Új Néplap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-18 / 166. szám

Kaleidoszkóp Kibővített Oldalpáholy az HBO-n Oldalpáholy című sorozatának műso­rát az HBO mozicsatoma szerkesztői az igényes, gondolatébresztő filmek kedvelőire gondolva állítják össze. Júliusban az eddig megszokott havi egy film helyett négy alkotás kapott helyet a kibővült Oldalpáholy-ban, amelyek közül kettő európai gyár­tású alkotás, egy harmadik pedig az utóbbi idők egyik legsikeresebb ma­gyar művészfilmje. A két európai film a brit szigetországban játszódik, és az ottani társadalom egy-egy sajá­tos vonását, a lokálpatriotizmust és az erkölcsöket vizsgálja. Az angol, aki dombra ment fel, de hegyről jött le (főszerepben: Hugh Grant, Tara Fitzgerald, Colm Mea- ney) egy apró walesi faluban játszó­dik, ahol ismeretlen okok miatt min­den embert Evansnek, Williamsnek, Jonesnak, esetleg Morgannek hívnak. A térképész, Mr. Anson (Grant) azért jött, hogy a társával fölméije Ffynnon Garw egyetlen nevezetessé­gét, büszkeségét - a közeli hegyet. Vizsgálódásuk meglepő eredményre vezet: a hegy alacsonyabb a kelleténél, így csak dombnak minősül. A lakók mindent elkövetnek annak érdekében, hogy dombjuk - szerintük hegyük - neve méltó módon legyen megörö­kítve őfelsége térképén. A filmet az HBO nézői július 24-én láthatják Az Oldalpáholy e havi kínálatát jú­lius 25-én a Georgia című családi dráma zárja (főszerepben Jennifer Ja­son Leigh, Mare Winningham, Ted Levine). Nagy Katalin - 26-án és 27-én a TV 1-en. A kétrészes angol-né- met-amerikai film az ülés György és tanítványai sorozat keretében látható. A szépasszony önéletrajza Nehéz hónapok állnak Catherine De­neuve mögött. Meghalt egykori férje, Marcello Mastroianni, akihez élete vé­géig szoros barátság fűzte. Még el sem múlt a gyász, amikor az egyik francia té- véfilmben a nővére, Francoise Dorleac húsz évvel ezelőtti halálával kellett szembenéznie. Utána végre örömteli esemény következett: a lánya, Chiara fiinak adott életet. Az 53 éves nagy­mama nem érzi magát öregnek. „Amíg fiatal tehetségekkel forgatok, nem érzem magam az elmúlt korszak őskövületének - jelentette ki. — Akiben van elég ener­gia, annál nem számít a kor!” Nem panaszkodhat, ma is elhalmoz­zák szerepajánlattal. Most mégis azt fon­tolgatja, hogy megírja az önéletrajzát. Nem akarja ugyanis, hogy később hamis adatok jelenjenek meg róla - mások tol­lából. Catherine Deneuve André Techine filmrendezővel egy díjkiosztáson Német minta - magyar tartalom A magyar nemzet megszületése címmel jelent meg nemrégiben a Szegedi Középkorász Műhely leg­újabb (12.) kiadványa a neves tör­ténész, Kristó Gyula tollából. A kiadó „Szegedi Középkortör­téneti Könyvtár” sorozata hagyo­mányaihoz híven a magyar honfog­lalás, államszervezés és nagyha- talmiság korának forrásait adja ki, illetve monográfiákat tesz közzé, publikálandó a magyar középkor világát kutatók legújabb eredmé­nyeit. A könyv gondolati előzményei­ként két körülmény vehető számba. Az egyik az a tanulmány, amelyet Kristó Gyula 1990-ben egy német szakfolyóirat számára készített, de Magyarországon is publikált e té­mában; a másik oktatómunkájához kapcsolódik: az 1994/95-ös tanév­ben nyújtott áttekintést - a magyar művelődéstörténeti kurzus része­ként - doktori (PHD) képzésben részt vevő hallgatóknak a nemzet középkori problematikájáról. Ugyancsak e könyvhöz köthető a szerzőnek ugyanebben a sorozat­ban, 1995-ben napvilágot látott A magyar állam megszületése című monográfiája. Az állam tapintható realitás: in­tézményei, szervezetei, hivatalno­kai vannak, az irattermelés sem vá­lasztható el az állami adminisztrá­ciótól. Az azonban, hogy mi a nem­zet a középkorban (és hogy léte­zett-e ekkor már nemzet egyálta­lán), teljesen nyitott kérdés. Ezzel kapcsolatosan egyetlen körülmény látszik bizonyosnak: nem tekint­hető megérinthető, „kézzelfogható” realitásnak. Nem voltak intézmé­nyei, ekkor még döntően tudati, ér­zelmi tényező. A nemzet meghatározásához két feltétel tűnik elengedhetetlennek: egy kulturális feltétel (fokozódó mértékben elkülönülő kultúra és történelem tudatának jelenléte a népesség egy részében) és egy föld­rajzi feltétel: az a lehetőség, hogy a népesség - vagy egy része - képes legyen meghatározni helyét egy bi­zonyos területen, egy hazában. Az imént megfogalmazott alap­kérdést - volt-e nemzet a közép­korban — úgy is feltehetjük: a mo­dern nemzet középkori előzményei folytonosságot vagy éppen meg- szakítottságot mutatnak-e a modern kori jelenséggel? E könyv címe, A magyar nemzet megszületése már eleve megadja szerzőjének válaszát ezekre a kérdésekre. (Időben az ős­történet utolsó szakaszát és az Ár­pád-kort öleli fel a munka egyéb­ként.) A szerző válasza a kérdésre: a magyar nemzet már a XIV. szá­zad előtt megszületett. Persze, ez még kevéssé hasonlított a modern magyar nemzethez, de a lényegi minimum megléte mindkettőben fellelhető. Baráth Tibor Rádió Televízió Július 25., PÉNTEK KOSSUTH Óránként: Hírek Időjárás. Útközben ■ 4.30 Reggeli krónika. Benne: - 4 40 Határok nél­kül - 5.38 Falurádió - 8.00 Krónika. Sport. Lapszemle - 8.15 Műsorszemle - 8.17 Min­dennapi tudomány - 8.35 Zöld hírek - 8.45 Gyorsfénykép a kultúráról - 9.05 Napköz­ben -11 .05 Cigányfélóra -11.35 Varázsos évek pórázon -12.00 Déli krónika -12.40 Ki nyer ma? - 12.50 Törvénykönyv - 13.05 Vendég a háznál -13.20 Lassus: VI. bűn­bánati zsoltár -13.30 A hetednapi adventis­ta egyház félórája - .14.05 Klasszikusok mindenkinek - 14.35 Ördögváltozás. Csík­ban Tamási Áron novellája -14.54 Irodalmi műsorajánlat - 15.06 Parlamenti ütköző - 15.55 Kamatozó forintok - 16.00 Délutáni krónika - 16.10 Mindennapi gazdaság - 16.20 Hasznos tudnivalók - 16.25 Népze­nei Napló -17.05 Magyarországról jövök...- 18.00 Esti krónika - 19.06 Sportvilág - 19.25 Műsorismertetés -19.30 Jó éjszakát, gyerekek! -19.39 Kínai védelem. írta és el­mondja: Csiki László - 20.05 Magyar daloskert - 20.30 Határok nélkül - 21.05 Bradányi Iván dalaiból - 21.25 Fórum - 22.00 Késő esti krónika - 22.30 Napközben válogató - 23.00 Hírek. Időjárás. Kenő - 23.05 Hangversenymúzeum - URH-ADÓN- 6.55 Körzeti magazinok -18.30 Nemzeti­ségi műsorok - 21.00-22.00 Az Amerika Hangja magyar műsora - 23.00-23.30 A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás - 4.33 Hajnali dallamok- 6.03 Reggeli csúcs - 6.30 Hírek. Időjárás- 6.33 Útközben - 7.30 Hírek. Időjárás - 7.46 Zöld/sport/reggel - 8.00 Petőfi délelőtt. Közélet, kultúra, sport, tudomány, játék ­9.00 Hírek. Időjárás - 9.54 Manapság... (jegyzet) - 10.00 Hírek. Időjárás - 10.03 Utazási játék. Kiss Róbert Richarddal ­11.00 Hírek. Időjárás -11.20 Kívánságmű­sor - 11.47 Apró-cseprő - gyerekekről ­12.00 Nóták. Világhy Erzsébet és Tekeres Sándor énekel - 13.00 Hírek. Időjárás ­13.03 Manapság... (ism.) - 13.08 Állomás- kereső -13.15 Képek és jelképek - 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés - 14.00 Pén­tektől péntekig. Ajánlóműsor sok muzsiká­val. Benne: - 14.40 Poggyász. Tudnivalók utazóknak - 15.00 Hírek. Időjárás - 16.45 Sport. Közvetítés a Coca-Cola Tour de Hongrie kerékpáros versenyről - 17.00 Hí­rek. Időjárás -17.03 Petőfi délután -18.54 Gordiusz plusz - 19.00 Hírek. Időjárás ­19.03 Kölyökóra. Kívánságműsor - 20.00 Garázs - 20.30 Péntek esti dzsessz. Bebop és környéke - 21.00 Hírek. Időjárás - 21.03 Kulissza (ism.) - 22.00 Hip-hop! - 23.00 Hí­rek. Időjárás - 23.03 Sporthíradó - 23.10 Korzó - 0.15 Éjszaka (Petőfi urh) - 0.15­2.00 Annyi. - 2.04-4.00 Komolyzenei zsák­bamacska. Osváth Zoltán műsora - 4.04- 4.20 Magyar nóták, csárdások BARTÓK 6.00 Hírek. Időjárás - 6.03-7.58 Muzsiká­ló reggel - 8.00 Hírek. Időjárás - 8.03 Mű­sorismertetés - 8.10 Pódium. Gennagyij Ropzsgyesztvenszkij vezényel - 9.21 Maria Chiara és Franco Corelli operaáriá­kat énekel - 10.00 Hírek. Időjárás -10.05 Fodor András emlékműsor - 11.05 Bee­thoven: B-dúr vonósnégyes Op. 130. (Bartók vonósnégyes) - 11.40 Magyar dallam - 12.00 Hírek. Időjárás - 12.05 Hangverseny délidőben. Emlékezetes zongorahangversenyek - 13.26 Vokális zene -14.00 Hírek. Időjárás -14.05 Az új magyar hangjátékért '96 pályázaton díjat nyert mű. Macskakő - 15.14 Magyar ze­neszerzők -15.50 Hírek. Időjárás -15.55 Kapcsoljuk a Bayreuth-i Festpielhaust! (élő) - 17.25-17.50 Magyarság és világ- kultúra -17.50 Ez van! -18.00 Hírek. Idő­járás - 18.05-18.20 Stúdióbeszélgetés - 19.40-20.00 Az alvó asszony. Juhász Fe­renc verse - 20.00-20.05 Hírek. Időjárás - 20.05-20.35 Stúdióbeszélgetés - 21.55 Hírek. Időjárás - 22.00 Fúvós kamaraze­ne - 22.15 Kamarazene - 23.00 Csendhá­borító - 24.00 Hírek. Időjárás. Szózat TV 1 5.40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte 9.00 Műsorismertetés 9.05 Marienhof (német tévéfilmsorozat) 52/33. rész: Tizenkettedik óra 9.35 Hírek 9.40 Egy hátizsákra való kaland (német-finn filmsorozat, ism.) 10.30 Welcome to Hungary 11.05 Dallas(amerikai filmsorozat) 344. rész: Tokkal, vonóval 45' 12.00 Déli harangszó. Hírek. Időjárás 13.53 Műsorismertetés 13.55 Üzlet 14.15 Unser Bildschirm 14.40 Hrvatska krónika 15.05 Cápali és Cápeti (francia rajzfilmsorozat) A nagy kelepce a gályán. Repü­lőjegy a rémületbe 15.30 Hírek. Időjárás 15.35 Magyarország ma 16.25 A homok titkai (brazil tévéfilmsorozat) 180/172. rész 30' 17.00 Évgyűrűk 17.30 Téka 17.40 Tizenöt perc 18.00 Ablak 19.00 Égből pottyant mesék (ism.) 19.15 Magyarok cselekedetei 19.30 Híradó. Időjárás 19.55 Sporthírek 20.10 Dallas (amerikai filmsorozat) 344. rész: Tokkal, vonóval (ism.) 45’ 21.05 Lehetetlen? Vendég: Illés György 22.05 Exkluzív 22.35 Alfie (angol film) 114' 0.30 Üzlet 0.40 Híradó TV 2 15.25 Műsorismertetés 15.30 Cigánykerék (ism.) 15.55 Tassilo - Egy férfi, egy eset (NSZK tévéfilmsorozat) 6/6. rész: Száz év Blickle 65' 17.00 Balaton 17.30 Körzeti hiradók 17.55 Időjárás 18.00 Péter csodálatos utazása (német rajzfilmsorozat) 5/1. rész TV 2., 22.45 Koncert a téren. Az egyik fellépő: Zorán. 18.30 Ürgammák (sö-fi sorozat) Feladó - ismeretlen 19.05 Szenvedélyek (olasz tévéfilmsorozat) 42/23. rész 47 20.00 Játék határok nélkül Eurovíziós vetélkedősorozat 10/3. 20.05 Műterem Michael Caine - aki áttörte a kor­látokat (amerikai portréfilm) 58' 21.00 Hívószámunk 107 21.05 Telesport 21.35 „21 -es show” 22.00 Híradó 22.10 Időjárás 22.15 Aktuális 22.40 Kenó 22.45 Koncert a téren 90' 0.15 Magyarok cselekedetei HBO 10.00 Képzelt bűnök (amerikai film) 101' 11.50 A mágus (amerikai film) 89’ 13.20 Sztárközeiben: Nicolas Cage 13.45 Tecumseh - Az utolsó harcos (amerikai western) 95' 15.20 Ernest nagy dobása (amerikai vígjáték) 93’ 17.00 Blinky Bili 17.30 Alf 18.00 Kung-fu 19.05 Mozi! Mozi! Mozi! 19.35 Sztárközeiben: Jennifer Jason Leigh 20.00 Georgia (amerikai film) 117 22.00 Szabotázs (amerikai thriller) 99' 23.40 Ég és Föld (amerikai filmdráma) 135' 2.00 A sötétség mélyén (amerikai film) 102' 7.30 A BBC Rádió adása 7.45 A Vatikáni Rádió adása 8.00 Képes krónika 11.25 Váltó (ism.) 12.00 Déli harangszó. Vers. Lapozó 12.25 Esti kérdés (ism.) 12.40 A Tekergér család világ körüli tekergései 13.05 Nagyi: Nagyi kempingezik 13.10 Benyovszky Móric és a malga- sok földje (dokumentumfilm) 5/4. 13.45 A brazíliai szavanna élővilága (angol ismeretterjesztő film) 52' 14.40 Butaságom története (magyar vígjáték) 83’ 16.10 „Elindultunk, meg-megálltunk” 16.40 Talpalatnyi Zöld (ism.) 17.20 Szamba és ugri 26/5. rész: A szent tűz 17.45 Műsorajánlat 18.00 Híradó 18.20 Bolond április (magyar film) 80' 19.40 Ami a közvetítésből kimaradt (dokumentumfilm) 20.00 Közép-európai magazin 20.35 Esti kérdés 20.50 Műsorajánlat 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 23.40 Dzsesszperanto (ism.) 0.20 Az éjszaka filmje Köpök (lengyel film) 104' SZÍV TV 16.30 Autósport (ism.) 17.00 Egészségmagazin (ism.) 18.00 Kutyaportrék: A mi kutyánk kölyke 19.00 Rin-Tin-Tin (amerikai sorozat - 45.) 19.30 Különjárat 20.00 Martini Kupa Díjugrató 20.30 City kulturális magazin 21.05 Bűnbocsánat (amerikai film) 23.00 Szíves beszélgetések: Sláger- múzeum ! 8.... ......................aflame S PEKTRUM 13.00 Változás a világban 53' 13.55 A vadon gyilkosai Álruhás ragadozók 14.45 Vonatozás Svájcban A Gotthard-vonal 15.40 Ászéi Az ég lehelete 16.35 Senki többet? 49' 17.30 Ausztrália galambjai 18.00 Világutazó Dublin 19.00 Ufó Repülőtér Nevadában 55' 19.55 Érintetlen Afrika Rovarok háborúja 20.25 Űrhajósok 51’ 21.20 A termeszét nagy színjátékai A döntő állomások 22.10 Nautilus Atomtengeralattjáró 50' 12.00 Déli magazin 12.30 Magnum 13.30 Barkácsbajnok DUNA TV., 21.35 Roswell. Főszereplő: Martin Sheen (jobbra). 21.35 Roswell (amerikai film) 87 23.10 Hiradó Szolnok Városi TV Sugárzásban az UHF 47-es csatornán Hétfő 15.00 Képes képújság - 19.38 Ezüstnyíl (rajzfilm­sorozat gyerekeknek) - 19.58 Reklám - 20.00 Elátkozott generáció (amerikai játékfilm) Kedd 15.00 Képes képújság - 19.05 Felel a kormány - 19.15 Ezüstnyíl (rajzfilmsorozat gyerekeknek) -19.35 Lát­lelet. Humán szolgáltató magazin - 20.00 Elátkozott gene­ráció (amerikai játékfilm) (ism.) - 21.23 Reklám Szerda 15.00 Képes képújság - 18.48 TOP 10. Könnyű­zenei műsor -19.38 Kapcsolat 4. Gazdasági magazin (ism.) - 20.00 Hattyúdal (ff. magyar dráma) - 21.40 Reklám Csütörtök 15.00 Képes képújság - 18.48 Ezüstnyíl (rajzfilmsorozat gyerekeknek) - 19.08 A rejtelmes sziget. Rajzfilm - 19.58 Reklám - 20.00 Hattyúdal (ff. magyar dráma) (ism.) - 21.40 Reklám Péntek 15.00 Képes képújság - 19.08 Zenegép. Könnyűzenei kívánságműsor - 19.58 Reklám - 20.00 Dip­lomás örömlány (amerikai krimi) - 21.33 Reklám Vasárnap 15.00 Képes képújság - 19.28 Cinemania. Ér­dekességek a film és videó világából -19.58 Reklám - 20.00 Diplomás örömlány (amerikai krimi) (ism.) - 21.33 Reklám 14.00 Bärbel Schäfer Miért szakítottál vetem? 15.00 Ilona Christen 16.00 HansMeiser Őrült fazonok 17.00 Agytorna 17.30 Egymás közt 18.00 Vidéki magazin 18.30 Sztármagazin 18.45 Híradó 19.10 Robbanékony - magazin 19.40 Jó idők, rossz idők 20.15 Gyerekszáj (vidám vetélkedő gyerekek és hírességek részvéteiével) 21.15 Flodderék 22.15 Életmódmagazin 23.15 Kari kocsmája 24.00 Hírek SAT 1 12.00 Véredéiben 13.00 Sonja 14.00 Trapper John 15.00 Ürszekerek - Az új nemzedék 16.00 Parti sétány, Ausztrália 17.00 Mindenki mindenki ellen 18.00 Villám - bulvármagazin 18.30 Hírek. Sporthírek 19.10 Kedves nővérek 19.40 Szerencsekerék 20.15 Ők hárman (német krimisorozat) 21.15 Wolff körzete 22.15 Az arculatformáló (amerikai akciófilm) 0.10 Harald Schmidt-show-ja a kölni Capitolból 1.10 Az állatok napja (amerikai horrorfilm) PRO 7 12.30 Matlock 13.30 Déli magazin 14.00 Arabella Kiesbauer 15.00 MacGyver 16.00 Lois és Clark 17.00 Tom és Jerry 17.25 Simpsonék 17.55 Egy fedél alatt 18.25 Roseanne 18.55 Borzasztó kedves család 19.30 Hírek 19.45 Taff 20.15 Tűzjáró (amerikai kalandfilm) PRO 7., 22.20 Hegylakó 2. Connor és Louise (Christopher Lambert és Virginia Madsen). 22.20 Hegylakó 2. - A visszatérés (angol sö-fi) 0.35 A bábjátékos 3. (amerikai fantasztikus film) EUROSPORT 8.30 Vitorlás-magazin 9.00 Evezős világkupa (ism.) 10.00 Tour de France (ism.) 12.00 Nemzetközi motorsport magazin 13.00 Tenisz ATP torna (élő közvetítés) 15.00 Tour de France (élő közvetítés) 16.30 Tenisz ATP-toma 18.30 Offroad 19.30 Indycar 20.00 Strasbourg-Arsenal labdarúgó­mérkőzés 22.00 Tour de France (összefoglaló) 23.30 Indycar 24.00 Kamiontriál 1.00 „Szörnyek''

Next

/
Oldalképek
Tartalom