Új Néplap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-16 / 164. szám
1997. július 16., szerda Sport 11. oldal Mezőtúri edző az NB II.-ben Mérész Zoltán Kiskőrösön Úgy tűnik, végérvényesen eldőlt az újszásziak fiatal, tehetséges ballábas csatárának sorsa. Az NB III. Mátra-cso- portjának tavaszi utolsó fordulójában - a fővárosi Multi Rocco ellen - nyolc gólt szerzett Mérész Zoltánt több együttes is szerette volna soraiban látni - az utóbbi néhány hétben edzett például Tiszakécskén (NB I.), Nyíregyházán (NB I/B), de állítólag felmerült neve Jászberényben (NB III.) is ám a legkedvezőbb ajánlatot a jelek szerint az NB Il-es Kiskőrösön tették elé. Ebben nyilván nagy szerepe lehet az új mesternek is, aki a július elején Tiszaújváros ellen sikertelenül megvívott NB I/B-s osztályozó után foglalhatta el a körösiek kispadját. Földesi János - mert hát róla van szó - neve nem ismeretlen a megyénk labdarúgását ismerők előtt, hiszen a szakember dolgozott többek között például a Szolnoki MÁV MTE- nél is, legutóbb pedig az egykor szebb napokat megélt mezőtúri gárda edzéseit dirigálta. A mester ma szentesíti aláírásával szerződését Kiskőrösön. A francia Laurent Brochard nyerte a Tour de France 9. napját. FEB/REUTERS Mezőtúri asztalitenisz-tábor utánpótláskorú gyerekeknek Az önzetlenség követendő példája „Toldi Miklósok” a Palota-játékokon Erős, erősebb, legerősebb Idén már tizenkettedszer rendezték meg az esztergomi Palotajátékok keretein belül a „Toldi Miklós”-viadalt. Igaz, míg az elmúlt esztendőkben mindössze két versenyszámban mérték össze erejüket az erős legények, addig ezúttal a kiírás szerint már négy „fogásnemben” is bizonyítaniuk kellett. Tizenöt jelentkező próbálta meg kiharcolni a selejtezők során a másnapi, nyolcas döntőbe jutást, köztük a legutóbbi, erős emberek országos bajnokságán negyedik helyen végzett szolnoki Kövér Gyula. A mezőny legidősebb és legalacsonyabb indulója azonban rácáfolt a kétkedőkre - miszerint alkatánál fogva nem sok esélye lesz az élmezőnybe kerülésre hatodik helyen kvalifikálta magát a fináléba, mely holtverseny miatt végül tizenegy fősre szaporodott. Ä háromméteres, 8 cm átmérőjű petrencerudat (súlya elérte a 7 kg-ot) 58 másodpercig tartotta Kövér Gyula, ám igazi elismerést a „farkasfogásban” aratott a Tisza- parti gyepmester. A közönség nagy ovációja közepette oldalra nyújtott karral 70 másodpercig tartotta az egyenként 12 kg-os súlyt, s ezzel az egész mezőnyt maga mögé utasította. Az 50 kilogrammos malomkőhajításban 3,6 méterig jutott, mellyel megjavította eddigi egyéni legjobbját. Sajnos a negyedik gyakorlatra, a 300 kg-os fabika elhúzására technikai okok miatt nem került sor, pedig ebben ismét neki állt volna a zászló, hiszen legutóbb a 7 tonnás DAF kamion sem jelentett akadályt számára. A három szám után kihirdetett összetett versenyben végül az ötödik helyen végzett a korelnök, mely ahhoz képest, hogy először indult ilyen jellegű versenyen, mindenképpen elismerésre méltó teljesítmény. (géléi) XV. Maccabi Játékok Tragikus baleset a megnyitó előtt A kedd reggeli részletes jelentések szerint két ausztrál állampolgár életét vesztette, hét másik pedig megsérült, miután hétfő este összedőlt egy híd a Tel-Aviv melletti Rámát Gam stadion közelében, közvetlenül a XV. Maccabi Játékok megnyitója előtt. Az AFP és a Reuter szerint a Járkon patakon átívelő gyalogjáró hidat külön erre az alkalomra építették, s a sportlétesítmény megközelítésére szolgált. A szerkezet akkor omlott össze, amikor a háromszázhetven tagú ausztrál nemzeti csapatot képviselő küldöttség átvonult a hídon. A balesetben összesen negyvenhárom személy sérült meg. A történtek után nem sokkal Ezer Weizman izraeli államfő megnyitotta ugyan a játékokat, de az egynapos gyász miatt várhatóan csak szerdán kezdődhet meg a verseny. A „zsidó olimpiaként” is emlegetett, hatnapos rendezvényen ötvenhárom ország csaknem öt és fél ezer sportolója közel negyven versenyszámban méri össze erejét - tette hozzá az AFP. ként. - Az idén megint hívtak, hát jöttem. Nyugdíjas vagyok, szívesen teszem. Nézze meg. Sehol az országban nincs még egy olyan hely, ahol ennyi asztalt összeállítanak. Ezért aztán kivételes élményem van itt Mezőtúron, ahol persze nem én vagyok a fontos, hanem azok a segítőim, akik megszervezték ezt a nagyszerű tábort. Közülük Tari Ferenc tette talán a legtöbbet a szervezésben, de ő egyből elhárítja magáról a figyelmet azzal, hogy a helyi iskolák, az önkormányzat és az alpolgármester dr. Répási János, a szponzorok - Klíma Ipari Rt., Kevehús Kft. VSI - nélkül nem jöhetett volna létre a negyvenöt gyereket iskolázó tábor, amelynek tagjai régiónkon kívül Hajdú-Biharból, Pest és Békés megyékből érkeztek. És remélhetően úgy térnek haza, hogy magukba szívták a Volper-féle szemléletet, s azt átadják otthoni társaiknak. N. I. Csaknem kizöldült a városi sportcsarnok sötétsárga parkettája. Huszonhárom pingpongasztalánál negyvenöt kisebb nagyobb gyerek üti a kaucsuklabdát reggeltől napestig egy teljes héten át. Volper László nagy sikerű hírverő tábora tavaly nyáron olyan mély nyomokat hagyott, hogy az idén természetesnek tűnt, hogy ha mezőtúri vakáció, akkor asztalitenisz-tábor. éppen miattunk marad le valamiről. - Tavaly, amikor hazajöttem Kuvaitból, a szövetség és a mezőtúriak megkértek, legyek a segítségükre - emlékezett a mesteredző, aki harminc évig „bányászta” a tehetségeket a KSI vezetőjeVolper László fotó: m. j Volper Laci bácsi hangosan magyarázza egy tízévesforma pirospozsgás emberkének, hogyan kell fogni az ütőt, milyen testtartás kíséri a végtag mozgását. „Szemléltetőeszköznek” sem akármilyen, a magyarázatot rögtön követi a bemutatás, a minta. Már-már restelkedünk azért, hogy legalább öt percet kell kérnünk tőle, mert olyannyira belemelegedett, s félő volt, valaki Együtt az egész társaság, amelynek tagjai szombaton versennyel zárják a tábort Sportlövészet Légfegyveres, nyílt megyei bajnokság színhelye volt a szolnoki, Véső úti lőtér. A házigazdák „mesterlövészei” mellett debreceni és szegedi versenyzők indultak harcba a bajnoki címekért. A Tisza-parti lányok igazán kitettek magukért, hiszen az Európa-bajnokságról közelmúltban hazaérkezett Tóth Anita 389 körös teljesítménnyel megnyerte a juniorok viadalát, míg a serdülőkorú Ambrus Tímea és az ifjúsági Fátyol Mária méltó utódnak tűnik. Győztesek - lányok, serdülő: Ambrus Tímea 359 körrel. Ifi: Fátyol Mária 365. Junior: Tóth Anita 389. Fiúk, ifi: Rácz Béla 541. Junior: 1. Kozák Kornél 564. Felhívás A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Sportlövő Szövetség versenybírói alapfokú tanfolyamot, illetve továbbképzést tart 1997. július 19-20-án a szolnoki, Véső úti lőtéren. Jelentkezni lehet az 56/414-164-es telefonon vagy a tanfolyam megkezdése előtt a helyszínen, 19- én 8.30-kor. Kispályás foci A tizenharmadik fordulóval véget ért a városi kispályás labdarúgó-bajnokság tavaszi idénye Mezőtúron. A mindvégig listavezető Zsibó az utolsó körben rangadón biztosította be elsőségét, míg a jól hajrázó tavalyi bajnok Mentész a második helyről várja a folytatást. A mezőny egyetlen pont nélküli csapata, a Hitelnincs átlagban 11 gólt kapott mécsesenként. Pestiesen szólva, nem semmi! Eredmények: Ilona Malom - Hitelnincs 4-2, Bokréta - Ráfi 3-1, FFK - Gabona 5-4, Piramis - Hangya 2-4, Zsibó - RTCS 1-0, Mentész - Kevehús 7-2. A tavaszi végeredmény: 1. Zsibó 22, 2. Mentész 20, 3. Bokréta 16 (49-21), 4. RTCS 16 (42-15), 5. Ráfi 14 (44-21), 6. FFK 14 (44-27), 7. Hangya 14 (35-23), 8. Ádehogy 12, 9. Gabona 11, 10. Kevehús 10, 11. Piramis 4, 12. Ilona Malom 3, 13. Hitelnincs 0 pont. Mennyit kóstál Dorcsák? A mindössze 18 esztendős tiszafüredi futballista, Dorcsák Zoltán, a tavasszal jó néhány ügyes megmozdulással hívta fel magára a figyelmet. Erre föl több klub - az NB I. újonca, a Tiszakécske és a jó anyagi kondíciókkal rendelkező Tiszaújváros is - megkereste a fiút. A tárgyalások azonban mindkét helyen megszakadtak, a játékos pedig a Szolnoki MÁV-Neu- siedler csapatát választotta. Ábrahám Tamás, a fürediek szakosztályelnöke szerint tudomásul veszik, hogy a fiatal focista magasabb osztályba vágyik, de ingyen nem adják. - A minap levelet kaptunk Sokvári Bélától, az SZVSI-CFC szakosztályvezetőjétől, amelyben az áll, hogy Dorcsák kölcsönadási szerződése lejárt, a játékossal a sportiskola rendelkezik a továbbiakban - a tiszafürediek tavaly az SZVSI-től igazolták Dorcsákot (a szerk.). Igen ám, de birtokunkban van egy olyan megállapodás, amely szerint ha az 50 ezer forintos kölcsönadási díj felett még 100 ezret kifizetünk ’97. június 30-ig, akkor a mi futballistánk lesz. Az utóbbi összeget átutaltuk, így joggal tartunk igényt az átigazolási díjra, amely legalább 450 ezer forint, tehát a szolnokiaknak velünk kell egyezkedniük. Sokvári Béla, aki MÁV-nál is ellátja szakosztályvezetői teendőket: - A napokban leutazunk Tiszafüredre, és tisztázzuk az ügyet. Az átigazolási szabályzat szerint, mivel egy éve még a sportiskoláé volt a fiú, ezért az SZVSI-nek is van beleszólása, az ára pedig 300 ezer körül mozog. Feltétlenül azon leszünk, hogy konszenzusra jussunk a fürediekkel. (vécsé) Tenisz Jászapáti egyeduralom Kisújszálláson - huszonhárom nevező részvételével - rendezték meg az amatőr teniszezők körversenyének harmadik fordulóját. Bár a reggeli kezdést az esős, borús idő miatt el kellett halasztani, a kora délelőtti órákra az időjárás megkegyelmezett, s végre birtokba vehették a három jó minőségű pályát a teniszezők. Egyéniben Fábián László nagy csatában győzött Sági István ellen, míg párosban meglepetésre a Fábián-Bar- tók duó diadalmaskodott, miután az első helyen kiemelt dr. Despotov-Sági kettős már az első fordulóban kiesett. Végeredmény, egyéni: 1. Fábián László (Jászapáti), 2. Sági István (Mezőhék), 3. dr. Despotov Svetozár (Martfű) és Nagy Imre (Jászapáti). Páros: 1. Fábián László, Bartók Béla (Jászapáti), 2. Molnár Imre, Deb- reczeni Zoltán (Kisújszállás), 3. Nagy Imre, Mezei Viktor (Jászapáti), Boros Tibor, Cs. Kiss János (Kisújszállás). Németországban járt az ifiválogatott Borzi, a „súlyemelő-atléta” Németországi meghívásnak tett eleget az elmúlt napokban a magyar ifjúsági súlyemelő-válogatott, melynek tagja volt a szolnoki Danyi Optika SE fiatalja, Borzi István is. Obrig- heimben hat ország - német, magyar, angol, francia, svéd, osztrák - csapatának részvételével rendhagyó viadalt rendeztek a házigazdák. Szűkítették a súlycsoportok számát - hat kategóriába sorolták a súlyemelőket -, és a tényleges „emelő”- gyakorlatok mellett atlétikus versenyben is megmérettették az indulókat. Borzi István a +83 kg-ba nyert besorolást, melynek küzdelmeit 282,5 kg-os (127,5 kg- ot szakított és 155 kg-ot lökött) összteljesítménnyel simán megnyerte. Ezt követően az egész mezőny legjobb eredményét érte el az 5 kg-os súlygolyó hátrafelé való hajításában (15,7 méter) és a helyből hármasugrásban, ahol 8,97 méterrel kimagasló teljesítményt produkált. A harmadik ráadásszám a 40 méteres futás volt (a földön hasalva kellett rajtolni), melyet 6,2 másodperc alatt tudott le. Mindent figyelembe véve, a Tisza-parti fiú fölényesen nyerte az összetett súlyemelő-atlétikai viadalt, míg a magyar ifjúsági válogatott a házigazdák mögött a második helyen végzett. Sok időt nem tölt itthon Borzi István, hiszen csütörtöktől Finnországban lép dobogóra. (G. J.) Szolnoki focibérletek A jövő héten elrajtol a labdarúgó NB I/B mezőnye, ebben érdekelt lesz a Szolnoki MÁV-Neusiedler csapata is. Az évad 19 hazai találkozójára egységes bérletet bocsátott ki a klub, ennek az ára 5000 Ft-ot kóstál. Az elárusítóhelyeken: a Véső úti sportirodában és a Szolnok ABC mögötti szőnyegdiszkontban munkaidőben 9-től 15 óráig várják a szurkolókat. Triatlon: rövid távú országos bajnokság Fesztivál Kiskörén Szombaton kerül sor Kiskörén a XI. triatlonfesztiválra. Az esemény keretében rendezik meg a Nike-OTP Bank rövid távú országos bajnokságot. A fesztiválon 800-1000 indulóra számítanak, a gyermekektől a szeniorokig minden korcsoport számára rendeznek versenyt. Az ob 9 órakor kezdődik, itt a táv 1,5 km úszás, 40 km kerékpározás, 10 km futás. A rajt és a cél a kiskörei szabadvizű strandnál lesz. A legjobbak közül részt vesz az ob-n Molnár Erika és Lehmann Tibor is. Minden versenyszámban és korcsoportban az első három helyezett tárgyjutalomban részesül. A dobogósok abszolút díjazása mindkét nemnél 50, 40 és 30 ezer forint.