Új Néplap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-27 / 148. szám

Kultúra- Már gyerekkoromban formázgattam az agyagot. A ka­tonaság előtt domborműveket is faragtam. Amikor a Finta testvérek kiállítási anyaga megérkezett a kevi mú­zeumba. Györffi István elvitt a kiállításra. Akkor hatá­roztuk el Iván Sándor barátommal, hogy mi is szobrá­szok leszünk - mondja pályakezdéséről Talamasz Lajos túrkevei szobrászművész. Talamasz Lajos FOTÓ: T. A. Művészi rendetlenségben mindenfelé szobrok, félig kész, de már végleges formájukat is sejtető domborművek vesznek körül bennünket. Talamasz Lajos szívesen beszél életéről:- Gyermekkoromban a házunk közelében volt egy agyaggödör, s az onnan kitermelt agyagból formázgattam kis szobrocskáimat. A katonaság előtt már belekóstoltam a fafaragásba is, aztán a bakaélet megszakította a művészke­dést. Néhány évig nem tudtam szobrászkodni. Szakmám­ban, mint esztergályos dolgoztam. Festegettem, rajzolgat- tam kevés szabadidőmben, ami maradt.- Mikor kezdett el komolyan foglalkozni a szobrászattal?- Amikor a kevi múzeum felvette a Finta nevet, a Finta testvérek alkotásaiból kiállítás nyílt. Erre elhívott Györffi Sándor, ahol Iván Sándor barátommal elhatároztuk, szobrá­szok leszünk. A Túrkevei Körhöz 1975-ös megalakulása után egy évvel csatlakoztam. A tehetségemet a formák meg­örökítésére, a hetvenes évek végén Papi Lajos szobrászmű­vész fedezte fel. Valójában akkortól tartom magamat szob­rásznak.- Mely anyag és mely téma ragadja meg leginkább?- A fa, ami örök anyag. Az ember egész életét elkíséri, a bölcsőtől a koporsóig. Melegséget áraszt, s nem csak a kan­dallóban, hanem az ember szívében is. Kedvenc témám ta­lán a kun arc, a kunsági emberek. Sok könyvet elolvastam, kiállításokat tanulmányoztam, vajon milyenek lehettek ele­ink. Remélem, egyszer megtalálom az igazi formát.- Min dolgozik most?- A napokban fejeztem be a Sinka-portrét, amely Csepe­len van, hogy bronzba öntsék. Túrkeve testvérvárosába, Nagyszalontára készült, ahol szeptemberben avatják. Hama­rosan elkészülök a mesterszállási centenáriumi emlékművel. Augusztusban állítják fel, a község önállóságának századik évfordulóján. Témám mindig akad. Remélem, időm is lesz elegendő, hogy minden álmomat kőbe formázva vagy fába faragva viszontláthassam.-scsj­Nagyszalontára utazik a Sinka-portré A mesterszállási emlékművön dolgozik A TÉVÉ KÉPERNYŐJE ELŐTT E lőször egy fájdalmas veszteségről: el­hunyt a legendás Cousteau kapitány. Van-e tévénéző, aki ne ismerné őt, széles mosolyát, a tenger mélyének kalandos ku­tatóját, aki megtért most oda, a csend vilá­gába - miként ezt halálhírében szerdán kö­zölték ahonnan lenyűgöző felfedezéseit küldte nekünk - nagyszerű dokumentum­filmjeiben, A csend világában, az Aranyhal­ban, A napfény nélküli világban. És a látot­tak mindig elkápráztattak bennünket, el­addig ismeretlen világ tárult fel előttünk. Eltávozott örökre a Calypso gazdája, sze­rencsénkre itt maradtak munkái, filmjei - páratlan örökségül hagyta ránk. Stúdió ’97 - vége „Halálról” kaptunk hírt kedd este is; igaz, csak egy magazin búcsúzott el tőlünk, a Stúdió ’97, melyet legenda nem övez, legfel­jebb indulását kísérte botrány annak idején formai merészségei miatt. Ám évtizedes je­lentkezése a képernyőn tiszteletet érdemel. Különösképp azért, mert ha nem is hibátla­nul, de mindenképpen elszántan szolgálta hetilapként a kultúra ügyét. Ha érte is oly­kor vád főváros-központúsága miatt, hogy a vidék aránytalanul kevesebb helyet kap benne, azért a honi művészet, művelődés tükre igyekezett lenni - sőt szószólója is. Utolsó adását látták - hangzott el a fő­szerkesztő, Érdi Sándor búcsúszava, meg­köszönvén egyben a nézők kitartó figyelmét. Előtte hallhattuk még Tolnay Klárit, aki újabb nagymamaszerepre készül Avar Ist­vánnal az oldalán, egy mulatságos komédi­ában, mert meggyőződéssel vallja, hogy a közönségnek ki kell múlatnia magát, külö­nösen most. Az Örömszülők bemutatója előtt kérdezték őt, s a szélesebbre sikeredett beszélgetésben a művésznő kifejtette újfent: számára a színpad az elsődleges, jóllehet a film adja a nagyobb népszerűséget, az azon­ban a színész számára nem ad igazi játékte­ret. Jóleső érzéssel hallgathattuk őt, nyug­tázhattuk bölcsességgel teli derűjét, nagy munkakedvét, lelki nyugalmát. (Jövőre Szolnokon is láthatjuk majd A nagymamá­ban.) Aztán többek között képet kaptunk egy sikeres, kommersznek készülő ameri­kai-magyar filmről, A miniszter félrelép filmváltozatáról, a Kern-Koltai kettőssel a főszerepekben; megszólalt, nemcsak énekelt a világhíres Rost Andrea, prózai dolgokról is szólott, így a művész mindenkori kiszolgál­tatottságáról - „odamehet, ahová hívják” -, és bizony kicsi országban, amilyen a miénk, a lehetőségek is kisebbek, mint a nagyvi­lágban. Ezért is van, hogy legjobbjaink ott keresik érvényesülésüket. Solti György vi­szont - tudtuk meg - akkor sem tér már vissza többet hozzánk, Magyarországra, hogyha hívják. Utoljára még hálából lemezt készít tanítómestereinek, Bartóknak, Ko­dálynak, Weiner Leónak egy-egy alkotásá­ból, s ezzel kész, vége. Kérdésem: Vajon ezután, a jövőben hol láthatunk-hallhatunk hasonló riportokat, beszélgetéseket művészekről, készülő mű­vekről, kulturális eseményekről a televízió­ban? Hisz a kultúra kiszorult a napi hír­adókból, csupán protokolláris jelleggel van jelen. És mint tudjuk, a Múzsának is meg vannak számlálva napjai. Talán javítani kellett volna rajtuk, tartalmukon, semmint megszüntetni őket, radikálisan. Nem elég, hogy a kultúrára szomorú idők járnak, még a nyilvánosság is elpártol tőle? Jaj, még három rész! Bárcsak elbúcsúzott volna már, de még csak felénél tart az ausztrálok tévéfilmje, a Visz- szatérés Édenbe. Így is világos azonban már, hogy gyengécske munka ez, afféle nyári televíziós limonádé, melynek se íze, se hűsítő ereje, nem frissít, ellenkezőleg: el- lankaszt. Mert silány a sztorija, mert gyen­gék a színészek, mert megoldásaiban olcsó és közhelyes. Baj van a történet hitelével is. Hogyan lehet hihető, hogy valaki, akit ot­romba krokodilok közé dobnak, megússza csupán néhány sebbel az arcán, megszaba­dul a vadállat gyilkos fogaitól. Aztán, hogy az illetőt oly módon lehessen plasztikai úton megváltoztatni, hogy még környezete, sőt tulajdon félje se ismerjen rá, még akkor sem, ha hangját hallja, közel kerül hozzá, leheletét is érzi. Egyszerűen kitalált törté­net ez, ami nem lenne baj, a fő gond az, hogy képtelen, ostoba történet. Hogy ne feledjem, oly módon sikeres a testi átalakítás, hogy szépségével mindenkit meghódít a halottnak hitt asszony, a volt férjet épp úgy, mint a csodadoktort, aki maga is átváltozik lélekben, szerelmes lesz. Van itt kérem lamúr! Pedig hát, csak az arca lett szebb ennek a nőnek, alakját jobb, ha ruha takarja le, egészen a földig. A ka­mera igyekszik is, hogy inkább csak arcát mutassa, semhogy tetőtől talpig lássuk őt. Ez talán mellékes. A fő, hogy maga a histó­ria banális. Ezért nem is érdekel, hogyan történik majd bosszú, amikor is a fess fotó­modell bosszút áll férjén, gonosz cselekede­téért. Ha így ámítanak, ahogy ez az ausztrál sorozat teszi: károsan bosszantó. Röviden Pedig az ámítás, akár az önmagunké is, nem feltétlenül káros, ha például azzal „csapjuk be Önmagunkat”, hogy többek va­gyunk, többnek tartjuk magunkat, mint amilyennek valójában létezünk; ha netán hamis illúziókban ringatjuk magunkat, ez talán még lehet az élet rugója is! És vajon lehet-e élni illúziók nélkül, akár hazugság nélkül is, csupán racionálisan nézve ma­gunkat és így szemlélve a világot. Olyan kérdések ezek, amelyekre nehéz az egyér­telmű válasz, kimondani, mi az igazság. Hankiss professzor is csak a kérdések felve­téséig jutott el filozófiaóráján szerdán este, megnyugtató feleletet nem talált rájuk. Aki szeret elgondolkodni önmagán és a világ dolgain, annak hasznos lehet Hankiss Ele­mér műsora; arra serkentheti, hogy nézzen szembe önmagával, még ha az nem is min­dig kellemes. Valkó Mihály Rádió Televízió Július 6., VASÁRNAP L KOSSUTH 1 Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben - 6.00 Vasárnapi Újság. Közben: óránként Hírek. Időjárás - 8.24 Édes anyanyelvűnk. A Ma­gyar Rádió anyanyelvi ötperce - 8.30 Éne­keljük együtt! Népdalt tanít: Budai Ilona és Maczkó Mária (ism.) - 8.40 Hangszemle. Tallózás a hét rádióműsoraiból - 9.05 Világ­óra. Külpolitikai magazin -10.05 Római ka­tolikus szentmise közvetítése -11.05 Gon­dolat-jel. Kulturális hetilap -12.00 Déli kró­nika. Sport - 12.25 Harmincöt perc alatt a Föld körül. Nemzetközi magazin - 13.05 Névjegy. Szabados Tamás aranytollas operatőr - 13.55 Műsorajánlat - 14.05 Szonda. Tudományos magazin - 14.35 Népdalkörök pódiuma - 15.05 Művészle­mezek - 16.05 A Rádiószínház dokumen­tumműhelye 40 nap Everest - (ism.) -17.00 Terasz Hétvégi magazin -18.00 Esti króni­ka -19.05 Sportvilág -19.25 Műsorismer­tetés -19.30 Jó éjszakát, gyerekek! Lovak, kutyák, madarak - 19.40 Operettnyitányok - 20.05 Rádiószínház. Napfogyatkozás - 21.05 Rádiófónia. 75 esztendő a magyar zene hullámhosszán - 22.00 Késő esti krónika - 22.20 A Budapesti Fúvósegyüt­tes Mozart-műveket játszik - 23.38 Régi híres énekesek műsorából - 24.00 Hírek. Időjárás. Totó - URH-ADÓN - 8.30-10.00 Körzeti magazinok - 18.30-21.00 Nemze­tiségi műsorok - 21.00-22.00 Az Amerika Hangja magyar műsora - 23.00-23.30 A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI 6.00 Hírek. Időjárás - 6.03 Állomáskereső ­6.08 Végre vasárnap! Benne: óránként Hí­rek. Időjárás - 7.30 A hét riportja - 7.45 Euro-sportreggel - 8.00 Jó reggelt. Európa!- 9.00 Hírek. Időjárás - 9.03 Embermesék. Lengyel Nagy Anna műsora -10.00 Gordi- usz magazin -11.00 Hírek. Időjárás -11.03 Útközben -11.07 Vasárnapi koktél. Komjá­thy György műsora -12.00 Jó ebédhez szól a nóta. Máté Ottilia, Dóry József és Kutasi Katalin énekel - 13.00 Hírek. Időjárás - 13.03 Csitri-csacsogás -13.45 Időjárás- és vízállásjelentés - 14.00 Forgószínpad. Szubjektív válogatás a múltból és a mából -15.00 Hírek. Időjárás -16.00 Poptarisznya -16.58 Útközben -17.00 Hírek. Időjárás ­17.08 Sporthírek -17.58 Útközben -18.30 Sportösszefoglaló. Totó - 19.00 Hírek. Időjárás - 20.00 Magyar folkritmusok - 20.50 Magyarán szólva - 21.00 Hírek. Idő­járás - 21.03 A Rádió Dalszínháza. Egy éj az Aranybogárban - 22.15 A Rádiószín­ház Dokumentumműhelyének bemutatója- 23.00 Hírek. Időjárás - 23.03 Sporthír­adó - 23.10 Korzó - 0.15 Éjszaka (Petőfi urh) - 0.15-1.00 Dzsessz-show - 1.04- 1.43 Rádiószínház Macska a felségvize­ken -1.43 AI Jarreau énekel - 2.04-3.00 Örökzöldek - 3.04-4.00 Világhírű zenekar­ok felvételeiből - 4.04-4.20 Nóták. Ke- menes Sarolta és Huszár József énekel BARTÓK 6.00 Hírek. Időjárás - 6.03 Népszerű mu­zsika - korán kelőknek - 8.00 Hírek. Időjá­rás - 8.03 Francia orgonamuzsika - 9.00 Műsorismertetés - 9.05 Magyar operakar­mesterek -10.00 Hírek. Időjárás -10.05 Új Zenei Újság (ism.) -10.40 A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa vidám dalokat énekel -10.50 A Hegedős együttes népze­nei felvételeiből - 11.05 Európa hangver­senytermeiből - 11.55-12.00 Hírek. Időjá­rás -12.00-12.18 Weöres Sándor versei - 12.50 Hangok és visszhangok - 13.00 Új lemezeinkből - 14.00 Hírek. Időjárás - 14.05 Egy évszázad hangfelvételeiből ­15.00 Tájak, hagyományok, emberek. Faluképek nyáridőben - 16.00 Hírek. Idő­járás - 16.05 Joan Sutherland operaáriá­kat énekel -17.36 A kamarazene kedvelő­inek - 18.00 Hírek. Időjárás - 18.05 Jubi- lata Deo -19.00 Hangverseny-különleges­ségek - 19.38-19.43 Hírek. Időjárás - 19.43-19.58 Bojtár Endre: Bevezetés a baltinisztikába - 20.25 Programzenék - 21.30 Hírek, időjárás - 21.35 Csehov: Vá- nya bácsi - 24.00 Hírek. Időjárás. Szózat 7.28 Műsorismertetés 7.30 Az ágon ülő macska mesél (francia rajzfilmsorozat, ism.) 1(5/11. rész: A tehenek 7.55 „így szól az Úr!” 8.05 A gyűszünyi erdő lakói (angol rajzfilmsorozat) 13/7. rész: A hosszú farkú látogató 8.30 Dörmögőék kalandjai (bábfilmsorozat, ism.) A vásározók 8.40 „Én táncolnék veled” Slow-fox (ism.) 9.00 40 éves a Magyar Televízió Jön Vük! Dargay Attila születésnapjára 90' 10.30 Anno... 14.00 Amiről a megfakult filmkockák beszélnek (angol dokumentumfilm-sorozat) 6/5. rész: Oroszország (ism.) 14.30 Új Reflektor Magazin 15.05 A simlis és a szende (amerikai tévéfilmsorozat) Kölcsön hulla visszajár 16.05 Kerekek és lépések (ism.) 45 16.45 Horizont 17.15 Szívtipró gimi (ausztrál filmsorozat) 90. rész 44' 18.00 Időjárás 18.05 Kérdezz! Felelek 18.30 Úton 19.00 A két tudós tukán (walesi rajzfilmsorozat) 26/4. rész: A svájci zsömle 19.15 Dalnokverseny '97 20.00 In memóriám Fischer Annie TV 1., 11.00 Zenebutik - Zenehíd. Rost Andrea és Juhász Előd. 11.00 Zenebutik - Zenehíd 12.00 Déli harangszó. Hírek. Időjárás 12.05 Szerencsepercek Benne: Szerencsehíradó, hírek és információk a sorsolások ered­ményeiről 12.30 A homok titkai (brazil tévéfilmsorozat, ism.) 15.05 Csellengők 15.35 Örömhír 16.00 Walt Disney bemutatja 17.00 Divat’97 17.25 Márkás históriák 17.35 Helló, világ! 18.30 Szerencsekerék 19.00 A Hét. Híradó. Időjárás 20.00 Magyarok cselekedetei 20.15 Magyarok a világ filmgyártásá­ban - László George Kung-fu - Egy legenda újjászületik (kanadai tévéfilm) 88’ 21.50 Gelléri Ágnes: Csöndfüggöny 21.55 Rendszerváltó évek A Hom-kormány harmadik éve 55' 23.10 Velence zenei évszázadai (ism.) 7.55 Műsorismertetés 8.00 PC abc 8.30 Ürgammák (sö-fi sorozat, ism.) 9.00 Hol-mi? 9.25 Kupaktanács 10.00 Az Onedin család (angol tévéfilmsorozat, ism.) 11.05 Telesport 120 Benne: Strandröplabda 13.05 25 szál rózsa... (ism.) Vas Gábor legújabb nótái 13.30 Vidéki Anglia (angol ismeretterjesztő sorozat) A Swale-csatoma júliusban Emlékhangverseny halálának második évfordulóján 132' 22.20 Telesport 120 Benne: Angol nemzetközi tenisz- bajnokság. Férfi egyes döntő 0.20 Magyarok cselekedetei HBO 8.00 Animánia 8.30 Bír-lak 9.00 Alf 9.30 Kung-fu 10.30 Állati élet 11.30 Roger nyúl a pácban (amerikai vígjáték) 100’ 13.15 A nagy ugrás (amerikai vígjáték) 116' 15.05 A gyereknepper (amerikai filmdráma) 88' 16.35 Acélököl - Tyson (amerikai film) 110 18.25 Rodoszi kolosszális (angol vígjáték) 91’ 20.00 Mennyi? 30! 20.35 Szóbeszéd (amerikai vígjáték) 105’ 22.20 Sztárközeiben: Julia Roberts 22.45 Dorian Gray bűnei (amerikai film) 91 ’ 0.20 A hatodik érzékcsalódás (amerikai thriller) 99’ 2.00 Gyilkos randevú (amerikai horror) 90’ 3.30 Jelige: Vörös cipellők DUNA TV 6.45 A Vatikáni Rádió adása 7.00 Hírek. Műsorismertetés 7.05 Szegletkő (ism.) RÁDIÓ 21 FM 90,4 MHz-en, valamint a 101,45 MHz kábelfrek­vencián. Telefon: 60-458-051, telefon/fax: 56-414-321. Hétfőtől - Vasárnapig 6.00-12.00 A Rádió 2000 és a Rádió 21 közös műsora - 16.00-22.00 A ’70-es, ’80-as, ’90-es évek slágerei. 16 órától félóránként hírek, információk 7.40 Élő egyház (ism.) 7.55 Teddi mackó kirándul (kanadai animációs film) 8.25 Az óceán lánya (ausztrál sorozat, ism.) 8.50 Popnsa-rock (ism.) 9.10 Az ókor mediterrán városai (amerikai filmsorozat) 3/2. rész: Athén és az ókori Görögország 54' 10.10 A kutyatestőrök visszatérnek (francia animációs film) 11.25 Sorstárs zene (riportfilm) 12.00 Déli harangszó. Műsorismerte­tés. Vers 12.05 Ameddig a harang szól 12.20 Mü-terem-tés 13.05 Gábor diák (magyar film, ism.) 88' 14.35 Postabontás - Levélváltás 14.55 Paraguay (ismeretterjesztő film) 15.30 Sportképek 16.30 Emlékképek - Régi híradók 16.50 A Zene Arcai 17.30 Vük (magyar rajzfilm) 4/3. 17.50 Műsorismertetés 18.00 Heti Hírmondó 19.05 ,A gyerekek figyelnek bennünket" Bugsy Malone (angol film) 89’ 20.35 Sportpercek 20.50 Színházi Élet 21.30 Volvo Díjugrató Kupa 23.30 Sportképek (ism.) SZÍV TV 16.05 Aranyszámy (amerikai rajzfilm) 18.00 Paneltől a palotáig 18.30 Kamilla 19.00 Rin-Tin-Tin (amerikai sorozat - 37.) 19.30 Duna Plaza walk city party 20.00 Színház-tűznéző 20.30 Szíves beszélgetések 21.30 Bűnhődjenek az ártatlanok (amerikai thriller) 23.30 Konyhashow (ism.) 24.00 Napraforgó SPEKTRUM 13.00 Holdutazás Irány a Hold 14.00 Horgászmesék Viza-expedíció 14.30 Űrhajósok 15.30 Ünnepek és szokások Konyhai élvezetek Veronában 16.00 Halál az élet tükrében Út a dicsőséghez 17.00 A természet nagy színjátékai A nagy vadászok 18.00 Különleges haderők A török különleges alakulat 18.30 Az élet bolygója Az égbolt meghódítása 19.30 Ember és természet 20.20 A Gaul hajó rejtélye 21.20 Világutazó Edinburgh 22.25 Régi motorosok Havy metal RTL 11.10 Galaktika csatacsillag 12.15 Grant kapitány gyermekei (amerikai kalandfilm) 14.00 A csapat (amerikai sorozat) 15.00 Wimbledon’97. (férfi egyes döntő) 17.45 Gyilkosság a hobbija 18.45 Hírek 19.10 Drámai mentőakciók 20.15 Nem vagyunk angyalok (német-francia film) 22.00 Spiegel Tv 23.00 Priscilla, a sivatag királynője (ausztrál vígjáték) SAT 1 11.20 A bátor nők erődítménye (amerikai western) 12.45 Császári vadászok (osztrák vígjáték) 14.40 Szerelem, nyár és zene (német-osztrák népi film) 16.25 King Kong visszatér (japan sci-fi klasszikus) 18.00 Villám - bulvármagazin 19.00 Csak a szerelem számít RTL., 20.15 Nem vagyunk angya­lok. Főszereplő: Bud Spencer. 20.15 Atölzizsaru (német krimisorozat) 22.10 Talkshow 23.00 Spiegel Tv 23.30 24 óra - riporterek bevetésen 0.05 A Broadway vérszopói (amerikai krimikomédia)----—-----------:--------------------TI, ­P RO 7 11.15 Buta és Butább (rajzfilm) 11.35 Simpsonék 12.05 Parker Lewis (amerikai sorozat) 12.30 Más világ (amerikai sorozat) 13.00 Szuper, Mr. Cooper 13.30 A családapa (amerikai sorozat) 14.00 A második Noé 14.55 Kaland a dzsungelben (természetfilm) 15.50 Fiatal szerelmes orvosok (amerikai vígjáték) 17.35 Egyenesen délre 18.30 Pacific Blue 19.30 Híradó 19.45 A csodák világa 20.15 X-akták - Történetek az FBI tit­kos ügyeiből (amerikai sci-fi, két epizód) A figyelmeztetés; Átváltozások 22.15 Fókusz Tv PRO 7., 23.15 A kard hősnője (Brigitte Lin és Leslie Cheung) 23.15 A kard hősnője (hongkongi akciófilm) 0.55 Kettő kettő ellen EUROSPORT 8.30 Evezés, Párizs 9.00 Gyorsasági motorsport 10.00 Gyorsasági motoros vb 10.30 Focimagazin 11.00 Gyorsasági motoros vb 15.15 Tour de France 17.30 Gyorsasági motoros vb 19.30 Nascar: Winston kupa, Daytona 21.30 Férfi kosárlabda Eb (döntő) 23.00 Összefoglaló a TDF-ről 24.00 Gyorsasági motoros vb Valamennyi magyar és külföldi adó adáskezdetig fenntartja a műson/áltoztatás jogét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom