Új Néplap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-17 / 165. szám

KLÍMA, KLÍMA, KLÍMA Mezőgazdasági erőgépek, betakarítógépek klímaberendezéseinek feltöltése, javítása, szervizelése. 5008 Szolnok, (Szandaszolős), Örkény István út 12. Tel./fax: 56/428-282, rádiótelefon: 60/386-288 KLÍMA, KLÍMA, KLÍMA Itt az aratás - munkagépek az utakon! feltétlen fontos a tőke bevonása. Egyértelmű az is, hogy honnan lehet ezt megteremteni: csak külföldről. Erre a legnagyobb lehetőséget a földpiac „be­indulása” jelenti. Lehet, jogos az a félelem, a külföldiek vásár­lása azt vonná maga után, hogy a mezőgazdasággal foglalkozó hazai vállalkozók kiszorulnának a földpiacról. És miközben az ágazat tőkeszegénysége csök­kenne, aközben a kiszolgálta­tottsága növekedne. Ez tehát igen összetett problé­ma, nem véletlenül került a po­litika homlokterébe. Hangsú­lyozom, a szabályozatlanság azonban sokkal nagyobb prob­léma, mint a szabályozott föld­szerzés biztosítása a társaságok, és ezen keresztül a külföldiek részére is.- Ön szerint mennyire élhetnek együtt a szövetkezetek és a kis- parcellán termelő gazdálko­dók?- A többszektorú gazdaságról a választók döntöttek. Tudomá­sul kell venni, hogy a kisméretű egyéni gazdaságtól a hatalmas birtokig mindenféle üzem meg­jelenik. Ennek megfelelően se­gíteni kell azokat a folyamato­kat, amelyek az elaprózottságot csökkentik. Úgy vélem, segíteni kell egy intenzív, korszerű ag­rárgazdaság kialakulásának le­hetőségét. Természetesen a ha­tékony kis- és középüzemek te­vékenységét is támogatni kell.- Változik-e valamit a támoga­tási rendszer?- Az előző években az agrártá­mogatás csak a költségvetés el­fogadás után vált ismertté. Mi­vel ez a törvény az év utolsó napjára esett, ezért a gazdálko­dók meglehetősen későn érte­sültek a támogatás mértékéről. Ha most minden a tervek szerint megy, akkor jelentős változás következik be. Ha novemberben már el tudjuk fogadni a költség- vetést, akkor gyakorlatilag a bú­za vetési időszakában körvona­lazódhat az az ismeret, amely a 98-as agrártámogatásokat szinte pontosan meghatározhatja. Számunkra nagyon fontos lenne, hogy ebben a költségve­tésben szerepeljen a Jászsági- főcsatorna kiviteli terveinek tá­mogatása, hiszen ez egy 7 milli­árdos beruházás. * Iváncsik Imrét, a megyei köz­gyűlés elnökét arról kérdeztük, hogyan jelenik meg a területfej­lesztés a megye mezőgazdasá­gában? Az elnök elmondta, a mező- gazdaságban növelni kell a jö­vedelemteremtő és eltartó ké­pességet. Kiemelt figyelmet kell fordítani a zöldség-, gyümölcs-, szőlő és vetőmagtermesztésre, a vetésterületek növelésére. Ezzel összefüggésben alapfeltétel a vízgazdálkodás javítása, az ön­tözhető területek, az öntöző ka­pacitások bővítése, a korsze­rűbb technológiák kiterjedtebb alkalmazása. Az állattenyésztésben kiemelt feladat a tartási feltételek kor­szerűsítése, az alkalmazott tech­nológiák fejlesztése, a te- nyészállomány minőségi javítá­sa, az állatállomány növelése. Jelentős szerepet Kell szánni az élelmiszer-feldolgozás fej­lesztésére. Az agrárágazatban halaszthatatlan feladat a terme­lők közötti együttműködés kor­szerű formáinak alkalmazása, az integrációs tevékenység erő­sítése. Elő kell segíteni az ága­zat fejlődéséhez szükséges pénzügyi feltételek megterem­tését külső források bevonásá­val, térségi hitelszövetkezetek létrehozásával. Az értékesebb, élőmunka igé­nyesebb termelési szerkezet na­gyobb mértékben segíthet a te­lepülések foglalkoztatási gond­jain. Az agrárágazat fejlesztését és szerkezetváltoztatását be kell kapcsolni egy átfogó vidékfej­lesztési programba. Az elnök külön kiemelte a megye agrárágazata fejlesztésé­nek főbb irányait. Iváncsik Imre Ezek szerint kiemelt szerepet szánnak a Jászsági-főcsatorna megépítésének, a Nagykunság rizstermesztési programja meg­valósításának, a megye élelmi­szeripara összehangolt fejlesz­tésének, a térségi kisüzemek lét­rehozásának, az európai szab­vány szerinti minősítés és minő­ségbiztosítás rendszere kialakí­tásának. (PR) Akciós gabona-közraktározás az ÁTI DEPÓ Rt.-nél 1997. évre betakarítási munkával kapcso­latos rendőri tevékenységben a segítő, együttműködő szándék kerül előtérbe. Ez megnyilvá­nul a nagyobb munkagépmoz­gások rendszeres figyelemmel kisérésében, a segítő jellegű ellenőrzésekben, a szükség szerinti átkísérésekben, forga­lomirányítással történő segít­ségnyújtásban és egyéb, a he­lyi adottságok alapján jelent­kező tevékenységben. A támogató, segítő jellegű tevékenység mellett is kiemelt figyelmet fordít a rendőri állo­mány: az ittas járművezetés, az üzemképtelen fék, kor­mány, illetve világító- és jel­zőberendezéssel történő köz­lekedés, az engedély nélküli vezetés; a szilárd burkolatú út­ra történő sárfelhordás, a sza­bálytalan személyszállítás megelőzésére, felderítésére. A megye elégtelen úthálóza­ta miatt elkerülhetetlen, hogy a betakarítási időszakban a munkagépek, az egyéb eset­ben számukra tiltott útvonala­kon is közlekedjenek. Ezen mozgások rendszeres ellenőrzésére és segítésére ki­emelt figyelmet fordítanak az illetékes rendőrök. A betakarítás idejére a to­vábbiakban is balesetmentes közlekedést és eredményes munkát kívánunk valameny- nyi közlekedésben résztve­vőnek. Dr. Jancsó János sk. JNSZ Megyei Agrárkamara Illés József alezredes sk. JNSZ Megyei Rendőr-főkapitányság titkára közlekedési osztályvezető A mezőgazdasági betakarítá­si munkák megyénkben meg­kezdődtek. A munkálatok velejárója, hogy a közutakon az átlagosnál jóval nagyobb számmal jelen­nek meg a mezőgazdasági vál­lalkozók (gazdasági társaságok, termelőszövetkezetek, egyéb gazdasági csoportok, és magán- személyek) munkagépei. A gépek, járművek, egyéb eszközök műszaki állapotát, az azokkal munkát végző embe­rek felkészültségét a megyei rendőr-főkapitányság közleke­dési rendőri állománya folya­matosan figyelemmel kíséri, segíti és ellenőrzi. Több éves tapasztalat, hogy rendkívül sok a mezőgazdasági, szállítási munkát végzők biztonságát ve­szélyeztető szabálytalanság a közutakon. Ezek közül az alábbiakra hívjuk fel a figyelmet: A közlekedésben résztvevő eszközök állapota - főleg a szállító járműveket illetően - sok esetben a műszaki közle­kedésbiztonság minimum fel­tételeinek sem felel meg. An­nak ellenére kedvezőtlenek a tapasztalatok, hogy a szabá­lyokról, előírásokról sok rész­letes tájékoztató is elhang­zott. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a közlekedő járművek műszaki állapotáért nemcsak a járművezető, dolgozó felel, ha­nem az üzembentartó is. Jelentős törvények előtt állunk Tőkebevonás kell a magyar mezőgazdaságba Rendkívül balesetveszélyes a szállítások során a rakomány elhelyezésére, rögzítésére, va­lamint a személyszállításra vo­natkozó szabályok megsértése. A mezőgazdasági betakarítá­si munkát végző járművek a KRESZ-szabályait áthágva gyakran túllépik a megenge­dett sebességhatárt, ami a biz­tonságos közlekedés egyik leg­fontosabb kritériuma. Az ellenőrzések során továb­bi tapasztalat, hogy a gépjár­művek biztonsági jelzőberen­dezései sokszor nem, vagy csak hiányosan működnek. Ez azért is érdemel említést, mert az esetek többségében a hiba a helyszínen kiküszöbölhető. A (folytatás az 1. oldalról)- Most az utolsó simítások folynak a törvény előkészüle­tén.- A földtörvény körül jelentős viták folytak/folynak. Hogyan látja a szakember, jó lenne-e a külföldi tőke bevonása? Herbály Imre- A probléma rendkívüli. Ha szabályozza is ezt a kérdést va­lamilyen módon a magyar tör­vényhozás, attól még a külföldi­ek a termőföldet vásárolják.- Hogyan? A polgári jog által „megengedett” módon. Opciós szerződéseket kötnek, és ha az Európai Unióba belépünk, ak­kor érvényesítik az átírást. A lé­nyeg a halasztott vásárlás. Amennyiben a külföldiek föld- tulajdon szerzését korrekten tudjuk szabályozni, akkor töb­bet teszünk a magyar föld védel­méért, mintha ezt elmulaszta­nánk és szabályozatlan körül­mények között menne a folya­mat. Emiatt aztán igen alacsony áron tudnák a külföldiek kicse­megézni a földet.- Nem lehetne a föld árát a megfelelő szintre hozni, így el­érve, hogy a külföldiek kezébe ne kerülhessen túlzottan sok te­rület?- Van erre elgondolás, sőt ja­vaslatok is születtek. Például, hogy a külföldi fizesse be egy alapba a jelenlegi földár több­szörösét, ezzel emelve a föld­szerzés költségét. A nagyobb problémát azonban az jelentené, hogy a megoldással a magyar földpiac árai elmozdulnának, ami kihatna a termények árára is.- Mindenképpen fontos külföl­diek bevonása a magyar mező- gazdaságba ?- Úgy gondolom, az összes ágazat közül a legtőkeszegé­nyebb az agrár, és a hozzá kap­csolódó feldolgozóipar. Ezért Agrárkamarai hírek 1.) A közeli napokban meg­jelenik az agrártámogatási ren­deletek módosítása: kihirdetik a kamarai kezdeményezésű 50 milliárd forintos keretösszegű, éven túli lejáratú forgóeszköz- hitel szabályait. A hitelkérelmek összeállítá­sánál gyorsan kell dolgozni, mert a pénzintézeteknél törté­nő benyújtás végső határideje szeptember 1, ezt megelőzően még a Földművelésügyi Hiva­tal záradékát is meg kell sze­rezni. A hitel nem kötődik konkrét termelői tevékenységhez, üzle­ti tervben bemutatott vállalko­zás finanszírozását szolgálja. Bővebb felvilágosítással szol­gálnak a gazdajegyzők és a hi­telkérelem összeállítását is vállaló Vállalkozásfejlesztési Alapítvány területi munkatár­sai. 2. ) A gazdajegyzői irodák­ban meg lehet tekinteni az ara­tási munkákkal kapcsolatos szolgáltatási díjakra vonatkozó - több mezőgazdasági szolgál­tatást nyújtó vállalkozó díjá­nak figyelembe vételével táj­körzetenként kialakított - ka­marai javaslatot. 3. ) Megjelent az 1997. évi termelésű búza közraktári táro­lásának támogatására vonatko­zó pályázati felhívás. Megte­kinthető a gazdajegyzőknél. 4. ) Kamarai kezdeményezés­re állásfoglalást adott ki a Munkaügyi Minisztérium a munkanélküliek ellátásáról szóló szabályok őstermelőkkel kapcsolatos alkalmazásáról. A témában tájékoztatást adnak a gazdajegyzők és a munkaügyi irodák dolgozói. 5.) Az Agrárkamara segíteni kívánja a költségvetésből tá­mogatott szaktanácsadás elter­jesztését, az őstermelő kamarai tagok adminisztratív terveinek elvégzését. Kérjük a szaktanácsadást végző illetve könyvvezetés, adó, TB-bevallások készítésé­re vállalkozó személyeket és szerveket, hogy az ezzel kap­csolatos együttműködés kiala­kítása céljából keressék fel az Agrár Közhasznú Társaságot (Szolnok, Baross u. 20 III. em). Az ilyen szolgáltatást igény­lő kamarai tagok az illetékes gazdajegyzőnél jelenthetik be szándékukat. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Agrárkamara 1) Aj vm Jr Ü ■■■* 4 ■ Konténeres díszcserjék, rózsák, örökzöldek egész évben folyamatosan kaphatók. Kerttervezést, -építést garanciával vállalunk, úszómedence beépítésével isi KERTÉSZETI ÁRUDA Szajol, 4-es főút 108-as km-nél Tel.: 56/446-071. 30/354-688 Levilágítás: COLOR Print-Shop, Szolnok, telefon: 56/420-071 Az ATI DEPÓ Közraktározási Részvénytársaság 1997. évre akciót hirdet gabona közraktározására. Az akció július 1-jével indul. . Az akció díjtételei:- Szerződéskötési díj jegykibocsátással 30.000 Ft A díj független a közraktári jegyek számától.- Közraktári felelősség és művi tárolás díja: Hetek Ft/ton na 5-12, 235 Ft 13-25, 26-38, 270 Ft 310 Ft 39 - felett 350 Ft Az összeg az áru biztosítási díját is magában foglalja. A hitelkérelem a közraktári jegy kibocsátásakor az ATI DEPÓ Rt.-nél kerül kitöltésre és gyorsított eljárás keretében elbírálásra. A bank nem vizsgálja a kérelmező hitelképességét. A hitel fedezete kizárólag a kibocsátott közraktári jegy. A hitel devizában is kérhető, elsősorban USD-ban és DEM-ben. Az áru minőségének meghatározását nemzetközileg akkreditált laboratórium végzi kedvezményes díjtétellel. Érdeklődni lehet: ÁTI DEPÓ Rt. Szajol 56/446-888 Budapest (központ) 1/268-0188, 342-2796

Next

/
Oldalképek
Tartalom