Új Néplap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-18 / 166. szám

Heti tévé-, rádió-, moziműsor és programajánlat Ahány jelölt, annyi millió Kevés a pénz az iskola­felújításokra 2. o, 3. o. Nagy árat fizettünk a stabilizációért 3. o. Interneten a Fradi 5. o Vili. évfolyam, 166. szám 1997. július 18., péntek HOLNAP: az gfléplap-ban Megújul Rákóczifalva főtere Emlékoszlop az áldozatoknak Rákóczifalvának augusztus 20-a mást is jelent, mint az állam- alapítás ünnepét. Ötvenhárom évvel ezelőtt, a szolnoki pálya­udvar elleni légitámadáskor Rákóczifalvának is jutott a bom­bákból. A támadásnak civil áldozatai is voltak. A Lufthansa szakembereit Kunmadarason sokkolta a látvány Elszállnak a repülőtéri remények? A kunmadarasi volt szovjet repülőtér hasznosításának megoldá­sára már hét éve várnak a helybéliek. Most talán egy lépéssel köze­lebb kerülhetnek ehhez, mivel a német Lufthansa Consulting GmbH szakemberei - akiket tegnapi látogatásukon szinte sokkolt a repülőtér látványa - novemberre elkészítik a hasznosítási tervet Az áldozatok száma negyven és nyolcvan közé tehető, a pontos felderítés még most is kutató­munkát igényel. Rákóczifalva civil hőseire az önkormányzat méltóképpen kí­ván megemlékezni. A lassan a feledés homályába vesző neve­ket egy kopjafán fogják meg­örökíteni. A Szabadság tér is átalakul: a Hősök Parkjának ke­resztelt felújítandó részen a meglévő 1956-os kopjafa mellé kerülne a bombázásnak emlé­ket állító oszlop. Ezzel együtt a második vi­A Felső-Tisza menti Gergelyi- ugomyánál a gyors sodrású fo­lyóból kimentett lányt, az ugyancsak mezőtúri Mészáros Szilviát napokon át ápolták a vásárosnaményi kórházban, ahol a szülei is meglátogatták. Nem hoz­ták haza - az orvosi megfi­gyelés után -, kérésére tár­sai között fe­jezte be a tá­bort, amely­nek második napján, so­kadmagával komoly ve­szedelembe került.- Krisztiná­tól tudjuk, megköszönte neki, hogy kimentette a lányát - fordulunk a hatodikba lépő Szilvia édes­anyjához.- Egy köszönömmel ezt nem lehet elintézni. Azt az anyai ér­zést meg végképp nem tudom elmondani, ami akkor tört rám, amikor a balesetről értesültem. lágháború áldozatainak em­lékművet is állítanak, amit az első világháborús mellé he­lyeznek el. Mindennek költsége nyolc- kilencszázezer forintra rúg, amihez a település irányítói a lakosság segítségét fogják kérni. A Szabadság térnek azonban nem csak a lelkészi hivatal előtti részét érinti a felújítás, hanem a tér egészét. Amint le­hetőség . adódik rá, a rekonst­rukciós munkákat elvégezteti az önkormányzat. PE Szilviának megijedni sem volt ideje. Már csak arra ébredt fel, hogy a parton van. Két má­sik gyereket is kórházba vittek megfigyelésre. Ők nagyon megijedtek. A mezőtúri Újvárosi iskola szervezte tábor­ban a kísérőkkel együtt ötvenen üdültek július 1-12. között. A baj 2-án, szerdán, reggeli után tör­tént. A faházak­ból álló táborhely 20-30 méterre volt a Tiszától. Kellemes, meleg idő volt, a gyere­kek a vízbe akar­tak menni. A pe­dagógusok kije­löltek egy jól úszó felnőtt kísé­rőt, aki - Krisztina elmondása szerint - a mintegy harminc gyerekkel lement fürödni. A bójákkal kijelölt partsáv sekély volt, ezért a kísérővel együtt beljebb mentek az enge­délyezett sávnál. (Folytatás a 3. oldalon) A kunmadarasi volt szovjet re­pülőtér 778 hektáros területen fekszik, amelyből 205 hektáron folyik mezőgazdasági termelés, a 68 hangárban pedig külön­Mint dr. Vámos Jolán megbí­zott osztályvezető főorvos el­mondta, az alapítvány március­ban jótékonysági koncertet szervezett, amelynek során or­szágos felhívást tettek közzé a segítségadásra. A megyei kórház gyermek- osztálya jegyek eladásával és szponzorok szervezésével segí­tette a rendezvényt. Jász-Nagy­böző terményeket, gépeket tá­rolnak a bérlők. A repülőtér ke­zelője az önkormányzat. A hasznosítási terv első lépé­seként tegnap Kunmadarason kun-Szolnok megyében a Pos­tabank, a Külkereskedelmi Bank, az Euroszol és a Foto- gruppe támogatta a koncertet. A szolnokiak munkájukkal kiérdemelték, hogy most az adományozottak között lehet­nek. Az eszközöket, műszere­ket az újszülött-, koraszülött-el­látásra kapta az osztály. így kézi lélegeztetővel, a súlyos be­találkoztak Márki Sándor pol­gármesterrel és a települési képviselőkkel a Lufthansa Consulting GmbH szakemberei - Hans-Georg Kraus, a projekt vezetője s két munkatársa, prof. Wolfgang Wemer és Diether Stahr. A megyei önkormányza­tot Molnár Gyula menedzser képviselte. (Folytatás a 3. oldalon) teg koraszülött, újszülött gyer­mekek légutainak feltárására alkalmas laringoszkóp szettel bővült a műszerezettség, de kaptak csecsemőmérleget és pelenkát is. Az alapítvány hagyományt akar teremteni a jótékonysági koncertből, és novemberben - a Semmelweis Orvostudományi Egyetemmel és a Hungaccord nemzetközi zenei vásárral kö­zösen háromnapos hasonló rendezvényt szervez, ahol gyermekegyüttesek is fellép­nek. -paulina­Székházhoz jutottak az iparosok Az önkormányzat néhány hete hozott döntése alapján Jászjákóhalma a helyi ipar­testületnek négyzetméteren­kénti 1 forintos jelképes ösz- szegért adta át mozi épületét. A közösség példás összefogás­sal rövid idő alatt újította fel az épületet, így tegnap délután fel­avathatták az ipartestület új székházát. Terjéki Pál, a testü­let elnöke avatóbeszédében fel­idézte a jákóhalmi iparosság történetének fordulópontjait. Szűcs György, az Iposz elnöke által átadott kitüntetésekkel is­merték el a tagok ipartestület­ben végzett munkáját. Kitüntetéseket adtak át több idős iparosnak, négy évtizeden át végzett kisiparos és vállalko­zói tevékenységért. Első ízben osztottak ki ezüst- és aranyko­szorús mesteri okleveleket. Terjéki Pál átvehette a szö­vetség legmagasabb kitünteté­sét, az Iposz-díjat, az ipartestü­let újjászervezésében és mű­ködtetésében végzett munkájá­ért. Az új székház felavatásá­nak jelentőségét méltatva Szűcs György kiemelte, immár re­ménykedhetünk, hogy orszá­gunkban ismét az „én házam az én váram” szellemében, a jó ér­telemben vett tulajdon szent­sége válik uralkodóvá. A helyi önkormányzat rájött, a sajátjára jobban vigyáz az ember. bcs Két hét múlva kész a tér Megérkezett a szobor Utolsó fázisához érkezett a martfűi Szent István tér építése. Gyurcsek Ferenc Munkácsy-dí- jas szobrászművész az állam- alapító Szent Istvánt ábrázoló szobra két nappal ezelőtt érke­zett meg az öntödéből. A művész lapunknak el­mondta, még akad finomítani- valója a bronzból készült alko­táson. Addig is azt a dombot építik a munkások, amelyre az alkotás kerül. Márványtömböket he­lyeznek el; ezeket szintén Gyurcsek Ferenc faragásai dí­szítik. A magaslatot díszburko­lat veszi körül, amit már le is raktak. Lapunk értesülései sze­rint körülbelül tíz nap múlva emelik daruval a szobrot a domb tetejére. pe A „Kis rozmár” hat gyereket húzott ki a Tiszából Segítség, elvisz a sodrás!- Egy lány nagyon kalimpált, már csak a haja látszott ki a fo­lyóból. Odaúsztam, a haja végét még éppen elkaptam, kihúz­tam a partra. Kiabáltam, segítsenek, mert eszméletlen. Először néztek rám, mint a marslakóra. Hátba vágtam a lányt, kikö­pött egy adag vizet. Akkor vitték feljebb - meséli a tizenhárom éves ifjú életmentő, a mezőtúri Dobos Krisztina. Krisztina életeket mentett Az újszülött-, koraszülött-ellátás javítására Orvosi műszerek alapítványi segítséggel Hat kórház gyermekosztálya több mint másfél millió forint ér­tékben kapott eszközt, műszert az Inkubátor Koraszülött Gyermekekért országos alapítványtól. Az adományozottak kö­zött van a Hetényi kórház gyermekosztálya is. Kommandósok „akcióban” A beavatkozó alosztályok VI. országos versenyét idén Szol­nokon rendezik. A versenyen minden megyei főkapitányság közrendvédelmi osztályának beavatkozó alosztálya részt vesz. A csapatok különböző fantázianevet viselnek, mint például Hírős, Álba, Pelikán. Összesen 21 csoport képvisel­teti magát, közülük tizenhatan a versenyben, öten azon kívül. Utóbbiak között szerepel a Gerlei Attila rendőr százados által vezetett szolnoki Pelikán beavatkozó alosztály. A három nap alatt négy ver­senyszámban küzdenek az öt­tagú csapatok: lövészetben, akadálypályán, 4x400-as fegy­veres váltóban és járőrözésben. Ez utóbbi több számból áll: rönkvitel, kézigránátdobás, lö­vészet, sebesültszállítás, kö­télmászás és evezés. Kaiser sörfesztivált rendez holnap tíz órától vasárnap éjfélig a szolnoki Tiszaliget- ben a Brau Union Hungária Kft. Tegnap már készült a színpad (képünkön), ahol majd fel­lépnek ismert énekesek, együttesek. A fesztivált divatbemutató, erős emberek vetélkedője, tűzijáték és természetesen sörivóverseny is színesíti. fotó: cs. i.

Next

/
Oldalképek
Tartalom