából. Az olasz Girardengo Alplastnál szereplő Szekeres Csaba rész­vételéről még nem érkezett biz­tos információ. Ami az esélye­seket illeti, a hazaiak közül az utóbbi időben Sipőcz és Istls- tekker János nyújtotta a legjobb formát. Hozzá kell azonban tenni, hogy a körverseny újra­élesztése, vagyis 1993 óta még nem született magyar győzelem a Tour de Hongrie-n. Címvédések három helyszínen Több profi ökölvívó-világ­szervezet rendezett világ- bajnoki döntőt a hét végén. Londonban az IBF és a WBO pehelysúlyú kategóri­ájában a brit Naseem Ha- med biztosan védte meg vi­lágbajnoki címét, mivel már a második menetben döntő fölényt harcolt ki az argen­tin Juan Cabrerával szem­ben. Az amerikai Frankie Liles továbbra is a WBA nagyközépsúlyú trónján ma­radt, miután a Nashvillben megrendezett 12 menetes csatát követően a pontozó­bírók őt látták jobbnak kihí­vójánál, a togoi Zaffarou Ballogounél. A kaliforniai Indioban az amerikai Wil­liam Guthrie már a harma­dik menetben kiütötte honfi­társát, Darin Allent, így át­vehette az IBF félnehézsú­lyú világbajnoki övét. Chang ötödször A papírforma érvényesült a 675 ezer dollár összdíjazású férfi tenisztornán, hiszen a rangos esemény első két he­lyén kiemelt versenyző ju­tott a fináléba. Az amerikai Chang idén immár ötödik jelentős viadal döntőjében játszhat. Eredmények: az elődöntőben: Chang (ame­rikai, 1.) - Steven (új-zé- landi, 11.) 6:2, 7:6 Korda (cseh, 2.) - Wheaton (ame­rikai) 6:2, 6:3. Zürichi gólzápor A svájci labdarúgó-bajnok­ság 4. fordulójában hatal­mas meglepetésre a Grass­hoppers Zürich együttese ötgólos különbségű győ­zelmet aratott a Neuchatel Xamax csapata ellen. Ered­mények: FC Etoile-Carouge - SC Kriens 0-2, FC Basel - Servette 1-3, Grasshoppers - Neuchatel Xamax 7-2, FC Luzern - FC St. Gallen 2-1. Az élcsoport állása: 1. Lau­sanne 7 pont/3 mérkőzés, 2. Servette 7/3, 3. Zürich 7/4. Ottey jó ideje A belgiumi nemzetközi atlé­tikai viadalon a kenyai Dá­niel Komén érte el a legjobb eredményt, s mint azt az MTI szombaton már jelen­tette, világcsúccsal győzött a két mérföldes síkfutásban. Ezenkívül figyelemre méltó a jamaicai sprinter, Merlene Ottey ideje is 100 m-en, hi­szen a kiváló versenyző 0.4 m/s-os ellenszélben futott 11.05 másodpercet. A nem­zetközi verseny győztesei: férfiak: 100 m: Patrick Ste­vens (belga) 10.33 mp 200 m: Stevens 20.27 mp, 800 m: Marco Koers (holland) 1:44.23 p, 1500 m: Kevin McKay (brit) 3:36.20 p, 5000 m: Khalid Boulami (marokkói) 12:59.95 p, 3000 m akadály: Christop­her Koskei (kenyai) 8:13.13 p, rúd: Scott Henning (ame­rikai) 5.70 m, magas: Tim Forsyth (ausztrál) 2.25 m, nők: 100 m: Merlene Ottey (jamaicai) 11.05 mp, 800 m: Ljubov Gurina (orosz) 1:59.39 p, 1500 m: Patricia Djaté-Taillard (francia) 4:04.78 p, 10 000 m: Nyla Carroll (új-zélandi) 31:28.12 p, diszkosz: Beat­rice Faumuina (új-zélandi) 64.20 m, gerely: Joanna Stone (ausztrál) 65.44 m. Horkina és Bondarenko elsősége Az orosz tornászbajnoksá­gon összetettben Szvetlána Horkina és Alekszej Bonda­renko szerezte meg az első­séget. Horkina minimális különbséggel előzte meg Bahtyinát, míg Bondarenko magabiztosan utasította maga mögé Kohajlovot. A dobogósok: nők: I. Szvet­lána Horkina 37.975 pont, 2. Szvetlána Bahtyina 37.937, 3. Jevgenyija Kuznyecova 37.050, férfiak: 1. Alekszej Bondarenko 56.750, 2. Alekszej Kohajlov 54.250, 3. Oleg Kuzmin 54.200.

Next

/
Oldalképek
Tartalom