Új Néplap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-16 / 113. szám
KALEIDOSZKÓP 223(!) év kölcsönzési idő után visszakerült a Harvard egyetem könyvtárába ez a könyv. Ma már nem tudni, ki kölcsönözte ki, lényeg az, hogy megvan. Címe: „Complete History of England with the Lives of All the Kings and Queens Thereof’, 1706-ban adták ki. feb/reuters Man Doki: „People in Room No. 8” Meg kell hagyni, érdemes volt összegyűlni néhány embernek a nyolcas szobában, s ott egy kicsit elidőzni. Persze mindenki vitte magával a hangszerét, énektudását, s ennek „hozadéka” lett a magyar, bár nem Magyarországon élő Mándoki László (vagy ahogy nevét játékosan ttja: Man Doki) és barátainak újabb CD-je. Azért újabb, mivel a csapat zöme 1994-ben egyszer már készített egy hasonló örömzenét. Az a csapat, amelynek olyan tagjai vannak, mint lan Anderson, Jack Bruce, Nik Kershaw, Al Di Meola, Victor Bailey, David Clayton-Thomas, Chaka Kan, Steve Lukather és így tovább - mind jól ismert nevek zenei és rajongói berkekben. No és persze Mándoki László hazánkfia (ugye emlékszünk még a Dzsingisz Kán együttesre? - bár ez a zene mérföldekre áll attól), aki a főszervező és fődalszerző is egyben. És hogy milyen a produktum? Egy szóval: nagyszerű. A zene nagy része műfajilag leginkább dzesszrockként aposztrofálható, a szó jó értelmében vett slágeres felhangokkal, sok és 8 jól elhelyezett fúvósszekcióval. Egy-két szám erejéig megviljl lannak funkys elemek, sőt rap il is. A zenészek profi módra teszik dolgukat, senki sem akarja „lejátszani” a másikat. S hogy azért néhány magyar vonatkozást is említsünk Mándoki személyén kívül: a CD egyik száma, a The Journey Is Long, a Dés-Bereményi szerzemény, vagyis a Nagy utazás változata. Aztán szerepel egy duett, melynek címe: Back to Budapest. Ezt Ian Anderson fuvolán és Mándoki László mindenféle ütőshangszeren adja elő (Andersonnak, a Jethro Tull együttes frontemberének 1987- ben volt már egy emlékezetes Budapest című dala). A felvétel pedig Budapesten készült, néhány évvel ezelőtt, a Diáksziget (akkor éppen Eurowoodstocknak hívták) egyik koncertjén. Annak, aki egy elmélyült, de kellemes kikapcsolódásra vágyik, nyugodt szívvel ajánlható ez a kompaktlemez. (bgy) Jubileumi Szent László-ünnepség A szekér Várad felé indult I. (Szent) László király 920 évvel ezelőtt, 1077-ben lépett trónra. A Szent István által alapított tíz püspökségből álló egyházi szervezet ekkorra korszerűsítésre szorult. László a Biharvár melletti püspökséget áthelyezte a Sebes-Körös révjéhez, az új székesegyház részére átengedve „várad”-ját, földvárral erősített udvarhelyét, megalapítva a Váradi püspökséget. Elére unokaöccsét, Könyves Kálmán herceget nevezte ki.- A Szent László-kultusz elevenen él a váradiakban, idén is legalább ötezren gyűltek össze a magyar király alapította székesegyház előtt - nyilatkozta lapunknak Jakab Krisztián, aki egy Szolnokról kiutazó kisebb csoport tagjaként részt vett az ünnepségen. — A jubileumi rendezvény csodálatos volt. A székesegyház ének- és zenekara kitett magáért. Megszólaltak azok a kétszáz éves hangszerek, amelyeket Mária Terézia adott a városnak. Az ünnepi szentmisét Gyulai Endre szeged-csanádi megyés püspök celebrálta, Tőkés László királyhágó-melléki református püspök mondott buzdító beszédet, illetve Tempfli József megyés püspök szólt az ünneplőkhöz. A hiteles Szent László-hermát körbevitték a székesegyház előtt. Az ereklyetartót egy budapesti ékszerészmester készítette. A koronán lévő egyik drágakő elmozdításával lehet hozzáférni ahhoz a fél- és egész drágakövekkel kirakott augsburgi kristálytartóhoz, amely Szent László király koponyacsontját rejti. A Szentmisét követő köztisztelet során az ereklyetartót többen megcsókolták.- Sajnos az ünnepségről a Magyar Televízió nem tudósított - mondta Jakab Krisztián holott több külföldi tévés társaság megjelent. A váradiak nagyobb számban várnák az anyaországbeli magyarokat is, hiszen ennél szebb vasárnapot el sem tudnak képzelni, mint amikor a magyarságukat ünnepelhetik. A magyarországi főpapok, diplomaták mellett számos külföldi egyházfő, a bukaresti magyar fökonzul, nagykövet is megjelent a város ünnepén. * I. László 1095 tavaszán hadra kelt Konrád morva herceg megsegítésére II. Bretiszlav cseh királlyal szemben. Konráddal éppen zarándokúira készült László Jeruzsálembe, amikor hírét vette, hogy a cseh király ki akarta zárni a trónöröklésből Konrádot, annak öccsét előnyben részesítve a trón utódlásánál. László elindult, de el sem jutott a morva határig, amikor megbetegedett. Végét érezve, Péter nádort küldte Lengyelországba unokaöccse, Könyves Kálmán váradi püspök hazahívására, akit utódjául jelölt. László 1095. július 29-én meghalt. Amikor Kálmán hazaérkezett, már vitte a halottas szekér László koporsóját Somogyvár felé, az általa alapított monostorba, időleges nyugvóhelyére. Innen vitték utóbb Nagyváradra hamvait. A legenda szerint a szekeret másfelé akarták irányítani, de az magától Várad felé indult. Nagyváradi nyugvóhelye a középkori magyar igazságszolgáltatás szentélye, ércbe öntött alakja hosszú időkre a lovagok eszményképe lett. I. László mélyen vallásos meggyőződésére utal egyik levele, amelyben így ír: „Bűnös ember vagyok, hiszen a földi uralmat a legsúlyosabb bűnök nélkül nem lehet gyakorolni...” Simon Cs. József A Szent László-ereklyetartó Rádió Televízió Május 24., SZOMBAT KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben - 4.30 Reggeli krónika. Közben: - 4.40 Határok nélkül - az irodalomról - 5.40 Házunk tája - 8.00 Krónika. Sport. Lapszemle - 8.05 Taps. Kulturális kalauz - 8.26 Kopogtató - 9.05 Családi tükör - 9.35 Kincsvadászat - 10.05 Valahol valaki... -10.35 Szájfény. Rangos Katalin műsora -11.05 Nahát! Nagy Izabella műsora -12.00 Déli krónika -12.30 Szóra érdemes. A magyar kisbirtokosok jövője - 13.05 Új Zenei Újság - 13.40 Őt kontinens száz botránya. Skandalumok a Tűzföldtől az Északi-sarkig - 14.05 Oxigén. Ökológiai magazin - 14.55 Műsorajánlat -15.05 Irodalmi újság. Irodalmi hetilap -16.00 Tizenhat óra. Közéleti magazin - 16.54 Hatoslottó-sorsolás- 17.30 Népzenei portré: Felföldi László néptánckutató (ism.) -18.00 Esti krónika - 18.20 Elő-futam. Lévai Júlia zenei ajánlata - 18.25 Szemle. Tallózás hetilapokban és folyóiratokban - 19.05 Sportvilág - 19.25 Műsorismertetés - 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! Játékország kismackója - 19.40 Miska bácsi levelesládája. Határok nélkül - 20.05 A Rádiószínház bemutatója. A király nevében - 22.00 Késő esti krónika - 22.20 Válogatás. A Vasárnapi újság elmúlt havi műsoraiból - 23.05 Álom után- URH-ADÓN 9.00-11.00 Körzeti magazinok -18.20 Jean Michel Jarre szintetizátor felvételeiből - 18.30 Nemzetiségi műsorok - 21.00-22.00 Az Amerika Hangja magyar műsora - 23.00-23.30 A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás - 4.33 Hajnali dallamok - 6.00 A szeretet közösségei. Görög katolikusok Hajdúdorogon - 6.30 Hírek. Időjárás - 6.33 Útközben - 6.35 Ugródeszka - 7.30 Hírek. Időjárás - 7.33 Útközben - 9.00 Hírek. Időjárás - 9.03 Iránytű - 9.30 Operettparádé - 10.00 Szórakoztató antikvárium - 11.00 Hírek. Időjárás -11.03 Útközben - 11.05 Gramofonsztárok. Géczy Barnabás zenekarának lemezeiből -11.30 Emberek és egyéb"állatfajták... -12.00 Jó ebédhez szól a nóta -12.45 Sport. Közvetítés a férfi kézilabda világbajnokságról, a Magyarország- Oroszország mérkőzésről - 13.14 Daráló- 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés -14.00 Szív küldi... -15.00 Hírek. Időjárás 15.03 Fedezze fel a világot! Videomagazin - 15.40 Tangó - 16.00 Szuper show s! Sztárok és rajongók együtt - 16.58 Útközben - 17.00 Hírek. Időjárás - 17.45 Sztárparádé. Presser Gábor felvételeiből - 18.00 Szórakoztató műsor - 18.00 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről -19.00 Hírek. Időjárás - 19.03 Nemzetközi slágerlista -20.00 Sportkoktél - 21.00 Hírek. Időjárás- 21.03 „Emlékeim az alvilágból" - 21.51 Dzsessz hangverseny - 23.00 Hírek. Időjárás - 23.03 Sporthíradó - 23.10 Rádiószínház. Tigris vagy birka - 0.03 A MR vonóstánczenekara játszik - 0.15 Éjszaka (Petőfi urh) - 0.15-1.00 A hét embere - 1.04-3.00 Úgyeletben - 3.04-5.00 Melódiakoktél - 5.03 Nótacsokor "fSffiWqiW-"-'""-'.................................-T BARTÓK 6.00 Hírek. Időjárás - 6.03 Muzsikáló reggel - 8.03 Műsorismertetés - 8.10 Pódium. Ágay Karola operafelvételeiből - 9.06 Mikszáth-év. Galamb a kalitkában -10.00 Hírek. Időjárás -10.05 Hangfelvételek felsőfokon -11 .28 Barokk muzsika - 12.00 Hírek. Időjárás -12.05 Repríz -14.00 Hírek. Időjárás - 14.05 Századunk zenéjéből - 15.01 Opera- művészlemezek -16.00 Hírek. Időjárás -16.05 Hangraforgó -17.10 Poulenc kórusműveiből -17.30 Dzsesszfelvételek -18.00 Hírek. Időjárás -18.05 Aranyalbum -19.05 Kamarazene -19.45 Versek - 20.00 Hírek. Időjárás - 22.05 Kapcsoljuk a torontói operaházat! élő) - 20.50-21.10 Stúdióbeszélgetés - 22.00 Hangszerszólók -22.05 Rézfúvósegyüttesek játszanak - 22.15 Összkiadás - 23.30 Világhangköltészeti Revue - 24.00 Hírek. Időjárás. Szózat TV 1 5.40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte 8.00 Jó reggelt adj, Istenem! 8.10 Rajzfilmsztárok parádéja 9.10 Reggeli torna gyerekeknek Simkó Andreával 9.15 Hófehérke (angol rajzfilmsorozat) 52/41. rész: A síró virág 9.40 Gyere, gyere, gyereknap! Előhang 45' Látogató a végtelenből (ism.) 42' 11.10 Sarkig tárt világ (ism.) 12.00 Déli harangszó. Hírek. Időjárás 12.05 „Nézd a tánc nemeit...” 10/2. rész: A botoló 12.20 Nyitott Stúdió 12.25 Família Kft. (ism.) 12.55 Vészhelyzet (amerikai tévéfilmsorozat, ism.) 44' 13.45 Szomszédok (ism.) 14.15 Válaszolunk a nézők telefonjaira 14.25 Az élő tenger - John Stoneman tengerbiológiai sorozata (kanadai ismeretterjesztő sorozat) 26/18. rész: Tengeri menedékhely 14.55 Hogyan öljük meg a feleségünket? (amerikai vígjáték) 113’ 16.50 Jani házhoz megy 17.35 Álljunk meg egy szóra! 17.45 Panoráma 18.20 Szerencsekerék 18.50 Süni és barátai (ism.) 19.05 Lottóshow 19.30 Híradó. Időjárás 19.50 Sporthírek 20.00 Magyarok cselekedetei 20.15 Az utolsó csepp (amerikai film) 110’ 22.10 Uborka 22.35 Az éjszaka Színházról - színházra 7.25 Műsorismertetés 7.30 Welcome to Hungary (ismétlés) 8.00 Gazdaképző 8.30 Hrvatska krónika (ismétlés) 8.55 Unser Bildschirm (ismétlés) 9.20 Ecranul nostru (ismétlés) 9.45 Srpski Ekran (ismétlés) 10.10 Nasa obrazovka (ismétlés) 10.35 Patrin - Üzenet - Vorba (ism.) 11.05 Az Onedin család (angol tévéfilmsorozat, ism.) 12.05 Arborétumok, gyűjteményes kertek: Vácrátóti Aibonétum (ism.) 12.20 Vaskeresztes újra él... (szocio-dokumentumfilm) 12.55 Telesport Benne: Forma-1 időmérő futam 14.10 Erdészház Falkenauban (NSZK tévéfilmsorozat) 27/19. rész: Csak allergia? 51’ 15.05 Dallamról dallamra 15.30 Kémek (amerikai dokumentumfilm-sorozat) 26/11.: Az atomkémek elleni hajsza 15.55 Omán a XXI. század küszöbén 16.30 Repülőnap - összefoglaló 17.00 Telesport 120' 19.00 Hírek az Unióról 19.05 A magyar irodalom képes története (58. rész) 19.40 Família Kft Valami furcsa van 30' 20.15 Háborúból háborúba Egy diktatúra anatómiája 55' 21.10 Telesport 22.45 Vad banda (amertó western) 137 1.05 Magyarok cselekedetei 8.00 Bolondos dallamok 8.30 Lois és Clark 9.30 Egyről a kettőre 10.00 Jo barátok 10.30 Kaliforniába jöttem 11.00 Melrose Place 11.55 Stella (amerikai film) 105' 13.40 Henrietta csillaga (amerikai film) 105' 15.30 Igazi vadon élő állatok 16.20 Dumb és Dumber - Dilibogyók (amerikai vígjáték) 106' 18.05 Bayern München-VFB Stuttgart (élő sportközvetítés) 120' 20.10 Kis Odessza - A bűn fészke (amerikai film) 100’ 21.45 Interjú a vámpírral (amerikai horror) 120’ 23.45 Viva, Itália! (olasz szexfilm) 96' 1.25 így készült: Az angol beteg 1.45 Űt a csúcsra (amerikai sportfilm) DUNA TV 7.00 Hírek. Műsorismertetés 7.05 Tájak, fortélyok, asszonyok (ism.) 7.20 Kertgazda (ism.) 7.35 Szpiru és Fantázió (franöa-spanyol-német rajzfilm) 8.00 Győztesnek születtek (francia sorozat) 26/6.: Szudirmán és a tollaslabda 8.15 A Tekergér család világ körüli tekergései (német mesefilm) Amerikai Egyesült Államok 8.40 Pumukli 9.05 Kicsoda a micsoda 9.35 Nyelvőrző 10.05 Tarkabarka 11.05 Cousteau kapitány újra felfedezi a világot (francia filmsorozat) A Marquesas-szigetek - hegyek a tengerből 47' 12.00 Déli harangszó. Lapozó 12.20 Tom: A szorzás 12.25 Pumukli 12.55 Semmelweis (magyar film) 77' 14.15 Élő egyház 14.30 Dunakorzó 16.00 Pop-sa-rock 16.20 Ziccer, amit kár lenne kihagyni Ifjúsági magazin 35' 16.55 Áz óceán lánya (ausztrál sorozat) 13/7. 17.20 Béci bohóc: Pier unatkozik 17.45 Műsorajánlat 18.00 Híradó 18.20 A hongkongi grófnő (amerikai film) 103' 20.00 Énekelt versek 20.50 Műsorajánlat 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.35 Storyville (amerikai thriller) 113' 23.30 Borzfilm 0.20 Híradó 1.00 Az éjszaka filmje Montenegro (svéd film) 92' 16.05 Az enyveskezű (olasz film) 18.00 Konyhashow 18.30 Palánta 19.00 Kimba, a fehér oroszlán (amerikai rajzfilm) 19.30 Pepsi Show City 20.00 Fóldgömb 20.30 Hívd Andreát! 21.30 Gyilkos reflex (amerikai film) 23.30 Szerelmi útmutató 24.00 Napraforgó __SPEKTRUM 13.00 Az ezredfordulón túl 13.40 Végveszélyben 14.20 Sport szafari 14.50 Szemtanú 15.20 Bársonyos karmok, a ragadozók története 15.55 Kétes hírnév 16.50 Tengernyi titok 17.15 A harcművészet titkai Shito ryu, a kardforgatás technikája 18.00 Napirenden a Föld 18.30 Állati élet A méhészborz 19.25 Utazás a világ körül 20.00 Háborgó egek 20.55 Századunk naplója 21.40 Rendhagyó útikalauz 22.25 A maffia eredete és története RTL 12.15 Rin-tin-tin 12.45 Fotma-1 edzöfutam, Barcelonából 14.20 Testvéri szeretet 14.50 A dada 15.20 Torkelsonék 15.50 Beverly Hills 90210 16.50 Melrose Place 17.50 Modellügynökség 18.45 Hírek 19.10 Robbanékony hétvege 20.15 Hírességek playback show-ja 22.00 Hogyan, kérem? 23.00 Szombat éj 24.00 Kickbokszer 3. (amerikai akdófilm) 12.00 Szívtipró gimi 13.00 Rex felügyelő 14.00 Ürszekerek 15.00 Űrszekerek: Voyager 16.00 Baywatch Nights 17.00 Mindent vagy semmit 17.45 Hírek 17.55 Milliós játék 18.00 Labdarúgás 20.15 Natalie 1. Lány az utcán (német tévékrimi) 22.05 A világ legviccesebb hírei 22.35 A világ legviccesebb reklámjai 23.05 Napfény Sylt szigetén (német erotikus film) 12.55 A báránysültek hallgatnak (olasz-amerikai vígjáték, ismétlés) 14.30 Időösvény 15.30 MacGyver 16.30 Specialisták 17.35 Meztelen igazság (amerikai vígjáték) 19.30 Hírek 19.45 Bullyparádé 20.15 Barátok (amerikai akdófilm) 22.15 Fekete sas (amerikai akdófilm) 0.10 New York-i zsaru (amerikai-japán akdófilm) EUROSPORT 8.30 Kosárlabda-magazin 9.00 Mountainbike, Cape Town 9.30 Mountainbike, Euskadi 10.00 Szörf 10.30 Túraautók versenye 11.30 Részlet a sebesség világából 12.00 Indycartvb 13.00 A világ legerősebb embere 14.00 Túraautó-verseny (élő közvetítés) 15.00 Súlyemelő vb, Horvátország (élő közvetítés) 17.00 Tenisz ATP torna, csapat vb elődöntők 18.30 IndyCartvb 19.00 IndyCart vb - a futam (éló közvetítés) 21.30 Túraautó-verseny 22.00 Éjszakai ökölvívás 23.00 Súlyemelő vb 0.30 Ritmikus sportgimnasztika Eb M A 6 Y A I R A RIÓ A Magyar Rádió Szolnoki Körzeti Szerkesztősége Szolnok 1350 kHz, kábelfrekvencián 102,8 MHz. Telefon: 56-421-133. Hétfőtől péntekig 11.55-18.00 Alföldi magazin. Szórakoztató közszolgálati magazin. (A tartalomból: Alföldi krónika - 13.00 Hírek - 13.20 Beszédtéma. Ami a hírek mögött van - 13.55 Mi lesz ma? Tájékoztató programajánló a napi kulturális rendezvényekről -14.00 Hírek, gazdasági információk - 14.15 Mindent bele! Zene, érdekes információk -15.00 Hírek. Stúdióvendég. Interaktív műsor, szolgáltató jellegű információkkal - 15.30 Jelenidőben. Mikrofonnal egy hír nyomában - 16.00 Hírek - 16.15 Ritmusrodeó. Zenei összeállítás fiataloknak - 16.50 Forró nyom. Rendőrségi információk - 17.00 Szóváltás. Aktuális párbeszéd közéleti témákról - 17.30 Alföldi krónika II. kiadás - 17.50 Miről írnak a holnapi napilapok - 17.55 Záróhírek - 18.00 Műsorzárás) Szombat 8 .00-12.00 Szombattól szombatig. Zenés riportműsor. (A tartalomból: Hírek - Piac - Lapszemle - Sport - Kármentő - A szeretet leleménye - 9.00 Hangos újság - Zenés heti visszapillantó - 10.00 Kívánságműsor - Reklám - Telefontoló) Vasarnap 8.00-12.00 Zenés magazin. (A tartalomból: Hírek - Vasárnapi levél - Gourmand - Zenés kalendárium -9.00 Hangos újság - Hétvégi hírmagazin - Alföldi kaleidoszkóp. Riportműsor -11.00-13.00 Kívánságműsor élőben, közben: 12.00 Hangos újság II. kiadása) - 13.00-18.00 Sport és muzsika. Benne: 13.00-15.00 Zenés szieszta - Big Time. Rock-összeállítás - 15.00- 18.00 Aréna. A Szolnoki stúdió közéleti, sport és szabadidős magazinműsora. Benne: tudósítások, beszámolók, hírek az adókörzet hétvégi eseményeiről, rendezvényeiről. Közben óránként hírek - 17.30 Alföldi sporthíradó - 18.00 Műsorzárás TV 1., 20.15 Az utolsó csepp. Kurt Russell, Michelle Pfeiffer és Mel Gibson. 10.25 40 éves a Magyar Televízió